A következő címkéjű bejegyzések mutatása: népművészet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: népművészet. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 24., péntek

A Kiskunhalasi csipkeház régi képeslapokon / Folytatás a posztban


halasi csipke a magyar és az európai iparművészet kitüntetett figyelemmel és elismeréssel kísért terméke. Első, 1902-es megjelenése óta a magyar népművészet fontos része, és azok közé a csipkeműhelyek közé tartozik, amelyek a századfordulón épültek, azóta is fennmaradtak és a mai napig is működnek. Ez a kézimunkafajta a 20. században vált méltó vetélytársává a brüsszeli és a velencei csipkének. A halasi csipkéből készült alkotások több világkiállítás nagydíját is elnyerték, és a magyar állam ajándékaként előkelő, híres emberek is megkapták magyarországi látogatásuk alkalmából. Mint hungarikum, azon kevés iparművészeti értékeink közé tartozik, amely világszínvonalú, és az egész világot meghódította, Izlandtól Ausztráliáig.
 19. század utolsó évtizedeiben az iparművészek egyik fő törekvése volt, hogy a mindent elárasztó iparcikkek mellett megőrizzék a népi, illetve a kézművestechnikákat is. Magyarországon is több helyen fejlesztettek ki manufakturális jellegű műhelyeket, amilyenben például a halasi csipkék is készültek.
 halasi csipke szülőanyja Markovits Mária (Kiskunhalas1875szeptember 22. – Kiskunhalas1954október 21.) volt. Kiskunhalason 1902-ben Dékáni Árpád (Alsójára, 1861. március 12. – Borbánd, 1931. március 23.) tervei alapján készültek az első csipkék. A kun (halasi) csipke ösztönzője volt Zseny József (18601931) pest vármegyei aljegyző, aki egy krónikára hivatkozva úgy gondolta, hogy a kunok is varrtak ehhez hasonló díszeket annak idején Attila hun király udvarában. Priscos rhetor bizánci krónikás Attila király udvarában tett látogatására hivatkozva állította, hogy már a hunok szolgái, a kunok is csipkét varrtak. Bár elmélete nagy fantáziavilágra vall, a hipotézisének volt némi valóság alapja: „Másnap elmentem Atilla udvarába és ajándékokat vittem feleségének, akit Rékának hívtak. Az asszonyt puha szőnyegen fekve találtam. Szolgák vették körül, s vele szemben a földön is szolgáló leányok ültek, akik színes fonalakkal lepleket hímeztek, amelyeket barbár ruháik díszítésére készítettek.” (Priscos rhetor). Zseny kül- és belföldön is népszerűsítette a Halasi csipkét.
 1904-ben a St. Louisi Világkiállításon a halasi csipkét nagydíjjal tüntették ki. 1909-ben a halasi csipkét a Magyar Kézicsipke és Iparművészeti RT. vette át, de finanszírozási gondok és a tervező hiánya miatt átmenetileg leállt a készítés. 1911-ben az Iparművészeti Iskola vállalta magára a művészeti vezetést.
1935-ben Kiskunhalas város vezetésének és a Kereskedelmi Minisztériumnak köszönhetően felépült a máig is műhelyként működő halasi Csipke Ház.
1946-ban a műhely a II. világháború miatt beállt pangás következtében beszüntette működését és Markovits Mária otthon dolgozott tovább.

 második világháború utáni csipkekészítés újjászervezése Boglárfalvyné Bakos Gizi munkáját dicséri. Az 1949-ben rendezett őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron díszoklevelet nyert a halasi csipke.
 1952-ben megalakult a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet. A Csipke Ház teljes felújítása 1957-re fejeződött be. Az 1958-as Brüsszeli Világkiállításon nagydíjat nyertek. 1960-ban a Magyar Posta 400 ezres példányszámban „Halasi Csipke” címmel Zombori Éva grafikusművész tervezte bélyegsorozatot adott ki. A jelentős marketingtevékenység ellenére a halasi csipke értékesítése akadozott. 1964 óta igen ritkán tanítanak be új csipkevarrónőket.
1977. január 26-ától a halasi csipke készítése önálló népművészeti ággá vált a Népművészeti Tanács minősítése alapján.
A halasi csipke jellegzetessége, hogy „kézzel varrott”. Az erőteljes mintarajz vonalán vezetik végig az alapszálat, amelyet huroköltésekkel fognak le. A mintarajz szállal történő befedése után különböző öltéstechnikákkal bestoppolják a kimaradt részeket, amelyek így plasztikusan kiadják a tervezett alakot.
A halasi Csipkeház-ban mintegy nyolcvan féle úgynevezett „stoppoló” öltéstechnika mintája látható.

Alapanyag

Az első csipkekészítmények vastagabb fehérítetlen és színes lenfonalból készültek, így a textúrájuk durvább kivitelezésű, mint későbbi társaiké. A 20. század elejétől már nagyon finom, fehérítetlen lenfonalat használnak a kivitelezéshez, s az így keletkezett csipkék leheletvékony textilíát képeztek.

