MÁNFAI TEMPLOM / Folytatáshoz kattints a posztra

Mánfa a Mecsek – Hegyhát üdülőkörzetben helyezkedik el. Megközelíthető a 66-os számú úton (Kaposvár–Sásd–Magyarszék–Pécs). 

2012 őszén újították fel a Komló-Mánfa 6543. számú utat.

A mai település Mánfa és Budafa (Pécsbudafa) egyesüléséből jött létre. Nevét az oklevelek Manfa és Márnfa alakban írták.

A település birtokosai a Bátmonostori-, Kisvárdai családok voltak, majd a pécsi püspökség birtoka lett. A török időkben is lakott hely volt, azonban lakossága megfogyatkozott. A hódoltság végén csak 12 lakost számoltak össze a településen.

1949-ban hozzácsatolták (Pécs)Budafát, majd 1958-ban Komlóhoz csatolták.1991-ben népszavazáson szakadt el Komlótól.

Nevezetességei

• Római katolikus templom

Árpád-kori, a Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt temploma a 12. században épült, román stílusban. A 13., 14. században kibővítették, bejáratát és ablakait gótikus stílusúra alakították át.

• Mánfai-kőlyuk barlang - 1982 óta fokozottan védett természeti érték a Mecsek-hegységben. A Mélyvölgy alsó szakaszán, a Zsidó-völgy betorkollásánál nyíló barlang bejáratának mérete a hegységben egyedülálló. Elsőként Hölbling Miksa említette, aki 1844-ben járt benne. Feltárását az 1900-as évek elején Ozanich Gyula vezetésével kezdték meg.

Mánfai templom (Közép-Mecsek): A Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt műemlék templom festői völgyben, a településtől nyugatra található. A 12. században román stílusú kis méretű, egyhajós templom épült, (maradványa: a déli kapu és lőrésszerű ablakok). A 13. században bővítették, és a homlokzatot aszimmetrikussá tevő ötszintes, ikerablakos torony készült és fallal vették körül. A 14-15. századi újabb, immár gótikus stílusú bővítéskor kapta a torony melletti kapuját és az északi fal támpilléréit. A hagyomány szerint a középkori település odébb költözött, a templom viszont túlélte a török idők pusztítását is, ám környékét visszavette a természet. Úgy találtak rá, hogy a rengetegbe tévedt, és szarvával a harangkötélbe akadt bika "harangozva" hívta fel rá a figyelmet. Mánfa (Közép-Mecsek, 203 m): a pécs-komlói műút men­­tén lévő, Árpád-kori község. A település birtokosai a Bátmonostori-, Kisvárdai családok voltak, majd a pécsi püspökségé lett. A török időkben is lakott hely volt, de a hódoltság végén csak 12 lakost számoltak össze a településen. Lakói évszázadok óta főként bányászatból éltek, először a falu határában lévő jól faragható homokkövet fejtették, majd a környék szénbányái adtak munkát 1950-ben hozzácsatolták Budafát, majd 1958-ban Komlóhoz csatolták. 1991-ben népszavazással szakadt el Komlótól. A Budafával egybeépült falu lakóinak száma: 331. Látnivalója a megye egyik legismertebb műemlék temploma. Közelében van a Kőlyuki- barlang. A P+ és Z+ jelzés vezet át a falun.

A mai település Mánfa és Budafa (Pécsbudafa) egyesüléséből jött létre. Nevét az oklevelek Manfa, Márnfa alakban írták.

A település birtokosai a Bátmonostori-, Kisvárdai családok voltak, majd a pécsi püspökség birtoka lett.

A kulcs átvehető:

Mánfai Önkormányzattól:

Cím:7304 Mánfa Fábián Béla u. 58.

Tel.: 72/482-145

ügyfélfogadás: hétfő-csütörtök: 8h-16h

péntek: 8h-13:30
 

Hurton családtól:

cím: Mánfa Borostyán köz 3.

tel: 72/484-864  és 72/487-159

 

Tóth Mihálytól:

cím: Mánfa Kaposvári u. 22.

tel: 72/485-332

Népmondák 1.

Koppány, amikor Szent István megverte sere­geit, fekete lován menekült. István fehér táltos lován vette üldözőbe. Kercseligeten, Oroszlón és Mánfán dob­bant­va szökkent a ló, így érte utol az árulót. A király ezen a három helyen emeltetett egy-egy templomot a sorsdöntő küzdelem emlékére.

Népmondák 2.

