Dunaföldvár / Folytatás a posztban

A város az ország közepén, a Duna jobb partján fekszik, Budapesttől délre mintegy 90 kilométer távolságra.

Fontos közúti csomópont. Itt találkozik a 6-os, a 61-es és az 52-es út; a Beszédes József híd itt köti össze a Dunántúlt az Alfölddel.

Vonattal a Pusztaszabolcs–Dunaújváros–Paks-vasútvonalon volt elérhető 2009-ig. Korábban Solttal is összekötötte vasútvonal, ezt azonban már felszedték, és a vasúti töltés helyén 2015-ben kerékpárút épült.

 Neve a Római Birodalom részeként Annamatia volt.

Dunaföldvár címere

Kék pajzsban ezüstfolyam látszik, zöld alapon látható három vörös torony, kereszttel. A kapuzat nyitva áll, tőle jobbra egy magyar vitéz szablyát tart a kezében. Látható még a jobb oldalon egy szőlőfürt, baloldalt pedig zöld talajból egy búzakalász nőtt ki. A pajzs színei: vörös-kék.

Középkor

Földvár nevét ismereteink szerint először 1199-ben említi oklevél Monasterium de Felduar formában, ahol 1131-ben II. (Vak) Béla király Szent Péter tiszteletére apátságot alapított. Rosner Gyula régész azonban úgy véli, hogy valószínűleg „nem ő alapította a Szent Péter tiszteletére emelt monostort 1131 és 1141 között.” Az 1199-ben kelt oklevél szövege alapján (Monasterium abbas de Feldwar) szerinte bizonyossággal annyi állítható, hogy az ekkor „Földváron álló, már ismert monostor” a bencés szerzeteseké volt, és azzal együtt ők birtokolták a földvári határt is. Rosner Gyula véleménye továbbá: „nem lehet kétséges, hogy már a 11. században volt Dunaföldvárnak egy igen figyelemreméltó, kőfaragványokkal díszített temploma…”, ezt talán Szent Ilona tiszteletére szentelték. A nagy javadalmakkal bíró apátság az idők folyamán lassan veszített rangjából, a 15. századra korábbi birtokait jórészt elvesztette, építményei pedig a török uralom idején teljesen elpusztultak.

Szulejmán szultán a mohácsi csata (1526) után Földváron fogadta Buda város tanácsát, hogy tőlük a város kulcsait átvegye. A török uralom idején Jur Hisszarit volt a település neve.

A város híres Csonka-tornyának keletkezéséről szintén hiányoznak a megbízható adatok. Korábban a IV. Béla király idején emelt lakótornyok egyikének vélték, de a régészeti kutatás azt mutatta, hogy az 1530-as évekből vagy csak kissé korábbról való. Miután a törökök elfoglalták a vidéket, erődítményt, sáncokat építettek itt, amihez a monostor és díszes templomának faragott köveit is felhasználták, és a vár körül település alakult ki. Így látta ezt Evlija Cselebi török utazó is, akinek 1663-ban készült leírását ismerjük.

18. század

A török kiűzése után az elnéptelenedett vidéken betelepítés kezdődött, nagyobb számban szerbek (rácok) és német telepesek, később tótok is érkeztek. Földvár fontos dunai átkelőhely volt és mezővárosnak számított. Ezt a jogállását megerősítette I. Lipót király 1703. évi rendelete, melyben évi három országos vásár tartására jogosította fel a települést.

A dunai átkelőhely birtoklásáért a Rákóczi-szabadságharc idején kemény harcokat vívtak. A várat a kurucok 1704 januárjában elfoglalták, a császáriak nyolc hónappal később visszaszerezték; 1705 őszén Vak Bottyán csapatai ismét elfoglalták, és ezúttal a kuruc sereg sokáig birtokolta, végül azonban a vár elesett. A harcok következményeként a település egy időre újból elnéptelenedett.

1713-ban a vidék földesura, Mednyánszky Ferenc László földvári apát – bár apátság már nem volt, de az apát cím megmaradt – ún. szerződést (contractus) adott ki, amely a szabad bíróválasztás mellett többek között a szabad költözködést is biztosítja, és mentesít a földesúrnak egyébként járó robot alól. Ezek a kiváltságok vonzották a betelepülőket és hozzájárultak Dunaföldvár gazdasági fejlődéséhez, a céhes kézműipar kialakulásához.

A 18. század közepén már hat, később kilenc, (1872-ben, a céhek megszüntetésekor tizenegy) céh létezett, nagy forgalmat bonyolító sóhivatal és királyi postaállomás működött. A népesség gyors ütemben nőtt, Dunaföldvár – Szekszárdot a század végén egy időre utolérve – a vármegye legnépesebb települése lett.

