2022. szeptember 29., csütörtök

A Verhovinák / Folytatás a posztban

 "Verhovina drága kincs, jó ha van de jobb ha nincs."

Az egykori Szovjetunió nyugati részén, a mai Ukrajnában, Lvivben is készültek segédmotoros kerékpárok, a Verhovinák. Ezek külsőre kevés hasonlóságot mutattak a Rigákkal, azonban azokkal gépészetileg gyakorlatilag megegyeztek.
Eredetükről, gyártásuk okáról máig több legenda kering. Az egyik szerint ezek a motorkerékpárok a hadsereg számára készültek, futár célokból, emiatt az extrém, robusztus felépítés. A másik szerint ezeket a mopedeket valójában nyugati, más esetekben afrikai exportra szánták, ezért a sokak szerint tetszetős (ám valójában a korai Rigák formavilágát bőven alulmúló) dizájn, valamint a rengeteg króm (mindezek azonban csak a késői, 5-ös és 6-os típusokra jellemzőek).

Az első Verhovina típus, mely hazánkba érkezett, a Verhovina–3 volt. A '70-es évek elején kezdték gyártani, S–52-es blokkal, döntött tankkal, festett, majd később matricázott „Верховпна–3” felirattal és egyszemélyes üléssel. A jobboldalt a gyújtótrafót takaró, baloldalt pedig szerszámosnak kiképzett műanyag dobozokon még nem látható semmilyen felirat, az ajtajuk egy fogantyúval leemelhető. A hátsó rugóstagok eleinte burkoltak voltak, majd leváltotta azokat a burkolatlan kivitel, mely mindvégig megmaradt a Verhovináknál (a Rigáknál a 22-esnél alkalmazták először). Bár a motor erőforrása megegyezett a Riga–4-esével, annak fordított sebességkapcsolását mégsem vette át, ugyanúgy „felül” van az első és „alul” a második sebességfokozat, mint minden, azt követő Riga és Verhovina modellnél.

Az ukrán gyár második kismotorja a Verhovina–4 lett. Az egyszemélyes ülést felváltotta a kétszemélyes, immár felnyitható kivitelű, alatta képezték ki a szerszámok számára a helyet. A motort S–52-es blokk helyett már S–57-essel, valamint módosított oldaldobozokkal szerelték, melyek oldalára pedig „Верховпна” felirat került. Elhelyezték az első sárhányón a Verhovinák védjegyének számító, a Peugeot gyár logójára emlékeztető oroszlánmotívumot is.
Érdekesség: szintén az országban egyedülállóként egy veszprémi gyűjtö tulajdonában van egy nyugati exportra szánt Verhovina–4-es. A tankra és az oldaldobozokra a „Верховина” matrica helyére króm alapra szerelt fekete „MOTO–50” táblákat helyeztek, valamint a gumikéder és a csomagtartó is a megszokott fehér színezés helyett feketét kapott.
Ezt követte a Verhovina–5. A moped szintén S–57-es blokkal, azonban már vízszintes tankkal készült. Ülése már kétszemélyes, valamint a tank oldalán, a térdvédő gumi oldalán is olvasható a MOTO–50 felirat. Az azt megelőző, bordó alapon két arany csíkot viselő sárhányókat krómozottakra cserélték, valamint az első sárhányó gumi sárfogóját felváltotta a műanyag „kacsafarok” mindkét sárhányón. A bal oldali műanyag dobozban kapott helyet a módosított kivitelű légszűrő, a jobb oldaliban pedig a gyújtótrafó.
A legelterjedtebb Verhovina moped a Verhovina–6-os. Ezt már S–58-as (egyes példányoknál Ш–58-as) blokkal szerelték, valamint a tank oldalán a „MOTO–50” feliratot felváltotta az alumíniumból öntött cirill betűs „ВЕРХОВИНА” tábla.
Érdekesség: a legtöbb Verhovina moped narancs vagy bordó fényezéssel készült, eddig csupán pár példány került elő, mely a ritka, zöld színtervet viseli.

1985–86 körül jött ki a Karpaty. Ez a motor szintén a vevők bizalmát hivatott visszaszerezni, mint a Riga Delta, azonban nem jártak sikerrel, még kevesebb talált gazdára, mint a Deltákból.

Kádár vonata

 

A pártvezetők által használt vonatok biztonsága elsődleges szempont volt, ezért a szerelvények csak pontos forgatókönyv, külön menetrend szerint közlekedhettek. A vonat indulásának és érkezésének időpontjai államtitkot képeztek, azonban azt is biztosítani kellett, hogy a vonalon, amíg a vonat áthalad, semmilyen más szerelvény ne közlekedjen: sem a vonat felett, sem mellette.

Az érintett vasúti átjárókat már jóval a vonat elhaladása előtt lezárták, ami többször okozott problémát az arra utazóknak. Az is lassította az áthaladást, hogy a „K vonat” előtt haladt mindig egy ún. előfutó kocsi, aminek az volt a szerepe, hogy tesztelje a vasútvonalat, és az esetleges aknától megvédje a kormányvonatot, ill. a benne ülőket. A vonaton utazó pártvezetők védelmét és a szerelvény fokozott biztosítását ebben az időben a kormányőrség és a karhatalom együtt végezte.


Kádár János kezdetben a Horthytól örökölt kormányvonatot, a hajdani Turánt használta, majd a 60-as évek végétől az új kormányvonattal az ún. Ezüst nyíllal utazott. A korábbi szerelvény elavultsága már a második dokumentumként közölt, 1965-ből származó jelentésből is kiderült. Az ebben megfogalmazott kritériumok alapján tervezték meg az új kormányvonatot, amely az eredeti tervtől eltérően végül csak 1969 márciusára készült el.



Az új vonatot a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár készítette el, a gépészeti részeket a Ganz Mávag Mozdony-, Vagon- és Gépgyár szerelte össze. Biztonsági okokból az új vonat padlózata és falai erősebbek, üvege pedig vastagabb volt, mint az átlagos személyszállító vonatoké. A fülkék hangszigeteltek voltak, belsejüket ellátták légkondicionáló készülékkel. A szerelvény telefonhálózattal, világvevő rádióval, rádióantennával és vonathangosítással is rendelkezett.

Indulás után a személyzet – mint egy repülőn – tájékoztatta az utasokat a célállomásról, a vonat által elérhető legnagyobb sebességről, majd megérkezés előtt a várható időjárásról. A vonaton volt konyha, tárgyaló (16 fő részére), fürdőszoba zuhanyzóval, ill. két- és négyfős hálókocsi-rész. Kádár kérésére egy kártyázásra és sakkozásra alkalmas kis szobát is kialakítottak, amelynek két kijárata volt. A kocsik berendezése természetesen a kádári puritanizmus jegyében sokkal visszafogottabb volt, mint például a jugoszláv államfő, Tito vasúti szerelvényei.


Mindez azonban nem volt problémamentes: "Az étkezőkocsi 4 személyes kis asztalokkal van beépítve. A delegáció nem tud egy asztalhoz ülni. Az elmúlt időben ezt már több vezető elvtárs komolyan kifogásolta. Az elmúlt években több esetben vita tárgyát képezte a kormányzati vonatok igénybevételének joga. Pl. a motorvonatokat rendszeresen használták a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium különböző beosztású vezetői. A termeskocsikat a legkülönbözőbb célokra igénybe veszik, a legutóbb egyik külkereskedelmi vállalat igényelte reprezentációs okokra hivatkozva. A felhasználásra vonatkozóan nincs egyértelmű rendelkezés kiadva.

A kormányzati vonatok műszaki karbantartása, javítása nincs megnyugtatóan megoldva, és ez nagymértékben akadályozza a biztonságos közlekedést és a pontos időben történő utazásokat. A vonatszerelvények külső és belső tisztántartása, apróbb műszaki meghibásodása igen sok kívánni valót hagy maga után. Több alkalommal a mi intézkedésünkre, beavatkozásunkra volt szükség, hogy a szerelvény tiszta legyen, a meghibásodások időben ki legyenek javítva. Megítélésünk szerint a fenti hiányosságok a következőkre vezethetőek vissza: a MÁV-on belül nincs egy felelős szerv megjelölve, amely a kormányzati vonatok felett egyértelműen rendelkezne" - olvasható az egyik dokumentumban.

2022. szeptember 21., szerda

SOKOL (rádió)


 SOKOL (magyarul ejtve: szokoloroszulСОКОЛ, „sólyom” szóból) a szovjet Moszkvai Rádiógyár rádió márkája.A gyár SOKOL típusú tranzisztoros rádiói az 1960-as évektől az 1980-as évekig voltak kaphatók.

SOKOL és SOKOL-403

7db PNP germánium tranzisztorral és 1 diódával felépített, szuperheterodin rendszerű hordozható rádió. Az áramkörileg és felépítésben megegyező 1963-as Topaz-2 (Топаз-2) és Start-2 (Старт-2) típusokkal együtt, az 1962-ben bemutatott Start (Старт) típusú rádió továbbfejlesztett változata. A típust 1963-1971 között SOKOL, majd 1971-1982 között SOKOL-403 néven, megújult külsővel gyártották. Végfokozatát tekintve hagyományos fázisfordító- és kimenőtranszformátoros. Középfrekvenciája: 465 kHz. Hosszúhullámot és középhullámot képes venni, 9V-os elemről vagy akkumulátorról üzemeltethető.

Tranzisztorok:

  • Autodyne keverő: П422 (П423)
  • Középfrekvenciás erősítő: П401 (П422)
  • Hangfrekvenciás előerősítő: П15, МП40 (МП41)
  • Hangfrekvenciás végerősítő: П14, МП40

SOKOL-2

Az eredeti SOKOL konstrukciójára épülő, rövidhullámú és középhullámú vételre kifejlesztett zsebrádió, kihúzható teleszkopikus antennával.

SOKOL-4

Hosszúhullámú, középhullámú és két rövidhullámú sáv vételére alkalmas hordozható telepes rádió. Felépítésében és áramköri megoldásaiban szorosan kötődik a Sport (Спорт) és későbbi Rossya (Россия) modellekhez.

SOKOL-304 és SOKOL-404

Kisméretű asztali rádió, KT315 szilícium- és МП40 germánium tranzisztorrokkal szerelve, a hosszúhullám és középhullámú sávok vételére. Gyakori volt a transzformátoros, illetve a kimeneti csatolókondenzátoros végfokozat.

SOKOL-308

Rövidhullámú, középhullámú és ultrarövidhullámú sávok vételére kifejlesztett hordozható táskarádió.

SOKOL-310

Kisméretű zsebrádió a hosszúhullámú és középhullámú sávok vételére, szilícium tranzisztorrokkal szerelve.

2022. szeptember 15., csütörtök

Molnár Balázs bemutatja DUTRA traktorait

 


Megnéztük a gyűjtemény legszebb darabjait, bár van még meglepetés a tarsolyban annak, aki személyesen is ellátogat a DUTRA múzeumba Balatonboglárra. Időpontegyeztetés lehetséges Molnár Balázsnál: +36 30 937 5844


EGY ELFELEDETT ANGOL DOKUMENTUMFILM 1956-RÓL

 


 1961-ben az Egyesült Királyságban egy addig kevésbé jegyzett amatőr filmes, Peter Watkins furcsa, 18 perces dokumentumfilmmel lepte meg a közönséget. A film címe The Forgotten Faces volt, rendezője pedig az 1956-os forradalomnak állított benne emléket. A film az újpesti Kálmán József utca eseményeit, az itt működő forradalmárokat mutatja be a forradalom első napjaitól egészen november 4-ig.