kod

2015. október 20., kedd

Szenna / Folytatáshoz kattints a posztra

Földrajzilag a Zselic része, Kaposvártól 8 km-re délnyugatra terül el. Területének egy része a Zselici Tájvédelmi Körzethez tartozik.

Története

A 16. századi oklevelek Zana, illetve Zenna néven is említik, a kaposvári vártartozékaként. 1715 körül a terület az Esterházy család birtokába került. A reformáció terjedésével a falu lakosai először evangélikusok voltak, majd csatlakoztak a reformátusokhoz. Első templomuk az 1600-as években épült. A két világháború között a község gazdagnak számított, de a földterület szűkössége miatt csak intenzív szarvasmarhatartást folytatott, fát árult és fuvarozni járt. Ekkor váltak híressé a Szennán nevelt csikók.


















A Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény Somogyban, az országban egyedülállóan, helyi kezdeményezésre egy élő faluban létrejött falumúzeum. Célja a somogyi faépítkezés legszebb, napjainkig fennmaradt emlékeinek megmentése, az objektumok szabadtéri néprajzi gyűjteménybe történő áttelepítésével. Az áttelepítés a hitelesség igényével, az eredeti faelemek lehető legnagyobb mértékű megtartásával, a hagyományos anyagok és a hagyományos technika alkalmazásával történt.

A gyűjtemény Szennában történő létrehozását a falu népi építészeti hagyományai, a még itt, eredeti helyén található népi talpas ház (Zóka Peti Lidi néni-féle, 1848-ban épült lakóház ma turistaszállásként is működik), a település táji adottságai, valamint a kiemelkedően szép, festett, kazettás mennyezetű templom indokolták.A Szenna közepén elhelyezkedő, a Somogy megyei Rippl-Rónai Múzeum kezelésében lévő szabadtéri múzem Knézy Judit néprajzi koncepciója, L. Szabó Tünde építész és társai tervei szerint, Szigetvári György bábáskodásával jött létre. Az Europa Nostra díjas (1980.) múzeum hírnevéhez nagy mértékben hozzájárult Csepinszky Mária egykori múzeumvezető is, akit tevékenysége elismeréseként Szenna Község Képviselő-testülete 2000-ben a község díszpolgárává választott. Az első lakóépületet 1975-76-ban telepítették át, és 1978-ban nyitották meg. Az építkezés, a múzeum fejlesztése azóta szinte folyamatos. Ma már több porta áll az egy utcából álló, múltidéző épületsoron. A lakóházakon, és a hozzájuk tartozó gazdasági épületeken kívül több pince és présház is megtekinthető. Legújabb építménye egy gépszín. A múzeum területén található Somogy megye egyik legszebb műemléke, a festett kazettás mennyezetű, népi barok stílusban épült református templom is, ami "élő" templom: vasárnaponként Istentiszetleteket tartanak.




































Elhelyezkedése
Szenna (Magyarország)
Szenna
Szenna
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 18′ 29″k. h. 17° 44′ 01″Koordinátáké. sz. 46° 18′ 29″, k. h. 17° 44′ 01″osm térkép ▼
Szenna (Somogy megye)
Szenna
Szenna
Pozíció Somogy megye térképén

