Nagybánya / Folytatáshoz kattints a posztra

 Nagybánya (románul: Baia Mare, németül: Frauenbach, Neustadt, régi elnevezése Asszonypataka, latinul Rivulus Dominarum) municípium Romániában. Máramaros megye székhelye.
Nevét arany- és ezüstbányáiról kapta, előtagja a szomszédos Felsőbányától különbözteti meg. Korábban Asszonypatakának (1329) hívták, mivel a királyné tulajdona volt, utótagja a mellette folyó patakra utalt.

 A város az ország északnyugati részén, a Nagybányai-medencében, az 1307 m magas Rozsály-hegy déli lábánál, a Zazar folyó partján fekszik. Északról a Gutin-hegység (és az annak részét képező Rozsály-tömb, románul Igniş) határolja.

Közigazgatási területe 234,71 km², a városhatáron belüli, szűken vett terület pedig 33,75 km². A szomszédos községek délen Lénárdfalva ésTőkésbánya, keletre Felsőbánya, nyugatra pedig Alsótótfalu.

 Egyes történelemkutatások szerint a város első említése 1142-ből, II. Géza korából való (Frauenbach, Asszonypataka néven), amikor a király szászokat telepített a környékre. Mások szerint a tatárjárás után, IV. Béla uralkodása idején jött létre. A legrégebbi fennmaradt oklevél 1327-ből való; ebben Károly Róbert király Zazarbánya néven említi a települést. Tőle származik egy 1329-es oklevél is, melyben Rivulus Dominarumnak (Asszonypataka) hívja, a szomszédos Felsőbányát pedig Mons Mediusként (Középhegy) említi. A Rivulus Dominarum elnevezés arra a középkori apácazárdára vonatkozott, amely a mai Klastrom-réten állt. Nagy Lajos király 1347-ben, majd 1376-ban állított ki kiváltságlevelet a városnak; a másodikban többek között a bányászatot is szabályozta.

 Nagybánya akkori polgárai idetelepült német ajkú iparosok, bányászok és kereskedők voltak. A bányaváros védőszentje Szent István király. Nagybánya messzi földön híres volt Szent István nevezetű gótikus stílusú templomáról, ami egyedi módon kéthajósnak épült, és 1387-ben fejezték be. A templom méretei impozánsak voltak, az épület 50 méter hosszú, tornya pedig 40 méter magas volt. Hatalmas tornya, a Szent István-torony a mai napig magaslik Nagybánya felett. 

A város iskolájáról 1380-ból maradt fenn írásos emlék. Ebben az időben a brassóiszármazású Theodoricus volt az iskolamester. Az 1408-as évben városi kórházról tesznek említést. Pénzverde már 1411-ben működött.

A város 1411-ig királyi város volt, ekkor azonban Zsigmond király Lazarovits István szerb uralkodónak adományozta. Később Hunyadi János kezére került s keze alatt a bányászat ismét fellendült. Hunyadi János házat épített Nagybánya főterén, ami mai napig is megtekinthető.

 1464-ben Mátyás király kiváltságlevelet írt a városnak, az ő uralkodása alatt a bányászat ismét megerősödött. A moldovaiak betörései miatt, Nagybánya kérésére Mátyás király megengedte a városnak, hogy falakkal, sáncárkokkal és bástyákkal vehessék körül. Ezekből napjainkra már csak a Mészáros-bástya maradt fönn. Ebben az időszakban a Magyar Királyság aranytermelésének több mint fele Nagybánya kezében volt.

1551-ben a Habsburg-házbeli I. Ferdinánd birtokába került a város. A bányák ekkor magánkézből bérlők kezébe kerültek s a rablógazdálkodásuk miatt a bányászat ismét hanyatlófélbe került, az egyébként jól felszerelt, európai szintű bányák ismét elhanyagolttá váltak. A bányászat mellett kőművesek, ácsok, kőfaragók, szűcsök, fazekasok, szabók, ötvösök voltak jó hírű mesteremberei Nagybányának. A nagybányai ötvösök országszerte ismertek, egy közülük, Bánfihunyadi Ötvös János világhírre tett szert azzal, hogy a londoni Gresham kollégium tanárává vált, s az angolok kiemelkedő tudósként tisztelik. Egy másik híres ötvös, Ocsovai Dániel II. Rákóczi Ferenc pecsétnyomóját készítette. 1547-ben Kopácsi István a város lakóit a reformáció mellé állította, és megalapította a Schola Rivulinát, Erdély és a Partium(valamint a mai Románia) területének első középiskoláját, amely 1755-ig működött.

