Erdélyi Történetek / Folytatás a posztban

 

Erdély színes és változatos: különleges emberek lakják, akik nagyszerű, olykor kihalófélben lévő mesterségekkel foglalkoznak, hagyományörzőek és kultúrateremtőek.

Salgóvár / Folytatás a posztban

 Salgóvár a Börzsönyben, Perőcsény községétől másfél órányi járásra emelkedő 730 méter magas sziklacsúcson helyezkedik el. Salgóvár nem tévesztendő össze a Nógrád megyében található Salgó várával.

Történetéről nagyon kevés okleveles adat szól és a régészeti feltárás is várat még magára. A várat a vidéket uraló Hontpázmány nemzetség tagjai emeltették birtokközpontként az 1241–1242-es tatárjárás utáni korszakban. A 14. század elején kénytelenek voltak behódolni a Felvidék nagy részét magántartományául megkaparintó Csák Máté oligarchának. Csak a báró 1321-es halála után került királyi kézbe.

Az első róla megemlékező oklevél szerint 1331-ben Dabi Demeter viselte a várnagyi tisztet. A királyi kamarától megvásároló Szécsényi Simon báró számára az értékét elsősorban a környékbeli jobbágyfalvakból álló váruradalom jelentette. A földesúri család ritkán látogatta meg Salgó várát, inkább hollókői várukban tartózkodtak. Az építmény pusztulását későbbi földesura, Salgói Miklós törvénysértő magatartása okozta, akinek 1424-ben Luxemburgi Zsigmond király előtt kellett felelnie a tetteiért. A királyi tanács bűnösnek találta hamispénz-verésben, valamint Garai János báró feleségével, Hedviggel folytatott házasságtörésben, ezért örökös száműzetésre ítélték, négy vára közül kettőt, Salgót és Bene várát a földig romboltatták. A kirendelt mesteremberek lebontották a falait, egyes részét egyben gurították le a meredek hegyoldalon.

Elhelyezkedése

Salgóvár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 57′ 23″, k. h. 18° 52′ 44″

A pécsi vár / Folytatás a posztban

 A pécsi vár volt egykor Pécs védelmi rendszere. A várfal ma is körbekeríti a történelmi belvárost, elsősorban az északi és nyugati oldalon.

 A Mecsek déli lankáin már a 2. században kialakult Pannónia tartományának Sopianae nevű települése, mely virágzását a fontos kereskedelmi utak találkozópontjának köszönhette.

Szent István király itt alapította meg 1009-ben a pécsi püspökséget, amelynek négytornyú székesegyházát, valamint a mellette álló püspöki és káptalani lakóházakat már kezdettől fogva erős kőfalak védelmezték. A korabeli oklevelek szerint 1064-ben szörnyű tűzvész pusztította el az épületeket, de a gazdag jövedelemforrásokból rövidesen még pompásabb formában újították meg Pécs városát.

A várat a 13. század második felében kezdték el építeni.

1284-ben a Kőszegi nemzetség serege ostromolta, míg a század végén Mizse nádorispán égette fel a várost.

Az Anjou uralkodók idejében ismét fejlődésnek indult, 1387-ben a Kis Károly trónkövetelő hívének számító Horváti János báró fegyveres hada foglalta el, és tett benne hatalmas pusztítást. A garázda katonák még a templomokat és kolostorokat sem kímélték. Ebben a században kettős várfal védte a várost.

A 15. században a török veszély növekedése miatt Kinizsi Pál felülvizsgálta a vár védelmi rendszerét, és javaslatára megépítették a kör alakú, lőrésekkel ellátott bástyát, a barbakánt, amely a vár bejáratát védte. A bástyára csak egy felvonóhídon keresztül lehetett bejutni. Pécs települése a ekkor már a legnagyobb területű magyarországi városnak számított a maga 67,5 hektárt övező városi erődítményével. Püspöki méltóságát olyan nagy humanista gondolkodású egyházfők töltötték be, mint a költő Janus Pannonius, Csáktornyai Ernuszt Zsigmond és Szatmári György. A törökkel vívott mohácsi csata 1526-ban derékba törte a pécsiek életét, akik közül maga a püspök is meghalt bandériumának nagyobb részével együtt. Kiterjedt védőművei ellenére a város ebben az időszakban katonai szempontból elavultnak számított, így 1543-ban maradék lakossága meghódolt a felvonuló török csapatoknak. Az Oszmán Birodalom hódításának másfél évszázadában berendezkedtek falai között a megszállók, számos középületet, dzsámit, mecsetet és fürdőt emeltek, maga a város pedig keskeny utcáival, nyüzsgő piacával jellegzetes török helységgé alakult át.