19. század

Nagy jelentőségű esemény volt az itteni Duna-szakaszon az első gőzhajó megjelenése,1830-ban. A hajóvontatást fokozatosan felváltó, rendszeres gőzhajózás a kereskedelem, a személy- és áruforgalom fellendüléséhez vezetett. Dunaföldvár kikötőjében főként gabonát és más terményeket raktak hajóra, míg Erdélyből só, a Felvidékről fenyőfa, továbbá különféle iparcikk érkezett. Később forgalma tovább nőtt, miután a folyószabályozás miatt Tolna kikötőjét megszüntették.

1831-ben, majd 1855-ben kolera tizedelte a lakosságot. 1858-ban a város történetének legnagyobb tűzvésze pusztított, ennek 715 halálos áldozata volt. A szegényház, a kórház, a sóház, az 1789-ben épült ún. Nemzeti Oskola és az Öreg-templom is leégett. 1862-ben újabb tűzvész pusztított, ez kisebb kárral járt.

Az 1871-ben elfogadott ún. első községi törvény az addigi mezővárosokat, így Földvárt is a nagyközségek kategóriájába sorolta. A közigazgatás élén a bíró állt, munkáját egy helyettes, 12 esküdt és 2 jegyző segítette. Egy megyei döntés alapján a dunaföldvári járás neve megmaradt ugyan, de a járási székhely a szomszédos Paks lett.

A millennium évében, 1896 decemberében befutott Dunaföldvár újonnan épült állomására az első vonat. APusztaszabolcsról kiinduló vasútvonal ma is csak Paksig vezet, a megyeszékhellyel nem teremtett közvetlen összeköttetést. A vasút nem vonzott ide új iparvállalatokat. A dunántúli vasúthálózat fővonalai a Duna völgyét elkerülték, sőt kiépülésük maga után vonta a folyami teherszállítás csökkenését is. A folyó menti kisvárosok, köztük Dunaföldvár fejlődése lelassult.

A 20. század elején

A századfordulóra kialakult a városközpont a közhivatalokkal, néhány pénzintézettel; több utcában emeletes házak sorakoztak. 1904-ben felépült az új, tekintélyt parancsoló városháza (községháza), a régi emeletesre való átépítésével. 1906-ban megvalósult a helyi és helyközi telefonhálózat bekötése, a következő évben a főtéren elkészült az artézi kút (100 évvel később is helyén áll). A városiasodás jelei egyértelműen megmutatkoztak. A helység házainak több mint 90%-a azonban még mindig vályogból vagy sárból készült (az alap is), a tetők 76%-a zsúp- vagy nádfedeles volt.

A 20. század elején két jelentősebb ipari létesítmény működött a községben: az 1884-ben épített Reitter-féle gőzmalom és az 1911-ben alapított kendergyár. Nagyobb iparvállalat mintegy fél évszázadon át nem is alakult. A lakosság továbbra is főként kézműipari és mezőgazdasági tevékenységből (gabonatermesztés, kert- és szőlőművelés, állattenyésztés), illetve árui piaci értékesítéséből, valamint fuvarozásból és kereskedelemből élt.

Dunaföldváron két helyen működött vízimalom, az egyik Felső-révnél, a másik Alsó-révnél. Az előző században a 40-et is elérte a vízimalmok száma. Az 1944-ben megrongálódott utolsó vízimalom Paksnál akadt meg, tulajdonosa Bukovits Ferenc volt.

A világháborúk éveiben

1915 áprilisában a dunaföldváriakat már súlyos drágaság sújtotta. A termő vidék miatt növekedtek az árak, ami itt jelentősen érződött. Mindent összevásárolt a lakosság és Budapestre vitte feketézni. Forster Zoltán alispánnak a lakosság a monstre népgyűlést követően pontokba szedte követeléseit. A háború előre haladtával ui. támogatásukkal segítették Földvárt a háborús károk miatt, 5000 korona készpénzt jegyeztek a paksi vöröskereszt javára is, 5000 koronát pedig a községi jegyzők árváira fordítottak.

1925-ben helyi villanytelep létesült, megkezdődött a villamosítás; az 1930-as évek elején a várost rákötötték a Tatabánya felől jövő 20 kV-os távvezetékre. Különösen fontos változást jelentett az új Duna-híd megépítése és – száz évvel az első gőzhajó megjelenése után – 1930. november 23-ai felavatása. Ezzel a helység az ország úthálózatának egyik csomópontja lett. Tíz évvel később megnyitották a hídon át vezető Dunaföldvár–Solt-vasútvonalat.