1620-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem megvonta a bérlés jogát a bányákat szipolyozó addigi bérlőktől és Nagybánya városára ruházta át. A 17. század közepén Nagybánya I. Rákóczi György erdélyi fejedelem tulajdonába került, majd II. Rákóczi Györgyé lett. 1660 elején a váradi Ali pasa portyázó csapatai dúltak a környéken, majd 1660 nyarán hatalmas, 16000 arannyi váltságdíjat csikartak ki a várostól.

1664-től, a vasvári béke után Nagybánya osztrák kézre került. 1672-ben Cobb császári generális parancsára levegőbe röpítették a város védrendszerének jelentős részét. 1685-ben a császári hadak Máramarosban teleltek, megszállás alatt tartva a vidéket. 1687-ben a reformátusok elvesztették az István-templomot és az iskolájukat, amit a jezsuiták 1691-ben vettek át. 1692-ben a minorita rend megkapta a várostól a Szent Miklósról nevezett kispiaci templomot, ami mellé rendházat építettek.

II. Rákóczi Ferenc 1703-ban átállásra szólította fel a várost, minekutána Nagybánya támogatta a fejedelem szabadságharcát. A szabadságarc bukását követő Szatmári béke visszaállította az azelőtti állapotokat. VI. Károly német-római császár viszont 1712-ben ismét elismerte és megerősítette a város kiváltságait. 1742-ben pestisjárvány pusztított Nagybányán. A pénzverde épületét 1739-ben fejezték be. Ez az épület ma is látható, a megyei történelmi és régészeti múzeum van benne.

1771-ben kezdték el a görög katolikus templom építését, majd 1792-ben a Híd utcai református templomét. 1793-tól négyosztályos görög katolikus népiskoláról vannak feljegyzések. A Magyar Jádzó Társaság 1796-ban kért engedélyt a város tanácsától, és 1797-ben már német nyelvű társulat is működött. 1802-ben építették a Fekete Sas fogadót, amelyben 1847 szeptember havában Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szállt meg.

1848-ban a város a forradalom mellé állt, ebben az évben Kossuth Lajost Nagybánya díszpolgárává avatták. 1848 decemberében Bem József tábornok innen indult Kolozsvár elfoglalására. A szabadságharc bukása után Berenczey László erdélyi kormánybiztos sok más forradalmárral együtt Nagybányán talált rejtekhelyet.

A világosi fegyverletételt itt is csaknem két évtizedes csend követte, de a kiegyezés (1867) után a kincstári és magánbányák újabb virágzása következett. Létrejött a Kaszinó-egyesület (1834), a Polgári Olvasókör (1869), majd 1896-ban megalakult a magyar képzőművészet egyik legjelentősebb központja, a nagybányai festőiskola. Kiépült a vasútvonal Szatmár és Dés felé, kigyúltak az első villanylámpák (1909). 1889-ben jelent meg az első román nyelvű újság, a Gutinul című hetilap.Lakossága fél évszázad alatt több mint kétszeresére nőtt.

 1919. január 9-én bevonultak a román királyi csapatok. A román közigazgatás első két évtizedében megerősödtek a román intézmények. A középoktatás nyelve román lett, a görög katolikus püspökség Máramarosszigetről Nagybányára költözött, de eredménytelen harc folyt azért, hogy Szatmár megye székhelyét ide költöztessék.

A második bécsi döntés értelmében 1940. szeptember 7-én Nagybányára is bevonult a magyar honvédség. A honvédség tiszteletére állított diadalkaput nem sokkal korábban egy román harckocsi letarolta. 1941. június 27-én, egy nappal a kassai bombázás után a szovjet légierő bombázta Nagybányát.

A II. világháború után, amikor a visszatérő román közigazgatás megszüntette a megyerendszert és létrejöttek a tartományok, Nagybánya Máramaros tartomány, majd az újabb megyésítéssel Máramaros megye székhelye lett. Ezzel egy időben új városnegyedek, vállalatok, intézmények jöttek létre. Bevándorlás nyomán a lakosok száma 18 000-ről 170 000-re nőtt.

Látnivalók

• A Szent István-torony az elpusztult 14. századi gótikus templom tornya, maga a torony a Hunyadiak korában épült Hunyadi János és Mátyás király adományaiból
• A Szentháromság-templom, 1718-ban épült barokk stílusban
• Evangélikus temploma 1912-ben épült szecessziós stílusban, oltárképét Iványi-Grünwald Béla festette
• Mészárosok tornya a 16. században épült, a középkori város déli (kővári) kapuját védő bástya volt
• Ortodox székesegyháza is a 20. század elején épült, eredetileg görög katolikus székesegyház volt
• Híd utcai református templom a 18. századból, a nagybányai festőiskola kedvenc témája
• Szent Antal-templom
• Zsinagóga
• Erzsébet-ház, állítólag Szilágyi Erzsébet lakott itt férje, a házat építettő Hunyadi János halála után
• Híres festőiskoláját Hollósy Simon hozta létre 1896-ban, itt alkotott Ferenczi Károly, Iványi-Grünwald Béla, Glatz Oszkár,Csók István, Thorma János és sokan mások; számos alkotásuk a helyi szépművészeti múzeumban, illetve magángyűjteményekben látható
• Történelmi és régészeti múzeuma (az egykori pénzverde épületegyüttesében), szépművészeti múzeuma (a volt vármegyei sóhivatal épületében), néprajzi múzeuma, falumúzeuma és ásványtani múzeuma van, valamint számos képzőművészeti kiállítóterme
• Csillagvizsgálója és planetáriuma az újvárosban, az óvárostól délre található

Elhelyezkedése

Nagybánya Pozíció Románia térképén

é. sz. 47° 39′ 25″, k. h. 23° 34′ 27″

Lippa / Folytatáshoz kattints a posztra

 Aradtól 30 km-re keletre, a Maros bal partján fekszik.
Nevének eredeti formája az ősszláv *lipova (vъsъ) 'hársas (hely)'. (Vö.Tapolylippó, Lippó – 1903-ig Lipova, Kislippa – 1908-ig Lippa.) Német neve a magyarból, román neve a szerbből származik. Első említése: Lipwa (1315 v.1316).

 Várát valószínűleg IV. Béla emeltette a tatárjárás után. 1285-ben visszaverte Nogáj tatár kán ostromát. Károly Róbert alatt nagy fontosságú várossá fejlődött, 1315 és 1317 között a király gyakran tartózkodott itt. Itt is létrehozott királyi pénzverőkamarát 1325 körül, sőt 1328 körül a feltételezett szegedi pénzverdét is Lippára helyezte át, ami 1331-1442 között szűnt meg. 1325-ben ferences kolostort alapítottak benne, 1531-ben pedig begina kolostora is volt. 1333-ban Arad vármegye legnagyobb városa volt. 1440-ben, a solymosi uradalom tartozékaként Hunyadi János szerezte meg. 1462-ben Jan Giskra az átadott felvidéki várai fejében Mátyás királytól megkapta a solymosi és lippai uradalmat. Halála után ezeket Bánfi Miklós és testvére, Jakab örökölte volna, ők azonban még beiktatásuk előtt elfoglalták a várat. Ezért Mátyás fiának,Corvin Jánosnak adományozta. 1510-ben Brandenburgi György őrgróf bástyákkal és védművekkel erősítette meg. 1514-ben várnagya, Bodó Miklós, harc nélkül átengedte a a parasztseregnek. A felkelés leverése után Szapolyai János birtokába került, aki 1529-ben szabad királyi várossá emelte.

 Buda eleste után a koronával és a gyermek János Zsigmonddal ideköltözött az özvegy Izabella királyné és itt húzódott meg 1542 májusáig. 1551-ben Fráter György I. Ferdinándnak engedte át. 1551 őszén Mehmed ruméliai beglerbégnek a zömében szerb lakosság feladta a várat, ezután a törökök feldúlták a várost. Novemberben Fráter György és Castaldo foglalta vissza.1552-ben, miután az Aldana tábormester vezette spanyol őrséget evakuálták, ismét török kézre került. Ekkortól szandzsákszékhely volt. Az 1570-es években100-500 török katona állomásozott a várban. A negyven éves török uralom alatt szefárd zsidók is éltek itt. 1595-ben Borbély György erdélyi serege foglalta vissza. 1595-ben a temesvári beglerbég vette ostrom alá, de Báthory Zsigmond felmentő seregének közeledtére visszavonult. Báthory Temesvár sikertelen ostroma után kétezer főnyi helyőrséget helyezett el a várban. 1598. június 27-én Szaturdzsi Mehmed csapata szenvedett a város mellett vereséget az erdélyiektől. 1600-ban Mihály vajda, 1604-ben Bocskai, 1605-ben a temesvári pasa, 1606-ban Petneházy István foglalta el. 1606–06-ban birtoklásának kérdése kulcsszerepet játszott Erdély és a Porta diplomáciai kapcsolatában. Rákóczi Zsigmond a szerb katonaság által védett várost felmentette minden adó alól.

1616-ban az erdélyi országgyűlés elrendelte átadását a töröknek. Mivel Vajda István kapitány nem volt hajlandó teljesíteni a parancsot, Bethlen Gábor fegyverrel vette be a várat, majd engedte át a temesvári beglerbégnek. A török kijavította és bővítette az erősséget. Helyőrségét jelentősen megerősítették, részben a környező végvárak idemenekült török védőivel. 1621-ben a janicsárokon kívül 953, 1660-ban 800 katonából állt. 1658. június 26-án itt verte meg II. Rákóczi György fejedelem Ahmed budai pasa seregét. Evlija Cselebi szerint a belső várat hármas falrendszer vette körül és a külső váron belül ezerötszáz ház állt. A törökök bevezették a városba forrásainak vizét, az utcákat gerendákon nyugvó deszkákkal burkolták. Állítólag hét iskolája működött. 1686. január 26-án, négynapos ostrom után Caraffa és Veterani foglalták vissza. Ezután 1690-ben a törökök, 1691-ben Veterani, 1695. szeptember 7-én ismét a törökök foglalták el, az utóbbi ostrom során súlyosan megrongálódott. Az 1699-es karlócai béke értelmében a törökök a megmaradt részeket is lerombolták. A vár utolsó maradványait 1717-ben az aradi császári parancsnok bontatta el.

A 16–17. században főként szerbek lakták. Ők a 18. század elején elhagyták, helyükre románok költöztek be. Első német ajkú lakosai az osztrák császári hadsereg itt letelepített invalidusai voltak. 1718-tól aBánság egyik kerületének a központja. 1724-ben kétszáz nyugat-bajorországi és szászországi német család költözött be. 1764-ben 71 német nyelvű kézműves család, majd 1780-ban és 1784-ben újabb németek érkeztek. 1778-tól Temes vármegyéhez tartozott, járási székhely volt. 1819-ben "bort, sok gyümöltsöt és kukoritzát termeszt, sok marhát nevel, sok méhet tart, jeles kőbányája van". Moise Bota ortodox tanító, aki Csokonait fordított románra és népies költeményeket is írt, 1820-ban itt jelentette meg az első latin betűs román ábécés könyvet, amiért a szerb egyházi vezetés elbocsátotta állásából. 1828-ban 6937 lakosából 230 volt iparosmester és 36 kereskedő. Kövér János főszolgabíró 1834-ben kórházat alapított.

 1848-ban lakossága a magyar forradalom mellé állt. Ortodox esperese, Dimitrie Petrovici Stoichescu Eftimie Murgu hívei közé tartozott. Június 21-én Atanasiu Desco vármegyei ügyészt választották képviselőjévé a pesti országgyűlésbe.November 14-én a temesvári helyőrség egyik különítménye itt verte meg Máriássy János őrnagy seregét és teremtett összeköttetést az ostromlott aradi várral.

A 19. században a marosi tutajozás fontos állomása volt – idáig úsztatták az erdélyi tutajosok az összefogott szálfákat. A lippai tutajos vállalkozók 1855-ben társaságba tömörültek, és a század folyamán – a hasonló szászrégeni társasággal együtt – egyeduralkodóvá váltak a Maroson. Fűrészmalmot tartottak fönn, zsindelykészítőket alkalmaztak, megszervezték a Hunyad megyei erdőkitermelést és üzemeltették a lippai tutajkikötőt.

A 19. század második felében kézművesei közül a legnagyobb hírnévre a fazekasok tettek szert. A kb. nyolcvan fazekas évente három-négyszázezer tűzálló edényt állított elő, amelyeket nagyrészt Arad, Makó, Szeged és Titel piacain értékesítettek.

A várostól délre, az erdők között feltörő négy forrásának természetesen szénsavas, magas lítium- és vastartalmú vizét már a 16. század óta ismerték. 1818-ban indult el a fürdőélet. A vizet emésztő-, mozgásszervi és érrendszeri betegségek gyógyítására használták. 1860-ban lóvasutat létesítettek Lippa és a források körül kiépült Lippafüred között.

1860-ban alakult zsidó hitközsége, amely később a neológ irányzathoz csatlakozott. 1867-ben, a német iparosok kezdeményezésére magyar tannyelvű magániskola, majd 1874-ben magyar tannyelvű polgári iskola indult. 1870 és 1875 között sörgyár épült Lippán. Az itt főzött sört nemcsak helyben fogyasztották, de Aradra, Lugosra, Dévára és Petrozsénybe is szállították. 1922-ben a temesvári sörgyár vásárolta meg, majd néhány év alatt beszüntette a gyártást, a gépeket leszerelte és később az épületet is elbontották.

1899-ben határából 6078 kataszteri hold volt erdő, 5115 szántó, 1504 legelő és 1086 rét. Az erdők a kincstár tulajdonát képezték, a szántókon pedig túlnyomóan paraszti kisbirtokok osztozkodtak. A legelőterület fele a községé volt.

1908-ban megjelent könyvében a polgári iskola tanára, az úttörő szociológus Braun Róbert (1879–1937) a település társadalmi életét a toszkánai Sansepolcróéval hasonlította össze. A város társadalmán belül a következő, egymástól többé-kevésbé elkülönülő rétegeket különböztette meg:

• A magyar értelmiséget az állami és megyei hivatalok alkalmazottai, a polgári és a felső kereskedelmi iskola tanárai alkották. Külön köreik és szórakozásaik voltak, a községi politizálásban nem vettek részt.
• A román intelligencia a szabad értelmiségi pályákon tevékenykedett. 1893-ban létrehozták a Lipovana hitelintézetet.
• A városon belül területileg is elkülönült egy román és egy német negyed. A német iparosok és kereskedők közül sokan 48-as, magyarbarát hagyományokat őriztek és a népszámlálásokon magyarnak vallották magukat. Külön ipartestületben tömörültek, külön takarékpénztárat és dalárdát hoztak létre. Ehhez a réteghez sorolja Braun a betelepült 27 magyar kézműves családot.
• Ortodox zsidó közössége főleg kereskedelemmel foglalkozott.
• A város 393 önálló iparosából 137 volt román nemzetiségű. Túlnyomóan körükből kerültek ki a bőripari szakmák művelői (szűcsök, tímárok, csizmadiák). A község politikai életében a legfontosabb választóvonal a két fő etnikum között húzódott.
• A német parasztokra fölnéztek szorgalmukért. Nemcsak a városi határt művelték, de a szomszédos román falvakban is béreltek szántóföldeket. Ez időtájt már általánossá lett körükben a születésszabályozás gyakorlata. Főként csalódott német parasztok vettek részt az Amerikába irányuló kivándorlási mozgalomban. 26 magyar földműves család is lakta.
• A román parasztok leginkább szarvasmarhát tartottak. Viszonylagos gazdagságukat a közlegelő biztosította, amelyből még a szegényebbek is meg tudtak élni. Jellemző volt rájuk az igényes táplálkozás: viszonylag gyakran ettek húst és a 19. század végén áttértek a kukoricakenyérről a búzakenyérre.

Látnivalók

• Ortodox templomának előzménye a 14. századból való és talán egy szerb kolostorhoz tartozott. A törökök mecsetté alakították át. 1732-ben romjaiból barokk stílusban újraépítették, majd 1797-ben megnagyobbították. Freskóit 1732-ben Nedelcu Popovici mester készítette, de a bejárat közelében található képek jóval korábbiak. A külső falak szintén 1732-ben festett freskóit nagyrészt vakolat fedi.Ikonosztázának legszebb darabjait 1785-ben Stefan Tenecki készítette.
• A templom mellett álló (egykor ortodox) iskola 1773-ban épült, ez volt a város első állandó román ortodox iskolája. Emeletét 1818-ban építették rá.
• A római katolikus templom eredetileg a ferences kolostorhoz tartozott és a 14. századból való. 1756-ban barokk stílusban átépítették.
• A török bazár épülete a 17. századból származik.
• Ion Mișici (Missics János, 1861-ben és 1865–1868-ban a lippai kerület országgyűlési képviselője) egykori kastélya a 19. század első felében épült. 1930-ban Sever Bocu alakította át saját céljaira. Ma a városi múzeum működik az épületben, ahol az Eleonora Costescu és Vasile Varga gyűjteményéből származó festményeket állítják ki.
• A Notre Dame-nővérek egykori zárdájában (1860) ma az Atanasie Marienescu Iskolacsoport működik.
• Az 1896-ban fölépített vashíd a város első állandó közúti hídja volt a Maroson, korábban pontonhíd szolgált az átkelésre. A híd helyéről hosszú vita folyt a város német és román polgárai között, végül kompromisszumos megoldással olyan helyre építették, amely egyik fél érdekeinek sem felelt meg. Ma ipartörténeti műemlék, az új Maros-híd 1991 és 1999 között készült.
• A várostól 2,5 km-re fekszik Lippafüreden (Băile Lipova) gyógyfürdő. Első ismert forrása környékét a város vezetése 1819-ban kezdte rendezni – három kabint építtettek, kivágatták a bozótot, fasorokat ültettek. Ekkor A magyar királyhoz néven egy vendéglő vagy kocsma is nyílt a forrás mellett. 1848-ban a fürdőtelep leégett. Ezután Atanazije Mišić/Missics Atanáz vette bérbe a területet húsz évre és 1853-ban egy fürdőpavilont épített. 1854-ben egy második forrás fakadt fel az első mellett, amelyet a környékbeli falvak lakói kezdtek használni. Az addig az állam tulajdonában lévő területet a város 1884-ben megvásárolta és nyomban eladta egy vállalkozónak. Az új tulajdonos, Karátsony Antal, próbafúrásokat végeztetett, három új pavilont és kioszkokat építtetett. 1900-ban a lippai Gloria bank kezdte meg a víz palackozását, majd 1905-ben átadták a melegvizes medencét és fürdőkádakat befogadó pavilont. A palackozást 1910 és 1912 között napi hét-nyolcezer üvegnyi kapacitásra fejlesztették. A palackokat Németországból hozatták és a vasútállomás mellett ásványvízraktárat hoztak létre. A várost előbb lóvasút, majd 1930-tól buszjárat kötötte össze a fürdőteleppel. 1933-ban egy úszómedencét adtak át. 1945 után a tömegturizmus számára modernizálták a fürdőt. 1968-ban májbeteg, később szívbeteg gyermekek számára nyílt benne utógondozó. A fürdőélet 1980 körül kezdett hanyatlani, 1990 után lassan visszaszorult, míg 1999-ben meg is szűnt. Ásványvizét azonban továbbra is palackozzák – jelenleg Briza Lipovei ('Lippa szellője') és Lipova néven két cég is. A város főként az ásványvíznek köszönheti ismertségét.

• Itt halt meg 1426. december 27-én Ozorai Pipó kamaraispán, temesi ispán, szörényi bán.
• A hagyomány szerint itt született Cserni Jován (tkp. Jovan Nenad) szerb zsoldosvezér, aki a mohácsi csata után cárrá koronázta magát.
• Itt fogták el a törökök 1603-ban Wathay Ferenc költőt, végvári kapitányt.
• Itt született 1819. január 6-án Degré Alajos író, publicista, a márciusi ifjak egyike.
• Itt született 1830-ban Atanasie Marienescu folklorista.
• Itt bujdosott rövid ideig, 1849-ben Jósika Miklós író.
• Itt élt 1922 és 1950 között Sever Bocu, 1928 és 1930 közt Iuliu Maniu kormányának minisztere és Eötvös József A nemzetiségi kérdésének román fordítója.
• Itt született 1898-ban Vass Zoltán orvos, fogorvos, egyetemi tanár.
• Itt született 1910-ben Vincze János kommunista politikus, román belügyminiszter.
• Itt született 1955-ben Carmen-Francesca Banciu, német nyelven alkotó román írónő.
• Itt született 1956-ban Daniel Vighi író, publicista.

Elhelyezkedése

Lippa Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 05′ 00″, k. h. 21° 42′ 00″

Léva / Folytatáshoz kattints a posztra

 A Garam völgyében, Selmecbányától légvonalban 34 km-re délnyugatra, a Selmeci-hegység előterében fekszik.
1347-ben említik először Leua néven. Ez a szláv Leva személynévből származik, amely a Lőrinc személynév szláv változata.

 A város az alacsony várdomb körül alakult ki, amelyen korábban kelta erődítmény állott. 1930-ban 72 darabból álló kelta érmeleletet találtak, amely ma a múzeum gyűjteményét gazdagítja. Az 5. század közepén a hun birodalom jelentős hatalmi központja. Az óvárostól északra levő dombon állnak várának romjai. A város legrégibb településhelye azonban a Baratka-domb, ahol 12. századi vár és templom romjai látszanak.

Léva vára a 13. század közepe táján épült, királyi vár, 1270-ben II. Ottokár hiába ostromolta. Csák Máté ezt is elfoglalta, 1321-ben újra a királyé, ettől kezdve Bars vármegye székhelye. Károly Róbert király a vár előtt fejeztette le Zách Felicián Sebe nevű lányát.

1544-ben Balassa Menyhért hősiesen megvédte a török támadás ellen, de hitszegése miatt kegyvesztett lett és Erdélybe menekült, a várat I. Ferdinánd hadai kemény ostrommal foglalták el. Várnagya volt Thury György, 1560-ban Dobó István kapta meg, aki 1571-ben várkastélyt építtetett a vár alatt, amely ma is áll. 1605-ben Bocskai serege a várost felégetve a várat sikertelenül ostromolta, de később Bethlen Gábor hadai bevették. 1663. november 1-jén kapitánya átadta a falai alatt megjelent nagy török seregnek.

1664-ben De Souches tábornok visszafoglalta, ekkor esett el Koháry István ezredes, akinek emlékművet állítottak. 1665 nyarán ismét ostrom alá vette a török, de De Souches felmentette. 1678-ban Thököly serege foglalta el, majd feladta, de 1685-ben ismét visszafoglalta.

1703. szeptember 17-én Ocskay kurucai vették be, de október 31-én a császáriak visszafoglalták. Rövidesen újra kuruc kézre került. 1708 októberében Heister tábornok serege foglalta el. Nemsokára azonban Bottyán seregei foglalták el, és mivel megerősíteni nem tudták, 1709-ben falait lerombolták. Azóta rom.

1885. május 7-én nyitották meg Léván a – Brach Ferenc megyei tisztiorvos kezdeményezésére társadalmi összefogással épült – 2. megyei kórházat (az első Hizéren volt). A kórház első igazgatója 1905-ig Karafiáth Márius volt.

A trianoni békeszerződésig Bars vármegye Lévai járásának, 1938 és 1945 között pedig Bars és Hont k.e.e. vármegye székhelye (1944. december 20-án foglalták el a szovjet csapatok). 1945 után a város magyar lakosságának 8%-át deportálták, 9,3%-a elmenekült, túlnyomó többsége pedig reszlovakizált. A szlovák betelepítések, a reszlovakizáció és az 1945 után a szlovák falvakból történő felgyorsuló betelepülés hatására a magyarok aránya 1961-re 16,9%-ra esett vissza. 1991–2011 között az asszimiláció révén ez az arány tovább csökkent 15,2%-ról 9,2%-ra.

Nevezetességei

• 13. századi várának romjai a várostól északra emelkedő dombon állnak.
• 12. századi várának maradványai a Baratka-dombon láthatók.
• Barokk plébániatemploma van.
• Ferences temploma és kolostora reneszánsz stílusban épült, majd barokk stílusban átépítették, később a piaristáké lett.
• Református temploma is barokk stílusú. Két harangját 1916-ban a hadsereg elkobozta. Az új harangokat Budapesten Szlezák László harangöntő mester készítette 1923-ban. A kisebbik 170 kg-os harangot 1943-ban ismét be kellett szolgáltatni. A H hangon szóló, 435 kg-os nagyharang átvészelte a háborút. A kisebbik harangot 2008-ban pótolták, az E hangon szóló 145 kg-os harang az őrbottyáni Gombos Miklós alkotása. 2007 októberében emléktáblát avattak a Beneš-dekrétumok következtében 1947-ben Csehországba deportált, valamint a Magyarországra kitelepített felvidéki magyarság tragikus meghurcoltatásának emlékére. Az emléktáblát Erdélyi Géza szlovákiai református püspök avatta fel.
• Főterén 1945 októberében emlékművet emeltek a szovjet Vörös Hadseregnek. A 18,5 m magas, mészkőlapokkal borított obeliszket Taby Ica lévai szobrász tervei alapján építették. Oszlopfőjéről 1991-ben távolították el a kommunista jelképeket.
• Lévai Vadásznapok
• Barsi Múzeum

