kod

2015. október 29., csütörtök

A VÉRTESSOMLÓI KEGYTEMPLOM.../ Többi képért katt a posztra !



Vértessomló kegytemploma a településtől 1500 lépésre található az 1873. évi Visitatio szerint. Környéke kimondottan festői. A templomot egy szakadék választja el a kálvária dombtól.



Az új telepesek első csoportja a hagyomány szerint a Steinbründl forrásnál állapodott meg, ahonnan csengettyű hangja után indulva érkeztek egy szentképhez, illetve egy erdei kápolna romjaihoz és találkoztak össze András testvérrel, a harmadik rendi ferences remetével.



Az új telepesek mind katolikusok voltak. Egyrészt tehát az ő kedvükért, másrészt a Szent Szűz iránti mély tiszteletéből, akinek mai kegyképe akkoriban érkezett Vértessomlóra, a gróf a kis erdei kápolnát alapjaitól kezdve újra felépítette és kissé megnagyobbította.



Ez az építkezés 1735-1738 között folyt. Oly remekül márványoztatta, hogy a városi nagytemplomok megirigyelhették.



Ez a kápolna végre megújulva támadt fel ősi romjainál és lett a Boldogságos Szűz Máriának szentelve, Eszterházi József grófnak, ezen és a szomszédos vidék örökös urának jámbor óhaja szerint.



A kápolnát felváltva kapucinus és kamanduli atyák látták el, akiknek nagy segítséget nyújtottak a kápolna gondozásában a remeték.



A millennium évében a templomot kívülről felújították, és ekkor egy ünnepi szentmisén vehette át a falu a millenniumi zászlót.



A falusi emberek életében a hit gyakorlása a mai napig is fontos tényező. A falu lakosságának 95 %-a katolikus, így vallási nézetek különbözősége nem okoz gondot az együttlétben.



A templom Sarlós Boldogasszony tiszteletére van felszentelve. A mostani szentély lehetett az eredeti kápolna, melyhez később mindkét oldalon kiszélesített hajót építettek.



Szépségének egyik része a szentély kupoláját díszítő freskók. Az egyik a Szentháromságot ábrázolja, a másik az őrangyalt kis gyermekkel.







Egyedülálló és legdrágább kincse a kegykép "Szomorúak Vigasztalójának" képe.





Ez a szentélyben függ a vörös márványfőoltár felett. Régen aranysugarak özöne volt a háttere. A legutolsó restaurálás alkalmával azonban ezek nagyon megritkultak.





A templomhajóban a szentély melletti félköríves sarokban Szent Apollónia szűz és vértanú kis oltára áll. Ezt Hartvik Apollónia grófnő emeltette 1773.-ban. Ezért látni az oltár felett a főnemes Eszterházi család címerét, nevének kezdőbetűit és az évszámot. A kis oltárral szembeni sarokban áll a négy evangélista szobrával díszített aranyozott szószék. A templom belső kincsének és magának a templomnak szép hátteret ad a festői környezet.

A kegykép

A búcsújáróhely nagy valószínűséggel azért alakult ki, mert Bécsből idekerült egy Mária kép. A kép története Olaszországba vezet bennünket. A kapucinus barát Josef-Anton kapott egykor egy misszió alkalmával egy Mária képet ajándékba, amit hamarosan mindenki, aki ismerte tisztelt. 1727-ben érkezett a barát Bécsbe. A képet Erzsébet Krisztinának adományozta. A császárnő tovább adományozta a bécsi kapucínusoknak , akik a kapucínus templomban helyezték el. Itt egyre több tisztelőt talált a kép, többek között a somlói kép adományozóját is.
Christina Julianna Fahrerin lemásoltatta a képet és azt az eredetihez érintette. Majd átadta a Mosonmagyaróvári kapucínusoknak. Arra kérte őket, hogy olyan helyre juttassák, ahol a nép láthatja, tisztelheti. A helyről szabadon dönthettek, csak mindig az ő felügyeletük alá tartozzon, az ő rendjüké legyen.
Ezt a képet a mosonmagyaróvári barátok András barátnak adták, aki Tatától nem messze, egy Sömle nevű helységben élt. A képet átvette és elhelyezte hogy imádhassák. Így került a kegykép a kis erdei kápolnába.