A II. világháború ismert hazai eseményei – előbb csak a kötelező beszolgáltatások, a mozgósítások, a légiriadók, később a zsidóság deportálása – az itteni lakosságot sem kímélték. 1944 végén a város a hídfők miatt frontvonallá változott. Alig maradt sértetlen ház, a városházát 13 bombatalálat érte. A visszavonuló német csapatok a hidat november 14-én felrobbantották. A szovjet hadsereg december 3 -án foglalta el a várost, utána saját utánpótlása biztosítására pontonhidat létesített. Az újjáépített végleges hídon 1951 decemberében indult meg a közlekedés.

Nevezetességei

• Csonka-torony (1500 körül)
• Vármúzeum
• Várudvar
• Református templom
• Római katolikus templom
• Szent Ilona-templom, helyi elnevezésben Öreg templom (1723-1725)
• Szent Sebestyén, Rókus és Rozália-kápolna (1742)
• Szentháromság-szobor (1755)
• Nepomuki Szent János-kápolna (1763) (Chapel of Saint John of Nepomuk)
• Szent Anna ferences templom és kolostor, helyi elnevezésben Barátok temploma (1790 körül)
• Szerb ortodox templom (rác templom) (1788, tornya: 1828)
• Kálvária (XVIII. század végén)
• Dunaföldvári Gyógy- és Strandfürdő

Híres emberek

• Magyar László (1818–1864) – Afrika-kutató.
• Itt halt meg 1852-ben Beszédes József vízépítő mérnök, az MTA levelező tagja.
• Itt is működött és itt halt meg Egyed Antal katolikus pap, költő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
• Reitter József - főbíró (1825–1902), 1868-ban lett a polgári olvasókör alelnöke. 1877-től az Önkéntes Tűzoltó Egylet főparancsnoka. Nevét utca őrzi Dunaföldváron.
• Reitter Ferenc - gőzmalom- és gőzfürdő-tulajdonos, (1855–1918. február), a dunaföldvári Reitter gőzmalom tulajdonosa.
• Itt született Baumgarten Sándor építész.
• Itt született Erdőss Pál filmrendező.
• Itt született Gábor Pál filmrendező.
• Itt született és alkotott Oszoli (sz. Névery) Piroska (* 1919) festőművész.
• Itt született Pollák János teológiai doktor, egyetemi tanár.
• Itt él Vadász Istvánné Velis Mária kékfestő és veje, Gál Gyula kékfestő népi iparművész, a helybeli kékfestő dinasztia tagjai.
• Itt él és alkot Schneider Csilla Krisztina festőművész.

A vár rövid története

Dunaföldvár látképe a Csonka-toronnyal (1864)

A régészeti feltárások szerint kőanyagát a budafoki mészkőbányából hozták le hajón, majd a háborús sérüléseket kisméretű téglákkal pótolták. A háromemeletes tornyot a 15. században emelték, hogy a stratégiailag fontos dunai átkelőhelyet biztosítsa. Ez lett később a köré épített vár központi része. Az egykori négyszögletes vár sarkain kerek tornyok álltak, ágyúállásokkal, és háromszoros palánkfallal védve. Korabeli oklevél szerint 1526. augusztus elején a húszesztendős Jagello II. Lajos király a dunaföldvári táborban várta be a késlekedő nemesi csapatokat, majd innen indult, hogy megvívja Szulejmán török szultán óriási hadával az ország sorsára nézve végzetes mohácsi csatát.

Miután Buda vára 1541-ben tartósan a törökök hatalmába került, a megszállók felismerték, hogy erődített helyekkel kell biztosítaniuk a hozzá vezető kereskedelmi utat, így a földvári tornyot is a környékről összeterelt lakosság robotjában, sietve elkészített palánkfallal vették körbe. A szabálytalan négyzet alakú területet övező fal sarkait kerek tornyok tagolták, később a faanyagot égetett téglával cserélték le. A budai pasa szandzsákjába tartozó Földvárt egy 1577-es zsoldlista szerint 60 lovas és 62 gyalogos katona vigyázta, köztük sokan a törökhöz csatlakozott rácok voltak.

A korabeli hadi krónikák számtalan ostromát örökítették meg, így például 1599 nyarán királyi csapatok harcoltak itt, de végül 400 halottat veszítve vissza kellett vonulniuk. A századfordulón viszont két ízben is megszállták és felgyújtották a fékezhetetlen hajdúk, akik azonban csak kirabolták, tartósan nem szállták meg. A visszatérő muzulmánok így kijavíthatták a vár sérüléseit.