Itt született

• 1740. szeptember 10-én Pállya István piarista rendfőnök, színműíró
• 1805. október 29-én báró Bakonyi Sándor honvéd tábornok
• 1811. április 9-én Szepesi Imre klasszika-filológus, nyelvész, az MTA levelező tagja
• 1835. április 9-én Kereskényi Gyula régész, történész
• 1884. október 10-én Kittenberger Kálmán Afrika-kutató
• 1886. március 27-én Fizély Ödön evangélikus lelkész, a két világháború közti csehszlovákiai magyar evangélikusok egyik vezetője
• 1919. október 6-án Kelly Anna énekesnő, színésznő, Ézsöl Anna néven
• 1944. február 25-én Dóka Klára történész, levéltáros
• 1948. április 6-án Grendel Lajos író, kritikus, egyetemi tanár

Itt hunyt el

• 1664. július 19-én báró Koháry István főispán
• 1836. november 27-én Ürményi Miksa királyi tanácsos, kamarás
• 1907-ben Mácsai Lukács

Elhelyezkedése

Léva Pozíció Szlovákia térképén

é. sz. 48° 12′ 59″, k. h. 18° 36′ 29″

Nagykapos / Folytatáshoz kattints a posztra

 Nagykapos (szlovákul: Veľké Kapušany) város Szlovákiában a Kassai kerületNagymihályi járásában. 2011-ben 9406 lakosából 5604 magyar, 2844 szlovák, 116 roma és 72 ukrán volt.
Kassától 72 km-re délkeletre az Ung és Latorca folyók között fekszik.

 Ősi település, egykor fontos forgalmi gócpont már 1214-ben szerepel a leleszi alapítólevélben . Ekkor birtokosa a leleszi prépostság volt. Szent Miklósnak szentelt temploma az 1332 és 1337 között felvett pápai tizedjegyzékben már szerepel, János és Benedek papjait külön is megemlítik.1417-ben már mezőváros vásártartási joggal. 1427-ben a település nagyobb része a homonnai Drugeth család tulajdona. Nagykapos sem menekült meg a mohácsi csatavesztést követő trónviszály következményeitől.

A szépen gyarapodó mezővárost 1530 táján a Drugethek egyik sarja és Losonczy Antal elfoglalta és kirabolta, majd Ferdinánd király vezére Serédy Gáspár szerezte vissza a leleszi prépostnak. A 16. századtól a virágzás korszaka köszöntött a településre, területén élénk kereskedelem folyt és fejlődött az ipar is, melyet a megalakult céhek nagy száma is jelez. A megyeszékhely Ungvár mellett itt is folyt megyei törvénykezés és közelében néha megyei közgyűléseket is tartottak.

A kuruc harcok nagyon visszavetették Nagykapos fejlődését, lakossága megcsappant, céhei megszűntek. Teljesen azonban nem néptelenedett el. II. József uralkodása után a jászói prépostság birtoka lett. Plébániatemplomát a premontreiek alapították.

1914-ben Kiskapost, Ungcsepelyt és Veskócot csatolták hozzá . 1920-ig Ung vármegye Nagykaposi járásának székhelye volt.

Nevezetességei

• Nagykapos temploma a 14. században már állt. A 16. századtól a reformátusoké, de a 18. század elején elpusztult. 1784 és 1787 között újjáépítették, de 1794-ben leégett. 1839-ben újabb tűzvész pusztította, ezután teljesen felújították. Mai formáját 1889-ben nyerte el. A templom falán található az Erdélyi János-emléktábla.
• Erdélyi János mellszobra a magyar tanítási nyelvű általános iskola udvarán.
• Római Katolikus plébániatemploma Szent Simon és Júdás Tádé apostolok tiszteletére 1815 és 1816 között épült, a város Kiskapos nevű részében. A premontrei rend építtette klasszicista stílusban. Jelenlegi formáját többszöri felújítás után nyerte el.
• Szent István-szobor. Bukóczy Imre tokaji szobrászművész alkotását 2001-ben avatták fel. Az avatóünnepség keretében Elek város által adományozott zászlót a református templomban helyezték el.
• Millecentenáriumi emlékmű. Borsi Antal sárospataki szobrászművész alkotását 1996. augusztus 25-én avatták fel a városháza előtt. Az emlékművet huszonegy ung-vidéki község és a nagykaposi polgárok adományaiból emelték.
• Turul-szobor
• Ferencz György szobrászművész Tisztelet az öregkornak című alkotását 2005 novemberében avatták fel az idősek otthona előtt. A ladmóci mészkőből készült szobor egy virágban elhelyezett idős női arcot ábrázol.

Elhelyezkedése

Nagykapos Pozíció Szlovákia térképén

é. sz. 48° 33′ 00″, k. h. 22° 04′ 30″