Elhelyezkedése
Vértessomló (Magyarország)
Vértessomló
Vértessomló
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 30′ 40″k. h. 18° 21′ 48″Koordinátáké. sz. 47° 30′ 40″, k. h. 18° 21′ 48″osm térkép ▼
Vértessomló (Komárom-Esztergom megye)
Vértessomló
Vértessomló
Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén

Vértessomló / Folytatáshoz kattints a posztra


 A Vértes hegység ÉNY-i részén, a Somlyó-hegy lábánál található az 1300 lakosú Vértessomló. Tatabányától 9 km-re DNY-ra, Várgesztestől 6 km,Környétől 5 km távolságra.
 A település már a római korban is lakott hely volt. Környékén gyakran találtak római kori leleteket. Találtak itt a múlt sz. elején un. FŰTŐPINCÉKET, melyeket a rómaiak a házaik fűtésére alkalmaztak.
Első okleveles említése 1326-ból való Semyenfelde (Semjénfölde) alakban. Csák nemzetségbeli István fiai 1326-ban átadták Károly Róbert királynak csereképpen.
1426-ban Zsigmond király idején SOMOLYA, a törökdúlás után Pusztasomlyó , majd Bakonysomló néven van említve. Jövedelme a tatai vár fenntartását szolgálta. 1453 táján ez a vértesi település is elpusztult, s hosszú ideig lakatlan is maradt.
1643-ban a Zichyek, 1697-ben a Krafftok tulajdonát képezte.
1727-ben az Esterházy család birtokába került, a tatai uradalomhoz tartozott.
Esterházy József telepítette be német telepesekkel. A telepítési szerződésben Puszta-Somló néven van említve. Ezt a Somló nevet német telepesei a maguk kiejtése szerint Semle hangzással ejtették, a helytartótanács e hibás kiejtés nyomán Zsemlyére torzította el a település nevét, mely aztán rajta is maradt 1890-ig, mikor miniszteri rendelettel a Vértessomló elnevezést kapta.
A település melletti erdő szélén 1736 előtt kis kápolna állt, melynek szomszédságában egy remete lakott. 1736-ban Esterházy József a düledező kápolnát megnagyobbíttatta, szentéllyel látta el. Egy bécsi kereskedő felesége, Fahrer Mária pedig a bécsi kapucinusok templomában őrzött Mária kegykép másolatát készíttette el a kápolna számára, melyhez a vidék népe hamarosan sűrűn kezdett zarándokolni. A község ez alapján vált búcsújáró hellyé, ahova különösen Sarlós-Boldogasszony napján zarándokoltak. 1875-ben a kápolnát templommá alakították.
A falu lakosai bányászattal, faszénégetéssel, mészégetéssel foglalkoztak.