2015. október 19., hétfő

Bőszénfa / Folytatáshoz kattints a posztra


 Kaposvártól 14 km-re délre található a 67-es főút mellett. A falu legnagyobb része a 67-es úttal párhuzamos, attól keletre húzódó völgyben fekszik, a főút csak a település kis részén halad át.
 Bőszénfa Árpád-kori település. Azoknak a falvaknak egyike, amelyeket még Szent István király adományozott a Pannonhalmi Bencés Főapátságnak.
Nevét Albeus mester esztergomi kanonok 1237-1240-es években készített összeírása említette először Bozais néven.
A tatárjárás előtti időkben az apátság kanászai lakták. Középkori neve Bajszinfalva volt.
1425-ben Szerdahelyi Csepel János fiai, Imre és Dancs, valamint Szerdahelyi Dersfi Márton a zselicszentjakabi apátsággal szemben jogot tartottak a helységre.
1570-ben a török hódoltság alatt, a török kincstári adólajstromban 10 házzal jegyezték fel.
1626-1627-ben Imrefy Farkas birtoka volt, az 1660 évi dézsmaváltságjegyzékben pedig Imrefy Farkasné szerepel földesuraként.
Az 1715-ben végzett összeíráskor 6 háztartását írták össze, az 1703-1715 évi összeírások szerint már Festetics Pál birtoka volt és a Festetics családé maradt a későbbiekben is. A gróf Festetics család építtette az itteni kastélyt is.
A 20. század elején Somogy vármegye Kaposvári járásához tartozott.
1910-ben 984 lakosából 397 magyar, 586 német volt. Ebből 960 római katolikus, 19 református, 5 izraelita volt.
Bőszénfához tartoztak egykor Kisbőszénfa- és Szenttamás-puszták és Rókamalom-major is.

Szenttamás

Szenttamás a középkorban jelentékeny falu volt.
1425-ben Szerdahelyi Csepel János fiai, Imre és Dancs, továbbá Szerdahelyi Dersfi Márton,1489-ben Szerdahelyi István, 1626-ban Imrefy Farkas, 1660-ban pedig Imrefy Farkasné birtoka volt. 1733-ban viszont már csak puszta és Festetics Kristófé.

Nevezetességei

  • Római katolikus templom (Az első templom 1777-ben épült, de helyére gróf Festetics Pál 1902-ben újat emeltetett.)
  • A 19. és 20. század fordulóján épült, ma műemléki védelem alatt álló mezőgazdasági épületegyüttes (magtár és istálló)
  • A Surján-patak völgyében végigvezető turistaút mellett a Kaposvári Egyetem szarvasfarmjának elkerített területei láthatók, mely gazdasági jelentősége mellett a látogatók számára is érdekes: különféle szarvasokat, vaddisznókat, szamarakat és időnként egyéb állatokat is meg lehet figyelni a területen.



Elhelyezkedése
Bőszénfa (Magyarország)
Bőszénfa
Bőszénfa
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 13′ 48″k. h. 17° 51′ 00″Koordinátáké. sz. 46° 13′ 48″, k. h. 17° 51′ 00″osm térkép ▼
Bőszénfa (Somogy megye)
Bőszénfa
Bőszénfa
Pozíció Somogy megye térképén

Döbrököz / Folytatáshoz kattints a posztra


 Döbrököz Dombóvártól 10 km-re északkeletre fekvő, Kapos menti település, Tolna megye délnyugati részében.
Vonattal elérhető a Budapest–Dombóvár–Pécs-vasútvonalon.
honfoglalással kezdődött a falu magyar múltja. Az első földvárat az Apor, vagy a Szák nemzetség építette, amit egy 1309-ben kelt oklevél is bizonyít. Százharminc évvel később a vár a Szerecsen-família birtokába került. A legutolsó családfő – János – halála után annak özvegye, Szekcsői Herceg Katalin Werbőczy Istvánhoz ment feleségül. Az esküvőt Döbröközön tartotta a pár és a népes vendégsereg. A Magyarország nádorává megválasztott, ám a vagyonától később megfosztott Werbőczyt a budai várat 1541-ben elfoglaló törökök a magyarok főbírájává nevezték ki. Halála után fia, Imre komoly sereget toborzott, mellyel 1542-ben Kászon basa csapata ellen vonult és le is győzte azt a kozári csatamezőn. Néhány esztendővel később azonban már ő és katonái sem tudtak ellenállni a túlerőnek, akik elfoglalták a döbröközi várat, ami aztán 142 éven keresztül a törökök kezén is maradt.
A „félholdas” had kiűzése után a terület gróf Esterházy Pál nádor tulajdonába került, aki 1712-ben Cserénfai Istvánt bízta meg a rácdúlás miatt elnéptelenedett falu újbóli betelepítésével. Döbrököz fejlődésnek indult, ám a vár elvesztette védelmi szerepét és falainak nagy részét az 1820-as években lebontották. Ebben az időben a községet katolikus vallású magyarok lakták, akiknek a többsége szőlő- és dohánytermesztéssel foglalkozott, a különböző mesteremberek pedig céhekbe tömörültek.
Néhány évtizeddel később a jobbágyok felszabadításának és a községet is érintő Budapest-Pécs vasútvonal megépítésének köszönhetően felvirágzott a falu, melynek lakói továbbra is a mezőgazdaságból éltek, vagy vasutasként dolgoztak Dombóváron. Döbrököz utolsó tulajdonosa – Esterházy Pál herceg – 1938-ban a településnek adományozta a várromot és annak környékét.
 döbröközi harcok elsősorban Tolnában Döbrököz, valamint Ozora vidékén zajlottak Werbőczy Imre főispán katonái és Kászim (Kászon) mohácsi és szekszárdi szandzsákbég csapatai között. A leghíresebb része ennek az ún.kozári csata, ahol Werbőczy emberei legyőzték a törököket, de sajnos a győzelem nem volt maradandó, mert a következő évben a felvonuló török főerők miatt – akiket személyesen I. Szulejmán vezetett –, nem tudták kivédeni a tolnai várak ezt a nagy erejű és rövidesen harccal elesett Ozora, vele együtt Simontornya és Tamási is.
Döbrököz környékén lezajlott harcokat maga Tinódi Lantos Sebestyén is megénekelte.

