Bemutatkozik az Ikarus 66-os

Az Ikarus 66 az Ikarus gyár városi-elővárosi autóbusztípusa. Elterjedt beceneve „faros”, melyet valószínűleg jármű farmotoros elrendezése, és az ehhez kapcsolódó jellegzetes, járműtestből hátulra kinyúló motorsátor ihletett. A legyártott 9260 darab többségét a Német Demokratikus Köztársaságba exportálták, a magyarországi Volán vállalatokhoz került mintegy 2700 jármű révén pedig az 1960-as, 1970-es évek autóbuszközlekedésének egyik meghatározó típusa volt.

A kezdetek

Az A58-as rajzjelű, kétajtós prototípus 1952-ben készült el. A P. Horváth György által formatervezett jármű önhordó vázszerkezettel épült. A szokatlan kialakítású hátsó motortér a következő évben, a típus távolsági forgalomra tervezett párjának, az Ikarus 55-ösnek az első példányain jelent meg. A városi forgalomra tervezett kocsiknál a levegős működtetésű harmadik ajtó beépítése - a hátsó tengely mögé - eleinte nehézséget okozott a gyárnak, ezért a sorozatgyártás (az 55-össel ellentétben), csak az 1950-es évek végén indult meg.

A típus Magyarországon

A Fővárosi Autóbusz Üzemnél (FAÜ) 1956 január 31-én kezdte meg próbafutását a GF 100 rendszámú jármű, a Nagykörúton közlekedő 12-es viszonylaton. Később, 1959 és 1961 között a vállalat részére az Ikarus 75 darabot szállított az 1-2-1 ajtóelrendezésű városi változatból. Ezek a Budapesti forgalomban - elsősorban a szűk belső tér és a kedvezőtlen utascsere miatt - nem váltak be, 1964-ig az összeset átadták az AKÖV-öknek.

A helyközi közlekedésben tömegesen 1963-ban jelent meg, majd hamarosan a legtöbb Volán társaságnál a legnagyobb darabszámban üzemelő típussá vált. Legelterjedtebb altípusai a 66.22 és 66.23 jelzésűek voltak, előbbiek soronként 2+2, utóbbiak a városi forgalomra alkalmasabb 1+2 üléselrendezéssel készültek. Az utolsó példányokat 1973 tavaszán adták a 14-es Volán részére.

A hetvenes évek második felétől az Ikarus 266-osok tömeges beszerzésével fokozatosan kiszorultak a közforgalomból, majd 1983 folyamán a maradék néhány kocsit is selejtezték a Volán társaságok.

Jelenleg is meglévő példányok:

• VOL-066 (ex. EZY-690) 66.62 altípus, NDK-ból visszahozott jármű
• OT 53-00 egyajtós, valószínűleg szovjet exportból visszamaradt kocsi, az első magyarországi minősített veterán 66-os
• GC 39-35 66.22 altípus, forgalomban a Zala Volánnál 1971 és 1982 között, felújításra vár

A típus külföldön

A típus legnagyobb vásárlója a Német Demokratikus Köztársaság volt, 1958 és 1973 között közel 6000 jármű került ide, köztük háromajtós, városi kialakításúak is. Ezen járművek motorját IFA adagolószivattyúval szerelték, majd egy jelentős részüknél, felújítás során, az eredeti Csepel motort lényegesen erősebb, 195 lóerős, 6 hengeres Schönebeck dízelmotorra cserélték. Az 1980-as évek végéig közlekedtek közforgalomban.

Jelentős mennyiséget, majdnem 300 darabot szállított a gyár Lengyelországba, illetve 250 darab, osztrák gyártású Saurer motorral épült példányt pedig Egyiptomba és Kuvaitba. A kuvaitiak közül mintegy 100 jármű utóbb Dél-Jemenbe került, ahol az ekkor már tizenéves járművek nehéz hegyi körülmények között is bizonyítottak.

 

Škoda 100 a 110R. és a ŠKODA Rapid

 

Az egymilliomodik példányra nem kellett sokat várni, mindössze négy év kellett a jubileumhoz, összesen 1,135 millió darab keszült Kvasinyban a S100-as változataiból 1969 és 1976 között. Az 1000 MB-vel megkezdett út az S100-as leváltása után is tovább folytatódott, ugyanis az utolsó faros Skoda család, a 105-120-130 is erre az alapra épült egészen a rendszerváltásig, mely új irányt hozott a Skoda történelmében is.