Vitányvár


Vitányvárról és a tőle délebbre fekvő szomszédos Gerencsérvárról egy legenda is fönnmaradt:
Vértessomló közelében, attól kissé keletre található. Építtetőjének nevét nem ismerjük. A Vértes északi, lejtőjén emelkedő, szabálytalan ötszög alakú várat, melynek kapuja a nyugati, legmeredekebb oldalon helyezkedik el Károly Róbert király idejében 1324-ben említik először írásos források. Ekkor már ismertek várnagyai is. A várnak valószínűleg udvara és kútja nem volt, a vizet feltehetőleg a Vértes közeli forrásaiból szállították ide. Erre egy 1450-ből ránk maradt feljegyzésből is következtetni lehet, mely szerint "Kálnai Péter várnagy elfogta Novák Pál tatai polgárt, aki borszállítmányával Héregről hazafelé tartott és azt borával, szekerével, ökreivel együtt Vitány várába hurcolta". A várhoz Károly Róbert idejében 35 község tartozott.
"Az ifjú nemes, Hédervári Imre volt az időben Vitányvár ura. A délebbre fekvő Gerencsérváré pedig a büszke, keményszívű Újlaki Miklós. Újlaki egy német grófhoz akarta feleségül kényszeríteni leányát, Krimhildát, a vár alázatoslelkű, csendesszavú tündérét, de Krimhilda titokban már jegyese volt Hédervárinak, s az ifjú lovag egy éjszaka leple alatt meg is szöktette szerelmesét és várába vitte. Több sem kellett a büszke apának, nekirontott katonákkal, ágyúkkal Vitány várának. Azonban hiába lőtte, ostromolta, nem tudta bevenni. Jól megépített vár volt, jól is védték. Talán el sem esik, ha egy álnok várbeli el nem árulja a titkos utat, s azon keresztül be nem vezeti Újlakit a várba. A folyosó egyenesen Hédervári dolgozószobájába nyílt. A meglepett várurat Újlaki leütötte, majd leányát magával hurcolva otthagyta Vitányt. Otthon szörnyű büntetés várt a szerencsétlen lányra: atyja elevenen befalaztatta a vár egyik pincéjébe. Ott is pusztult volna el, ha a vár öreg szolgája ki nem bont egy nyílást az újonnan készült falban, s azon keresztül nem élelmezi. Hédervári közben felgyógyult, és Újlaki erőszakossága miatt panaszra ment egyenesen Mátyás királyhoz. Mátyás nem azért állt igazságos király hírében, hogy ilyesmit szó nélkül hagyjon. Egy szép napon kürtös vitéz jelent meg Gerencsérvár felvonó hídja előtt, jelezve a király érkeztét. De közben Újlaki megtört esztelen tettének súlya alatt. Már nem a gőgösszívű főúr, hanem szerencsétlen apa. Mikor azonban kiderült, hogy leánya mégis él, boldogan öleli keblére, örömmel adja nőül a szomszéd vár urához."

Nevezetességei

    • Vitányvár XIV. sz-i romjai (gótikus, országos jelentőségű műemlék) és környezete
    • Harangláb
    • Erdészház
    • Búcsújárók huszártornyos római katolikus műemlék temploma (barokk freskók, 1870-es évek, zarándokhely, Mária kegyhely országos jelentőségű műemlék)
    • Klasszikus római katolikus kápolna (1970-es évek, országos jelentőségű műemlék)
    • 41 helyi védettség alatt álló épület
    • Régi iskola épülete
    • Harangtorony
    • Kálvária
    • Eszterházy-kastély
  • Természeti vonzerő
    • Vitányvári Parkerdő
    • Mátyás-kút
    • Szarvas-kút
    • Szép Ilonka forrás
    • Bányatavak
    • Nagy-Somlyó-hegy
    • Tojásgurító-domb
    • Szegfű-domb

Rendezvények

  • Tojásgurítás (húsvéthétfő, ez a leglátogatottabb rendezvénye, a két nap alatt 2000 fő is eljön a környező településekről)
  • Májusfaültetés- és húzás
  • „Kristkindlik” járása (karácsony, mintegy 1000 fő látogatja a környékről)
  • Falunap (május)
  • Márton-nap (november)
  • Hagyományos búcsú (július, november)
  • Szent Borbála, a bányászok védőszentjének ünnepe
  • Ádvent első vasárnapja Betlehem-állítás.