A török kiűzése után a mánfaiak új helyen kezdték építeni falujukat. Teheneiket a Meleg-mányi védett völgybe hajtották legelni. A tisztásokat elvadult őserdő zárta körül, ami az elfelejtett régi templomot is benőtte. Ami­kor egyszer a pásztor fel­ébredt ebéd utáni szunyó­kálá­sából, a tehenek között hiába kereste a bikát. Hirtelen harang kondult, elindult a hang irá­­nyá­­ban. A sűrű bozótban megtalálta az állatot: szarva be­akadt a fo­­­lyon­dárba, amely körülfonta a kis templom harangját is, és ahogy szabadulni akarva rázta a fejét, megszólalt a harang. A pásztor elmondta a faluban, hogy meg­ta­lál­ta a régi templomot. Aki csak tehette, másnap azon dolgozott, hogy megtisztítsa a templomot és környékét.

Elhelyezkedése

Mánfa Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 09′ 30″, k. h. 18° 14′ 26″Koordináták: é. sz. 46° 09′ 30″, k. h. 18° 14′ 26″ térkép ▼

Mánfa Pozíció Baranya megye térképén

PUSZTABÁNYA - GLASHÜTTE / Folytatáshoz kattints a posztra

Pusztabánya valamikori település a Keleti Mecsekben, ma a mecseki túrák egyik kedvelt pihenőhelye.

Pusztabánya mintegy 400 méteres magasságban fekszik, a Hidasi-völgy völgyfőjének oldalán emelkedő fennsíkon, kora kréta homokkő és bazalt alapkőzeten. Gépkocsival a Zobákpusztánál kezdődő erdészeti úton közelíthető meg. Gyalogosan a leggyakoribb útvonal Hosszúhetény, illetve a szomszédságában lévő Püspökszentlászló felől vezet Pusztabányára (Püspökszentlászlóról mintegy 2 km-es erdei séta).

Hosszúhetény felől végighaladva Püspökszentlászlón, a falucska végén a kék háromszög jelű útra kell rátérni. Egy mezőn, aztán fák közt visz az út, a Kis-tóti-völgyön keresztül a Daragói Nagy forráshoz, ezután lassan emelkedik az út és balról lesz a rekonstruált üveghuta.

Végigmegyünk a falu egyetlen utcáján, melynek csak a hegy-felöli oldalán állnak házak, a másik oldalon csupán az öreg harangtorony árválkodik. Az utolsó ház után (7,5 km) jobbra, a kék háromszög jelű útra térünk. Széles mezőn, majd fák közé érve a Kis-tóti-völgyön a Daragói Nagy forráshoz érünk. Az út fokozatosan emelkedik, nemsokára meglátjuk balról az üveghuta-rekonstrukciót és egy régi kemence maradványait (9,5 km).

Pusztabánya egyike a környék azon településeinek, ahol valamikor üveget fújtak a német bevándorló lakosok. Ennek a foglalkozásnak az emlékét mai is őrzik a közeli falucskák német nevei. A ma is lakott Kisújbányától (Neuglashütte) és Óbányától (Altglashütte) eltérően Pusztabánya teljesen elnéptelenedett, házaiból már semmi sem látszik. Valamikor kb. kétszáz lelkes falu lehetett, 'Vitriaria' néven, amit a Bajorországból és a Fekete-erdő vidékéről betelepített üvegművesek népesítettek be. A közelben kvarchomok bánya volt, amire szükség volt az övegkészítéshez.

Egyes vélemények szerint Kisújbányát a továbbvándorló pusztabányaiak alapították, miután környékükön megfogyatkozott a kemencék fűtéséhez szükséges fa. Ma sűrű erdő borítja.

Ezen a helyen az 1780-as és az 1810-es évek között fújtak üveget. Amikor a tüzelőfa megfogytával az üvegfújók elmentek, a helyen nem maradt állandó település, így senki nem használta fel a kemencék építőanyagát másra és fennmaradhattak.

A Pusztabányai réten ma kulcsosház és vadászház áll. A környező erdőkben 18. századi üvegfújó kemencéket tártak fel. Ezek közt van, amit működőképes állapotba hoztak és időnként használatba is vesznek kéküveg fújására. Története tájékoztató táblán olvasható. A kemencemaradványokat a Mecseki Erdészeti Zrt  gondozza ipartörténeti emlékhelyként.

A hosszúhetényiek és püspökszentlászlóiak májusban majálist szoktak tartani a pusztabányai réten.

