Gyulafehérvár régi képeslapokon / Folytatás a posztban

 Kolozsvártól 95 km-re délre, a Maros és az Ompoly összefolyásánál emelkedő 230 m magas fennsíkon fekszik.

 Neve onnan ered, hogy a fehér mészkőből épült római kori falmaradványok alapján az itt letelepedő szlávok Belgrádnak (= Fehérvárnak) nevezték el. Gyulafehérvárt régen a románok is Bălgradnak hívták. Nevének előtagja arra emlékeztet, hogy egykor az erdélyi gyula székvárosa volt.

 Már a vaskorban földvár állt itt, ahová a rómaiak később castrumot építettek. Itt állt Apulum, az ókori Dácia tartomány egyik jelentős városa. Erdélyt már a magyar államalapítástól kezdve innen kormányozták mint különálló egységet, itt székelt az erdélyi vajda. Püspökségét Szent István alapította 1009-ben, ezt követően lesz Fehér vármegye székhelye 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. 1277-ben Alárdi János vízaknai szász bíró fia bosszúhadjáratában felégette. Virágkorát a Hunyadiak és Bethlen Gábor alatt élte. Székesegyháza 13. századi, egy régebbi templom alapjaira épült. 1291-ben III. András országgyűlést tartott itt.

 1442. március 22-én a város mellett csapott össze Hunyadi János hada Mezid bég 15 ezres seregével. Először a török, majd néhány nap múlva a megerősödött magyar sereg győzött.
1516-ban II. Ulászló megerősítését rendelte el. Budáról először Lippára, majd 1542-ben ide költözött Izabella királyné és fia I. János néven magyar király, miután a Püspöki palotát átalakították oly módon, hogy a Keleti Magyar Királyság székhelye lehessen. 1558. Izabella királyné itt is halt meg 1559. szeptember 15-én. Itt gyilkoltatta meg katonáival Balassa Menyhért Izabella parancsára a lázadó Bebek Ferenc, Kendy Ferenc és Antal nemeseket. 1571. március 14-én itt halt meg János Zsigmond fejedelem és az utolsó szabadon választott magyar király, a királyné és fiának hamvai a Szent István által alapított székesegyházban pihennek.

 II. János magyar király halálát követően az erdélyi –többségében protestáns (református, unitárius és lutheránus) rendek- 1571. május 25-én Báthory István római katolikus főurat választották meg Erdély fejedelmének. I. Habsburg Ferdinánd azonban nem nyugodott bele abba, hogy az erdélyi rendek szabadon választják meg az ország fejedelmét, ezért ígérgetéssel rávette Bekes Gáspár unitárius vallású főurat, hogy lázadjon fel Báthory ellen. Bekes Gáspár folyamatosan szervezkedett a fejedelmi hatalom megszerzése érdekében 1572–1574 folyamán. A francia Pierre Lescalopier, IX. Károly franciaországi követe azzal a céllal utazott Erdélybe, hogy megbeszéléseket folytasson Báthory István erdélyi fejedelemmel, aki szeretett volna megnősülni. Pierre Lescalopier 1574. június 24-én érkezett Erdélybe. Erről az utazásról a francia követ később könyvet írt és ebben többek közt arról számolt, be, hogy Gyulafehérvár és Erdély lakosságának többsége magyarul beszélt. Habsburg biztatásra Bekes Gáspár el akarta foglalni Erdély trónját, de 1575. július 8-i radnóti csatában vereséget szenvedett. Ebben a csatában tűnik ki vitézségével Székely Mózes. E csata után két nappal Bekes és Báthory seregei újból összecsapnak Kerelőszentpál mellett. Székely Mózes ebben a csatában is meghatározó szerepet játszott, ezért Báthory kinevezi a fejedelmi testőrség parancsnokának. Báthory István az erdélyi országgyűlésen, 1576. január 16-án Medgyesen bejelentette, hogy a lengyelek királyukká választották, ezért javasolta a rendeknek, hogy válasszák meg helyette Báthory Kristófot. Báthory Kristóf halálát követően került a fejedelemség élére Báthory Zsigmond, aki több alkalommal is lemondott, sok bajt okozva a városnak és az ország népének.

 1599. november 1-jén Báthory András feletti győzelme után Vitéz Mihály vajda diadalmenetben vonult be a városba, ahol az 1600. július 10-én megtartott erdélyi országgyűlésen fejedelemmé választották. 1602. június 29-én itt győzte le Giorgio Basta Székely Mózes seregét. A várost Mihály vajda és Basta is felgyújtotta, majd a tatár, később 1661-ben a törökök égették fel. 1603-ban Székely Mózesnek a függetlenségpárti magyarok és székelyek támogatásával sikerült a fővárost felszabadítania és 1603. május 8-án bevonult a városba, ahol ünnepélyesen megválasztották és beiktatták Erdély fejedelmének. Bethlen Gábor alapította a város református kollégiumát, amelyet 1658-ban a harcok elől Nagyenyedre költöztettek. 1629. november 15-én itt halt meg a fejedelem.

1642. március 4-én itt választották fejedelemmé I. Rákóczi Györgyöt, aki itt is halt meg 1648. október 11-én. 1657-ben II. Rákóczi György lengyel hadjárata idején a várost tatár seregek égették fel, majd október 25-én a fejedelem itt mondott le.

 1704. július 8-án itt választották az erdélyi rendek fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet. 1715-ben újraszervezték a reformáció alatt megszűnt püspökséget. Új vára 1738-ban lett készen. 1785. február 28-án itt végezték ki a Horea–Cloșca-féle parasztfelkelés vezetőit. 1937-ben emelt emlékművük a Szent György-kapu előtt áll. 1848–49-ben innen irányították a magyarok ellen harcoló császári és román csapatokat.
A fejedelemség fővárosának bírói: Gyógy Péter (1583), Mészáros Gergely, (1590), Mészáros György (1590). 1602-ben Baroniai Szabó István, 1603-ban NagiLábú Mészáros Gergöly a bíró.

 Az 1602 és 1603-ból fennmaradt gyulafehérvári magyar nyelvű jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy a város lakóinak többsége, a város összes tanácsosa, élén a bíróval mindegyik magyar nemzetiségű volt.

A Habsburg uralom alatt 1711-et követően a lakosság nemzetiségi összetétele megváltozik.

1910-ben 11 616 lakosából 5226 magyar (44,98%), 5170 román (44,50%), 792 német (6,81%) és 287 cigány (2,47%) volt. 1918. december 1-jén a románok nemzetgyűlése itt határozta el a Romániához való csatlakozást. Az egyesülést az Egyesülés Múzeumával szembeni volt tiszti kaszinó épületében mondták ki. Az ortodox székesegyházban koronázták román királlyá 1922. október 15-én I. Ferdinándot és feleségét.

Elhelyezkedése

Gyulafehérvár Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 04′ 35″, k. h. 23° 34′ 22″

Gyulafehérvári érseki székesegyház / Folytatás a posztban

A Gyulafehérvári érseki székesegyház a Szent István király által alapított erdélyi püspökség, majd az 1991-ben érseki tartomány rangjára emelt egyházmegye székhelye. 1991 óta az épület a Gyulafehérvár történelmi központja helyszín részeként a Világörökség javaslati listáján szerepel. Az épület fent van a romániai műemlékjegyzék listán is AB-II-m-A-00129 szám alatt.

Az első templom

Az erdélyi püspökség alapításának előzménye, hogy a hittérítést akadályozó erdélyi gyulát, anyai nagybátyját István király 1003-ban legyőzte. Ezzel elhárult az akadály az egyházi szervezet erdélyi kiépítése elől. Az erdélyi püspökség alapítását 1009-ben a pápai legátus látogatásakor véglegesítette a király. Bizonyos, hogy az első székesegyház építését már a püspökség alapításakor megkezdték. Ennek a székesegyháznak az elhelyezkedését és méreteit az 1907-ben és az 1967-ben végzett ásatások tisztázták. Az ókeresztény bazilikák mintájára felépített templom háromhajós volt, főhajója széles, félköríves apszisban zárult. A nyugati alapfalakat már az első ásatáskor feltárták és számos faragványt, pillértöredéket, dombormű töredékeket találtak. Ugyanekkor megtalálták egy körkápolna alapfalait is, mely a bazilika keresztelőkápolnája lehetett. Ez az első székesegyház valószínűleg a Vata-féle pogánylázadáskor pusztult el.