Evlija Cselebi török utazó 1663-as leírása szerint Földvárt háromszoros palánkfal védte, amit két kapunyíláson át lehetett megközelíteni. A belső vár négyszögletes, sarkain kerek tornyokban ágyúk, középen egy épületből, talán egy régebbi templomból átalakított Szulejmán-dzsámi volt, mellette a négyszögletes, erős torony állt.

A törökök végleges kiűzése után, még a II. Rákóczi Ferenc által irányított szabadságharc idején vívtak véres ütközeteket birtoklásáért a felkelők és a Habsburg seregek egymással. A békeévek beköszöntével külső védőműveit lebontották, de a vaskos öregtornyot uradalmi börtönként, majd magtárként hasznosították. 1858-ban Dunaföldváron hatalmas tűzvész pusztított, a torony teteje és belső faszerkezete is teljesen leégett. Utána „csonkán” építették újjá.

Elhelyezkedése

Dunaföldvár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 48′ 32″, k. h. 18° 55′ 04″Koordináták: é. sz. 46° 48′ 32″, k. h. 18° 55′ 04″ térkép ▼

Dunaföldvár Pozíció Tolna megye térképén

Döbrököz / Folytatáshoz kattints a posztra

 Döbrököz Dombóvártól 10 km-re északkeletre fekvő, Kapos menti település, Tolna megye délnyugati részében.

Vonattal elérhető a Budapest–Dombóvár–Pécs-vasútvonalon.

A honfoglalással kezdődött a falu magyar múltja. Az első földvárat az Apor, vagy a Szák nemzetség építette, amit egy 1309-ben kelt oklevél is bizonyít. Százharminc évvel később a vár a Szerecsen-família birtokába került. A legutolsó családfő – János – halála után annak özvegye, Szekcsői Herceg Katalin Werbőczy Istvánhoz ment feleségül. Az esküvőt Döbröközön tartotta a pár és a népes vendégsereg. A Magyarország nádorává megválasztott, ám a vagyonától később megfosztott Werbőczyt a budai várat 1541-ben elfoglaló törökök a magyarok főbírájává nevezték ki. Halála után fia, Imre komoly sereget toborzott, mellyel 1542-ben Kászon basa csapata ellen vonult és le is győzte azt a kozári csatamezőn. Néhány esztendővel később azonban már ő és katonái sem tudtak ellenállni a túlerőnek, akik elfoglalták a döbröközi várat, ami aztán 142 éven keresztül a törökök kezén is maradt.

A „félholdas” had kiűzése után a terület gróf Esterházy Pál nádor tulajdonába került, aki 1712-ben Cserénfai Istvánt bízta meg a rácdúlás miatt elnéptelenedett falu újbóli betelepítésével. Döbrököz fejlődésnek indult, ám a vár elvesztette védelmi szerepét és falainak nagy részét az 1820-as években lebontották. Ebben az időben a községet katolikus vallású magyarok lakták, akiknek a többsége szőlő- és dohánytermesztéssel foglalkozott, a különböző mesteremberek pedig céhekbe tömörültek.

Néhány évtizeddel később a jobbágyok felszabadításának és a községet is érintő Budapest-Pécs vasútvonal megépítésének köszönhetően felvirágzott a falu, melynek lakói továbbra is a mezőgazdaságból éltek, vagy vasutasként dolgoztak Dombóváron. Döbrököz utolsó tulajdonosa – Esterházy Pál herceg – 1938-ban a településnek adományozta a várromot és annak környékét.

 A döbröközi harcok elsősorban Tolnában Döbrököz, valamint Ozora vidékén zajlottak Werbőczy Imre főispán katonái és Kászim (Kászon) mohácsi és szekszárdi szandzsákbég csapatai között. A leghíresebb része ennek az ún.kozári csata, ahol Werbőczy emberei legyőzték a törököket, de sajnos a győzelem nem volt maradandó, mert a következő évben a felvonuló török főerők miatt – akiket személyesen I. Szulejmán vezetett –, nem tudták kivédeni a tolnai várak ezt a nagy erejű és rövidesen harccal elesett Ozora, vele együtt Simontornya és Tamási is.
Döbrököz környékén lezajlott harcokat maga Tinódi Lantos Sebestyén is megénekelte.

Előzmények

Tolna területe már a mohácsi vész előtt is a haderők felvonulási területe volt.1521-ben Nándorfehérvár ostromakor a királyi sereg itt ütött tábort, majd 1526-ban a törökök is végigsöpörtek erre.