Az üveghuta felújítására 1995 nyarán került sor, a Mecseki Erdészeti Rt. támogatásával. Az Országos Erdészeti Egyesület éves vándorgyűlésére készült el. A régi kemencék romjai mellett felépített két kemencében Asztalos Erzsébet üvegművész irányításával hutakék üveget készítettek, hatnapos felfűtés után.

A nagy tisztáson, a kulcsos turistaháznál látható Szatyor Győző pécsi faszobrász Életfa című alkotása.

Rövid erdei séta Pusztabányáról a természetjárók közt népszerű Hidasi-völgy.

 

VÁRGESZTES./ Folytatáshoz kattints a posztra

A rómaiak ittléte a Kr.u. I-V. századokra tehető. Ebből a korból már Várgesztesről is vannak tárgyi emlékek. A középkori várba építve is találtak római kori emlékeket (faragott kövek, szarkofágmaradványokat). Várgesztes és környékének egyik legkorábban megismert római kori emlékei közé tartozik az a két oltárkő, melyet a Székesfehérvári Múzeumban és a környei plébánián őriznek.

2002-ben a településtől északra fekvő szántóföldön a Kuny Domonkos Múzeum (Tata) leletmentése során Kissné Cseh Júlianna ásatásával, késő római település részlete került napvilágra. A feltárás során egy edényégető kemence, s két – kőből és peremes téglából rakott - kemence omladéka került elő. Ez utóbbi két objektum helyét a római kori fazekas anyagnyerő, majd szemetesgödörnek használta, melynek köszönhetően nagy mennyiségű kerámia, köztük sárgás-zöldes és barna mázas korsók, dörzstálak töredékei és téglatöredék került elő. A leletanyag alapján a település a Kr.u. IV. században is lakott volt.

A rómaiak által épített létesítmények a települési utakon kívül, az utak menti őrtornyok – ezek a birodalom hírösszekötését is szolgálták, s belőlük több volt a környéken. Sok veterán telepedett le a település útjaitól távol – de ezekhez lehetőleg elérhető közelségben. Ezért igen gazdag a környéken található szarkofágok sírkövek leletanyaga.

A tatárok pusztításai csak az erdőktől nem védett területeken voltak számottevőek. Így az ősi "Keztus" is megmenekülhetett a tatárok pusztításaitól. A tatárjárás a környező települések 1/3 részét pusztította el. A XII-XIII. sz-ból több okleveles adatot ismerünk. Tudjuk, hogy hazánknak ez a része az ország legsűrűbben lakott területeihez tartozott. Mindez azért lehetséges, mert a földművelés véglegesen tért hódított, kialakultak a feudális viszonyok, közel volt a királyi székhely – Fehérvár- Esztergom –, jók voltak a forgalmi viszonyok. Itt és a közelben több fontos útvonal haladt át a Vértesen.

Gróf Eszterházy József nevéhez fűződnek a gesztesi és tatai uradalomban eszközölt betelepítések. Ezek esetében az volt az irányelv, hogy kellő számú munkaerőt nyerjen az uradalom, és főleg katolikus vallásúak legyenek a telepesek. A telepítés nem történt egyszerre még egy és ugyanazon helységben sem. A főtelepítés kb. 1733-1745 között zajlott. A gesztesi telepesek 1735-ben érkeztek Frankenből és Elszászból. FA falut ekkor még Puszta-gesztes néven emlegették. Az 1770-es években az újonnan érkezők bajor nyelvterületről jöttek. Sajnos sok eltérés mutatkozik mind az oklevelekben, mind pedig az anyakönyvi kivonatokban, így a származás a legtöbb esetben vitatott.

Az 1747. évi kozmai vizitáció során a vizitátor személyesen látogatott el Gesztesre. Látogatása alatt a következőket állapította meg: „Egy idősebb uradalmi asszonyság lakik itten hozzátartozóival és szolgaszemélyzetével, a helységben nincsen templom, sem kápolna, nincsen harang még temető sincsen, hanem halottjaikat átviszik Kozmára. Minden itt lakó katolikus. A plébánosnak évente 6 forintot fizetnek kézpénzben és az adódó stólát, azonkívül semmit sem. Vasárnap és ünnepnap nem a plébániára mennek istentiszteletre /ámbár meghagyta nekik a plébános/, hanem Majkra a kamanduli atyákhoz, mert az közelebb.” Az első kápolnát 1796-ban kezdhették el megépíteni. Az uradalmi főintéző Bezerédi közbenjárásával ingyen kapták meg az építkezéshez szükséges anyagokat.

