2017. január 16., hétfő

Bokodi úszó falu / Folytatás a posztban


 Bokod, ahol ha járunk, úgy érezzük magunkat, mintha mesebeli tájon vagy filmes díszletek közt sétálnánk.
Oroszlánytól nem messze Komárom-Esztergom megyében található ez az egyedülállóan csodás kis ékszerdoboz. Bokod különlegessége maga a tó, amelyre házakat építettek és valóban azt az érzetet kelti, mintha az épületek lebegnek a tó vize felett.
És azt tudtad, hogy A Bokodi-tavat az 1960-as években hozták létre, hogy hűtőtava legyen a közelben lévő erőműnek?
A mesterséges tó különlegessége, hogy piciny kis házikókat építettek rá, melyeket recsegős-ropogós stégeken áthaladva lehet megközelíteni. A tó vize télen sem fagy be, mivel az erőmű által termelt hő melegen tartja. Vize tiszta és egészséges, így hamar a horgászok egyik paradicsomává vált. A víz itt minden évszakban nagyon kellemes hőmérsékletű. Emiatt kedvelt kirándulóhely, és a horgászok is szeretnek itt üldögélni.



Sárvári Arborétum / Folytatás a posztban


A Nádasdy - vár szomszédságában helyezkedik el a 9,2 hektár területű Arborétum, ami országos jelentőségű védett természeti terület. Természetvédelmi kezelője az Őrségi Nemzeti Park.

 Sárvári Arborétum Magyarország egyik legidősebb gyűjteménye

Vas megye arborétumai közül a legelső írásos emlékek Sárváron fedezhetők fel. A mai arborétum elődjét 1546-ban alapították, gyümölcsös és zöldségeskertként. A kertészkedés egészen 1671-ig virágzott, amikoris III. Nádasdy Ferencet, az akkori országbírót a Wesselényi-összeesküvésben való részvételéért lefejezték és birtokait elkobozták. Ezzel a híres kertészet tönkrement, de néhány gyümölcsfa és közé keveredett tölgy megőrizte a kezdetek emlékét.
1803-ban került a várkert ismét értő kezekbe. Habsburg Ferdinánd estei-modenai főherceg vette meg a várat a hozzá tartozó területekkel együtt. Nehéz és szép feladat volt a semmivé vált régi kertet újra teremteni annak alapjain. Egy részébe újra gyümölcsöst telepítettek, a többi területen pedig lassan kialakult az angol stílusú park, megtartva az öreg tölgyeket és régi fákat. Az első ültetésből (1812) származnak azok a platánok, amelyek törzsátmérője ma meghaladja a három métert. A kor divatjának megfelelően tiszafát, japánakácot és hársat ültettek túlnyomóan. A park növényeinek kedvező klímát biztosíthatott a területet átszelő Gyöngyös-patak, a halastó az állandó talajvízszintet is tartotta. 
 Örökléssel 1868-ban Lajos bajor királyi herceg tulajdona lett a kert (és természetesen a vár), aki magával hozta a híres bajorországi erdőgazdálkodás gondolatait és tapasztalatait. A városkörnyéki rossz legelőerdőket hosszú, kitartó munkával alakíttatta át magával hozott erdész szakembereivel. Munkájuknak köszönhetően a Sárvár környéki erdők mára országos hírűek. Szakemberei nagy gondot fordítottak a várpark szépítésére is. Scherg Károly 1932-ben az Erdészeti Lapokban megjelenő írásában 123 fa- és cserjefajt sorolt fel. 
A II. világháborúban komolyabb károk nem keletkeztek az arborétumban. A helyi erdőgazdaság vette át a kezelését, elvégezte a legfontosabb helyreállítási munkákat, amelynek eredményeképpen 1952-ben az Országos Természetvédelmi Tanács védelem alá helyezte. 1953-tól az Erdészeti Tudományos Intézetet bízták meg az akkor már jelentékeny arborétum kezelési és fejlesztési munkáinak végzésére. Bánó István és Retkes József szaktanácsai alapján Dr. Kopecky Ferenc kezdte el a munkát, és ennek eredményeképpen már 1967-ben megkétszereződött a taxonok száma. Munkáját utódai hasonló színvonalon folytatták. Az arborétumban jelenleg 300 fa- és cserjefaj, -fajta található.
 Az arborétum növényanyagát és tájképét tekintve alapvetően két részre osztható. Az egyik, az egykori ártéri keményfás ligeterdő maradvány, amely ma a város közepén ad képet az urbanizáció előtti állapotokról. Itt 400 éves ősi kocsányos tölgyek, magas kőrisek és szálanként megmaradt, de jobbára csak fiatalabb mezei szil példányok uralják a területet, körülölelve a mintegy hektáros halastavat, a ligeterdők megszokott elegyfajaival és cserjefajaival. 
Az arborétum másik része a hagyományos értelemben vett arborétum, ahol a 200 évvel ezelőtt megkezdett angolpark alapjain alakult ki a mai összkép. Az arborétum talán legnagyobb értékét minden bizonnyal ezek az évszázados példányokban képezik A tájképet a legidősebb, mintegy 200 éves platánok, fekete fenyők, tiszafák, japán akácok, vasfák és egy hatalamas egylevelű magaskőris (Fraxinus excelsior Diversifolia) uralják. A későbbi telepítések közül a 100-130 éves liliomfák (Magnolia denudata, M. hypoleuca, M. kobus, M. liliiflora Nigra, M. tripetala) hívják leginkább magukra a figyelmet, de sokféle rododendron és azálea faj élvezi a savanyú öntéstalaj nyújtotta ideális termőhelyi feltételeket. 
 Elérhetőség:
ERTI Központ, Kutatóállomás és Arborétum
9600 Sárvár, Várkerület 30/A.
06-95/320-070 
E-mail: erti@erti.hu
Web: www.erti.hu/a-sarvari-arboretum-10-ha.html