Werbőczy harcai

Id. Werbőczy Imre Szapolyai János pártján állt, annak halála után fia az ifjabbik Imre viszont I. Ferdinánd osztrák főherceg mellé szegődött, hogy a törökök ellen harcolhasson. Miután Buda török kézre került, az akkor még kis területű hódoltságból Tolna állandó támadásokat kapott.
Werbőczy elszántan küzdött a törökök ellen és ellentámadásaival akadályozta, illetve veszélyben tartotta az Eszék-Mohács-Tolna út melletti közlekedést, amely a török Szlavóniába vezetett. Ez persze módfelett bosszantotta Kászim béget, mert a magyar rajtaütések révén számos katonája elesett.

Minthogy a csatamezőn nem sikerült döntőre vinni a kettejük közti háborút, ezért párbajra hívta ki Werbőczyt és tisztjeit Sárközi Gábrielt, Budaházi Jánost és Muti Istvánt, akik a többi török tiszttel mérkőztek meg. A viadal ezúttal is Werbőczyék javára dőlt el, de Kászim nem adta fel és ajándékokkal biztatta csüggedt vitézeit, hogy álljanak pástra a magyarokkal.

A kozári csata

1542. augusztus 12-én több mint egy hónappal Buda és Pest ostroma előtt a mohácsi törökök felmentek Tolna és Baranya határára rabolni, ahol rengeteg embert fűztek rabláncra.
A portyázó sereg Kozár (Egyházaskozár) környékén állt meg. Werbőczy a betörésről értesülve 225 lovassal és 200 gyalogossal előrenyomult Szászvárig, bízva abban, hogy a pécsi katonák a segítségére jönnek. Mivel Pécsről nem jött segítség, ezért először mérgében vissza akart térni Döbröközre, de amikor megtudta, hogy Kászim Kozár, valamint Döbrököz mellett 12 km-re táborozik, irányt változtatott.
Kászim emberei értesültek a közeledéséről és 260 lovasukat csatára állították. Ám Werbőczy gyorsabb volt és rohammal szétszórta a törököket, akik vagy elestek, vagy megfutamodtak.
A csata végeredményeképp tizenhat oszmán esett fogságba (köztük bizonyos Murád aga, valamint Musztafa és Ibrahim bég) 220 rab pedig kiszabadult. A harcban Werbőczy megsebesült, egy török vitéz az arcán megvágta.

1543. évi összecsapások Döbrököz környékén

1543. áprilisában tolnai katonák Szekszárd mellett arattak győzelmet a törökökön. Sajnos ez és kozári győzelmek is eredménytelen sikereknek bizonyultak, mert a nagyobb török sereg felvonulását nem akadályozhatták meg és a török erők betörve Szlavóniába sorra foglaltak el több várat.
Május 2-án Werbőczy a pécsi püspöktől, Váraljai Szaniszlótól kért segítséget. Levelében azt írta, hogy legalább 32 muskétást és 25 lovast küldjön neki, s javasolta, hogy Vásárosdombó, Dombóvár és Sásd legyen a gyülekező hely, ahová május 5-ig érkezzenek be a csapatok, amit kis csoportokban közelítsenek meg, nehogy a szászvári törökök észrevegyék őket. Mivel ekkor Nádasdy Tamás dunántúli főkapitány nagyobb erőket küldött Pécs védelmére, a püspök 116 muskétást vezényelt ki a várból. Ezek azonban fosztogatni kezdték a püspök birtokait és más falvakat, s el sem mentek a gyülekezőhelyre. Csak május 14-re tisztázódott, hogy a visszaéléseket nem Werbőczy katonái követték el, ahogy a püspök hitte.

Mikor a törökök ostrom alá vették Valpót, Váraljai Nádasdy és a tolnai főispán segítségét kérte. Noha vannak feljegyzések arról, hogy a várat felmentették a végvári vitézek, de Valpó a következő évben már török uralom alatt volt.

Következmények

A nyáron Siklós is török kézre került és egyre fenyegetőbb gyűrű alakult ki Döbrököz körül. Szulejmán 1543. évi hadjárata során valószínűleg a tatár sereg is meglátogatta.
Ozorát még ez év szeptemberében ostromolta meg a török. Egyes források 1543-at jelölik meg elfoglalásának, mások viszont 1544-et, vagy 1545-öt. Elképzelhető, hogy a várat már 1543-ban bevették, csak akkor nem erősítették meg. Tolna teljes területének török uralom alá kerülése viszont 1545-re fejeződik be, ekkor Döbrököz sem állt és Werbőczy kiszorult a területről, amivel a főispán legfontosabb bázisát vesztette el, ezért a „döbröközi háború” a számos diadal ellenére végül mégiscsak a törökök győzelmével végződött. Werbőczy bravúros haditettei ellenére a létszámbeli fölényben levő törökökkel szemben nem tudott volna sokáig kitartani, ezért elvérzett. Számolni kellett azzal, hogy a törököknek jobb utánpótlása volt, míg Magyarország eddigre teljesen összeomlott.