Mintavilág

A halasi csipkék tervezői közé tartozott többek között: Tar Antal, Pongrácz Margit, Csorba Sz. Tibor, Keleti Eszter, Országh Ilona, Rucsinszky Anna, Demjén Júlia, Tóth Béla, Molnár Béla, Bodor Miklós és Stepanek Ernő.

A halasi csipkével megajándékozott ismert személyek

  • IV. Károly magyar király és felesége (koronázási ajándék), 1916
  • Horthy Miklós kormányzó, (címer) 1926
  • Prónay György, báró országgyűlési képviselő (címer),
  • Gömbös Gyula miniszterelnök felesége, 1936
  • Julianna, holland trónörökösnő – nászajándék, a híres Julianna-terítő, 1937
  • Umberto, olasz trónörökös gyermekének születése alkalmából kocsitakaró, 1937
  • Hitler számára csipke 1938
  • Sztálin, születésnapi terítő, 1950
  • Rákosi Mátyás, születésnapi terítő, 1952
  • II. János Pál pápa, terítő a koronázási palást motívumaival, 1996
  • Ferenc pápa, megválasztásának 3. évfordulója alkalmából 2016. március 12-én Rómában személyesen vette át Kiskunhalas város ajándékaként a tövises, a galambos, a kelyhes és a virágos motívumú kereszt alakú csipkéket, illetve Kardos Zsuzsanna csipkevarró ajándékaként a Hírhozó elnevezésű, angyal motívumú halasi csipkét.

Cím: Kiskunhalas, Kossuth utca 37, 6400
Nyitva tartás: 
péntek9:00–12:00, 13:00–16:00
szombat9:00–12:00, 13:00–16:00
vasárnap9:00–12:00, 13:00–16:00
hétfő9:00–12:00, 13:00–16:00
kedd9:00–12:00, 13:00–16:00
szerda9:00–12:00, 13:00–16:00
csütörtök9:00–12:00, 13:00–16:00
Telefonszám: (77) 421 797

Elhelyezkedése
Kiskunhalas (Magyarország)
Kiskunhalas
Kiskunhalas
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 25′ 55″k. h. 19° 29′ 18″Koordinátáké. sz. 46° 25′ 55″, k. h. 19° 29′ 18″térkép ▼
Kiskunhalas (Bács-Kiskun megye)
Kiskunhalas
Kiskunhalas
Pozíció Bács-Kiskun megye térképén

2017. február 18., szombat

Buzsáki Népviselet / Folytatás a posztban



A legkorábbi viseletleírás 1730-ból, Bél Mátyástól származik. A Tájház kiállításain régi szabású, nyakbaráncolt ujjú vászoningek láthatók. A buzsáki ing ujja szőttes díszítésű, de ismert az ingujj alján és hosszában levő díszítés is. Az ingujj végét sokszor széles csipkével díszítették, a csipkéket is az asszonyok verték.
A szövés-fonást a lányok már 8-10 évesen megtanulták. Háziszőttes vászonból készültek a férfiak ingei, gatyái, blúzok, alsószoknyák. A lepedőket, abroszokat, kenyérruhákat, törölközőket színes szőttessel és rátéttel díszítették. Leggyakrabban használt motívumok: rózsa, szegfű, árvácska és állatfigurák voltak.

 A díszlepedőket a lányok férjhez menetelükkor kapták. Az anyák kioktatták lányaikat, melyik lepedőt mire lehet használni (volt gyermekágyas, bérmáláskor, ill. házi ünnepeken használt, halottas). Ha a püspök érkezett a faluba, végig letakarták a kerítést díszes, piros szőttes díszítésű lepedőkkel.
A hímzés újabb virágkora a 20. század elején kezdődött. ekkor már megrendelésre dolgoztak az asszonyok. A hímzés formakincse a régi takácsmesterség formavilágából és a nagy múltú fehér hímzésből alakult ki. Motívumanyaga szegényes, 3-4 alapelem variációjából áll. Jellemző a több karéjos rózsa, rácsszerű középpel, a nyitott V alakú minta, melyet rács vagy kockás beosztás tölt ki. A hangsúlyos díszítményt szálkás, csigavonalas kaccsok egészítik ki.

 Igen gazdag az öltsétechnikájuk. A lapos és láncöltés számtalan variációját ismerik és használják. Színezésében a piros-kéknek van döntő szerepe, amit a II. világháború után sárgával és zölddel egészítettek ki. A legújabb keletű a piros-fekete.


 A legismertebb hímzésminták:
Vézás – piros-kék fonallal varrják.
Bécsis – vékony piros kasmérból előrajzolás nélkül kivágott mintákat apró, fehér öltéssel varrják rá az alátétre (tüll vagy vászon). függönyök, ágyterítők, lepedők készültek így. Jellemző motívumai: tulipán, szegfű, árvácska, levél, katykaringó, páva, galamb és szarvas.
Boszorkányos – keresztöltés technikájáról kapta a nevét. Zsinórlánccal díszítették a lepedők széleit és a böjti zsebkendőket. A motívumok elszórtak, sokszínűek. alapja a házi vászon.