Nyitva tartás:Április 1 - október 31.: 9:00-19:00
November 1 - március 31.: 9:00-17:00

Belépőjegy:4 éves kor alatt ingyenes
Gyermek (4 éves kortól): 150,- Ft
Diákigazolvánnyal: 150,- Ft
Nyugdíjas: 150,- Ft
Felnőtt: 250,- Ft

Bérlet:Családos: 1200,- Ft
Felnőtt: 1000,- Ft
Gyermek, diák és nyugdíjas: 600,- Ft

2017. január 11., szerda

GYENESDIÁS / Folytatás a posztban


 A település két vasúti megállóval (Gyenesdiás és Alsógyenes) kapcsolódik a Balatonszentgyörgy–Tapolca–Ukk-vasútvonalhoz. A Tapolca és Keszthely között közlekedő személyvonatokon kívül több távolsági járat is megáll a két megállóhelyen, így összeköttetésben áll CelldömölkkelSzombathellyelKaposvárral és Péccsel, valamint nyáron Sopronnal is.
A települést kelet-nyugati irányban a Balaton északi partján végigfutó 71-es másodrendű főút szeli át. Autóbuszközlekedése sűrű, mivel több Keszthely felől induló elővárosi, helyközi és távolsági járat érinti a települést, de emellett a keszthelyi 1-es jelzésű helyi járat is kitér a község felé.
 Gyenesdiás területén a legkorábbi leletek az újkőkorból valók. Az 1. századtól fontos római szálláshellyé vált, majd avarok költöztek ide. Az itt megtalált középavar sír volt az első ilyen régészeti lelet az egész Kárpát-medencében.
A középkorban az első, a mai Gyenesdiás területén létrejött település Falud volt, amely valószínűleg már a 11. században is állt a mai Gyenesdiás északnyugati határában. Első temploma 1333-ból való, amely egyben az első írásos említését is jelentette a falunak. 1408-tól a Rezi vár tulajdonát képezte, majd 1427-ben a Pethő családhoz került, amely egyben a település Keszthelyhez való erős kötődését is maga után vonta.
Gyenesdiás keleti részén a középkorban Diás falu feküdt, amely első említése 1341-ből való. A település az 1530-as évekre már csak nemesi telkekből áll, területének nagy része szőlős. A 17. században már hegyközség, elsősorban keszthelyi gazdák művelték itt a szőlőt.
Gyenes és Diás 1840-ben egyesült, így létrejött az önálló önkormányzattal bíró Gyenesdiás, amely 1871-ben kapott önálló iskolát. A település lakossága még a 20. század elején is szinte kizárólag mezőgazdaságból élt.
A község modernizációja 1945 után zajlott le, melynek egyik legfontosabb lépése 1954-ben a Strandfürdő megépítése volt. Azóta az idegenforgalom vált a település fő jövedelemforrásává.
1548-ban a török felégette a települést, majd 1564-től folyamatosan adóztatta, így a lakosság száma megcsappant, 1686-ra teljesen elnéptelenedett.
1696-ban Falud szőlőhegyén egy új település tűnt fel: Gyenes. A 18. század során Falud és Gyenes a Festetics család birtokába került. A század végére Gyenes már jelentős községgé alakult, majd az 1820-as években már működő hegyközség volt, amely a ma is megfigyelhető Alsó- és Felsőgyenesre oszlott. 1826-ban épült a településen a volt faludi templom köveiből a ma műemlék Szent Ilona kápolna.
A három szintes Festetics-kilátóból körpanoráma nyílik a Keszthelyi-öbölre, illetve a Keszthelyi-fennsík völgyek szabdalta hullámos felszínére. A Festetics család után elnevezett, 235 méter magasan található kilátót 2000-ben építették újjá, amely az erdei kirándulóközpont, a Nagymező nyugati széléről induló gyalogösvényen érhető el.
Gyalogtúrák, rövidebb séták egyik célja lehet a Gyenesdiási Vadlány-lik, a Keszthelyi-riviéra egyik barlangja. Ritka természeti képződmény a szél által kivájt, szobányi méretű üreg, amely egy széleróziós kőfülke, melyet mesterségesen tovább bővítettek. 1900 körül nagy valószínűséggel titkos pálinkafőző helyként használták. A Ló-hegycsoport dombját, melynek oldalában megbújik a sziklaodú, több mint 80 éves fekete fenyves borítja.
 Az egykori kőbánya ma egy hatalmas katlan. A felhagyott bányagödör egy kitérő a Nagymezőről, vagy a Gyenesdiási Vadlány-liktól. A bányászati munkák befejezése óta hatalmas vízmosások szabdalják. Az aljába lesétálva kipróbálhatjuk a hely akusztikáját is.
A túlnyomórészt felső triász dolomitból felépülő Keszthelyi-fennsík változatos élővilágát mutatja be a Dolomit tanösvény. Igen sok élőhelytípus megtalálható a hegységben, különlegesen gazdag, egyedi értékeket is tartalmazó flórával és faunával. Az ösvényen tovább haladva a Fénykereszthez jutunk, ahonnan szép panoráma tárul elénk.
A nemrégiben megnyílt Természet Háza látogatóközpont szintén a Keszthelyi-fennsík növény- és állatvilágát, természeti értékeit mutatja be interaktív látványelemekkel, fotóillusztrációkkal, akusztikus és vizuális effektekkel és élethű diorámákkal színesített kiállítás formájában.
A közel 160 éves Kerámiaház vályogból épült, restaurációjára 1992-ben került sor. A régi falakra új tetőszerkezet került a régihez hasonlóan nádból. Külső megjelenésében a ház a Balaton parti népi építészet emlékeit őrzi. A mai napig lakóházként és üzletként üzemel. Magyarország legjelentősebb fazekashagyományokkal rendelkező régióiból származó (mezőtúri, herendi, dombóvári) kerámia dísz- és használati tárgyakkal várják az érdeklődőket.
Az antik kályha magángyűjtemény 400 darabos, öntöttvas kályhákból áll, amely az országban egyedülálló, darabjait eredeti katalógusok alapján a szenvedélyes gyűjtő, Vaszkó Ernő saját kezűleg újította fel. A kályhákat az 1800-as években Európa-szerte használtak. Koruk 100-200 év közötti, de jelen állapotukban a mai kor fűtési követelményeinek is megfelelnek. A gyűjteményben továbbá a kor egyéb használati tárgyai is megtalálhatóak, így akár egy szemléletes történelem óra megtartására is kiválóan alkalmas a kiállítás.
A Darnay-Dornyai pince Európa egyik legöregebb boronapincéje. A 17. században épült boronapince a népi építészet eredeti, eklatáns darabja. Mestergerendájában az 1644-es évszám rajzolódik ki. A boronapince jelenleg felújítás alatt áll, és a több száz éves balaton-felvidéki szőlőgazdálkodást bemutató múzeumot alakítanak ki benne. A pince a Diási Havas-Boldogasszony templomtól induló, a Nagymezőn áthaladó és a Faludi síkra érkező kellemes túraútvonal szívében helyezkedik el.
 A Pásztorház tipikus népi építészeti emlék, a 19. század közepén épült, mint a község csordásának szolgálati lakása. Jelenleg közösségi kézművesházként működik.Pásztorház biztosít helyet annak az állandó avar kiállításnak, ahol a korabeli avar temetkezési szokásokat és az avar vezér sírját eredeti formában mutatják be.

 A falutól északra mintegy két kilométernyire, a Büdöskúti-völgy és a Pajta-völgy találkozásánál áll az ország legnagyobb bükkfája. 
A faluban található a Magyarországi Evangélikus Egyház Kapernaum nevű intézménye, amelyben egy konferenciaközpont és egy idősek otthona működik. Az intézményt belmissziói otthonként alapították, majd nyugdíjas lelkészek otthonává, később idősek otthonává alakult. A rendszerváltás óta az intézmény emellett számos evangélikus ifjúsági tábornak, lelkészi és diakóniai konferenciának is otthont ad.





Elhelyezkedése
Gyenesdiás (Magyarország)
Gyenesdiás
Gyenesdiás
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 46′ 15″k. h. 17° 17′ 35″Koordinátáké. sz. 46° 46′ 15″, k. h. 17° 17′ 35″térkép ▼
Gyenesdiás (Zala megye)
Gyenesdiás
Gyenesdiás
Pozíció Zala megye térképén

JÉGZAJLÁS A DUNÁN ALMÁSFÜZITŐNÉL / Folytatás a posztban












2017. január 8., vasárnap

Vasvár / Folytatás a posztban


Szombathelytől délkeletre, a 8-as és a 74-es főutak találkozásánál fekszik. Vonattal elérhető a Szombathely–Nagykanizsa-vasútvonalon.
 A régészeti leletek tanúsága szerint a mai város területén már a kőkorszak óta élnek emberek. A Kemeneshát szélén fekvő, Rába árterületéből kiemelkedő terasz a kezdetektől fogva alkalmas hely volt az emberi település kialakulásához. A város határában található jelentős emlék az a földsánc, amely amely a nyugatra emelkedő dombtól egyenesen dél felé húzódik és a nyugatról történő támadás ellen védte a települést. A sáncot általában római eredetűnek tartják, azonban a honfoglalás utáni építése sem kizárt. A római korból származó itt talált vaskohók arra engednek következtetni, hogy Vasváron már ekkor jelentős vasfeldolgozó tevékenység folyt a helyben található gyepvasérc feldolgozásával. A rómaiak Castrum Ferreumnak nevezték az itteni várukat – a magyar városnév ennek pontos megfelelője. Római kori vaskohóra bukkantak a volt domonkos rendház udvarán is. A római időkben fontos út vezetett innen Aquincum felé. A vas jelentőségét a honfoglaló magyarok is ismerték, ezért itt alakították ki az ország egyik nagy vastermelő központját. Erre világosan utal az az 1226-ból származó oklevél, mely szerint a pannonhalmi monostor kovácsai a vasat rendszeresen Vasvárról hozatták. A fontos vastermelőhely őrzésére vélhetően már a 10. században megépült az a földvár, amely körül a későbbi város kialakult. Ez a vár valószínűleg a domonkosok templomától északra feküdt és mintegy 300 m átmérőjű lehetett.
 Szentgotthárdra menő úttól délre emelkedő Kövecses-hegyen épült fel a település első temploma , mely Vasvár ispánsági székhellyé válása után előbb plébánia, majd esperesi templom lett. A vármegyerendszer kialakítása során Vasvárt Szent István király ispánsági központtá és megyeszékhellyé emelte. A régi templom helyett vélhetően a 12. században épült fel a háromhajós román stílusú Szent Mihály templom, mely a társaskáptalan székhelye lett. A 13. században a káptalan szolgálófalujaként a templom körül kialakult a ma a központtól délre fekvő Szentmihályfalva, majd az északra fekvő Zsidófölde falu is. Így lényegében kialakult a középkori város szerkezete.
 tatárjárás Vasvárt sem kímélte meg, és bár egy oklevél szerint 1242 februárjában még a magyar kézen maradt várak közé tartozott, később a tatárok elpusztították. A tatárjárás utáni években épült fel a földvár sáncain belül a domonkosok kora gótikus temploma és kolostora. V. István király 1270november 21-én Vasváron tartózkodott és a várjobbágyokkal megyei közgyűlést tartott. A város 1279-ben IV. László királytól kiváltságokat kapott. 1310-ben Vasvárt a németek foglalták el és csak 1311-ben sikerült a Henrik bán fia János vezette megyei nemesi seregnek kiverni őket a városból, miután a káptalani templomot rájuk gyújtották. A várost védő erődrendszer a 14. század elejére készült el teljesen. Ekkor épült a domonkos templomtól délre a Szent Erzsébet kápolna, majd 1342-re felépült a Nagyboldogasszony templom is. A 14. század közepére Vasvár már igazi város, közigazgatási, kereskedelmi és kulturális központ, polgárai öntudata, gazdasági befolyása egyre növekedett, népes vásárai voltak. A várost a polgárok áltak választott bíró és 12 esküdt irányította. A polgárok befolyását jelezte, hogy Zsidófölde birtokáért a káptalannal szemben is felléptek és a város és a káptalan közötti per még Luxemburgi Zsigmond idejében is tartott, végül 1416-ban megegyezéssel zárult.
A város lendületes fejlődése nyomán az Árpád-kori földvár fokozatosan áldozatul esett a terjeszkedésnek, a 15. századra már csak csekély maradványai látszottak. A földvár helyett már korábban a káptalani templom körül alakult ki erődítmény és a század elején felépült a Szent Margit plébániatemplom is. A vastermelés erre az időre már háttérbe szorult és a város ipara elsősorban a malomiparra támaszkodott. Számos malom működött a környező vízfolyásokon, elsősorban a Rábán és a Csörnöcön. A város életében jelentős változást jelentett, hogy 1423-ban a szabadságjogokkal rendelkező királyi város a Gersei Pető család tulajdona lett és ezzel földesúri mezővárossá vált. 1462-ben a Széchy családdal keletkezett viszályban a város egy része leégett, 1479-ben pedig a török portyázók érték el a Vasvár környékét. 1490-ben I. Miksa császár serege ostromolta, de bevenni nem tudta a várost. A 16. században a török fokozatos előretörésével Vasvár életében is hanyatlás következett be. 1576-ban a városba behatoló és fosztogató német katonaságot a lakosság megtámadta és kiűzte, az erősítéssel visszatérő németek bosszúból felgyújtották a várost. 1577-ben az állandó zaklatások miatt a domonkos szerzetesek elhagyták Vasvárt, 1578-ban pedig az országgyűlés elrendelte a káptalan Szombathelyre költözését. Ezzel Vasvár tulajdonképpen megszűnt megyeszékhely lenni.
1599-ben ismét a portyázó török pusztította a települést, elsősorban Szentmihályfalva jobbágyait érték nagy károk. A 16. század végén Vasváron mindössze 35 jobbágytelek volt, a régi város területe jelentősen csökkent, egész utcák szűntek meg a pusztítások és lakosság elvándorlása következtében. Egyre gyakoribbá váltak a török rajtaütések. 1646-ban a egy török csapat újra feldúlta a várost, ezúttal a káptalan házait érték nagy károk. 1663-ban császári sereg szállta meg a várost, majd 1664-ben hatalmas török sereg vonult át a településen a házakat felégetve. A vesztes szentgotthárdi csata után a török sereg táborozott itt, a város maradék lakossága a Rábán túlra menekült. Itt kötötték meg a magyarok számára hátrányos következményekkel járó vasvári békét.
A század utolsó harmadában viszonylagosan békés időszak következett, a lakosság fokozatosan visszaszivárgott, sőt új telepesek is érkeztek, a város templomai, kolostora és vára azonban romokban állt. A török veszély megszűntével azonban a város várt gyors fejlődése elmaradt, melyben közre játszott, hogy polgárai régi kiváltságaikat nem kapták vissza, sőt 1699-ben a megyegyűlés jobbágyi szolgálatokra kötelezte őket. Ráadásul még a török harcokat követően hatalmas tűzvész pusztított el mindent, ami még a régi városból megmaradt. Ezzel egyszersmind a régi település szerkezete is megszűnt létezni és a 18. század közepére az újjáépítés után már teljesen más képet mutatott a város, mint azelőtt. Ekkor alakult ki a mai városszerkezet. A templomok közül a Szent Kereszt kolostort és templomot, valamint a Nagyboldogasszony templomot építették újjá, míg a káptalan Szent Mihály temploma romokban állt. Állt még a régi vármegyeháza és a prépost háza is. 1734-ben a Gersei Pető család birtokait a Festetich család vette meg és rögtön hosszú pereskedésbe kezdett a káptalannal a birtokok elosztása tekintetében. A pernek 1776-ban lett vége, az ítélet újra felosztotta a várost a földesúr és a káptalan között. 1746-ban a népességösszeíráskor Vasváron 38, Zsidóföldén 25, Szentmihályfalván 26 családot írtak össze. A Batthyány-vizitáció adatai szerint 1758-ban összesen 1185 lakos élt a városban, míg 1787-ben 1397 volt a lakosság száma. 1830-ban még mindig csak 1444 lakosa volt a városnak.
Városi rangját 1986-ban kapta vissza.


Nevezetességei

  • Római katolikus (volt domonkos) templom (középkori eredetű, barokk)
  • A vasvári domonkos kolostor (1684-ből, valószínűleg a régi vár helyén)
  • Temetőhegyi kápolna (késő barokk)
  • Helytörténeti Gyűjtemény
  • Angyal szobor
  • Szentkútfürdő

Elhelyezkedése
Vasvár (Magyarország)
Vasvár
Vasvár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 02′ 59″k. h. 16° 47′ 56″Koordinátáké. sz. 47° 02′ 59″, k. h. 16° 47′ 56″térkép ▼
Vasvár (Vas megye)
Vasvár
Vasvár
Pozíció Vas megye térképén