Mivel a háború 1547-ben véget ért, elkezdődött a rendezés és új végvárvonal alakítása, ami azonban most beljebb húzódott, melynek legfőbb láncszemét Kanizsa képezte egészen 1600-ig. Mivel ez a végvárrendszer nem volt annyira szilárd, ezért a törökök könnyen jártak át a magyar kézben levő területekre is, ahol adózásra kényszerítették a falvakat. A békeidőszakban is állandó portyázások folytak mindkét oldalon és emiatt a határmenti területek rengeteget pusztultak.

Nevezetességei

Katolikus templom

Döbrököz első templomáról csak a 18. század derekáról maradtak fenn adatok. Ezt a templomot, amikor a mait építeni kezdték, 1900-ban úgy bontották el, hogy nem maradt róla se egy rajz, se egy fénykép az utókorra. Az új templomra is úgy lett pénz, hogy a község korábbi plébánosa, Páhy István, 1868-ban végrendelet nélkül meghalt, és hagyatékának egyharmada a templomra maradt. Az új neoromán, döbröközi templomot Kirschstein Ágoston, bécsi műépítész tervezte, akinek tervei szerint épült a pécsi székesegyház is.

Zsidó temető

A községben a 19. század közepétől a holokausztig élt egy kis zsidó közösség, amelynek temetője máig létezik. A közösség tagjait 1944-ben elhurcolták és meggyilkolták.

Várrom

A várat a 14. században említik először, 1534-ben Werbőczy István tulajdonába került. A törökök kiűzése után a megmaradt romokat magtárrá alakították.

Elhelyezkedése

Döbrököz Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 25′ 12″, k. h. 18° 15′ 17″Koordináták: é. sz. 46° 25′ 12″, k. h. 18° 15′ 17″ térkép ▼

Döbrököz Pozíció Tolna megye térképén

Bogyiszló / Folytatáshoz kattints a posztra

A község Szekszárdtól 11 km-re keletre, a Duna mellett, a Sió csatorna torkolatvidékén található, a Mezőföld déli részén. Megközelítése: A 6-os számú főútról, Tolnán keresztül érhető el, vagy Kalocsa felől az 51-es főútról az M9-es autóúton áthajtva a Szent László hídon.

Története

A régészeti leletek bizonysága szerint Bogyiszló környéke már az avar korban lakott terület volt. A honfoglalás idején letelepedő magyarság szláv népességet talált ezen a vízjárta tájékon. A viszonylag sík területet csak enyhe dombok, kiemelkedések tagolták, amelyet a Duna hordalékával épített évezredek alatt. Áradások idején szinte az egész táj víz alatt állt, szigetszerűen körülvéve a dombokat. Állandó települések ezeken a kicsiny, keskeny magaslatokon létesülhettek, a területre ezért a nagyszámú, igen apró falvak kialakulása jellemző. Bogyiszló az akkori Duna folyam bal oldalára, magas partra települt.

A falu első írott emléke 1272-ből való, neve Buguzlou alakban fordul előMoys nádor adománylevelében, amikor halastavaival együtt az ábrahámi kolostornak adományozta a birtokot.

A fontos kereskedelmi és közlekedési útvonalaktól távolabb fekvő település a történelem viharaitól védett helyzetben volt, s a környező területek lakói is itt kerestek menedéket, búvóhelyet. A vízjárta, mocsaras terület bőségesen szolgált élelemmel is az ínséges időkben, amikor a háborúzások miatt a földeket felhagyták, művelni nem tudták. A török megszállás és a Rákóczi-szabadságharc idejéből fenn maradtak bujdoklásról szóló történetek, a település határában ma is találunk erre utaló elnevezéseket (Haramiás,Hajdu-szállás, Kányatanya).

Bogyiszló nem csak a háborúk idején nyújtott menedéket, hanem a gyakori áradások alkalmával is, a környék alacsonyabban fekvő, elöntött településeinek. A pusztító árvizek miatt több közeli falut elhagytak lakói és végleg Bogyiszlóba költöztek, például Dalocsából, Karaszból, Doromlásból. Földjeik Bogyiszlóhoz kerültek, az elpusztult településeket azonban határneveik megőrizték.