Elhelyezkedése
Vértessomló (Magyarország)
Vértessomló
Vértessomló
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 30′ 40″k. h. 18° 21′ 48″Koordinátáké. sz. 47° 30′ 40″, k. h. 18° 21′ 48″osm térkép ▼
Vértessomló (Komárom-Esztergom megye)
Vértessomló
Vértessomló
Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén

2015. október 28., szerda

Fertőhomok / Folytatáshoz kattints a posztra



 A Kisalföld nyugati szélén, Soprontól 16 km-re helyezkedik el Hidegség és Hegykő között. Forgalmi út menti, egyutcás település a Fertő partján fésűs beépítéssel. A GyőrSopron közötti 85-ös főútról autóbuszjárattal és személygépkocsival közelíthető meg. A Fertő körül kiépített kerékpárút áthalad rajta.
Talaja közepes minőségű. A szőlőművelésnek és a zöldségtermelésnek jelentős szerepe volt a falu életében.
 Első írásos említése 1274-ben Praedium Humuky néven történt Csák bán és testvéreinek osztályos egyezségében. 1280-ban Csák bán fiai elzálogosították Homok nevű birtokukat az Osl nemzetségbeli Péter fiainak. 1359-ben a Kanizsayak ágához tartozó István zágrábi püspök elfoglalta és feldúlta Homokot. 1411-től a Kanizsayaké volt a falu. 1454-ben Kertesi Vaytracher Konrád és Hofi Gyles kifosztották és felégették Homokot. 1520-tól horvátok települtek be a falu elhagyott jobbágytelkeire. 1536 körül a Nádasdyak birtokába kerül, majd a Wesselényi-féle összeesküvés leleplezése után a Draskovics, illetve a Széchenyi grófoké volt.
A lakosság a 16. század közepén vált horváttá. Az itteni horvátság az ún.gradistyei horvátsághoz tartozik, melynek különálló nyelve is van. A fertőhomoki horvátok kaj nyelvjárást beszélnek, szemben a legtöbb gradistyeiča és što nyelvű, melyekből az irodalmi nyelv is formálódik. A jobbágyság birtokállományának fejlődése mindig lépést tartott a lakosság számának alakulásával. A telki állomány szántóit mintegy 170 holdnyi irtásföld egészítette ki a telkesek javára. Az 1848/49-es szabadságharcban Kovács József, Kovács György és Szekendi Pál vett részt mint honvéd.
1864-ben megépült a homoki iskola. 1890. március 1-jén megalakult a Fertőhomoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület. 1906-ban az ország más megyéiben fekvő azonos hangzású községnevektől való megkülönböztetésként a „Fertő” előnevet kapta, így lett Fertőhomok a település neve. Ugyanebben az évben új templom épült a régi helyén Ullein József soproni műépítész tervei szerint. 1908-ban tűz pusztított, 1910-ben újabb tűzvész dúlta fel a falut. Az I. világháború 19 áldozatot követelt.
1925-ben a földbirtokreform során kiosztott házhelyek 80%-a beépült. Az 1929. évi tűzvész után szinte teljesen átépült a falu. 1930. március 12-én megalapították a Fertőhomoki Polgári Lövész Egyesületet. Ugyanezen év május 19-én 40 lakóház és gazdasági épület esett áldozatul az újabb tűzvésznek. 1934-ben megalakult a Fertőhomoki Gazdakör. A 40-es években a Fertő-menti Gazdakörök Szövetségének keretében szorosan bekapcsolódott a határmenti zöldség- és gyümölcsforgalom ellenőrzésébe. 1935-ben kezdte meg működését a Magyar Vöröskereszt Egylet fertőhomoki helyi csoportja. 1938-ban képviselőtestületi közgyűlés tárgyalta a község villamosítását.
 A földosztáskor a Széchenyi-birtokból csak egy-két holdat juttathattak a 96 földigénylőnek. 1947-ben művelődési ház épült. 1959-ben megalakult az Aranykalász termelőszövetkezet. Az 1960-as években orvosi rendelő és váró, könyvtár és klubhelyiség, járda, új tűzoltószertár, vendéglő épült, felújították a sportpályát bővítették a villanyhálózatot. A községben csak alsó tagozatos iskolát hagyták meg, a felszabadult tanteremben állandó óvodát létesítettek. 1967-ben az Aranykalász Termelőszövetkezet csatlakozott a hegykői tsz-hez.
Az idősebb lakosok ma is inkább zöldséget termesztenek, és a környékbeli városok piacaira viszik az árut. A lakók egy másik része az idegenforgalomból egészíti ki jövedelmét. A községben kiadó szobák vannak, Fertőhomok és Hegykő közötti termálfürdőnél táborozni is lehet, van kemping, és több nyaraló is kiadó. A lakosság és a turisták ellátását két élelmiszerbolt, két vendéglő, posta és orvosi rendelő biztosítja. A településen napközi otthonos óvoda működik, általános iskolába a szomszédos Hegykőre járnak a gyerekek. A művelődésre és szórakozásra kiváló lehetőséget nyújt a kultúrház és mellette a könyvtár.
A helyi tamburazenekar és néptáncegyüttes a horvát hagyományokat ápolja. Az idősebbek ma is szívesen beszélnek horvátul, a fiatalok azonban már egyre kevésbé értik és használják.