 A település mindent megtesz azért, hogy a kistérség idegenforgalmi, kulturális és népművészeti központja legyen. Ezt a törekvésüket erősítette meg, hogy 2005-ben, a Buszáki Búcsú ünnepén megkapták az “Örökségünk – Somogyország kincse”- kitüntetést.




Elhelyezkedése
Buzsák (Magyarország)
Buzsák
Buzsák
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 38′ 56″k. h. 17° 34′ 43″Koordinátáké. sz. 46° 38′ 56″, k. h. 17° 34′ 43″térkép ▼
Buzsák (Somogy megye)
Buzsák
Buzsák
Pozíció Somogy megye térképén

2017. február 6., hétfő

Hollókő / Folytatás a posztban



Hollókő egy község Nógrád megyében, a Szécsényi járásbanMagyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján, és így világszerte ismert. A Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a Világörökség listájára. A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tesz eleget, hogy a 1718. században kialakított falu a tradicionális építészet és a 20. századot megelőző falusi élet olyan, páratlan példája, amelyet sikerült eredeti állapotában megőrizni. Hollókő napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá: mindmáig élő, lakott település. Hagyományőrző lakói a legtöbb épületet most is rendeltetésszerűen használják.

A falu Nógrád megye középső részén Szécsénytől délkeletre, Pásztótól északnyugatra, a Cserhát hegységben épült. A mindössze pár száz fős település ófaluja a világörökség része. A falu közúton Szécsény felől a 22-es főútról vagy a 21. számú főútról Pásztó előtt lehajtva a 2122-es számú mellékúton közelíthető meg – erről ágazik ki a bekötő 21146-os közút. Hollókő központjában működik 1964 óta az a falumúzeum, amely egy jellegzetes palóc parasztcsalád életmódját, lakását, bútorait viseletét és gazdasági eszközeit mutatja be.



A falu története a 13. századig nyúlik vissza, a tatárjárás után épült fel a Szár-hegy vára. A sziklára épített erődítmény nevére egy régi legenda ad magyarázatot. Eszerint bizonyos Kacsics András – a 12. századtól ténylegesen a Kacsics nemzetség tagjai voltak ezen a területen a földesurak – elrabolta és épülő várába zárta a szomszédos földesúr szépséges asszonyát. Az asszony dajkája azonban „boszorkány” volt, és szövetkezett az ördöggel, akit rávett, hogy fiait változtassa hollóvá. Az ördögfiak az erődítményt kőről kőre lebontva kiszabadították az asszonyt, majd – becsületükre legyen mondva – nem szórták szerteszét a köveket, hanem egy közeli sziklán új várat raktak belőlük. Ez a vár lett Hollókő, az alatta elterülő falu pedig a várról kapta nevét. Egy hasonló monda szerint egy gőgös nemesúr kezdte el építeni a várat a hegytetőn. Még nem volt vele készen, amikor asszonyt rabolt magának és felvitte a félkész várába. Azonban az asszonynak volt két idomított hollója és ezek éjszakánként elhordták a köveket amiket a kőművesek nappal felraktak. A vár csak akkor épült fel, amikor a rabságban tartott asszony visszakapta szabadságát.
Mivel a korabeli oklevelek jobbára csak a várat említik, a faluról a középkorból pusztán az a tény ismert, hogy már a 14. század első felében egyházas hely volt. Eredetileg valószínűleg a vár nyugati oldalán lehetett – legalábbis az iratok alapján a szent Mártonnak szentelt római katolikus plébánia 1342-ben ott állt. A középkori Pusztatemplom helyét, amit a lakosság Előttyinek nevez, 1969-ben tárták fel. A Pusztavár, Pusztatemplom, Pusztaszőlők helynevek valószínűleg a tatárjárás után alakultak ki.
A török időkben sok más településhez hasonlóan Hollókő is elnéptelenedett: 1715-ben mindössze három adóköteles háztartásról szólnak a vármegyei összeírások. Újratelepítése hamarosan megtörténhetett, hiszen 1720-ban már nemes községként szerepelt a nyilvántartásban (ez azt jelentette, hogy lakói mentesültek az adófizetés kötelezettsége alól). A környék kedvezőtlen termőhelyi adottságai miatt hosszú időre megrekedt a település fejlődése. A várral szembeni, kisparcellás szőlőterületet 1860-ban alakították ki tagosítással: a falu alig 1200 magyar holdnyi (41 hektáros) határát a jobbágyfelszabadítás után 687 paraszti kisbirtokra szabdalták fel.
A településen többször pusztított tűzvész, mivel a házakat fából építették, alapozás nélkül, és könnyen gyulladó zsúptetővel fedték, a szabad tűzhelyek felett pedig kémény helyett csak füstlyukakon szellőztettek. Az 1909-es nagy tűzvész jelentette a fordulópontot: az immár vályogfalú házakat kőalapra emelték, és szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti formájukat. A századelő hangulatát, az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit magán viselő Ófalu 1911-re nyerte el mai arculatát.