A 15. században így írnak a várról:

„	Összesen nyolcvanhét erős bástyája van, melyek mindegyike egy-egy remekmű. Van összesen 5500 mellvédje, melyek gyöngy módjára sorban álló lőrések. Öt kapuja van: először a keleti oldalon a Budai-kapu, melyből befelé a csársin és bazáron át egészen a nyugati oldalon levő Szigetvári-kapuig, a város hosszúsága ezerötszáz lépés. A délkeleti oldalon Siklós várába vezető kaputól befelé egész az Újkapuig menve, a város belseje 1500 lépés.	”
– Evlia Cselebi, török utazó

Zrínyi Miklós seregével 1664-ben kifosztotta a várost, de az erős kővárral nem bírt, és végleges felszabadítására 1686 októberéig kellett várni.

A 18. században katonai jelentőségét elvesztette; ahol útját állta a terjeszkedő lakosságnak, ott lebontották, de az északi és nyugati oldalon még összefüggő várfalak idézik fel a régmúlt történelem viharos ostromait. 1967-ben kezdődött meg a várfalak feltárása, ekkor a megmaradt részeket helyrehozták.

Oroszlány - Gerencsérvár / Folytatás a posztban

 A Vértes várai többnyire a tatárjárás után épültek fel, az ország többi várához hasonlóan, mikor az ország védelméhez ekkor sürgősen szükség volt megfelelő védelmi rendszer kiépítésére. A Vértes várai is egy egységes védelmi rendszert alkottak, ennélfogva a Vértes szószerinti értelemben "vértet" képzett az ország ellenségei ellen. A Vértes Csákvár felé vezető völgytorkolat védelme volt a feladata Gerencsér-várnak is a közeli Gesztesi vár és Oroszlánkő vára várával együtt.

Gerencsérvár a Vértes erdős síkján áll, Oroszlánkőtől nyugati irányban. Homlokzatával keletre, az alatta csörgedező Szépvíz-patakra néz. Inkább toronynak, mintsem várnak volt mondható.

1231-ben Csák Miklós, Ugrin esztergomi érsek testvére végrendeletében már említi ezt a várat, amit akkor Wdvorhelnek hívtak. Wdvorhel (Udvarhely) a Csákoktól királyi kézre kerülése után változott lassan Gerencsérré, mikor a várnép közé talán göröncsérek is idetelepültek.

Két vagy három emeletes lehetett, hossza 13 m, szélessége 8,7 m volt. Várként említik, de valójában a főúri lakótornyok egyik jeles példája. A kőből épült, nagyméretü, vastag falú torony a várúr és családja menedékéül szolgált. Katonaság is szolgált az épületben, melynek falába emeletenként külön-külön lezárható lépcsőt építettek. Két évszázadon keresztül volt királyi vadászterület. I. Lajos kedvelt vadászháza, melynek vonzerejét fokozta a halban gazdag Szépvíz-ér és Fekete-víz patak.

1330-ban nevét már Gerencher alakban írják az oklevelekben. Ekkor részben királyi lovászok, részben Csák nemzetségbeli Györke fia Pál királyi apród (aule iuvenis) birtoka volt.

1366. december 6-án Ludovicus Magnus a török ellen indítandó hadjáratról itt, tárgyalt a Velencei Köztársaság követeivel.