Nevezetességei

  • A neoromán stílusú, egyhajós, egytornyos, római katolikus Szent Anna-templom. A műemlék jellegű épületet Ullein Józsefsoproni műépítész tervei szerint építették 1901-ben. Előtte egy pilléren Páduai Szent Antal 18. századi szobra áll.
  • A temető keresztje ugyancsak 18. századi: magas talpazaton pikkelydíszes pillér, előtte a kesergő Mária szobra. A pillér feletti Szentháromság-csoport a 19. századból való.
  • Tájház, ahol a régmúlt használati tárgyait mutatják be.

Elhelyezkedése
Fertőhomok (Magyarország)
Fertőhomok
Fertőhomok
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 37′ 15″k. h. 16° 45′ 60″Koordinátáké. sz. 47° 37′ 15″, k. h. 16° 45′ 60″osm térkép ▼
Fertőhomok (Győr-Moson-Sopron megye)
Fertőhomok
Fertőhomok
Pozíció Győr-Moson-Sopron megye térképén

Hajós / Folytatáshoz kattints a posztra


 Hajós Bács-Kiskun megye délnyugati részén Kalocsától délkeleti irányban 20 km-re, Bajától északkeleti irányban 30 km-re helyezkedik el.
A város területe 8990 ha, ebből 289 belterület.
Megközelíthető az 54-es főúton.
 Évszázadokig a kalocsai érsekség uradalmához tartozott. A törökök kiűzése után már az 1720-as években német családokkal népesítették be. Ekkoriban mezővárosi és vásártartási joggal rendelkezett. Ezeket a német szigeteket, amelyek a környék nemzetiségét jellemezték, a történelem szétrobbantotta. Hajós lakossága a második világháború után bár ki lett telepítve, sokan tértek haza. Hajóst ma nevezhetjük kétnyelvű községnek is. A település 1970 óta volt nagyközség, városi rangot ismét 2008. július 1-jén kapott.
A 2001-es népszámlálás adatai szerint a város legnagyobb kisebbsége a német, a lakosság 27,5%-át teszi ki.
Hajós város büszkesége a mintegy 1300 présházból álló Pincefalu. A Pincefalu szabályos utcákból áll, amelyeket a présházak és az alattuk elhelyezkedő, löszbe vájt pincék alkotnak. Egybefüggően ez a legnagyobb ilyen a maga nemében. A kacskaringós utcák, apró présházak hangulata és a messze földön híres jó borok felejthetetlen élményt nyújtanak az ide látogatóknak. Jellemző fajták Cabernet Sauvignon, Kékfrankos, Kadarka, Szürkebarát,Cserszegi fűszeres. A pincefalu kialakulása egyidős a várossal. Az 1980-as évek óta sok pincét átalakítottak vendégfogadásra, illetve sok ilyen épült újonnan. A város ünnepe is a borhoz kapcsolódik, ez a minden év május utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Orbán Napi Borünnep, aminek kulturális programjai sok ezer érdeklődőt vonzanak.
A település történelmi központja a Köztársaság tér, amelynek itt felsorolt épületei kisvárosias hangulatot árasztanak:
  • A Szt. Imre római katolikus templom 1728-ban épült barokk stílusban, oldalhajókkal 1879-ben egészült ki. Főoltárán Szűz Mária fából készült egy méter magas szobra áll, amelyet az Óhazából hoztak magukkal a betelepülők. A előtte történt gyógyulások miatt csodatevőnek tartott szobor eredetije a 16. századból származik.
  • A római katolikus plébánia a 18. század elején épült, késő barokk stílusban.
Féltett kincse Mária Terézia és férje, valamint szülei életnagyságú, egész alakos portréja, egy németalföldi mester munkái.
  • A templom melletti gondozott parkban lévő Kálvária 1881-ben létesült, Zsolnay kerámia-stációkkal 1934 óta van kiegészítve.
  • A második világháború utáni lakosságcsere során betelepített felvidéki magyarok egy része református vallású, részükre épült a Köztársaság téren lévő Református Imaház, 1987-ben.
  • A volt érseki vadászkastélyt 1739-ben építtette a kalocsai érsek. Négy, arányos saroktornyát 1767-ben emelték. Később Haynald Lajos érsek alatt árvaházzá alakították, ami a II. világháború után állami nevelőotthon lett. 2009-ben elkezdődött a kastély teljes körű felújítása, melyet 2010 júliusában fejeztek be, ezt követően 2010. szeptemberben megnyílt a Hajósi Érseki Kastély Látogatóközpont. Jelenleg eredeti szépségében pompázik a hajósi barokk kastély is.
  • A patika épületét 1912-ben Kós Károly tanítványa tervei alapján eredetileg lakóháznak építették.
  • Az előtte lévő parkban található Nepomuki Szent János szobra, amelyet 2003-ban újíttatott fel a község.
  • A központ büszkesége két hatalmas platánfa, amelyek alatt patak folyik. Ezek tövében található az ezerkilencszáznyolcvanas évek közepén épült református imaház, ami egyben szolgálati lakás is.
  • A mai Egyesületek Háza 1905-ben érseki gazdatiszti lakásnak épült. Később lakás, és az új átadásáig református imaház volt.
  • A Köztársaság teret üzletsor zárja, amely korábban kántorlakás és iskola volt. Az eredeti épületet 1842-ben emelték.
A városháza a központtól kb. 300 m-re emelkedik a gyönyörűen parkosított széles, osztott pályás úttestű Rákóczi utcában. Az épületet 1895-ben 10 800 forint közadakozásból építtették a falu akkori lakói. Az általános iskola alsó tagozatának épülete a kastély szomszédságában található. Eredetileg is elemi iskolának épült, 1910-ben. Az iskola felső tagozatának épületei 1964-ben és 1978-ban készültek el. A napköziotthonos óvoda 1957 óta működik jelenlegi épületében. A művelődési ház belső tere sok ember csodálatát kiváltja eklektikus kialakításával. A volt szocialista design a kilencvenes évek elején adta át a helyét a mainak.





Elhelyezkedése
Hajós (Magyarország)
Hajós
Hajós
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 23′ 56″k. h. 19° 07′ 12″Koordinátáké. sz. 46° 23′ 56″, k. h. 19° 07′ 12″osm térkép ▼
Hajós (Bács-Kiskun megye)
Hajós
Hajós
Pozíció Bács-Kiskun megye térképén