Hollókő a térséget jellemző, egyutcás falutípust képvisel, melynek alapszerkezetét a központi útra merőlegesen, keskeny szalagtelkeken elhelyezkedő házak kettős vonala jelenti. A palóc településeken a nagycsaládok szokás szerint egyetlen telekre építkeztek, és a család létszámának növekedésével az utcára néző első ház mögött egyszerűen egy újat emeltek. A falu központjában, a domb tetején kialakított „szigeten” áll a kis fatornyos, zsindellyel fedett templom, melyet 1889-ben közadakozásból építettek. Az épület kivételesen jó állapota és egyszerűségéből fakadó szépsége miatt valóságos kis ékkő.
A ma nem egészen 400 lelket számláló település közepén elhelyezkedő műemlékcsoport összesen 67 védett épületet foglal magába – ezek többnyire földszintes, kontyolt nyeregtetős parasztházak, melyek homlokfalát az utca és az udvar felől is áttört faragással díszített faoszlopos, deszkamellvédes tornácok („hambitusok”) szegélyezik.


  • Múzeumok
Falumúzeum (Kossuth u. 82.):Bemutatja a 20. század eleji tipikus hollókői házbelsőket. Látható az eredeti, háromosztatú parasztház szerkezete. Az ide látogatók megtekinthetik a hajdani lakosok életvitelével kapcsolatos berendezéseket, eszközöket. Időszakosan látogatható: április 1-jétől október 31-ig.
Postamúzeum(Kossuth u. 80.): A Postamúzeum hollókői kiállítóhelye. A palócföld postája című állandó kiállítás két szobában mutatja be a több megyére kiterjedő néprajzi csoport, a palócság postahálózatának fejlődését és a velük összefüggő postai emlékeket. Ezek képeslapok, bélyegek és bankjegyek, amelyeken a jellegzetes palóc tájakat, embereket és viseletüket örökítették meg.
Vármúzeum (Várdomb): Több helyszínen mutatja be a vár helyreállításának terveit, és a vár rekonstrukciós munkákat. Bemutatják a feltáráskor megtalált eszközöket. Látható a panoptikum, ahol a 13. századi várurat és családját jelenítik meg. A fegyverteremben a 11. századtól a 16. századig terjedő időszak hadviselési eszközeit tárja elénk.

A népi építészet jellegzetes alkotásai a palócházak, amelyek az ismert hármas tagolásukkal (tisztaszoba vagy ház, a pitvar és a kamra), jellegzetes díszítéseikkel, a ház homlokzatának alakításával az Ipoly és a Cserhát vidékén sokfelé láthatók még.

Népviselete


A hollókői népviselet a mai napig élőnek tekinthető, de már csak a vasárnapi szentmisékre, jeles ünnepek alkalmából veszik fel a lányok és az asszonyok, a férfiak a 20. század közepe óta nem hordják. Az ünnepi felsőruházat valaha a család anyagi helyzetét is tükrözte, egyben öröklődő vagyontárgy volt. A viselet a családi állapotot kifejező főkötő, az ingváll és a sok alsószoknya. Utóbbiból munkához kettőt, ünnepeken akár húszat is felvettek a hollókői nők. Az ingváll több rétegű ruhadarab: vászon, gyolcs, selyem, végül tüll ujjat illesztettek össze, s az egészet együtt bíbor ingvállnak hívták.Kenderből szőtt vászonnal varrták viseleteik jelentős részét, az ágyneműt, az asztalterítőt, törülközőt, a tarisznyát. Erre a gazdasági kényszerűség is rávitte a palóc asszonyokat. A hagyományosodó kismesterségek, a művészi, díszítő szándék gyakorlása az önkifejezés egyetlen, lehetséges eszköze volt.

Fesztiválok, népi rendezvények


Minden évben megrendezik a „Palóc Szőttes” folklór fesztivált augusztus 19-20-án. A bemutatkozó magyar és szlovák népi együttesek nagyszámú szereplője mellett sok ezer érdeklődő, látogató turista eljön megtekinteni a vonzó tájat és a változatos, színpompás programokat.

Nevezetességei




  • Ófalu (Kossuth utca és Petőfi utca) falurezervátum, amely 56 védett épületet foglal magában.
  • Falumúzeum Hollókőn (Kossuth Lajos utca 82.)
  • Postamúzeum
  • Hollókői Tájház
  • Babamúzeum
  • Szövőházak (Kossuth Lajos utca 92. és 94.)
  • Kelemen Ferenc fafaragó kiállítása és háza (Petőfi u. 2.)
  • Katolikus templom (a 19. század végén épült, fatornyos épület, ami 1909-ben megégett a faluval együtt)
  • Hollókői vár
  • Hollókői Tájvédelmi Körzet









Elhelyezkedése
Hollókő (Magyarország)
Hollókő
Hollókő
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 59′ 46″k. h. 19° 35′ 31″Koordinátáké. sz. 47° 59′ 46″, k. h. 19° 35′ 31″térkép ▼
Hollókő (Nógrád megye)
Hollókő
Hollókő
Pozíció Nógrád megye térképén

2016. december 1., csütörtök

Lövéte / Folytatás a posztban



Lövéte (románul Luetaközség RomániábanHargita megyében. A települést a katolicizmus bástyájának is nevezik, mivel tőle délre már unitárius falvak vannak.
Székelyudvarhelytől kb. 30 km-re délkeletre, a Kis-Homoród völgyében fekszik.