1440-ben a magyar Szent Korona viszontagságos történetének egy mozzanata a várhoz fűződik. Zsigmond utódja, Albert király alig 1,5 éves uralkodása után 1439. október 17-én meghalt. A magyar rendek 1440 elején III. Ulászló lengyel királyt hívták meg a trónra. A korona őrzési helyén, Visegrádon tartózkodó özvegy Luxemburgi Erzsébet magyar királyné azonban ekkor már a közelmúltban elhunyt Albert gyermekének megszülése előtt állt és a trónt gyermekének akarta biztosítani. A királyné bizalmasát Kottaner Jánosnét megbízta a korona ellopásával. A komorna csellel kicsempészte a koronát, és Erzsébet királynéval Komáromba távozott, ahol 1440. február 22-én megszületett a későbbi V. László magyar király. Komáromból elindulva az első éjszakát Tatán töltötték, majd Gerencsérre érkeztek. Kottanerné későbbi visszaemlékezésében kiemelte hogy itt a szép vadászlakban nagyon rideg szállásuk volt, ennivalót is keveset találtak.

A török hódoltság alatt még falu is tartozik a várhoz. Mára azonban a faluból nem maradt semmi, csupán az egykori vár erősen omladozó romjai láthatók.

Elhelyezkedése

Gerencsérvár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 25′ 54″, k. h. 18° 17′ 05″

Zsombó / Folytatás a posztban

 Szegedtől északnyugatra, Forráskút, Szatymaz és Bordány közt fekvő település.

Zsombó környéke már a bronzkorban is lakott volt. Területéről késő bronzkori és honfoglalás kori leletek kerültek napvilágra.

A település környéke egykor a Dorozsma nemzetség birtokai közé tartozott.

A török hódoltság után a környék királyi birtok lett, melyet a Német Lovagrend kapott meg.

1719-ben az egykor Kiskundorozsma határához tartozó területre a Jászságból telepítettek családokat, akik a környék fekete földjein gabonát termeltek, míg a nyugatra, a mai Zsombó helyén fekvő területeken rideg állattartást folytattak.

A település nevét 1742-ben említették először a Forrosomboi csárdanevében. E csárdában a hagyomány szerint Rózsa Sándor is mulatott egykor.

1950-ben szervezték községgé az egykor Kiskundorozsma határához tartozó területet Zsombó néven.

Nevezetességei

• A Nagyerdő természetvédelmi területén elterülő Zsombói Láp, mely többek között a zsombékról nevezetes.
  Zsombó erről a vizenyős, zsombékos területről kapta a nevét.
• A Nagyerdőhőz kötődik egy másik nevezetesség, a zsombói Rózsa Sándor Csárda, mely már 1747-ből származó írásokban is fellelhető volt. Az egykori csárda vendége volt a híres alföldi betyár, Rózsa Sándor is.
• 130 éves platánok a Palorai tanító féle fatornácos nyaralónál.
• A Lápastói dűlőben található a Király Nyárfája néven ismert hatalmas fehér nyárfa.
• A Lápastói dűlőben 1896-ban felállított viharharang, melynél Szentháromság ünnepén, minden évben fogadalmi misét tartanak.
• Áthalad területen az Alföldi Kéktúra útvonala.

Híres emberek

• Tombácz János mesemondó, a népművészet mestere (Szeged-Őszeszék, 1901. – Zsombó, 1974.)

Elhelyezkedése

Zsombó Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 20′, k. h. 19° 59′Koordináták: é. sz. 46° 20′, k. h. 19° 59′ térkép ▼

Zsombó Pozíció Csongrád megye térképén

Simontornya / Folytatás a posztban

A Tolnai-Hegyhát északi végén és a Mezőföld határán található. Keresztülfolyik rajta a Sió. Legmagasabb pontja a tengerszint felett 220 méter; a vasútállomás 103 méter, a Sió 0 pontja 98 méter magasan fekszik a tengerszint felett.

Megközelíthető a 61-es főúton, illetve az abból itt kiágazó 64-es főúton; vagy vonattal a Budapest–Dombóvár–Pécs-vasútvonalon. 2013. július 17-én avatták fel a Pálfa felé menő 7 km-es utat.