A farmotoros felépítés egészen a rendszerváltásig kitartott

56 ezer példány készült az igazán kívánatos 110R-ből

Az IKARUS babakocsi / Folytatás a posztban

 

Az Ikarus szó hallatán a legtöbbünknek vélhetően autóbuszok jutnak eszünkbe, azt viszont kevesen tudják, hogy a legendás magyar gépjárműgyár az elmúlt évtizedekben milyen sok egyéb terméket is készített. Így például többek közt babakocsit is:

Az 50-es évek eleje és a 60 éves eleje között több tízezer ilyen, motor nélküli négykerekű hagyta el az Ikarus gyártósorait. A 2018-ban menő retró terméknek tűnő babakocsi egyediségét az oldalsó ablakok, illetve a felső részen elhúzható fedél adta, melyek közül az utóbbi teljes védelmet biztosított az időjárási viszontagságok ellen.

GAZ–M–20 Pobeda / Folytatás a posztban

  A GAZ–M–20 Pobeda (oroszul Победа), magyar forrásokban gyakran Pobjeda szovjet autótípus, amelyet 1946–1958 között gyártott Gorkiji Autógyár (GAZ).

 A második világháborúban elért győzelemre emlékeztet a Pobjeda típusnév, amely magyarul „győzelmet” jelent. Andrej Lipgart és tervezőcsoportja a maga idejében korszerű, megbízható autót tervezett, amely hivatalosan a GAZ–M–20 típusjelzést viselte.

 A ponton-karosszériás, kétliteres négyhengeres motorral ellátott modell hasonlít az angol Standard gyár Vanguard nevű modelljére. Ez a hasonlóság a szovjetek szerint abból adódott, hogy az angol gyár egyszerűen lemásolta a Pobjeda orr-részét. 

 Ezzel szemben a The Motor magazin egy 1952-ben megjelent számában az olvasható, hogy a szovjetek másolták le a Standard Vanguardot, és nem fordítva. Ez utóbbi állítást viszont meghazudtolja az a tény, hogy a Pobjeda tervrajzai már 1943-ban elkészültek, és az első kész autó 1946-ban hagyta el a gyárat, míg a Vanguard csak 1947-ben jelent meg.

 A 13 éves termelési ciklus alatt jó néhány modellváltozata készült, míg 1958-ban végleg átadta a helyét a Volga típusnak. Varsóban szovjet segítséggel létesült az FSO autógyár, amely kezdetben szovjet licenc alapján a Pobjedát Warszawa néven gyártotta. A magyar utakon is látható volt a Pobjeda, amelyet taxiként és az ÁVH-nál is gyakran alkalmaztak.

Gyártó	GAZ
Gyártás helye	Szovjetunió
Gyártás éve	1946–1958
Modellvariánsok	4 ajtós szedán, kabrió
A(z) modell műszaki adatai
Méret és tömegadatok
Hossz	4665 mm
Szélesség	1 695 mm
Magasság	1590 mm
Tömeg	kb. 1350 kg
Tengelytáv	2700 mm

DT 54 lánctalpas hideg indítás / Folytatás aposztban

Szarvasi veteránjármű barátikör évzáró gépindítás. DT 54 lánctalpas traktor hideg indítása kétütemű indító motorral, ezután T 74 lánctalpas indítása DT 54 -es aktív közreműködésével.

Trabant -P70 (1955–1959)/ Folytatás a posztban

 

 AWZ P70 Coupé

A legelső sorozatban gyártott modell, az IFA F8 alapjaira építve. Összesen 36 786 db készült belőle. Motorja 2 ütemű, vízhűtéses, 690 cm³-es. Alvázas autó, az alvázra favázra szerelt duroplast karosszériát szereltek, az utastérben a padlózat is fából készült. Többféle kivitelben volt kapható: limousine, kombi, coupé – ezekből csak kevés készült.

AWZ P70 Limousine

A Trabant első modellje a korábban DKW által fejlesztett DKW F8 alapjaira épített P70 volt, az 1955-ben megjelenő négykerekű azonban még nem Trabant márkanév alatt futott. Összesen 36 786 db P70 készült. A típusjelzés 'P' betűje egyébként a plasztik jellegre utal.

A P70 motorja 2 ütemű, vízhűtéses, 690 ccm-es. Alvázas autó, az alvázra favázra szerelt duroplast karosszériát szereltek, az utastérben a padlózat is fából készült. Többféle kivitelben volt kapható: limousine(1955), kombi, coupé(1957) – ezekből csak kevés készült. A P70 egyik "különlegessége", legalábbis a coupé változaté, hogy a vezető oldalon nincs zárszerkezet.