Bana / Folytatáshoz kattints a posztra



 A település a megye északnyugati szögletében, megyehatáron fekszik. Az Igmánd–Kisbéri-medence északi peremén, a Duna teraszvidékétől északra egy kavicsos dombvonulat választja el. Győrtől 25 km-re, Komáromtól 23 km távolságra van. A TataGyőr közötti mellékútvonalon közelíthető meg. Vasútállomása legközelebb Nagyigmándon 12 km távolságra van, illetve Nagyszentjánoson 9 km-re. A falura a községen átmenő kerékpáros turizmus jellemző.
A Cuhai-Bakony-ér és mellékerei által tagolt 135 m átlagmagasságú hullámos síkság. A kielégítő rétegvíz készlet miatt saját ivóvízrendszerrel rendelkezik a község. Felszíni kőzetanyaga ártéri és folyóvízi homok, kavics és iszap. Eredeti növénytakarója homoki tölgyessel kevert homokpuszta volt. A Cuha patak völgysíkjában réti öntéstalaj található. Ezeken nagyüzemi szántóföldi növénytermesztés folyik. Éghajlata a kontinentális, száraz és meleg változata. Éves csapadék átlaga 600 mm, átlag hőmérséklete: 10 °C. Uralkodó széljárása ÉNy-i.
A falu neve személynévből keletkezett. Alapjául a „bán” méltóságnév szolgált. Az írások először a települést 1236-ban említik Bana alakban.
A honfoglaló törzsek a 10. században települtek meg e területen. A falu határában lovas temetkezés nyomait találták meg. Az Árpád-korban királyi várbirtok volt, ahol a királyi várispánok székeltek. A község ispánjai a Bána nemzetség s a tőlük származó gróf Cseszneky család tagjai voltak, akiket a Koppán nemzetségbeli Paulin rokonaként tartottak számon. A tatárjárás során a település várával együtt elpusztult. 1349-ben Nagy Lajos király Árpával együtt a Kolos nemzetségbeli Jakabnak adományozza. 1380-ban határjárást végeztek itt.
1449-ben Győr vármegyéhez tartozott. A 15. században a Rozgonyiak és több köznemes szerzett itt birtokot. A falu a törökdúlások idején elpusztult. A 17. században telepedtek meg először a református családok. A református templom 1680-ban elpusztult, de ugyanott újjáépítették. Bana a környék református központja volt. A 18. században a római katolikus betelepedők jutottak túlsúlyba. A katolikusok temploma először 1249-ben épült, de az elpusztult. Plébánia 1787-ben újjá lett építve késő barokk stílusban. Az 1784-es összeírás köznemesek birtokaként tartotta nyilván.
Bana határának nagy része szántóföld volt. Az 1840-es években az állam epreskerteket telepített, selyemhernyó tenyésztés céljából. E mellett híresek voltak az itt tenyésztett lipicai lovak. A 19. századtól a lakosok a szomszédos Bábolna pusztára jártak dolgozni. A községet 1851-ben Esztergom vármegyéhez csatolták. 1897-ben megalakult Bana-Bábolna Hitelszövetkezet. A községháza 1914-ben épült meg. A első világháború után különböző társadalmi szervezetek alakultak.

Nevezetességei

  • Római katolikus templom – késő barokk műemlék jellegű épület 1784 körül épült. 1897-ben eklektikus stílusban átalakították.
  • Református templom – Többször átépítették. A jelenlegi 1788-ban készült; tornya később, 1858-ban épült fel.
  • A temetőben található a Pulay család síremléke. Jókai Mór édesanyja Pulay Mária banai származású volt. 1812-ben itt kötött házasságot Jókay Józseffel.
  • Francia kő – I. Napóleon 1809-ben csapataival végigvonult a településen. Ennek emlékét őrzi ez a földrajzi elnevezés.
  • Az államalapító szobra a Fő téren.

Látnivalói máshol

  • Ördögásta hegyen 1956-ban kavicsbányászás közben talált honfoglaláskori tarsolylemez. Látható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Elhelyezkedése
Bana (Magyarország)
Bana
Bana
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 39′ 02″k. h. 17° 55′ 11″Koordinátáké. sz. 47° 39′ 02″, k. h. 17° 55′ 11″osm térkép ▼
Bana (Komárom-Esztergom megye)
Bana
Bana
Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén