Varázslatos ősz az Alpokalján, Kőszegen és környékén

 A lehulló levelek halk zizzenése, az avar zörgése, a sárgálló lombok és a kristálytiszta levegő sétára csábít a kőszegi hegyekben, míg a régi korok hangulatát őrző kisváros romantikus hangulatba ringat.

Az év minden időszakában gyönyörű az Alpokalja és annak fővárosa, Kőszeg. Ősszel azonban különösen így van ez. A színes levelek, az Alpokból érkező friss, tiszta levegő, a gyönyörű épített örökség, a várost körülölelő hegyek, erdők, a természet és az őszi fények páratlan atmoszférát nyújtanak. Nem csoda, hogy az 1800-as években a helyiek úgy emlegették Kőszeget és a környező dombok, hegyek szövevényét, hogy a „magyar Svájc”.

Kőszeg óvárosa ősszel

Az ország egyik legtisztább levegőjű kisvárosában, sétálva a több százéves terek, utcácskák, a hangulatos épületek, a nyugodt, békés légkör szinte mindenkit elvarázsolnak. Ősszel a színes levelek még látványosabbá és pompázatosabbá teszik Kőszeget, romantikus keretet adva a különleges történelmi hangulatú helynek.

Az óvárosban kihagyhatatlan az ország legszebb barokk tere, a Jurisics tér, ahonnan egy kis sétával elérhető a Jurisics-vár és annak máig szépen megmaradt környéke. A várat körüljárva a várárok mentén érdemes továbbhaladni a Fő tér felé. A séta során megcsodálható az egykori erődrendszer, mely a városnak ezen a részén épen maradt, és nem építették be. (Kőszeg az országban egyedülálló módon egy tervezett vár-város, melyet alsó-ausztriai mintára terveztek.)

Sgraffitós-ház, Jurisics tér.

Kőszeg központjában számos vendéglő közül lehet választani. A kedves teraszok egészen késő őszig lehetővé teszik, hogy a kellemes napfényt élvezve igyanak meg egy teát, vagy kóstoljanak helyi borokat, míg a sörkedvelők a Kőszegi Sört próbálhatják ki (ez a város tradicionális sörízét teszi ismét elérhetővé és élvezhetővé 1896-ból).

A Jurisics téren, a város legszebb terén is kiváló vendéglőket találni. A vár körül van például a középkori hangulatú Bécsikapu Étterem, ahol a remek étkekhez szintén jól illenek a helyi borok és a Kőszegi Sör is.

Kőszegről rövid sétával elérhető kirándulóhelyek

Kőszeg belvárosból mindössze 10-15 perces kényelmes sétára található Csónakázó-tó. Itt érdemes megpinenni, gyönyörködni a színes levelű fákban, majd tovűbb indulni.

A tótól hangulatos sétaút vezet a Kálvária-kápolnához, vagy a Szultán-kilátóhoz (másnéven: Szulejmán kilátó). Mindkét helyről gyönyörű a kilátás a városra, a tájat az őszi, színes lombok díszítik. A kilátóból pedig érdemes megcsodálni a naplementét, mely aranyló napsugaraival beteríti a határt és még színesebbé teszi a látványt.

Túrák a kőszegi hegyekben

Az Alpokalja, és különösen Kőszeg a szubalpin klímájáról is nevezetes, ráadásul az ország egyik legtisztább levegőjű városának mondják. A kőszegi hegyekben sétálva az Alpokból érkező őszi, friss levegő itt az erdők kellemes illatával párosul. A sok színben pompázó természet, levelek, a zizegő avar, a gyönyörű őszi fények pedig még felejthetetlenebbé teszik a kikapcsolódást.

A Kőszegi-hegységben több olyan hely is van, ahonnan páratlan a kilátás a környékre. Az egyik leghíresebb az Írottkő-kilátó, amely a Dunántúl és Burgenland legmagasabb pontján található. A hely érdekessége, hogy a torony pont az országhatáron van, az épület egyik fele a magyarok, a másik fele az osztrákok fennhatóság alatt áll. Az egykori, a világot kettészelő vasfüggöny helye is jól látszik. A rendszerváltást követően a határ helyére más típusú fákat ültettek, így azok lombozata jól mutatja a kacskaringózó határt. A kilátás páratlan, mivel a szomszédos stájer és alsó-ausztriai hegytetők is jól látszanak. Itt is érdemes megvárni a naplementét, amely a hegycsúcsokat aranyló színekkel világítja meg.

Naplemente az Írottő-kilátóból.

Az Óház-kilátót is érdemes felkeresni, mely az egykori „Felsővár„ helyén áll. Ennek is érdekes a múltja. Kőszeg városát ugyanis az itt uralkodó Kőszegi grófok (Günser, más nevükön a Németújvári család) csak később alapította, és ők az itt épített erődben éltek és uralták az egykori Pannónia egész területét. A helyről rengeteg legenda létezik.

Óház-kilátó, az egykoi Felsővár helyén.

Várak és várromok Kőszeg környékén

Sokan azt tartják, hogy Kőszeg a „magyar Burgenland fővárosa”. Ennek oka, hogy a kisváros kultúráját, történelmét és épített örökségét tekintve közelebb áll a szomszédos burgenlandi településekhez, mint a szomszédos vasi városokhoz. Az első világháború előtt ugyanis ezek a burgenlandi területek Kőszeg vonzáskörzetéhez tartoztak, de Trianont követően város vonzáskörzetének a 80 százalékát Ausztriához, Burgenlandhoz csatolták.

A kőszegi vár és az egykori Felsővár (a mai Óház-kilátó) is fontos szerepet töltött be a vidék védelmében. Ahogy a többi környékbeli vár is, melyek nagy része ma Ausztria területén, Burgenlandban található. A gyönyörű várakat, várromokat sem szabad kihagyni az őszi sétákból, mert a természet, a fák pompás, színes hangulatot varázsolnak a többszázéves falak köré.

Burgruine - Landsee (várrom) – Landsee (Lánzsér) • Fotó: burgenland.info

Burgruine - Landsee (várrom) – Landsee (Lánzsér) • Fotó: burgenland.info

Lékai vár (Burg Lockenhaus) őszi színekben.

Gesztenyés Kőszegtől néhány kilóméterre

A Kőszegtől mindössze néhány kilométerre lévő gesztenyésben (Liebing külterületén) állnak Ausztria legöregebb gesztenyefái, melyek némelyike több, mint 350 éves. 

Igazi megnyugtató dolog az aranyló levelek és gesztenyegubók között sétálni. 

Cák ősszel

A gesztenyefák mellett történelmi pincesoráról lett híres a Kőszegtől 5-8 km távolságra lévő kis település, Cák. Az egykor híres kőszegi borkultúrához tartoztak ezek a gyönyörű kis pincék is. A régi idők emlékét őrző épületek hangulatos facsoport között állnak, és varázslatos hangulatot árasztanak.

Cáki pincesor ősszel.

Cáki pincesor ősszel.

Cáki pincesor ősszel.

Az őszi sétákból, kirándulásokból, csillagtúrákból visszatérve Kőszegre csak ajánlani tudjuk egy kis pihenésre a helyi vendéglők bármelyikét, illetve a helyi borokat, sörkedvelőknek pedig a Kőszegi Sört.

Jurisics tér esti fényekben.

Pilisi vándorlás - (Pilisszentkereszt - Pomáz)

 Új nap, új élmények! Ezzel a mottóval kelnek a vándorok, majd húznak túracipőt. Ez a Pilisi vándorlás harmadik napja, amit Pilisszenkeresztről folytatok több mint húsz kilométeren keresztül egészen Pomázig. A térképet elnézve ezen a szakaszon főleg barlangok és kilátások élményei várnak minket. 

 Pilisszenkeresztet déli irányba elhagyva az Országos Kéktúrán visz a vándorutunk. Arra gondoltam, még mielőtt a Som-hegyi turistaház felé venném az irányt, a leágazásnál kitérőt teszek a híres Dera-szurdokba, ahol már korábban többször is jártam, de nyáron még sosem láttam benne csörgedezni a patakot. A korábbi esőzések miatt most némi esélyt láttam rá, hogy a szurdok igazi, nyári arcát is megmutassa. Alig pár lépést letérve az eredeti útvonalról már a vadregényes szurdok felső bejáratánál találjuk magunkat. Nem kellett csalódnom, mert ha nem is Niagaraként zúdult le a víz a szűk kanyonban, a kis vízesések kiváló fotótémával szolgáltak. A 600 méter hosszú szurdok a kis fahídjaival helyenként a Magas-Tátra hegyi patakjainak hangulatát idézi. Nem rohanok, nincs miért sietnem. A völgy hűvös sziklái közt ücsörögve hallgatom a víz csobogását, és egy kis időre kikapcsolok. Ez a kis idő majd egy óra volt, mire gondolataim kezdtek sűrűsödni, és újra a gyaloglás felé hajtottak. Később a lábamat szedve arra gondoltam, szerencsés vagyok, hogy nem hétvégén jártam erre, amikor a szurdok kirándulóforgalma igen nagy, és elmélyülésre aligha van mód.

Az eredeti útvonalon pár száz métert enyhén emelkedve érjük el a 2013-ban felújított Som-hegyi turistaházat, amely inkább kulcsosházként üzemel. Ittjártamkor éppen nem szállt meg benne senki, és így lezártan kissé elhagyatottnak tűnt az egyébként szépen felújított és hangulatos környezetű épület. Itt, a turistaház melléképületénél találjuk a Pilisi vándorlás pecsétjét is. A lenyomat készítése közben morajlani kezd az ég, és a nyugat felől érkező szürke felhők kezdik eltakarni a napot, ami még pluszba lenyomja a nehéz, párás levegőt is. Igaz, napok óta vártam valami viharfélét, amely kicsit megmozgatja és felfrissíti a levegőt - de most csak arra tudtam gondolni, hogy dzsungel helyett üvegházban fogok gyalogolni, ha egy kis eső után újra kisüt a nap. Aggodalmaim csak részben igazolódtak be, mert az eső elkerült, és a nap sem sütött, de a szaunázás élményében így is részem lett. Homlokomról csöpögő izzadsággal és felhőnyi szúnyog és bögöly kíséretében menetelek tovább a Hosszú-hegy nyergén. A levegő sűrű és nehéz, a csalán csíp, a bögöly harap, a pókhálókat meg néha fejmagasságban szakítom át. Mit mondjak? Nem ilyenkor kell túrázni.

A Hosszú-hegy nyergén áthaladva megfigyelhetünk egy erdőgazdálkodási kísérletet, amely azt vizsgálja, hogy a különböző fakitermelési eljárások hogyan befolyásolják a termőhelyi viszonyokat, a természet regenerációját és az erdő élővilágát. Több kísérleti területet figyelhetünk meg az erdőben. Tarvágás, hagyásfacsoport, lék és egyenletes bontás: mind más-más környezeti hatással bír a természetre. A kutatás célja kideríteni, mely módszer mellett biztosítható leginkább az erdő természetes megújulóképessége úgy, hogy a faanyagtermelés is biztosított maradjon. Elnézve az erdőt én a kontrollterületet részesítem előnyben, ahol nem történt beavatkozás, mert a megbolygatott természet látványa számomra nem örömteli. Persze értem azt is, hogy az embernek fára is szüksége van, de egy tarvágás látványa sosem felemelő. Szerencsére ez utóbbi azért nem túlzottan jellemző erre a területre. Zömében ligetes gyertyános-tölgyesben halad a turistaút. A Hosszú-hegy lejtőgyepein olyan védett növényeket is találhatunk, mint a sápadt kosbor, a tavaszi hérics, a tarka nőszirom, a selymes peremizs, a pusztai meténg vagy a magyar repcsény. Nem vagyok nagy botanikus, de ezek közül a selymes peremizshez biztosan volt szerencsém.

A Hosszú-hegyen a Pilisi kilátások túramozgalom pecsétjével igazoljuk ottjártunkat, ahonnan pazar kilátás nyílik nyugati és déli irányba. Innen jól látom, miért szenvedek annyira az időjárástól. Tőlem délre, alig egy-két kilométerre leszakadt az ég, és a vihar folyamatosan előttem haladva hagyja maga mögött a fullasztó klímát. Ráadásul a nap is kezdett kisütni, így még jobban fokozódott a párás élmény. Gondoltam, sebaj, majd letérek a Csobánka feletti Szent-kúthoz, hogy felfrissítsem magam. Alig háromszáz méteres kitérő után elértem a kápolnát és a forrást, ahol a történet szerint még 1842-ben egy juhász terelte nyáját, amikor megjelent előtte Szűz Mária. Ezt követően csodálatos gyógyulásokról számoltak be, akik a forrás vizét itták vagy megmosakodtak benne. Így lett a forrásból Szent-kút, egyben ma is látogatott zarándokhely. Sajnos a kápolna környezete igen szemetes, amit nemcsak egy-két csokipapír jellemez, hanem a padokon hagyott, gondosan összekészített szemétcsomagok is. Nem értem. Talán a tulajdonosai arra számítanak, hogy a piknik maradványait majd a pincér összeszedi?

 A kis kitérő után újra a kék jelzést követtem, de nem sokáig, mert a kék barlang jelzésen újabb kitérőre szántam el magamat a Macska-barlanghoz, ahol korábban még sosem jártam. Mivel az eső nem sokkal előttem járt, nyomában minden nyirkos és csúszós, és ez különösen igaz a barlanghoz levezető vízmosásos, sziklás útra. Az erdő csendjét emberek hangja szakítja meg, amik határozottan a célom irányából jönnek. Pár perc múlva már egy sráccal beszélgetek a Macska-barlang bejáratánál, aki csapatával a barlang még ismeretlen járatait kutatja. Tőle tudtam meg azt is, hogy a közelben van még egy barlang, a Dinó-rejtek, amelyet a térképem nem is jelöl. A szakemberek mindkét helyszínt régóta tárják fel. A Macska-barlang 139, míg a Dinó-rejtek 230 méter hosszú, és egyaránt találni bennük baritkristályokat, amelyek a hévizes barlangkeletkezés jelei, de később átalakultak karsztos víznyelővé. Az üregekben hazánk egyik leggyakoribb denevérfajának, a kis patkósdenevérnek, valamint a közönséges denevérnek kolóniája él. Én csak kívülről szemléltem meg a barlangokat, miközben a kutatók eltűntek a mélyben. Nem sokat időztem itt, mert várt rám még aznapi távom több mint fele, így visszakapaszkodtam eredeti utamra.

 A Csobánkai-nyeregen haladtam tovább a kék jelzést követve, rálátással a nap megmászandó hegyeire és Csobánkára. A falu határában érjük el a Kis-Kevély oldalába vájt, felhagyott dolomitbányát. A hegyet balról kerülve, továbbra is a kéken kapaszkodunk fel a Kevély-nyeregbe, ahol a pihenőhely mellett a Kéktúra bélyegzőt is megtaláljuk. Sajnos itt is sok az eldobált szemét, de ezen már szinte meg sem lepődök a Pilisben. Innen továbbhaladva nincsen egy kilométer a Nagy-Kevély, túránk következő kilátó- és igazolópontja. A pecsétet nem a csúcson, hanem még az odafelé vezető úton, egy tisztáson találjuk - feltéve, hogy valaki nem lopta el. Mert például ottjártamkor a pecséttartró dobozt üresen találtam. Nyilvánvaló, hogy a tolvaj nincsen tisztában azzal, milyen bosszúságot okoz azoknak a természetjáróknak, akik ezeket a lenyomatokat gyűjtik. Gondoltam, jelzem a pecsét kihelyezőinek (Piliscsabai Természetjáró Egyesület) a rongálást, de a honlapjukra már felkerült a hír, amelyből az is kiderült, hogy rövid időn belül ez már a második alkalom volt. A pecsétet megint pótolni fogják, de ki tudja, meddig marad a helyén, ha egyesek hazaviszik... Nincs más lehetőségem, fotóval igazolom, hogy ott jártam.

 Miután kibosszankodtam magam a pecsét miatt, haladtam tovább a csúcsra, ahonnan nem először élveztem a panorámát. Ha erre járok, itt mindig elidőzők egy kicsit a fehér mészkősziklákon. Az idő kitisztult, a zivatarfelhők odébbálltak, végre a levegő is megmozdult egy kicsit, miközben a nap hét ágra sütött. Innen letekintve terepasztalként terül el alattunk a táj az „egri vár” romjaival és a környék településeivel. A szemközt húzódó Budai-hegység csúcsait még ilyen párás időben is jól ki lehet venni. A fejem fölött sólymok köröznek, és mellettem a kövek között egy nagy hőscincér sütkérezik, türelmesen modellt állva a fényképezőgépemnek. Pár fotó és legalább fél óra után indulok tovább a piros jelzésen. Fél kilométer után irányban visszafordulva haladunk a piros négyzeten a Nagy-Kevély keleti oldalában, és érünk vissza a korábban már érintett Kevély-nyergi-pihenőhöz. Innen viszont már csak a sárga sávot követjük egészen Pomázig. De addig még hátravan öt kilométer és pár látnivaló is.

 Ilyen például a Kis-Kevély oldalában található Mackó-barlang, amelyet meredek ösvényen érünk el, és a nyári melegben kiváló hűsölőhely. Ez nem is csoda, hiszen a barlang hatalmas száját az északi irányba tátja, és sűrű növényzet is védi a hőségtől. Először az állatok, aztán az ősember, majd a remeték, később a kincskeresők és a régészek is megfordultak az üregben, amelyet most már leginkább csak a turisták látogatnak. Az ásatások során találtak itt ősmedvecsontokat, de más, már kihalt fajok maradványait is, mint például a gyapjas orrszarvú, az ősbölény, a gyapjas mamut, az őstulok vagy a barlangi hiéna. Az ősember jelenlétét az itt talált 145 darab kovaeszköz bizonyítja. Még a fantáziátlan ember is könnyen el tudja képzelni az egykor itt élő ősember életét, mert a barlang olyan „klasszikus” formájú, mint amilyeneket a mozifilmekben láthatunk. Az üreg hűvös, csöpögős nyirkossága kimondottan felfrissített, még az alatt a tíz perc alatt is, amit itt töltöttem. De haladni kellett tovább, mert a vizem fogytán, a célállomásom pedig még messze volt.

 Megint Csobánka határában járunk, de vándorutunk a községbe nem visz be. Én fakultatív jelleggel mégis lemegyek egy kis frissítőért és némi pékáruért. Az érdekes Csobánka név felkeltette az érdeklődésemet. Mit jelent, honnan ered ez a szó? A túra igazolófüzetéből is sokat megtudhatunk Csobánkáról és a község nevének eredetéről. A nyelvészek szerint az iráni "suban" szóra vezethető vissza a honfoglalás kori csobán szavunk, amelynek jelentése pásztor. Tehát lehet, hogy az itt letelepedők mesterségét hivatott jelezni a településnév. Ezt a vidéket már a rómaiak előtt is lakták, de a török időkben sok más településhez hasonlóan Csobánka is elnéptelenedett. Az 1690-es években szerb telepesek érkeztek, majd lettek így Csobánka második megalapítói. Később szlovákok, svábok és cigányok is jöttek a faluba, de a 20. század történelme többször is átformálta a település etnikai képét. Csak egy gyors vásárlásra tértem be a faluba, de így is volt módom szemrevételezni az 1746-ban épült Szent Gábriel szerb ortodox templomot - igaz, csak kívülről. A település fölé magasodó Oszoly-csúcs irányában hagytam el a községet.

 Az erdőbe érve magas sziklafalon találjuk Berda József költő emléktábláját, aki Csobánka című versében magasztalja e tájat. Innen alig pár tíz méterre kezd fölkapaszkodni a köves, sziklás turistaút az Oszolyra. Ebben az időben a csak 329 méteres szikla megmászása is fárasztó volt. Igaz, ha nem megyünk le a faluba, akkor nem kell a csúcsra ennyit kapaszkodni, ahová egyébként a vándortúránk hivatalosan nem is visz fel. De mindenképpen megéri ide feljönni, mert a kilátás pazar. Annyi időt nem töltöttem itt ücsörgéssel, mint a Kevélyen, mert a fáradság, a napsütés és az újból közeledő vihar együttesen hajtottak mai utam végéhez. Délkeleti irányban leszaladok a hegyről, és sűrű, fiatal, tölgyes csalitosban találom magam. Jelzések elvétve, ösvények szétágazva, így csak az tartja helyesen az irányt, aki jól tájékozódik. Szerencsémre gyorsan átérek ezen a szakaszon a nyílt terepre, ahonnan már jól látszódnak Pomáz házai. Jelzést itt, ezen a Pilisre egyáltalán nem jellemző, kopár tájon ne keressünk, csak menjünk toronyiránt az Árpád-szobor irányába, avagy kövessük a szekérutat.

 Az Árpád vezér szobornál bélyegeznünk kell a füzetbe, de még nem érkeztünk meg teljesen Pomázra. A város központja innen még legalább másfél kilométer, ahol túrám véget ér. Kissé csapzottan tettem meg a távot iszonyatos párában, ami nagyon kiszívta az erőmet. De mégsem erre, hanem e nap élményeire gondolva térek nyugovóra. Jólesett a Szurdokban kicsit relaxálni, a Kevélyen ücsörögni, na meg számomra ismeretlen barlangokat felfedezni. Szállásomon kicsit felfrissülve már a következő szakaszt vizsgálgatom a térképen, amely Pomáztól Pilisszentlászlóig fog tartani, és a Pilisből a Visegrádi-hegységbe vezet át, új tájakat bemutatva.

Halálos helynevek nyomában a Pilisben

 Akinek volt már a kezében turistatérkép, az tudja, hogy a táj tele van különös helynevekkel, melyeknek eredetére sokszor érdekes történetek adnak magyarázatot. A Pilis és Visegrádi-hegység bővelkedik az ilyen történetekben, de ami még szembetűnőbb, hogy más tájegységekkel szemben itt sokkal több „halál” névvel találkozhatunk. Ilyenek például a Döme halála, Simon halála, Enyedi halála vagy a Német gyerek halála. Egy tematikus túra keretében be is járhatjuk ezeket a helyszíneket.

 Mielőtt nekilátnánk az út bejárásának, fontos megemlítenünk, hogy az itinerszerű túraleírás megírásában nagy segítségünkre volt a Helynevek a Pilisben, avagy Halál-túra jelvényszerző túramozgalom igazolófüzete, melyben nemcsak a halálnevekhez kapcsolódó történetekről olvashatunk, hanem más érdekes helynév magyarázatáról is. A Szádeczky-Kardos Géza által írt és szerkesztett túrafüzetben egy kb. 40 km-es úton keresztül tudhatunk meg többet a Pilisről és történelméről. Mi most egy valamivel rövidebb, 30 km-es körtúrát ajánlunk, ami kimondottan csak a halállal kapcsolatos helyneveket keresi fel, miközben számos természeti látványosságot is érintünk.

 A „halálokat” egy útvonalra felfűző túrát a Visegrádi-hegység legmagasabb pontjáról, Dobogókőről kezdjük meg. A Báró Eötvös Loránd Menedékháztól a kék jelzést keleti irányban követve két kilométer után érjük el az Öreg-vágás-hegyet, az első halállal kapcsolatos helynevünket.

Öreg-vágás

A névről egy régi tarvágásra vagy nyiladékra is gondolhatnánk, de valójában ez a helynév egy gyilkosság történetét őrzi. Állítólag az 1848–49-es forradalom és szabadságharc végén, a világosi fegyverletétel után egy öreg baka tartott búsan hazafelé az erdőn keresztül. Amíg a hegytetőn megpihent, mögé osont a környéken kaszáló legény, aki egy suhintással levágta a katona fejét, hogy aztán zsebeit kiforgatva elvegye utolsó zsoldját. Az így szerzett pénzből jól berúgott, majd a kocsmában kifecsegte, miből is tellett a borra. A kegyetlen legény további sorsáról nem tudunk, de galád tettét máig őrzi a 654 méteres hegy neve. 

A hegyről továbbra is a kék jelzésen ereszkedünk le, majd az aszfaltutat elérve jobbra fordulunk a Vörös-dagonya irányába. Ezt a kék kerékpár jelzéssel ellátott utat egészen a Kanyargós-patakig követjük, de közben érintjük a Fagyos katonát.

Fagyos katona

Ennek a katonának a történetét nehéz időben elhelyezni. Mára senki sem emlékszik pontosan, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, vagy az első világháború idején történt, mikor télen egy katona hazafelé tartott a szüleihez. A hófúvásban és vékony köpenyben gyalogoló baka egészen átfagyott, mire elért egy kocsmába. Pálinkával itatták és marasztalták, de a zord idő ellenére is nekivágott az erdőn keresztül vezető hazaútnak. Útravalónak kapott egy üveg bort is. Hetekkel később találtak rá a favágók a hegyhát oldalában összekuporodott, hóval betakart fagyott katonára. Mellette ott volt a félig kiivott üveg is. Van, aki szerint az eset 1848-49 telén történt egy szabadságos katonával, aki Pilisszenkeresztről Vácra igyekezett. Mások szerint Visegrádról ment Pilisszentkeresztre. Egy biztos: egykor még faoszlop is állt a Fekete-hegy déli oldalában "Fagyos katona" felirattal, de mostanra már csak a turistatérkép felirata őrzi emlékét.

A Kanyargós-pataktól a kék kereszt jelzésen kapaszkodunk fel a kék sáv jelzésig, amelyen balra fordulunk, és pár száz méter után a látványos Zsivány-sziklákhoz érünk. Bár sem a térkép, sem kereszt nem jelöli Ilacsek József halálát, de a történet szerint az itt történt a nyiladék déli oldalában.

Ilacsek-halála

A II. világháborúban ezen a környéken sokáig állt a front, és a vidéken állomásozó orosz katonák rengeteg fát vágtak ki tüzelőnek és hadicélokra. Mivel tél volt, a fákat a hófelszín fölött döntötték ki, amelyek hóolvadás után méteres csonkokkal csúfították az erdőt. A háború utáni ínséges időkben az erdészet a falu lakóinak megengedte a tuskók tűzifának való kivágását. Ilacsek József is ezért ment az erdőbe tizenkét éves fiával, amikor megtörtént a baj. A munka hevében a rövidnadrágban és félmeztelenül dolgozó apát eltalálta egy, a fejszecsapástól kicsapódó éles faszilánk. Az ágyéki ütőeréből erősen vérző férfi még korábban elküldte fiát a szekérért, így segítségre nem számíthatott. Mire a fiú visszatért, apját már csak holtan, vértócsában ülve találta.

A Zsivány-szikláktól a sárga kereszt jelzésen haladva kb. 2 km után érjük el a Döme halálát. Közben keresztezzük a Dobogókőre vezető műutat, majd a Római útra fordulva elhaladunk az Ördög-lyuk mellet is.

Döme halála

Pápai Domokos erdőmérnök balesetét nem övezik legendák, sem találgatások. Az eset még 1957-ben történt, amikor az irtást jelölő léniákat (jelzőrudakat) helyezték ki a Vaskapu-völgy közelében. A munka fogatagában a mérnök odakiáltott az egyik legénynek: „Dobjál ide egy kitűző rudat!”. A legény a vashegyű pálcát a hang irányába dobta, ami gellert kapott az egyik fa ágán, és az úgy megsebesítette a mérnök nyakát, hogy az ott helyben elvérzett. Azt mondják, a balesetet okozó fiút meghurcolták, és a faluban csak „Hóhérnak” hívták, aki később megzavarodott, majd öngyilkos lett.

A Mária-pad pihenőhely érintése után a piros kereszt jelzést követjük a vadregényes Vaskapu-völgyben. A Pilis-tetőn kanyargó aszfaltutat elérve balra fordulunk, és továbbra is a jelzést követve érjük el a Simon halálát, ami az egyik legrégebbi helynév a Pilisben. Valószínűleg ennek tudható be, hogy több történetet, legendát is találunk a Simon halálával kapcsolatban. Na de ki volt Simon? Melyik történet az igaz? Ezt már valószínűleg sosem tudjuk meg; mindenesetre több magyarázat is létezik.

 Simon halála

Az egyik történet szerint amikor a hódító törökök felégették a közeli Szent Kereszt-kolostort, és mindenkit megöltek, Simon papnak sikerült elmenekülnie és megbújnia egy közeli barlangban. Pár nap múlva a törökök mégis rátaláltak, és a kolostor kincseit követelték rajta. Végül Simon életét sem kímélték, és levetették a Pilis-tető egyik sziklájáról.

Mások szerint egy Simon nevű bölcs és öreg remete élt itt egy barlangban, vagy egy szikláknak támasztott viskóban. A jóságos remete szíve mindig nyitva állt a szomszédos falvak betegei és tanácskérői számára. Később itt érte a halál is, és a környékbeliek ide temették el. Az emberek Simon halála néven őrizték meg a hely és a jóságos remete emlékét.

Egy legenda szerint Gertrudis királynő – II. András királyunk felesége – egyik gyilkosát, Simon bánt büntetésből itt vetették le a mélybe a Pilis szikláiról. De olvashatunk Simon nevű erdészről és vadászról is, akiket itt gyilkoltak meg az orvvadászok, illetve szerencsétlenül járt turistáról, aki a sziklákról lezuhanva lelte halálát.

Ezen a helyen sokáig nem jelezte semmi, hol történt Simon halála. Ott, ahol a térképen a Simon halála feliratát találjuk, most egy vékony faágakból készített kereszt található a piros kereszt és zöld turistautak kereszteződésében. Talán valaki ezzel állított emléket az ismeretlen Simonnak.

Innen nem messze a piros kereszt, majd a piros sáv jelzésen érjük el a Pilis-nyeregnél lévő pihenőt, ami a környék turistaútjainak csomópontja. Egykor itt egy szovjet hősi emlékmű 16 ukrán katonának állított emléket, akik a II. világháborúban a Pilis-nyergen zajló harcokban estek el. A mostani emlékmű már nem a hősöknek, hanem a háború minden áldozatának emléket állít. A pihenőtől a sárga jelzést követve, Pilisszenlelken keresztül juthatunk el leghamarabb a Barát-kúti erdészházhoz, onnan pedig a térkép szerint a sárga kereszten (valójában kék juharfa jelzésen) az Enyedi halálához. De előtte kis kitérővel útba ejthetjük a zöld háromszögön a Fekete-kő pompás kilátását, vagy egy nagyobb kerülővel a zöld jelzésen ellátogathatunk az impozáns Fekete-hegyi „Sasfészek” kulcsosházig is.

Enyedi halála

Enyedi István erdész volt az 1920-as években, aki a Maróti-hegyek alatt, a Barát-kúti erdészházban lakott. Ennek a háznak a melléképületében élt feleségével a hirtelen haragú és goromba ember hírében álló Kirerer Hugó vadőr. A feleség Kirerer bántalmazásai elől gyakran menekült át Enyedihez, aki egyébként sem volt túl jó viszonyban a vadőrrel. A férj féltékeny lett, és egy alkalommal a közeli Tetves nevű erdőrészben agyonütötte az erdészt, aki vadásztöltényeket indult átvenni kollégájától. Kirerer egy pocsolyába vonszolta a holtestet, így próbálta vízbe fulladásnak álcázni a gyilkosságot.

Vannak, akik szerint szó sem volt gyilkosságról. A goromba vadőrnek sok ellensége volt, és ezt a történetet csak a rosszakarói terjesztették róla. Valójában az idős erdész csak rosszul lett a kaptatón, és feltehetőleg egy szívroham végzett vele. Mások pedig úgy vélik, hogy Enyedit orvvadászok vagy fatolvajok ölték meg, mert az rajtakapta őket. Egy bizonyos: a zöld sáv jelzésű turistaút mellett ma is áll egy kereszt, ami Enyedi István halálának helyét jelöli.

Az Enyedi-kereszttől a zöld jelzést követjük végig a hegygerincen szép kilátással a környékre, majd az Égett-hársnál a zöld kereszten folytatjuk az utunkat. A kereszteződéstől északra, az Felső- és Alsó-Ecset-hegy keleti oldalában találjuk a térképen egymáshoz közeli Csehhalálát és Német gyerek halálát. A tragédiák pontos helyét keresztek nem jelölik, azok csak helynévként maradtak fent.

Csehhalál

Cseh halálának történetét nem kell annyira a régmúltban keresnünk. Valószínű, hogy az 1950-es években a Felső-Ecset-hegy keleti oldalába lezuhant csehszlovák repülőgép miatt hívják így ezt a helyet a környékbeliek. Az esetről keveset lehet tudni, mert a repülő állítólag engedély nélkül tartózkodott a magyar légtérben, és a hatóságok senkit sem engedtek a baleset helyszínére, így pontos leírások helyett csak pletykákra támaszkodhatunk.

Német gyerek halála

A Német gyerek halálának szomorú története apáról és fiáról szól, akik vendégvadászatra érkezetek Pilismarótra valamikor a 20. század elején. Szarvascserkészés közben hátrahagyták a vadőrt, aki csak később, a lövések hangját követve akadt rá az erősen ittas apára, aki arról számolt be, hogy meglőtte a vadat, de az elmenekült, a fiát pedig nem találja. A vadőrnek a fiú keresésre a sötétben és a rossz időben nem volt módja, már csak azért sem, mert a részeg apát kellet letámogatnia a hegyről. Másnap viszont a vadászat helyszínén vérbe fagyva talált rá a fiúra, akit vélhetőleg az apja vélt szarvasnak vagy egyéb erdei állatnak.

Az Égett-hárstól a zöld kereszten érjük el a Hoffman-vadászházat és forrást, ahonnan felkapaszkodunk a Szakó-nyeregig. A piros jelzésváltást követően a számos turistaemléket felsorakoztató Téry-úton megyünk egészen Dobogókőig, túránk vég- és kiindulópontjához. A közel 30 km-es körtúránkon nem csupán a szerencsétlenségek színhelyeit jártuk be, hanem a Pilis és Visegrádi-hegység változatos és látványos vidékét, ami a halál mellett még bőven tartogat más tematikájú helynevekkel kapcsolatos túrát is.

Jutas Vitéz kilátó

A kilátó névadója Jutas vitéz, Árpád fejedelem egyik fia. A fejedelem négy fia a Duna, a Sárvíz és a Kapos – Szék patak partján vándorolt úgy, hogy téli szállásuk egymáshoz viszonylag közel, a Duna két partján Kalocsa magasságában volt. Zoltáé Solt mellett, Üllő nyári szállása Üllő térségében, Tarhosé Tarrós környékén, Jutasé a mai Veszprém térségében. Ennek emlékét őrzik a róla elnevezett Jutaspuszta, Jutas lakótelep, Jutasi út elnevezések. A kilátó azon a városrészi területen fekszik, mely még ma is a fejedelem fiának, Jutas vitéznek a nevét viseli és őrzi.

 A 6,15 m magas kilátóból északnyugattól délkeletig a Bakony vonulatát látni, déli irányból pedig az Aranyos-völgy látható háttérben a város és a Vár páratlan sziluettjével. A kilátó egyedi formája nem véletlen, mert szerkezete és arányai a természet és a matematika törvényszerűségének Fibonacci sorozatokkal illusztrált kapcsolatát hirdetik. A beruházáshoz kapcsolódóan a VERGA Zrt. futópályát és tanösvényt is létesített, mesterséges madárodúkkal, tájékoztató táblákkal, szalonna sütőhelyekkel, a kilátó tövében erdei bútor garnitúrát, esőbeállót, valamint padokat helyezett el.

Megközelítés
Autóval, busszal, vagy vonattal Veszprém könnyedén megközelíthető.
A kirándulóerdő észak-nyugati és dél-keleti oldalán is murvás, több autót befogadni képes parkoló került kialakításra.
Az északi útgyűrűről, vagy más néven a Házgyári útról a Fenyves utca felé kell letérni az 1. számú parkolóhoz.
A 2. parkoló a Jutasi út irányából érhető el, közvetlenül a honvédségi laktanya kerítése mellett.

Füzéri vár

 A középkori magyar történelem egyik legkülönlegesebb helyszíne a füzéri vár, amelyet csak hátulról, északkelet felől lehet megközelíteni a Zsidó temető utáni parkolóból a piros turistajelzésű úton haladva.

Szinte megközelíthetetlen, roppant meredek, 552 méter magas sziklabércre épült, miáltal egyike a legfestőibb magyar váraknak. Azon kevés erősségünk egyike, amelyikről bizonyosan tudjuk, hogy már a tatárjárás előtt állt. Az Aba nemzetség építette, feladata a Hegyköz, e minden irányból hegyek által körülvett, más tucatnyi települést rejtő festői katlan védelme volt.Történelmének fénypontját a törökdúlás kezdetén élte: 1526 novemberében Perényi Péter koronaőr a füzéri várba menekítette a Szent Koronát, mivel az Visegrádon többé nem volt biztonságban. Legfontosabb nemzeti ereklyénket 1527 októberéig őrizték a vár falai között. 1533 után a Perényiek reneszánsz stílusban bővítették az uradalmi központként működő várat.

Siroki barlangvár

 A Tarna-menti Sirok különleges, középkori erődítménye, barlangvár a Várhegy sziklatömbjének tetején és a szikla belsejében épült. A riolittufából álló hegy gyomrába hatalmas járatokat, lépcsőket és termeket vájtak.

Az alsó- és felsővárból álló siroki erősség kiépítése a XIII. században kezdődött a tatárjárás után, a királyi és a magánbirtokok védelméül. Építtetője a helyi birtokos Aba nemzetségbe tartozó Bohr-Bodon család volt. A várról az első írásos említés 1320-ból származik.

A siroki vár több szempontból is egyedülálló a hazai várépítészetben. A puha kőzetbe vájt helyiségek (folyosók, magtár, ciszterna, stb.) mind praktikus célokat szolgáltak. A felsővárba vezető, sziklába vésett szűk és meredek alagút alatt olyan újabb üreg található, amely valószínűleg egy műhelynek adott helyet.

A látogatóknak lehetőségük van a sajátságos hangulatú, labirintus-szerű termek és folyosók egyedi felfedezésére. Az alsóvárban kiállítás, és a vár török idők mindennapjait megidéző film tekinthető meg.

A közelben lévő Barát-szikláktól is érdemes egy hosszas pillantást vetni a Siroki várra, mert csodálatos szemszögből nézhetünk rá.

Nyitvatartás

A nyitvatartási idők tájékoztató jellegűek, kérjük hogy az aktuális nyitvatartásért minden esetben keressék fel közvetlenül a szolgáltatót.

ÁPRILIS 01. - OKTÓBER 31.

HÉTFŐ:10:00 - 18:00

KEDD:10:00 - 18:00

SZERDA:10:00 - 18:00

CSÜTÖRTÖK:10:00 - 18:00

PÉNTEK:10:00 - 18:00

SZOMBAT:10:00 - 18:00

VASÁRNAP:10:00 - 18:00