1380 körül a Duna megváltoztatta folyását, a települést keleti irányban kilométerekre elkerülve. A fő meder természetes áttevődését valószínűleg egy komoly jeges árvíz jégtorlasza okozhatta. A település életében ez nagy változást jelentett, hiszen az addigi széles folyam helyén egy egyre vékonyodó vízfolyás, végül évszázadokkal később egy tó maradt.

 Nevezetes fajta a bogyiszlói paprika. Az ártéri erdők kiirtása után ezeken a területeken kiváló adottságokkal termeszthető lett a csípős paprika és a fűszerpaprika is, mely Bogyiszló híressége. Az erdőgazdálkodás, a halászat és a vadászat szintén jelentős hagyományokkal rendelkezik.

Nevezetességei

Bogyiszlói Holt-Duna

Az 1820-as években természetes úton fűződött le a holtág. A Duna jobb parti ármentesített területen helyezkedik el, közigazgatásilag Bogyiszló községhez tartozik. Hossza 2,1 km, átlagos szélessége 250 m, területe 52 hektár, átlagos vízmélysége 0,8 m, víztérfogata 416 ezer m³.

A holtág tulajdonosai: Bogyiszló Község Önkormányzata és 13 magánszemély, kezelője Bogyiszló Község Önkormányzata. Birtokhatárokat a helyszínen nem jelöltek ki, nem tartozik természetvédelmi területhez. Vize belvizekből és felszín alatti szivárgásból származik. Ezenkívül lehetőség van magas dunai vízállás esetén a Bogyiszlói főcsatornán és a Karaszi-foki zsilipen keresztül feltöltésre, alacsony vízállás esetén leürítésre. A kapcsolódó belvízöblözet területe 25 km².

Vizének minőségét alkalomszerűen vizsgálják. A község felől jelentős kommunális eredetű és állattartásból származó szennyezés érte a holtágat, ám a közelmúltban az önkormányzati intézkedések és jogi szigorítások eredményeképpen a helyzet jelentősen javult. Az utóbbi két évtizedben a holtágon többször előfordult vízvirágzás és halpusztulás, vizének erőteljes volt az eutrofizációja, medrének feliszapoltsága előrehaladott. Vízinövényekkel való benőttsége közepes, illetve már inkább ritka hiszen az elmúlt évtizedben már kétszer is sor került e holtág részleges iszaptalanítására. Ezek közül a 2013-as volt inkább számottevő, melynek folyamán a mederből eltávolított iszapból, jól megközelíthető, kényelmesen bejárható parti sétányt alakítottak ki. Kedvező változás továbbá, hogy Bogyiszló község területén 2000-ben kiépült a szennyvízcsatorna-hálózat (a szennyvizet a tolnai telepen tisztítják), ennek is köszönhető a vízminőség jelentős javulása.

A holtág jelentős tájformáló szerepet tölt be, jól hasznosítható belvíztározásra és horgászatra.

Halállomány

A víz jelentős halállományának zömét a ponty, az ezüstkárász és a dévérkeszeg teszi ki. Említést érdemel, hogy a pontyok nagy része a dunai vad fajtát képviseli, mely egy remek sportértékkel bíró hal, illetve nekik köszönhető a tó évről évre megújuló ivadékállománya. Ehhez hozzájárulnak a tó náddal, gyékénnyel, sással és helyenként tavirózsával benőtt part menti sekély részei, melyek a tavaszi időszakban kiváló ivóhelyként szolgálnak a pontyoknak, fehérhalaknak és ragadozóknak egyaránt. Pozitívum továbbá, hogy a tavaszi iszaptalanító munkálatok során károsodás nélkül megőrizték ezeket a területeket. A legjellemzőbb ragadozó a vízterületen a süllő, de megtalálható továbbá a harcsa, a csuka, a balin, valamint a csapósügér. Horgászatilag jelentős még az amur állomány, mely valószínűleg a korábbi halászati kezelés idejéből maradt a holtágban. Jelenléte több szempontból is előnyös, hiszen egy nagyon sportos hal, illetve segít ez eutrofizáció visszaszorításában. Előfordulnak még igazi dunai kuriózum halak is, köztük több szigorúan védett fajta, például a leánykoncér, melyek valószínűleg a főcsatornán keresztül kerültek a vízbe. Az újonnan kiépített egyenletes part kiváló lehetőséget biztosít kisebb és országos horgászversenyek megrendezésére egyaránt.