 Simontornya környéke igen gazdag történelem előtti korból származó leletekben. Már a csiszolt kőkorszakból is találtak leleteket, később bronzkori település nyomait fedezték fel a Mózsé-hegy város felé néző oldalán. A kelta időkben (Kr.e. 4. század) az eraviszkuszok törzse lakta a vidéket és fejlett műveltség nyomait hagyta hátra. A római terjeszkedés időszakában Fortiana néven említik. A honfoglalás előtt közvetlenül avarok lakták a települést és környékét. A honfoglaláskor Fejér, Tolna vármegyék nagy része az Árpád-család birtoka maradt. Szent István hatvan besenyő családot telepített le a Sárvíz mentén, akik Fejér és Tolna megyében eloszolva, több falut alapítottak. Menyőd falu már a 13. század vége felé szerepel az okmányokban. A másik városrész, vagyis mint az 1397. és az 1401. évi oklevél mondja, „a falu fele” Sziget nevet viseli. Ez közvetlenül a vár mellett terült el.

 Simontornya nevét attól a lakótoronytól kapta, amelyet Salamon fia Simon itt épített 1272 körül, amely később erősséggé, végvárrá fejlődött. Kezdetben csak mint egy nagyobb birtoktestek védő, királyi engedéllyel épült magánvár szerepel, melyet a király a tulajdonos elhalálozása vagy hűtlensége esetén szabadon ajándékozott más kedvelt híveinek. Ez a történelem során gyakran előfordult. Később a település heti piacai és évi vásáraival szorosabban vett 22-25 községből álló tartozékait, hanem messzebb vidékét is magához csatolta. Közel 200 év alatt mégis csak a mocsarak között eldugott kis várkastély szerepét töltötte be. A Laczkfiak utáni várurak elhanyagolták, várkapitányaik pedig zsarnokoskodtak a vidék népei felett. Ilyen viszonyok mellett a városi polgári elem és az ipari kereskedelem nem fejlődhetett ki. Csak Buzlay Mózes királyi főudvarmester próbált meg változtatni a kialakult képen, mikor 1509-ben alapjából újra felépítette a várat és szerzeteseket is telepített. A közel 150 éves török uralom sem tett kedvező hatást a város fejlődésére. Az erőszakos katonaság, a hűbéres szpáhik, a zsaroló hivatalnokok mindegyike a nép kizsákmányolására törekedett. Simontornya csak annak köszönhette a fennmaradását, hogy lakóit a szomszédokhoz képest némi előnyben részesítették. Tűrhető megélhetési viszonyokat azonban így is kevés család tudott biztosítani.

Az itteni vár azért volt fontos, mert több irányban „uralkodott” a vidék felett. Kelet felé a paksi, dél felé a döbröközi, nyugat felé a veszprémi, észak felé a fehérvári erősségekig terjedt a hatalma. Az így alakult terület alsó szélén sokáig végvár szerepét töltötte be. Ha a török kivonulása után megmarad ez a beosztás, akkor Simontornya külön vármegye központjává válik. Azonban a vármegyei határok az évszázadok során oly mereven voltak megrögzítve, hogy azok a legcsekélyebb megváltoztatása is heves ellenzésre talált. Már Ulászló Fejér megyéhez akarta csatolni a várost, de Beatrix királyné tiltakozott ellene. A török elűzése után lassan indult meg a fejlődés. A várat a haditanács gondjaiba vette, az idehelyezett őrség mellett környék népe is katonai szolgálatot teljesített. Ez a beosztás a vitézkedő hajlamok ápolásának jót tett, de a földművelést és a kereskedelmet nem segítette. Hosszabb ideig sem számbelileg, sem vagyonilag nem gyarapodott a város lakossága.

 A Rákóczi-szabadságharc hét éve alatt idegen nemzetiségű katonák zsarnokságát kellett elviselnie a lakosságnak. A vár több ízben is gazdát cserélt. Csak a vár teljes kibővítése után (1716) maradt a lakosság békében és láthatott hozzá az építő munkához. Ez az igyekezés tette aztán lehetővé, hogy Simontornya 1727–1784 között Tolna megye székhelye legyen. Az agrárfejlődés és az ipari felemelkedés azonban elmaradt a településen. A kereskedelem sem fejlődött oly mértékben, ahogy azt a régi közlekedési utak lehetővé tették. A 18. században oly fontos simontornyai hidak – melyek hadászati szempontból is gondozás alatt álltak – a Sió és a Sárvíz szabályozása után elvesztették a jelentőségüket. A gőzhajózás fellendülésével a nagy kereskedelmi utak is vesztettek forgalmukból. Az 1883-ban felépült Kelenföld-Pécs vasút lett volna arra hivatva, hogy helyreállítsa a település régi forgalmát és kisebb kereskedelmi csomóponttá tegye, de mind az uradalom, mind a város elutasította a szekszárdi szárnyvonal településen való áthaladását, megépítését.

 Simontornya egyik nevezetessége országos hírű bőrgyára. A város a Fried családnak köszönhette több mint 200 éves bőriparát. Munkájuk nyomán a mezőgazdasági település, meghatározó ipari centrummá vált a 20. század első harmadára.A bőrgyártást Simontornyán meghonosító Fried Salamon 1780-ban érkezett Morvaországból. Styrum gróf hívta az akkor még csak 20 éves fiatal mestert, aki elfogadta a felkínált lehetőséget. Salamon egyik fia, Fried Bernát (1807-1886) időközben a bőrgyártás mesteré vált. Folyamatosan és nagy energiával fejlesztette cégét, ami a 19. század végére országszerte ismertté vált. Ő vásárolta meg 1885-ben (a Sió jobb partján) a későbbi gyártelep helyét. Két fia, Móric és Vilmos segítette őt munkájában. A kis cég vevőköre és gazdasági lehetőségei az 1867-s kiegyezés révén kiszélesedtek. A cseres kádak egyre szaporodtak, és minduntalan kinőtték az éppen befedett területeket. Az első világháború alatt a gyár a hadsereg egyik beszállítója lett. A megnövekedett rendelések miatt szükségessé vált a sióparti gyárrészt egy emelettel megemelni, és a háborús termelés miatt 65 főre nőtt az alkalmazottak száma. Fried Vilmos fiai, Imre és Pál új, tökéletesített kémiai eljárásokat alkalmazva, a villamos energiát bevezetve, és a Singer Dezső vezette bőrnagykereskedő céggel egyesülve betörtek a világpiacra. A gyár 150. évfordulóját (1930) már tőkeerősen ünnepelhették. A gyár ekkor élte a fénykorát. A simontornyai bőrgyár – főleg, hogy Trianon után a 67 bőrgyárból csak 18 maradt Magyarországon – rendkívül fontos szerepet töltött be nemzetgazdasági szempontból is. A gyár a második világháború idején is hadiüzem volt. A németek 1944. december 3-án este hagyták el a község területét, közben amit lehetett, megsemmisítettek. 1946 végén teljes vagyonleltározásra és vagyonkimutatásra szólították fel Fried Lászlót, mert a vállalat státuszának megállapításához szükséges adatokat így kívánták megszerezni. Ekkor a vállalat 447 fizikai és 68 szellemi dolgozót foglalkoztatott. 1948-ban a bőrgyár államosításra került és egészen a rendszerváltásig állami tulajdonban is maradt. Jelenleg legnagyobb része lepusztult, azonban a Sió-part felé néző részét rendbe hozták, az ablakokat kicserélték. Területén több kisebb üzem, helyi vállalkozó tart fent munkahelyeket, de legtöbb része eladó vagy bontási, lepusztult állapotban van.

A városban sok szobor – főleg Kelemen Kristóf szobrászművész alkotásai –, emlékmű és több kisebb-nagyobb zöldterület/ park található. A település 2013-ban több mint 300 millió Ft európai uniós támogatás segítségével újította fel belvárosát, köztereit. Simontornyán összefüggő, közösségi célokra alkalmas teret alakítottak ki a vár környékén. A közterület-fejlesztés érintette a Vár környékét, a Szentháromság körüli teret, a Fő teret és a volt Ferences Rendház környezetét. Az egységes utcakép megteremtésének érdekében felújították a Helytörténet Házának külső homlokzatát. A városi piac is megszépült és új helyre költözött. A Polgármesteri Hivatalban az ablakokat korszerű nyílászárókra cserélték, akadálymentesítették és javították a főhomlokzatot. Új irodát kapott a Hegyközség, mely észak Tolna megye 24 településének termelőit segíti. A program során felújították a TEMI Fried Művelődési Házat, mely alkalmassá vált új programok megvalósítására, és a városi események színvonalasabb megrendezésére. 2014-ben a város szennyvízcsatornázási és szennyvízelvezetésének a munkálatai folynak, melynek várható befejezési ideje 2015. szeptember 30.

Simontornya oktatási intézményei elismertek és több környező település intézményeit magába foglaló társulásban működnek. Főbb tagintézményei a pincehelyi, nagyszékelyi, pálfai, tolnanémedi és sárszentlőrinci iskolák. A városban gimnázium és szakiskola is működik. Az óvoda is ebben a rendszerben működik.

Simontornyát gyakran a „bor és bőr városának” is nevezik. A szőlőművelés kezdetét a környéken a rómaiak idejére teszik.A település szőlőtermesztési kultúráját bizonyítandó írásos feljegyzést, először 1334-ben a Laczkfi család adománylevelében találhatunk. Ettől az időtől fogva az egymás örökébe lépő nemesi családok különféle nemesi birtoklevelei számottevő szőlőterületeket említenek. Simontornya szőlőterületeinek nagysága a 20. század elejére elérte a 650-700 holdat. A 21. század elején több mint 400 gazda művel szőlőt a környéken, köztük számos holland, német és osztrák is. A termőtáj jellegzetes kékszőlő fajtái a még a török időkből itt maradt és megbecsült kadarka és változatai, a oportó, a kékfrankos és hibridje a kék zweigelt, valamint az utóbbi 15 évben jelentős mértékben telepített cabernet fajták és a merlot. A fehér fajták közül „őshonos” és még a mai napig is elterjedt az olaszrizling, a rajnai rizling, a rizlingszilváni, a piros tramini, az elmúlt évtizedekben meghonosodott királyleányka, a chardonnay, a pinot blanc, de olyan régi és híres fajtákat is találunk itt, mint a hárslevelű, a pozsonyi fehér és a juhfark. A szőlő mellett ezen a tájon jól érzi magát az őszibarack, a meggy, az alma és a mandula, de megérik itt a mediterráneum flórájára jellemző füge is. A szőlőhegy infrastruktúrája változatos, és még jelentős fejlesztésekre lenne szükség. Az utak mindegy 25%-a szilárd burkolatú, a pincék kb. 40%-ában van villany és 25%-ában van vezetékes víz.

Műemlékek

• Simontornyai vár.

1277-ben épült Salamon fia, Simon tornyának a helyén. 1277 és 1543 között élte fénykorát, mikor egymást követve több, országos hírű nemesi család (Laczkfiak, Kanizsaiak, Ozorai Pipó, Garaiak) tulajdona volt. Ma is látható formáját Gergelylaki Buzlay Mózes – aki Mátyás itáliai követe volt – birtoklása idején nyerte el (1502-1524). A török elleni harcokban végvárként szolgált, később a törökök elfoglalták.

1686 szeptemberében vették vissza a törököktől. A Rákóczi-szabadságharc során 1704 őszén Heister osztrák generális ostrommal bevette a várat, amit aztán Bottyán János foglalt vissza (1705. november 11.-én). A szabadságharc után a vár pusztulásnak indult, elvesztette katonai jelentőségét, raktárnak, lakóépületnek használták. 1954-ben a nagy torony teteje is beomlott. Ekkor úgy tűnt, hogy a vár végleg az enyészeté lesz. 1964-ben döntött úgy az országos műemlékvédelem, hogy érdemes a várat megmenteni. Elindult a helyreállítási munka, aminek az eredményét most is lehet látni. Napjainkban időszakos vagy állandó kiállításokat szerveznek, a környezetében pedig különböző rendezvényeket bonyolítanak le (lovagi torna, hagyományőrző játékok).

• Ferences rendház és templom.

A simontornyai római katolikus templom 1766-ban épült, Styrum Károly gróf megbízásából. A templom Mária Terézia korabeli stílusjegyeket visel magán, könnyű barokk épület. A torony 45 méter magas, bádogsisak fedi. Eredeti állapotában 3 harag volt a toronyban, de az 1945-ös harcokban ezek elpusztultak. Később adományokból újraöntettek egy lélekharangot és egy nagyharangot.

• Szentháromság-oszlop

Elhelyezkedése

Simontornya Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 45′ 26″, k. h. 18° 32′ 35″Koordináták: é. sz. 46° 45′ 26″, k. h. 18° 32′ 35″ térkép ▼

Simontornya Pozíció Tolna megye térképén