 Neve egy korábban Lövétébe beolvadt Szent Lőrinc falu azonos nevű templomára utal, melynek helyét a hagyomány az Omlás felett, a Lázon tartja.
 A falutól fél órányira, a Homoród szűk völgye feletti Várhegyen egy földvár nyomai láthatók, amely a középső bronzkorban (Wietenbergi-kultúra) épült. Az erődítést valószínűleg a vaskorban is használták. Orbán Balázs szerint Álmos vezér építtette, aki szerinte itt is halt meg és itt temették el. A vár első felmérését Téglás Gábor készítette el. A vár sáncai ma is látszanak.
 tatárjáráskor lakói az Almási-barlangba menekültek. A települést 1456-ban súlyos pestisjárvány sújtotta.
 A falu középén egy kiszögellő fokon álltak Székely Mózes 16. századiudvarházának romjai, anyagát 1772-ben az új templom építéséhez használták fel. Az udvarház pincéjének falrészlete még ma is látható. Székely Mózes ugyanis jelentős birtokot kapott Báthory Istvántól, ahol udvarházat épített. Övé lett a lövétei vashámor is. Székely Mózes feleségének regéit sokáig mesélték a helybéliek.
 Régi temploma a falu északkeleti részén a Sópástya nevű helyen állott a régi temető helyén. Mivel kicsinek bizonyult és rossz állapotban volt 1772-ben lebontották.
1910-ben 3929, túlnyomórészt magyar lakosa volt.

Látnivalók


  • A Kisboldogasszonynak szentelt római katolikus temploma 1771 és 1776 között épült késő barokk stílusban. Kerítése 1842-ben készült.
  • A falu sóskútját fedő épület 1866-ban készült. Egykor sóbányája is volt, mely azonban kevés ideig működött.
  • A falutól északnyugatra a Pokolláz nevű határrészen állt egykor Lázfalu, amely a középkorban pusztult el. Kápolnájának helyét egy kőhalmaz jelzi. Orbán Balázs szerint lakói pestisben pusztultak el.
  • A tájház a falu központjában, az egykori piactér mellett áll. A kőtornácos szász építészeti stílus hatásait magán viselő épületbe két szoba van berendezve. A tisztaszobába vetett ágy, festett bútorok, kelengyés ládák stb. láthatók. A hátsó szobában Ádám Gyula állandó fotókiállítása látható

Híres emberek

  • Itt voltak a birtokai Erdély egyetlen Székelyföldről (Udvarhelyről) származó fejedelmének, Székely Mózesnek. Udvarháza Lövéte közepén, az ún. Udvarkertben állott.
  • Itt született 1907. március 4-én Ladó Lajos autodidakta író és szerkesztő.
  • Itt született 1929. február 7-én Török László író, újságíró, filmkritikus.
  • Itt született 1937 szeptember 3-án Márton Attila fizikus, fizikai szakíró.
  • Itt született 1952. szeptember 10-én Kasza Imre muzeológus, grafikus, festő, művészeti író.
  • Itt született 1964. szeptember 13-án Mihály János történész.
  • Itt született 1965. február 5-én Sorbán Angella szociológus, szociológiai szakíró.

Elhelyezkedése
Lövéte (Románia)
Lövéte
Lövéte
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 16′ 27″k. h. 25° 29′ 15″