Orchideás erdő

A 36 hektáros, kb. 1,5 km. hosszú, de néhol alig több mint 100 méter széles terület országos védettséget 1992-ben kapott, majd a Duna–Dráva Nemzeti Park megalakulásával annak legészakibb területegysége lett.

A termőhely túlnyomó része másodlagos, mivel a Sió menti árvízvédelmi töltéshez - a termőréteg lehántásával - innen nyerték az építőanyagot.

A védettség okát - mint a név is sugallja - a szinte mindenütt és nem ritkán tömegesen előforduló orchideák képezik. Az itt megfigyelt 6 faj közül leggyakoribb a mutatós, akár fél méteresre is megnövő vitézkosbor (Orchis militaris). Egyes kutatók szerint a Kárpát-medence legnagyobb állománya található itt. Az egyedszám becslések szerint - megközelíti az 1 milliót. Április végén, május közepén szemet gyönyörködtető látvány a szálanként vagy kisebb-nagyobb csoportokban nyíló, ezernyi, dekoratív orchidea. Csaknem mindenütt és nagy egyedszámban találkozhatunk a fehér madársisakkal(Cephalathera damasonium). Közeli rokon, a valamivel korábban nyíló kardos madársisak (Cephalathera longifolia) nála ritkább. A legmélyebben fekvő részek nyújtanak otthont a nyár elején virágzó mocsári nőszőfűnek (Epipactis palustris), valamint a lényegesen feltűnőbb hússzínű ujjaskosbornak (Dactylozhiza incarnata). Ez utóbbinak eddig csak egy kisebb állománya került elő. A szerény megjelenésű békakonty (Listera ovata)sokszor elkerüli a figyelmünket, pedig két jellegzetes, tojásdad vagy elliptikus leveléről már bimbós állapotban is könnyen felismerhető. Az orchideák árnyékában szerényen húzódnak meg a közönséges kígyónyelv (Ophioglossum vulgatum) arasznyi hajtásai. Talán még nehezebb felfedezni a szintén spórás és ugyancsak védett tarka zsurlót (Equisetum variegatum). Felismerését nehezíti, hogy a hozzá hasonló (nem védett) hosszú zsurló (E. ramosissimum) – nála jelentősen nagyobb mennyiségben - szintén él a területen. A harasztok törzsébe tartozik a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris) is, melynek kisebb állománya egy, nyáron is vízállásos erdőfoltban ismert. Virágos növényeink közül természetesen nem csak orchideák élnek itt, de ezeket leszámítva védett faj a területről ez idáig csak egy, a tárnicsfélék közé tartozó gyíkpohár (Blackstonia acuminata) került elő. A nyár derekán bukkanhatunk e törékeny, 10–30 cm magasra növő, egyéves néhány virító egyedére.

Bár a felfedezése óta több hivatásos és amatőr biológus, ill. botanikus is járt itt, a terület részletes kutatása, botanikai (és zoológiai) feltárása még nem történt meg. A további kutatómunka eredményeként újabb természeti értékek, botanikai ritkaságok előkerülése várható.

Őstölgyes

Szintén helyi természeti ritkaság a falu és a Duna között elterülő, sajnos pusztulófélben lévő őstölgyes, ahol több száz éves tölgyek ritka példányai láthatók.

Gemenci-erdő

A Gemenci-erdő (Gemenci Vadrezervátum) 1977-ben vált védett területté: azóta tájvédelmi körzet, 1996-tól pedig – az akkor létesült – a Duna–Dráva Nemzeti Park része lett. Az erdő Bogyiszló és Bátaszék között, mintegy 30 km hosszan húzódik a Duna jobb oldali tágas (a legszélesebb része 7 km) hullámterében. Területe 17 779 ha, amiből fokozottan védett 2761 ha.

Az erdős részek között számos ősgyeppel fedett tisztást, mocsárrétet és nádast találunk.

Kulturális élet

A község néphagyományokban és népszokásokban gazdag, különösen a néptánc és a népzene területén. A szépen dúsított népviselet nagyon jellemző a helységre. A női népviselet élénk színei, valamint a rakott szoknyák együttesen nagyon kihangsúlyozzák a környékre jellemző csípő mozgást és a bukózást. A táncrendet leginkább a lassú csárdás, friss csárdás, az ugrós, a cinege és a mars alkotják tambura és hegedű kísérettel.

Elhelyezkedése

Bogyiszló Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 23′ 09″, k. h. 18° 49′ 52″Koordináták: é. sz. 46° 23′ 09″, k. h. 18° 49′ 52″ térkép ▼

Bogyiszló Pozíció Tolna megye térképén