2011-ben útépítés során megtalálták a templomot. Az ásatásokat végző román régésznő kijelentette, hogy Erdély legrégebbi templomáról van szó és feltételezi, hogy 1050-ben már lebontották, és nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy Szent István alapíthatta.

A második templom

A második székesegyházat valószínűleg Szent László király idejében kezdték el építeni. Ehhez már nem használták fel az előző bazilika alapjait, mert sokkal nagyobb, nagyszabású székesegyházat terveztek. Építéséhez a burgundi és közép-franciaországi templomok szolgáltak mintaként. Az új székesegyház szintén háromhajós, de gazdagabb kereszthajóval és középponti toronnyal ellátott épület volt. A homlokzati részt két torony ékesítette, melyek a mai tornyok második emeletéig értek. A templomból több részlet a mai napig megmaradt, ilyenek a kereszthajók homlokívei, a diadalív, a mellékszentélyek félköríves záródásai és a mellékapszisok keskeny ablakai. Ebből a templomból származik a sekrestye, a hosszhajó keleti része, az északi előcsarnok és a fejedelmi kapu. A templom a tatárjáráskor pusztult el, amikor az ide menekült lakosságra rágyújtották, boltozatai beszakadtak és a hajók találkozásánál épített központi torony leomlott. A romos templomot Rogerius mester váradi kanonok beszámolójából ismerjük, aki szerint a romokat a legyilkoltak vére borította és az egész környék tele volt a holtak tetemeivel.

 A helyreállításkor a középtornyot már nem építették újjá, maradványai a tetőszék alatt láthatók. Visszaépítették a kereszthajó és szentély első négyzetét, melyhez karcsú kora gótikus szentélyt építettek. Alig fejeződött be az újjáépítés, amikor 1277. február 21-én a szászok feldúlták és felgyújtották a templomot, miután ismét nagy anyagi áldozatokkal állították helyre. A 15. században boltozták be a főhajó nyugati részét és a tornyokat két emelettel megemelték. 1439-ben egy török betörés alkalmával a templom ismét károkat szenvedett. Az ekkori helyreállításhoz az esztergomi érsek mellett Hunyadi János is hozzájárult, akinek a nevéhez a szentély gótikus stílusú meghosszabbítása fűződik. Ő építtette a díszes nyugati főkaput és a két torony közé épített erkélyt, melyet később háromszögű oromfallal zártak le. A nagy hadvezér ekkor hagyta meg, hogy őt is a templomba temessék el.
A 16. század elején az északi előcsarnokot kápolnával, az úgynevezett Lászai-kápolnával bővítik. A kápolna gótikus és reneszánsz elemeket ötvöző oltára 1512-re készült el. A kápolnába és az északi kereszthajó közé 1512 és 1514 között Várday Ferenc püspök megépítette a Szent Anna tiszteletére szentelt Várday-kápolnát. A templomot 1601-ben Vitéz Mihály havasalföldi fejedelem román seregei kirabolták, a Hunyadiak sírköveit összetörték, majd 1603-ban Giorgio Basta császári serege ostrom után pusztította a székesegyházat.
1658-ban a török Erdély elleni büntető hadjárata során ismét feldúlták a templomot, I. Rákóczi György és Bethlen Gábor díszes síremlékeit összetörték. A Rákóczi-síremlék anyagából a 18. század elején Mártonffy püspök négy oltárt állíttatott fel.