2016. október 27., csütörtök

Szék / Folytatás a posztban


A település az úgynevezett Erdélyi Mezőségen, a Kis-Szamos egyik mellékvölgyében, dombos vidéken, hegyoldalakkal, völgyekkel szabdalt, nádasokkal, tavakkal tarkított, kopár vidéken fekszik. A község három nagyobb egységre tagolódik: Felszegre, Csipkeszegre és Forrószegre, melyek élesen elkülönülnek egymástól. Ennek megfelelően a határhasználat is három részre oszlott, és mindhárom faluegységnek megvolt a maga szántóföldje, csordája, nyája, kondája. Az erdőket, tavakat, réteket a község közösen használta.
Szék kiesik a főút- és a vasúthálózatból, zsákfalu – talán ezért is tudta megőrizni oly sokáig a hagyományait. Mivel több völgy találkozásában helyezkedik el, a házak a dombokon és a réteken terülnek el. A központ a református templom, innen indul ki a három utca.
 Szék természetrajzilag illeszkedik a mezőségi tájhoz: erdő kevés van errefelé, azok is a falutól messze helyezkednek el. Korábban jóval több erdőt lehetett találni a környéken, az erdőirtás felerősítette a talajeróziót. A szántóföldek a szikes talaj miatt nem túl termékenyek. Nem véletlen, hogy a mezőgazdaság csak a sóbányászat lehanyatlása után kezdett fellendülni. Szék viszont bővelkedett halastavakban, melyek jól kiegészítették a lakosság élelmezését. Ezek közül kiemelkedik a nagy kiterjedésű Csukás-tó a Szamosújvár felé vezető úton.
Szék története jóformán a 19. századig összefonódik a sóbányászattal, azóta pedig a néprajz szemszögéből tűnik kincsesbányának.
 Szék környékén a sót már a római császárkorban ismerték és bányászták. Ugyanez elmondható a közeli sólelőhelyekről: Désaknáról, Tordáról és Kolozsról is. Dacia provinciában a sóbányák állami tulajdonban voltak, de bérlők művelték és szállították a sót. Úgy tűnik, hogy a sóbányászat a népvándorlás idején is töretlen marad; a későbbi idetelepülő avarok is művelték a környéken a bányákat.
A honfoglaló magyarok 895-ben szállták meg az Erdélyi-medencét. Itt amellett, hogy lakhatásra alkalmas helyeken telepedtek le, elfoglalták a sóbányákat és megkezdték földvárak építését. A későbbi Doboka megye környékét Anonymus szerint Tétény vezér szállta meg, akinek leszármazottja Gyula, Szent István királyunk anyai nagyapja.
Honfoglaló őseink vezetői azután sem mondtak le a sóbányákról, miután a népesség nagy része továbbköltözött. Az erdélyi sóbányák fokozatosan az Árpádok kezébe kerültek. Székről a források 1002-ben tesznek először említést Zeek néven, és valószínűsíthető, hogy már a 11. században központilag művelték itt a sót. Az erdélyi Gyula legyőzése után körülbelül ezidőben juthatott I. István kezébe a széki sóbánya. A sót a középkor kezdetétől a Meszesi kapun át szállították a Tiszáig, ahol hajóra rakták és szétosztották az országban.
Erdélyben, mint ismeretes, nem alakult ki még ekkor olyan megyerendszer, mint az ország középső területén – itt határ ispánságok létesültek. Az egyházszervezés azonban ide is kiterjedt: István királyunk létrehozta a Gyulafehérvár székhelyű erdélyi püspökséget, melynek egyik része a dobokai esperesség.
 A 13. században Doboka megye is belépett abba a folyamatba, amelyet nemesi vármegyék kialakulásának nevezünk, ahol a király egyre inkább elveszítette a tényleges hatalmát. IV. (Kun) László 1279-ben a területet egy nógrádi főúrnak adományozta.
Szolnok-Doboka vármegye monográfiája Szék alapítását IV. Béla király uralkodása (1235-1270) idejére teszi. 1291-ben III. András királyunk egy oklevélben megadja Tordaaknának azokat a jogokat, amelyeket Dés(akna), Szék(akna) és Kolozs is élvezett. Itt a következő kiváltságokról van szó: 1. Csak a király vagy a tárnokmester ítélkezhet felettük. 2. A település erőszakos megszállása és bírság kivetése tilos. 3. Csak a falunagy (villicus) bíráskodhat közöttük. 4. Vámmentes hetivásárt lehet tartani. 5. Az ott élő kereskedők vámmentesek.
A mai református templomot a 13. század közepén ciszterciek építették, gótikus stílusban. Építését ugyanaz az építő- és kőfaragó műhely végezte, mint a kerci templomot és ciszterci monostort (egykori Fogaras vármegye, ma Szeben megye). A templom az 1770-es években leégett, de újjáépítették.
A „kiskirályok” uralma idején ez a terület (mint minden királyi birtok Erdélyben) az erdélyi vajda, Kán László birtokába került, aki azonban hatalma leáldozása után, 1310-ben adta át Dést, Széket és Kolozst I. Károly királynak. 1312-15-ben pápai tizedszedők járták az országot, akik gondos felmérést is készítettek munkájukról. Az ő kimutatásuk alapján Szék egy összegben adózott és átlagosan 112 dénárt fizetett évente.
 Doboka megyében 1332-ig nincs román népességre vonatkozó adat. A román etnikum a 14. századtól fokozatosan szivárog be Erdély területére, a Mezőség területén hamarosan különálló tömböket alkot. Szék viszont magyar többségű falu marad egészen korszakunkig.
1366-ban Széket az a megtiszteltetés érte, hogy maga Nagy Lajos király látogatta meg. A városnak hosszan elhúzódó vitái voltak a szomszédos Bonchidával a határok ügyében, amelyet a király jött elsimítani. Nem tudni pontosan mennyit időzött Széken, de a várban bizonyára járt. Ennek a látogatásnak az emlékét őrzi a Királydomb nevezetű hely.
Szék története jóformán a 19. századig összefonódik a sóbányászattal. Kamaraispánjainak neve a 14. század második felétől ismeretes. Habár a sóbányászat királyi monopólium, a régiót birtokló főurak rendre ráteszik a kezüket a sóra vagy az abból származó jövedelemre, de ugyanígy az egyház is. A sóbányák jövedelmeit gyakran el is zálogosítják, így az egyház is részesült belőlük. 1326-ban Károly király elismerte, hogy az erdélyi püspök birtokolja a széki akna sótizedét.
Egy 1444-es oklevél szerint, Hunyadi János, akkor már erdélyi vajda, parancsba adja, hogy az ő részére a dési és a széki kamarákból egy tumenia sót adjanak át. Ugyanő, egy 1448-as oklevélben utasításokat ad a máramarosi só vágására, a széki és a dési pecsét őrzőjének személyére, és a só szállítására vonatkozólag. A halastavak jelentőségéről már középkori forrásaink is tudósítanak. Egy 1454-es oklevél szerint Vízaknai Miklós és leányai arra kérik Odwardus dési kamarást, hogy tartózkodjék a Szék város határán lévő halastó bitorlásától, mivel abból ők is részesedni kívánnak. 1471-ben Mátyás király megerősítette Széket eddigi jogaiban. Vagyis ugyanaz a jogköre, mint Kolozsvárnak, Budának és Esztergomnak. 1513-ban keletkezett oklevél tanúsága szerint, a szomszédos Székuláj Szék részeként szerepel. Az oklevél Szék város polgárai és a falu jobbágyai Kendi Gál és Petki Ferenc vasasszentiványi birtokára rontottak, és elhajtották onnan az állatokat. Egy 1523-ban kiadott oklevél arról tudósít, hogy a széki kamarából lopják a király sóját, ezért Daróczy Pál széki alkamarás megbízza Kálnay Andrást, a kolozsmonostori apátság adminisztrátorát, hogy nyomozzon az ügyben.
 1555-ben Széken az ágostai hitvallásúak zsinatot tartottak, ahol a katolikus egyházzal szembeni álláspontot Dávid Ferenc védelmezte (később Erdély unitárius püspöke).
Széket a 16. század második felében a Kendyek birtokolják. Először 1534-ben, Kendy Ferenc kapta meg Szapolyai Jánostól a széki sókamara jövedelmét. A család birtoklását sorban megerősítette Fráter György, János Zsigmond, majd a Báthoryak is. A Kendyek nevét Székkel kapcsolatban az is nevezetessé teszi, hogy a család egyik tagja, Kendy István, aki Báthory Gábor alkancellárja volt, más urakkal összeesküvést szervezett a fejedelem ellen. Kendy Kornisékkal, Kovacsóczy Istvánnal és Sennyei Pongráccal Széket szemeli ki a gyilkosság helyszínéül, de a megbízott merénylő nem tudja teljesíteni a feladatot. A krónikások szerint az összeesküvés megszervezésében a főurak nagyravágyása mellett szerepet játszott a fejedelem nőcsábászsága is. A pártosokat a besztercei országgyűlés fej- és jószágvesztésre ítélte, az ítéleteket Kolozsvárott és Szamosújvárt hajtották végre.
A sóbánya a 16-17. században is jó szolgálatot tett az országnak. Az Erdély történetében olvashatjuk, hogy a széki akna terméke (más sóbányák mellett) segítette az országot, midőn Kücsük pasa 1662-ben külön megsarcolta az erdélyieket.
Az Erdélyi Fejedelemség kialakulásával természetesen a fejedelmek monopóliuma lett a sóbányászat. 1665-ből fennmaradt a széki sókamara-ispán utasítása: melyben – többek között – a következő rendelkezések születnek: csak a kamaraispántól szabad sót vásárolni, a sóvágók kötelesek hetente bejárni az aknákat, a halastavakat rendben kell tartani, a kamaraházat és a majorságot megfelelően el kell látni. A bérezés megegyezés szerint történik. Az irat megemlíti, hogy a megelőző időszakban több visszaélés történt a sóforgalmazással kapcsolatban.
1717-ben Széket hatalmas szerencsétlenség érte: egy tatártámadás söpört rajta végig, mintegy 100 élő lelket hagyva maga után. Erre a tragédiára emlékeznek a székiek minden év augusztus 24-én, Szent Bertalan napján. Ekkor fogadták meg, hogy öltözékük alapszíne ezentúl a fekete és a piros lesz. A német etnikum ebben az időben tűnt el Székről, habár a német (szász) hatás még ma is megfigyelhető a széki táncokban. A falu benépesítésére Magyarországról és Székelyföldről hoztak betelepülőket, ami a névanyagban is tettenérhető. A románság viszont ekkortájt jelent meg Széken, ha kis számban is, a királyi kincstár és Mikes gróf jobbágyai révén.
1727-ben elkészült a város új úrbére, amely szerint a következő szolgáltatásokkal tartoznak a széki lakosok: a sókamarai épületeket és birtokokat a posztós sóvágókkal együtt kell ellátniuk. A tized felét be kell szállítaniuk a kamaraházba, a halastavakat gondozniuk kell. Cserébe kősót, gabonát, kosztot kaptak.
1787-ben Szék határában egy új település jött létre Kis-Szék néven (ma Săcălaia). Erre azért került sor, mert Szék nem tartozott szolgálattétellel a sóbányának, ezért létre kellett hozni egy jobbágyfalut. Ide már jórészt román nemzetiségűek költöztek.
 Magyarországon a 18-19. században katonai felméréseket végeztek, így Erdélyben is. Ezek a felmérések jól kirajzolják a település szerkezetének alakulását, a község terjeszkedését. Csipkeszeg területe két évszázad alatt egyre nőtt, létrejött a Városvégnek nevezett terület, amely ma már több utcára is tagolódik.
A 19. század elejére a sótermelés Széken gazdaságtalanná vált, jórészt a nagyobb hozamú máramarosi bányáknak köszönhetően. Ezt a helyzetet tetőzte, hogy 1812-ben bányaomlás történt, ami után végleg bedöngölték a járatokat, még a szerszámokat is elásták. Ezzel párhuzamosan Szék folyamatosan lehanyatlik. 1828-ban a dobokai vármegyeházat Székre helyeztették, de nem sokáig volt ott, hamarosan a börtönnel együtt Bonchidára vitték.
Az 1848-49-es eseményekben székiek is részt vettek: Bárdi István vezetésével nemzetőrség alakult, akik a románok ellen bocsátkoztak harcba. Sokan adományokat folyósítottak Kossuth felhívására. A Bem tábornok elől menekülő Urban megsarcolta Széket, és a románokkal fel akarta gyújtatni, de ez nem sikerült.
Az 1876-os megyerendezés értelmében (1876./XXXIII. tc.) létrejött Szolnok-Doboka megye, Dés székhellyel. Szék a szamosújvári járáshoz tartozott. Magyarország Helységnévtárából pontos információkat tudhatunk meg Szék község lakosságára vonatkozólag. Az 1870-es évek elejétől 1910-ig, a Monarchia utolsó népszámlálásáig, Szék demográfiailag nem mutat nagy változásokat. A házak száma nagyjából 700-800 körül mozog, a lakosság száma pedig 2800-3500 főre tehető. Az itt élők túlnyomó többsége magyarajkú, román családok csak elvétve fordulnak elő. Jelentősebb etnikumot képez a cigányság, akik a Cigánysoron (a falu északi részén) élnek, és jellemzően kubikolásból és zenélésből tartják fenn magukat.
Az 1882-es összeírás leltárt ad a településen található infrastruktúráról: posta-takarékpénztár, sósfürdő-részvénytársulat, a vöröskereszt-egylet fiókja, illetve a ferences rend szerzetesháza is működik itt. 1877-ben Széket rendezett tanácsú várossá, 1884-ben nagyközséggé nyilvánították. 1890-ben a filoxéra vész Széken is súlyos pusztítást végzett a szőlőtermésben. A járvány előtt mintegy 9-10 hegyen szüreteltek, bár az ebből a szőlőből készült bor eléggé savanyú. Ezután gyümölcsöseket telepítettek, melyek közül túlnyomó többségre tett szert a szilva. Az ebből készült pálinka viszont kiváló minőségű.
1895-ből származó mezőgazdasági statisztikák szerint a falu a következő területekkel rendelkezik (a számok kataszter holdban értendők): szántóföld 4707, kert 183, rét 1690, beültetett szőlő 116, legelő 1435, erdő 1811, nádas 157, nem termő terület 424. Ez összesen 10523 kataszter hold földet jelent.
1899-ben Széket súlyos tűzvész pusztította, melynek áldozata lett a falu nagy része, alig maradt épület, amely ne rongálódott volna meg, ne dőlt volna össze. Ez a szerencsétlenség – a közjogi intézkedéseken kívül – még inkább hozzájárult ahhoz, hogy Szék a községek státuszába süllyedt.
A 20. században megszaporodnak Székkel kapcsolatban a néprajzi adatok. Bartók és Kodály néprajzi kutatásai nyomán, melyek 1905 körül indultak, egyre több kutató felfigyelt az elmúló paraszti világ értékeire. Megkezdődött egy évtizedeken keresztül tartó folyamat, amely azt célozta meg, hogy a Kárpát-medence tárgyi és szellemi népkincsét megőrizzék az utókor számára, és amely az 1970-es években meginduló táncházmozgalomban csúcsosodott ki. Az 1940-es évek elején Lajtha László végezte a széki gyűjtést.
1920-ban, a trianoni békeszerződés értelmében Szék is Románia része lett. 1940-ben – a 2. bécsi döntés értelmében – Erdély északi része a Székelyfölddel együtt visszatért Magyarországhoz. Ehhez a területhez tartozott Szék is, habár a határvonal pár kilométerrel délebbre húzódott. Természetesen az 1947-es párizsi békeszerződés visszacsatolta ezeket a területeket Romániához.

  • Itt született Redmeczi T. János református pap, akinek Bethlen Gáborról írt könyvét 1662-ben Kassán adták ki.
  • Itt született Aranka György 1737. szeptember 15-én; tudományszervező, író, költő
  • Itt született 1878. november 12-én Köpeczi Sebestyén József művészettörténész, heraldikus, festőművész.
  • Itt született és élt Filep Istvánné Győri Klára mesemondó (1899-1975).
  • Itt született 1925-ben Csorba István agrármérnök, gazdasági szakíró
  • Itt élt és halt meg Karsai Mihály vőfélykönyvíró. A ránk marad vőfélykönyvet Hoppál Mihály, neves néprajzkutató adta ki Budapesten.
  • Itt született zabolai Mikes Kelemen honvéd huszár ezredes (1820–1849)

Elhelyezkedése
Szék (Románia)
Szék
Szék
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 55′ 47″k. h. 23° 53′ 46″
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...