Előzmények

Tolna területe már a mohácsi vész előtt is a haderők felvonulási területe volt.1521-ben Nándorfehérvár ostromakor a királyi sereg itt ütött tábort, majd 1526-ban a törökök is végigsöpörtek erre.

Werbőczy harcai

Id. Werbőczy Imre Szapolyai János pártján állt, annak halála után fia az ifjabbik Imre viszont I. Ferdinánd osztrák főherceg mellé szegődött, hogy a törökök ellen harcolhasson. Miután Buda török kézre került, az akkor még kis területű hódoltságból Tolna állandó támadásokat kapott.
Werbőczy elszántan küzdött a törökök ellen és ellentámadásaival akadályozta, illetve veszélyben tartotta az Eszék-Mohács-Tolna út melletti közlekedést, amely a török Szlavóniába vezetett. Ez persze módfelett bosszantotta Kászim béget, mert a magyar rajtaütések révén számos katonája elesett.
Minthogy a csatamezőn nem sikerült döntőre vinni a kettejük közti háborút, ezért párbajra hívta ki Werbőczyt és tisztjeit Sárközi Gábrielt, Budaházi Jánost és Muti Istvánt, akik a többi török tiszttel mérkőztek meg. A viadal ezúttal is Werbőczyék javára dőlt el, de Kászim nem adta fel és ajándékokkal biztatta csüggedt vitézeit, hogy álljanak pástra a magyarokkal.

A kozári csata

1542. augusztus 12-én több mint egy hónappal Buda és Pest ostroma előtt a mohácsi törökök felmentek Tolna és Baranya határára rabolni, ahol rengeteg embert fűztek rabláncra.
A portyázó sereg Kozár (Egyházaskozár) környékén állt meg. Werbőczy a betörésről értesülve 225 lovassal és 200 gyalogossal előrenyomult Szászvárig, bízva abban, hogy a pécsi katonák a segítségére jönnek. Mivel Pécsről nem jött segítség, ezért először mérgében vissza akart térni Döbröközre, de amikor megtudta, hogy Kászim Kozár, valamint Döbrököz mellett 12 km-re táborozik, irányt változtatott.
Kászim emberei értesültek a közeledéséről és 260 lovasukat csatára állították. Ám Werbőczy gyorsabb volt és rohammal szétszórta a törököket, akik vagy elestek, vagy megfutamodtak.
A csata végeredményeképp tizenhat oszmán esett fogságba (köztük bizonyos Murád aga, valamint Musztafa és Ibrahim bég) 220 rab pedig kiszabadult. A harcban Werbőczy megsebesült, egy török vitéz az arcán megvágta.

1543. évi összecsapások Döbrököz környékén

1543. áprilisában tolnai katonák Szekszárd mellett arattak győzelmet a törökökön. Sajnos ez és kozári győzelmek is eredménytelen sikereknek bizonyultak, mert a nagyobb török sereg felvonulását nem akadályozhatták meg és a török erők betörve Szlavóniába sorra foglaltak el több várat.
Május 2-án Werbőczy a pécsi püspöktől, Váraljai Szaniszlótól kért segítséget. Levelében azt írta, hogy legalább 32 muskétást és 25 lovast küldjön neki, s javasolta, hogy Vásárosdombó, Dombóvár és Sásd legyen a gyülekező hely, ahová május 5-ig érkezzenek be a csapatok, amit kis csoportokban közelítsenek meg, nehogy a szászvári törökök észrevegyék őket. Mivel ekkor Nádasdy Tamás dunántúli főkapitány nagyobb erőket küldött Pécs védelmére, a püspök 116 muskétást vezényelt ki a várból. Ezek azonban fosztogatni kezdték a püspök birtokait és más falvakat, s el sem mentek a gyülekezőhelyre. Csak május 14-re tisztázódott, hogy a visszaéléseket nem Werbőczy katonái követték el, ahogy a püspök hitte.
Mikor a törökök ostrom alá vették Valpót, Váraljai Nádasdy és a tolnai főispán segítségét kérte. Noha vannak feljegyzések arról, hogy a várat felmentették a végvári vitézek, de Valpó a következő évben már török uralom alatt volt.

Következmények

A nyáron Siklós is török kézre került és egyre fenyegetőbb gyűrű alakult ki Döbrököz körül. Szulejmán 1543. évi hadjárata során valószínűleg a tatár sereg is meglátogatta.
Ozorát még ez év szeptemberében ostromolta meg a török. Egyes források 1543-at jelölik meg elfoglalásának, mások viszont 1544-et, vagy 1545-öt. Elképzelhető, hogy a várat már 1543-ban bevették, csak akkor nem erősítették meg. Tolna teljes területének török uralom alá kerülése viszont 1545-re fejeződik be, ekkor Döbrököz sem állt és Werbőczy kiszorult a területről, amivel a főispán legfontosabb bázisát vesztette el, ezért a „döbröközi háború” a számos diadal ellenére végül mégiscsak a törökök győzelmével végződött. Werbőczy bravúros haditettei ellenére a létszámbeli fölényben levő törökökkel szemben nem tudott volna sokáig kitartani, ezért elvérzett. Számolni kellett azzal, hogy a törököknek jobb utánpótlása volt, míg Magyarország eddigre teljesen összeomlott.
Mivel a háború 1547-ben véget ért, elkezdődött a rendezés és új végvárvonal alakítása, ami azonban most beljebb húzódott, melynek legfőbb láncszemét Kanizsa képezte egészen 1600-ig. Mivel ez a végvárrendszer nem volt annyira szilárd, ezért a törökök könnyen jártak át a magyar kézben levő területekre is, ahol adózásra kényszerítették a falvakat. A békeidőszakban is állandó portyázások folytak mindkét oldalon és emiatt a határmenti területek rengeteget pusztultak.

Nevezetességei

Katolikus templom

Döbrököz első templomáról csak a 18. század derekáról maradtak fenn adatok. Ezt a templomot, amikor a mait építeni kezdték, 1900-ban úgy bontották el, hogy nem maradt róla se egy rajz, se egy fénykép az utókorra. Az új templomra is úgy lett pénz, hogy a község korábbi plébánosa, Páhy István, 1868-ban végrendelet nélkül meghalt, és hagyatékának egyharmada a templomra maradt. Az új neoromán, döbröközi templomot Kirschstein Ágoston, bécsi műépítész tervezte, akinek tervei szerint épült a pécsi székesegyház is.

Zsidó temető

A községben a 19. század közepétől a holokausztig élt egy kis zsidó közösség, amelynek temetője máig létezik. A közösség tagjait 1944-ben elhurcolták és meggyilkolták.

Várrom

A várat a 14. században említik először, 1534-ben Werbőczy István tulajdonába került. A törökök kiűzése után a megmaradt romokat magtárrá alakították.





Elhelyezkedése
Döbrököz (Magyarország)
Döbrököz
Döbrököz
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 25′ 12″k. h. 18° 15′ 17″Koordinátáké. sz. 46° 25′ 12″, k. h. 18° 15′ 17″osm térkép ▼
Döbrököz (Tolna megye)
Döbrököz
Döbrököz
Pozíció Tolna megye térképén

Bogyiszló / Folytatáshoz kattints a posztra


A község Szekszárdtól 11 km-re keletre, a Duna mellett, a Sió csatorna torkolatvidékén található, a Mezőföld déli részén. Megközelítése: A 6-os számú főútról, Tolnán keresztül érhető el, vagy Kalocsa felől az 51-es főútról az M9-es autóúton áthajtva a Szent László hídon.

Története

A régészeti leletek bizonysága szerint Bogyiszló környéke már az avar korban lakott terület volt. A honfoglalás idején letelepedő magyarság szláv népességet talált ezen a vízjárta tájékon. A viszonylag sík területet csak enyhe dombok, kiemelkedések tagolták, amelyet a Duna hordalékával épített évezredek alatt. Áradások idején szinte az egész táj víz alatt állt, szigetszerűen körülvéve a dombokat. Állandó települések ezeken a kicsiny, keskeny magaslatokon létesülhettek, a területre ezért a nagyszámú, igen apró falvak kialakulása jellemző. Bogyiszló az akkori Duna folyam bal oldalára, magas partra települt.
A falu első írott emléke 1272-ből való, neve Buguzlou alakban fordul előMoys nádor adománylevelében, amikor halastavaival együtt az ábrahámi kolostornak adományozta a birtokot.
A fontos kereskedelmi és közlekedési útvonalaktól távolabb fekvő település a történelem viharaitól védett helyzetben volt, s a környező területek lakói is itt kerestek menedéket, búvóhelyet. A vízjárta, mocsaras terület bőségesen szolgált élelemmel is az ínséges időkben, amikor a háborúzások miatt a földeket felhagyták, művelni nem tudták. A török megszállás és a Rákóczi-szabadságharc idejéből fenn maradtak bujdoklásról szóló történetek, a település határában ma is találunk erre utaló elnevezéseket (Haramiás,Hajdu-szállás, Kányatanya).
Bogyiszló nem csak a háborúk idején nyújtott menedéket, hanem a gyakori áradások alkalmával is, a környék alacsonyabban fekvő, elöntött településeinek. A pusztító árvizek miatt több közeli falut elhagytak lakói és végleg Bogyiszlóba költöztek, például Dalocsából, Karaszból, Doromlásból. Földjeik Bogyiszlóhoz kerültek, az elpusztult településeket azonban határneveik megőrizték.
1380 körül a Duna megváltoztatta folyását, a települést keleti irányban kilométerekre elkerülve. A fő meder természetes áttevődését valószínűleg egy komoly jeges árvíz jégtorlasza okozhatta. A település életében ez nagy változást jelentett, hiszen az addigi széles folyam helyén egy egyre vékonyodó vízfolyás, végül évszázadokkal később egy tó maradt.
 Nevezetes fajta a bogyiszlói paprika. Az ártéri erdők kiirtása után ezeken a területeken kiváló adottságokkal termeszthető lett a csípős paprika és a fűszerpaprika is, mely Bogyiszló híressége. Az erdőgazdálkodás, a halászat és a vadászat szintén jelentős hagyományokkal rendelkezik.

Nevezetességei

Bogyiszlói Holt-Duna

Az 1820-as években természetes úton fűződött le a holtág. A Duna jobb parti ármentesített területen helyezkedik el, közigazgatásilag Bogyiszló községhez tartozik. Hossza 2,1 km, átlagos szélessége 250 m, területe 52 hektár, átlagos vízmélysége 0,8 m, víztérfogata 416 ezer m³.
A holtág tulajdonosai: Bogyiszló Község Önkormányzata és 13 magánszemély, kezelője Bogyiszló Község Önkormányzata. Birtokhatárokat a helyszínen nem jelöltek ki, nem tartozik természetvédelmi területhez. Vize belvizekből és felszín alatti szivárgásból származik. Ezenkívül lehetőség van magas dunai vízállás esetén a Bogyiszlói főcsatornán és a Karaszi-foki zsilipen keresztül feltöltésre, alacsony vízállás esetén leürítésre. A kapcsolódó belvízöblözet területe 25 km².
Vizének minőségét alkalomszerűen vizsgálják. A község felől jelentős kommunális eredetű és állattartásból származó szennyezés érte a holtágat, ám a közelmúltban az önkormányzati intézkedések és jogi szigorítások eredményeképpen a helyzet jelentősen javult. Az utóbbi két évtizedben a holtágon többször előfordult vízvirágzás és halpusztulás, vizének erőteljes volt az eutrofizációja, medrének feliszapoltsága előrehaladott. Vízinövényekkel való benőttsége közepes, illetve már inkább ritka hiszen az elmúlt évtizedben már kétszer is sor került e holtág részleges iszaptalanítására. Ezek közül a 2013-as volt inkább számottevő, melynek folyamán a mederből eltávolított iszapból, jól megközelíthető, kényelmesen bejárható parti sétányt alakítottak ki. Kedvező változás továbbá, hogy Bogyiszló község területén 2000-ben kiépült a szennyvízcsatorna-hálózat (a szennyvizet a tolnai telepen tisztítják), ennek is köszönhető a vízminőség jelentős javulása.
A holtág jelentős tájformáló szerepet tölt be, jól hasznosítható belvíztározásra és horgászatra.

Halállomány

A víz jelentős halállományának zömét a ponty, az ezüstkárász és a dévérkeszeg teszi ki. Említést érdemel, hogy a pontyok nagy része a dunai vad fajtát képviseli, mely egy remek sportértékkel bíró hal, illetve nekik köszönhető a tó évről évre megújuló ivadékállománya. Ehhez hozzájárulnak a tó náddal, gyékénnyel, sással és helyenként tavirózsával benőtt part menti sekély részei, melyek a tavaszi időszakban kiváló ivóhelyként szolgálnak a pontyoknak, fehérhalaknak és ragadozóknak egyaránt. Pozitívum továbbá, hogy a tavaszi iszaptalanító munkálatok során károsodás nélkül megőrizték ezeket a területeket. A legjellemzőbb ragadozó a vízterületen a süllő, de megtalálható továbbá a harcsa, a csuka, a balin, valamint a csapósügér. Horgászatilag jelentős még az amur állomány, mely valószínűleg a korábbi halászati kezelés idejéből maradt a holtágban. Jelenléte több szempontból is előnyös, hiszen egy nagyon sportos hal, illetve segít ez eutrofizáció visszaszorításában. Előfordulnak még igazi dunai kuriózum halak is, köztük több szigorúan védett fajta, például a leánykoncér, melyek valószínűleg a főcsatornán keresztül kerültek a vízbe. Az újonnan kiépített egyenletes part kiváló lehetőséget biztosít kisebb és országos horgászversenyek megrendezésére egyaránt.

Orchideás erdő

A 36 hektáros, kb. 1,5 km. hosszú, de néhol alig több mint 100 méter széles terület országos védettséget 1992-ben kapott, majd a Duna–Dráva Nemzeti Park megalakulásával annak legészakibb területegysége lett.
A termőhely túlnyomó része másodlagos, mivel a Sió menti árvízvédelmi töltéshez - a termőréteg lehántásával - innen nyerték az építőanyagot.
A védettség okát - mint a név is sugallja - a szinte mindenütt és nem ritkán tömegesen előforduló orchideák képezik. Az itt megfigyelt 6 faj közül leggyakoribb a mutatós, akár fél méteresre is megnövő vitézkosbor (Orchis militaris). Egyes kutatók szerint a Kárpát-medence legnagyobb állománya található itt. Az egyedszám becslések szerint - megközelíti az 1 milliót. Április végén, május közepén szemet gyönyörködtető látvány a szálanként vagy kisebb-nagyobb csoportokban nyíló, ezernyi, dekoratív orchidea. Csaknem mindenütt és nagy egyedszámban találkozhatunk a fehér madársisakkal(Cephalathera damasonium). Közeli rokon, a valamivel korábban nyíló kardos madársisak (Cephalathera longifolia) nála ritkább. A legmélyebben fekvő részek nyújtanak otthont a nyár elején virágzó mocsári nőszőfűnek (Epipactis palustris), valamint a lényegesen feltűnőbb hússzínű ujjaskosbornak (Dactylozhiza incarnata). Ez utóbbinak eddig csak egy kisebb állománya került elő. A szerény megjelenésű békakonty (Listera ovata)sokszor elkerüli a figyelmünket, pedig két jellegzetes, tojásdad vagy elliptikus leveléről már bimbós állapotban is könnyen felismerhető. Az orchideák árnyékában szerényen húzódnak meg a közönséges kígyónyelv (Ophioglossum vulgatum) arasznyi hajtásai. Talán még nehezebb felfedezni a szintén spórás és ugyancsak védett tarka zsurlót (Equisetum variegatum). Felismerését nehezíti, hogy a hozzá hasonló (nem védett) hosszú zsurló (E. ramosissimum) – nála jelentősen nagyobb mennyiségben - szintén él a területen. A harasztok törzsébe tartozik a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris) is, melynek kisebb állománya egy, nyáron is vízállásos erdőfoltban ismert. Virágos növényeink közül természetesen nem csak orchideák élnek itt, de ezeket leszámítva védett faj a területről ez idáig csak egy, a tárnicsfélék közé tartozó gyíkpohár (Blackstonia acuminata) került elő. A nyár derekán bukkanhatunk e törékeny, 10–30 cm magasra növő, egyéves néhány virító egyedére.
Bár a felfedezése óta több hivatásos és amatőr biológus, ill. botanikus is járt itt, a terület részletes kutatása, botanikai (és zoológiai) feltárása még nem történt meg. A további kutatómunka eredményeként újabb természeti értékek, botanikai ritkaságok előkerülése várható.

Őstölgyes

Szintén helyi természeti ritkaság a falu és a Duna között elterülő, sajnos pusztulófélben lévő őstölgyes, ahol több száz éves tölgyek ritka példányai láthatók.

Gemenci-erdő

A Gemenci-erdő (Gemenci Vadrezervátum) 1977-ben vált védett területté: azóta tájvédelmi körzet, 1996-tól pedig – az akkor létesült – a Duna–Dráva Nemzeti Park része lett. Az erdő Bogyiszló és Bátaszék között, mintegy 30 km hosszan húzódik a Duna jobb oldali tágas (a legszélesebb része 7 km) hullámterében. Területe 17 779 ha, amiből fokozottan védett 2761 ha.
Az erdős részek között számos ősgyeppel fedett tisztást, mocsárrétet és nádast találunk.



Kulturális élet

A község néphagyományokban és népszokásokban gazdag, különösen a néptánc és a népzene területén. A szépen dúsított népviselet nagyon jellemző a helységre. A női népviselet élénk színei, valamint a rakott szoknyák együttesen nagyon kihangsúlyozzák a környékre jellemző csípő mozgást és a bukózást. A táncrendet leginkább a lassú csárdás, friss csárdás, az ugrós, a cinege és a mars alkotják tambura és hegedű kísérettel.


Elhelyezkedése
Bogyiszló (Magyarország)
Bogyiszló
Bogyiszló
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 23′ 09″k. h. 18° 49′ 52″Koordinátáké. sz. 46° 23′ 09″, k. h. 18° 49′ 52″osm térkép ▼
Bogyiszló (Tolna megye)
Bogyiszló
Bogyiszló
Pozíció Tolna megye térképén