 Hunyadi János síremléke

 A déli mellékhajó nyugati részében a Hunyadiak sírjai, illetve azok maradványai láthatók. A legépebb a kormányzó testvérének sírja, középen a kormányzóénak tartott síremlék, míg a tőle keletre fekvő sírt Hunyadi Lászlóénak tartják. Az utóbbi kettő azonosítása teljesen bizonytalan, a kormányzó fekvő alakja például sokkal inkább Bocskai alakjára emlékeztet. A sírok a többszöri dúlás és áthelyezés miatt valójában üresek. Az északi mellékhajóban a Szécsy-Várday kápolnába lépünk. Itt található Szécsy és Czudar Imre püspök padlóba süllyesztett síremléke, valamint Izabella királyné és fia, János Zsigmond gazdagon díszített márvány síremlékei. A kereszthajó apszisában 16. századi freskótöredékek láthatók, melyeket még Várday püspök készíttetett. Az alakok közül Szent András és Szent Jakab apostolok alakjai ismerhetők fel. Visszafordulva a Lászay-kápolnába jutunk, gótikus csillagboltozatában három reneszánsz címerrel. Az északi mellékhajóba vezető ajtó feletti mélyedésben Lászay püspök térdelő alakja a Szűz Mária térdén ülő kis Jézus előtt.

 Hunyadi János síremléke

A székesegyház sírboltjában 11 erdélyi püspök nyugszik: Mártonffy György, Antalfi János, Sorger Gergely, Bajtay Antal, Manzador Piusz, Batthyány Ignác, Mártonffy József, Kovács Miklós, Vorbuchner Adolf, Márton Áron és Jakab Antal valamint Maczalik Győző titkos püspök, vértanú.

Elhelyezkedése

Gyulafehérvári érseki székesegyház Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 04′ 03″, k. h. 23° 34′ 12″

A Kiskunhalasi csipkeház régi képeslapokon / Folytatás a posztban

A halasi csipke a magyar és az európai iparművészet kitüntetett figyelemmel és elismeréssel kísért terméke. Első, 1902-es megjelenése óta a magyar népművészet fontos része, és azok közé a csipkeműhelyek közé tartozik, amelyek a századfordulón épültek, azóta is fennmaradtak és a mai napig is működnek. Ez a kézimunkafajta a 20. században vált méltó vetélytársává a brüsszeli és a velencei csipkének. A halasi csipkéből készült alkotások több világkiállítás nagydíját is elnyerték, és a magyar állam ajándékaként előkelő, híres emberek is megkapták magyarországi látogatásuk alkalmából. Mint hungarikum, azon kevés iparművészeti értékeink közé tartozik, amely világszínvonalú, és az egész világot meghódította, Izlandtól Ausztráliáig.

 A 19. század utolsó évtizedeiben az iparművészek egyik fő törekvése volt, hogy a mindent elárasztó iparcikkek mellett megőrizzék a népi, illetve a kézművestechnikákat is. Magyarországon is több helyen fejlesztettek ki manufakturális jellegű műhelyeket, amilyenben például a halasi csipkék is készültek.

 A halasi csipke szülőanyja Markovits Mária (Kiskunhalas, 1875. szeptember 22. – Kiskunhalas, 1954. október 21.) volt. Kiskunhalason 1902-ben Dékáni Árpád (Alsójára, 1861. március 12. – Borbánd, 1931. március 23.) tervei alapján készültek az első csipkék. A kun (halasi) csipke ösztönzője volt Zseny József (1860–1931) pest vármegyei aljegyző, aki egy krónikára hivatkozva úgy gondolta, hogy a kunok is varrtak ehhez hasonló díszeket annak idején Attila hun király udvarában. Priscos rhetor bizánci krónikás Attila király udvarában tett látogatására hivatkozva állította, hogy már a hunok szolgái, a kunok is csipkét varrtak. Bár elmélete nagy fantáziavilágra vall, a hipotézisének volt némi valóság alapja: „Másnap elmentem Atilla udvarába és ajándékokat vittem feleségének, akit Rékának hívtak. Az asszonyt puha szőnyegen fekve találtam. Szolgák vették körül, s vele szemben a földön is szolgáló leányok ültek, akik színes fonalakkal lepleket hímeztek, amelyeket barbár ruháik díszítésére készítettek.” (Priscos rhetor). Zseny kül- és belföldön is népszerűsítette a Halasi csipkét.

 1904-ben a St. Louisi Világkiállításon a halasi csipkét nagydíjjal tüntették ki. 1909-ben a halasi csipkét a Magyar Kézicsipke és Iparművészeti RT. vette át, de finanszírozási gondok és a tervező hiánya miatt átmenetileg leállt a készítés. 1911-ben az Iparművészeti Iskola vállalta magára a művészeti vezetést.

1935-ben Kiskunhalas város vezetésének és a Kereskedelmi Minisztériumnak köszönhetően felépült a máig is műhelyként működő halasi Csipke Ház.

1946-ban a műhely a II. világháború miatt beállt pangás következtében beszüntette működését és Markovits Mária otthon dolgozott tovább.

 A második világháború utáni csipkekészítés újjászervezése Boglárfalvyné Bakos Gizi munkáját dicséri. Az 1949-ben rendezett őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron díszoklevelet nyert a halasi csipke.

 1952-ben megalakult a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet. A Csipke Ház teljes felújítása 1957-re fejeződött be. Az 1958-as Brüsszeli Világkiállításon nagydíjat nyertek. 1960-ban a Magyar Posta 400 ezres példányszámban „Halasi Csipke” címmel Zombori Éva grafikusművész tervezte bélyegsorozatot adott ki. A jelentős marketingtevékenység ellenére a halasi csipke értékesítése akadozott. 1964 óta igen ritkán tanítanak be új csipkevarrónőket.

1977. január 26-ától a halasi csipke készítése önálló népművészeti ággá vált a Népművészeti Tanács minősítése alapján.

A halasi csipke jellegzetessége, hogy „kézzel varrott”. Az erőteljes mintarajz vonalán vezetik végig az alapszálat, amelyet huroköltésekkel fognak le. A mintarajz szállal történő befedése után különböző öltéstechnikákkal bestoppolják a kimaradt részeket, amelyek így plasztikusan kiadják a tervezett alakot.

A halasi Csipkeház-ban mintegy nyolcvan féle úgynevezett „stoppoló” öltéstechnika mintája látható.

Alapanyag

Az első csipkekészítmények vastagabb fehérítetlen és színes lenfonalból készültek, így a textúrájuk durvább kivitelezésű, mint későbbi társaiké. A 20. század elejétől már nagyon finom, fehérítetlen lenfonalat használnak a kivitelezéshez, s az így keletkezett csipkék leheletvékony textilíát képeztek.

Mintavilág

A halasi csipkék tervezői közé tartozott többek között: Tar Antal, Pongrácz Margit, Csorba Sz. Tibor, Keleti Eszter, Országh Ilona, Rucsinszky Anna, Demjén Júlia, Tóth Béla, Molnár Béla, Bodor Miklós és Stepanek Ernő.

A halasi csipkével megajándékozott ismert személyek

• IV. Károly magyar király és felesége (koronázási ajándék), 1916
• Horthy Miklós kormányzó, (címer) 1926
• Prónay György, báró országgyűlési képviselő (címer),
• Gömbös Gyula miniszterelnök felesége, 1936
• Julianna, holland trónörökösnő – nászajándék, a híres Julianna-terítő, 1937
• Umberto, olasz trónörökös gyermekének születése alkalmából kocsitakaró, 1937
• Hitler számára csipke 1938
• Sztálin, születésnapi terítő, 1950
• Rákosi Mátyás, születésnapi terítő, 1952
• II. János Pál pápa, terítő a koronázási palást motívumaival, 1996
• Ferenc pápa, megválasztásának 3. évfordulója alkalmából 2016. március 12-én Rómában személyesen vette át Kiskunhalas város ajándékaként a tövises, a galambos, a kelyhes és a virágos motívumú kereszt alakú csipkéket, illetve Kardos Zsuzsanna csipkevarró ajándékaként a Hírhozó elnevezésű, angyal motívumú halasi csipkét.

Cím: Kiskunhalas, Kossuth utca 37, 6400

Nyitva tartás: 

péntek	9:00–12:00, 13:00–16:00
szombat	9:00–12:00, 13:00–16:00
vasárnap	9:00–12:00, 13:00–16:00
hétfő	9:00–12:00, 13:00–16:00
kedd	9:00–12:00, 13:00–16:00
szerda	9:00–12:00, 13:00–16:00
csütörtök	9:00–12:00, 13:00–16:00

Telefonszám: (77) 421 797

Elhelyezkedése

Kiskunhalas Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 25′ 55″, k. h. 19° 29′ 18″Koordináták: é. sz. 46° 25′ 55″, k. h. 19° 29′ 18″térkép ▼

Kiskunhalas Pozíció Bács-Kiskun megye térképén

A néphagyományok Szennán elevenen éltek. / Folytatás a posztban

"A néphagyományok Szennán elevenen éltek." A Zselicben ez a település őrizte meg legtovább népi viseletét, az I. világháborúig mindenki ezt hordta. A ruhák legfőbb alapanyaga a házivászon volt, melyet maguk szőttek. A hagyományos paraszti szövés szempontjából Szenna volt az egyik legjelentősebb település. Így készült a férfiaknak az ing és a redős bőgatya, a nőknek pedig a ráncba szedett pendely, az alsószoknya és a fehérnemű.

 A 

 szennaiak gyönyörű, díszes népviseletben jártak. A nők ezervirágú, színes bőszoknyát, fehér, gombos harisnyát, pompás pruszlit hordtak, a fejükön drótra épített nefelejcses, búzakalászos, aranyozott kontyot viseltek. A férfiak a bőgatyához paszpalléros inget, kidíszített pruszlit, fekete kalapot és csizmát hordtak. A környező erdők fáiból a használati tárgyaikat maguk faragták, sőt még eladásra is kerültek a remekművekből. A korosabb emberek tudták még a szennai ugróst, a karikást és a verbunkot. A pávadalt és sok más helyi népdalt egyik-másik asszony még énekelgette.

 Csodálatos látványt nyújt a falu központjában a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény, az 1982-ben Európa-Nostra díjjal elismert Falumúzeum. Érdekessége,  hogy Somogy-megye legszebb emlékeit gyűjtötte egy csokorba, a talpas-favázas lakóházakat, a hozzátartozó gazdasági építményekkel, hagyományőrző berendezési tárgyakkal. A Skanzen létrehozásának gondolata az 1960-as évtized végén az 1970-es évek elején fogalmazódott meg. Először, 1975-76-ban a rinyakovácsi, másodikként a kisbajomi, utána a csökölyi, majd a nagykorpádi, végül, a somogyszobi parasztházat szállították ide, a több mint 1,5 hektáros területre.

 A múzeum közepén tornyosul az egyszerű formájú, karcsú, 1785-ben épült református templom, Somogyország egyik legszebb műemléke. Festett kazettás mennyezetű, népi barokk stílusban készült, a berendezését Nagyváthy János asztalosmester készítette. A festett karzatok, a padok mellvédei, a mennyezeti kazetták a reneszánsz óta fennmaradt szépmíves mesterség csodás, főként tulipános motívumait őrzik. Az 1920-as években a templom tornyát és tetejét felújították, majd 1968-tól került sor újabb restaurálásokra.  A Műemlék Országos Bizottsága 1948-ban fogadta el a festett kazettás mennyezet restaurálási tervét, melyet Z.Soós István festőművész gyönyörűen meg is valósított. A Skanzen területén áll a falu másik műemlék jellegű építménye, az egykori református lelkészlak. Valamikor a 19. század elején készült ez a barokk stílusú ház. 2000-ben a Falumúzeum délnyugati részén épült az a hatalmas gépszín, ahol az aratáshoz használt mezőgazdasági gépek kiállítása tekinthető meg. A Gyűjtemény területén több pince, présház és egy református temető is megtalálható, melynek fejfái hiteles másolat alapján készültek. A Skanzen az a hely, ahol nemcsak a hagyományőrző épületeket csodálhatjuk meg, hanem bepillantást nyerhetünk a korabeli falusi élet hétköznapjaiba, népi-kulturális rendezvények idején pedig magunk is átélhetjük a múlt varázsát.

  Az építkezésnél a talpas ház volt a jellemző. A földet jól ledöngölték, ráhelyezték a talpgerendákat, erre erősítették függőleges, majd erre pedig a tetőt tartó koszorúgerendákat. A falakat sárból tapasztották. Ha elkészült, a talpain keresztül el is tudták vontatni másik helyre.

Elhelyezkedése

Szenna Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 18′ 29″, k. h. 17° 44′ 01″Koordináták: é. sz. 46° 18′ 29″, k. h. 17° 44′ 01″térkép ▼

Szenna Pozíció Somogy megye térképén