A várgesztesi népviselet

A férfiak fekete gyapjúból kötött alsó kabátkára /Gstricki Jankal/ húzták a fekete posztókabátot, amihez ugyancsak fekete, feszesen álló csizmanadrágot viseltek és lapos, keskeny karimájú fekete filckalapot. Ez volt a férfiak, legények vasárnapi és ünnepi viseletük. Magyar behatásra zsinóros nadrágot is hordtak. Csizmanadrág helyett azonban a pantalló is gyakori volt. A fiúgyerekek különben is pantallóban jártak. Hétköznapokon nagyok és kicsik egyaránt kötényt is szívesen viseltek, főként kék színűt. Hétköznapon csak erdőn és vizes helyen viseltek csizmát. Különben papucsban jártak. Télen az úgynevezett fatalpú klumpában /Klumpa, Huüzschloppn, Holzschlappen/. Ezt házilag készítették, és melegen tartotta a lábat. A magyarok ezt különben csoszogónak mondják. Azonban a szoba vagy konyhaajtó előtt mindig levetették és a mindig készen álló bőrpapucsba bújtak. Bent csak ebben jártak. Idegen házban is az ajtón kívül hagyták és vastag zsekliben mentek be. A zseklit az asszonyok fehér gyapjúból kötötték télen.

Az asszonyok vasárnapon és ünnepnapon Jankerlnek nevezett blúzt viseltek, amihez keményített /gstiakti/ alsószoknyát és fekete felsőszoknyát hordtak csipkés fekete köténnyel. A fejükre fekete kasmírkendőt /Kaschmiatiachl, Koupfiachl/ kötöttek. Egy másik fekete, kék, barna vagy sárga színű kasmírkendőt, pedig a Jankerl alatt a nyakuk köré téve, mellükön keresztbefektették, és a hátukon kötötték meg olyanformán, hogy két csücske a Jankerl alól hátul ráesett a szoknyára. Ez festőibbé tette az öltözetet. Ehhez fehér gyapjuzeklire csizmacipőt /Stieflschuach/ húztak. Így azonban csak vasárnapokon és ünnepnapokon jártak. Hétköznapokon ők is klumpában és bőrpapucsban, világosabb színű ruhában és egyszerűbb kendőben jártak. Néhanapján főkötőt is viseltek. A hajukat hátul kontyba rakták a kendő alatt.
A nagy leányok, kicsinyek is hajukat széles fonatokban /pradgflechti Zeipf/ koszorúban tűzték a fejük köré és díszként még erős, szép szarufésűt tűztek bele. Ehhez asztán kendőt nem viseltek. Sűrű gombsorral ellátott blúzuk /Jankerl, Jopperl/ még feszesebb volt. Szoknyájuk /Kihl/ az egyes ünnepek, vasárnapok titkának megfelelően változott. Ezért például pünkösdkor pirosat húztak fel. Szerették a rendes vasárnapokon is váltogatni. A keményített ingnyak feszesen állott ki a Jopperl alól. Nyakukon 3-4 soros üveggyöngyöt hordtak. A kiválóbb napokon, így úrnapján is, a leányok Jankerl vagy Jopperl helyett színes virágokkal mintázott fekete bársonylajbli /mellényke/ mellé feszes, rövid ujjú, csipkés fehér inget hordtak és széles fehér kötényt /weisspradi Fiatta/ kötöttek a színes szoknyára. A kicsinyek kisebb kivitelben ugyanígy voltak öltözve, mint a nagyleányok.

Az idősebbek nagyobbrészt még a régi viseletben jártak. Kasmírkendőt azonban már ritkán használtak és a Jankerl helyett inkább Joppelt viseltek. A fiatalabbak és a leányok már a modern divatot követték. A legfiatalabbak közt már egyesek a legszélsőségesebb, kereszténynek éppen nem mondható divatnak hódoltak. Az iskolás leányok között azonban még akadt, aki szép hajfonatot viselt, de nem tűzték már a fejükre. A legények mind, de a férfiak is nagyobbrészt már csak pantallóban jártak.

Forrás: Weisz János, Rabazzi Stepancsics Gusztáv, Kisné Cseh Julianna

1526-ban a törökök már az ország területén vannak. Mohácsi vereségünk után az ország nyitva állt előttük, s míg Buda felé vonult számottevő ellenséggel nem találkozott, így kedvére fosztogathatta az útjába eső falvakat, várakat. 1541-ben csellel elfoglalja Budát és megszállja az ország középső területét, az ország három részre szakadt. Ebben az időszakban a legnagyobb megpróbáltatásokat a végek élik. Végekhez elsősorban a Királyi Magyarország és a Török Hódoltság határvonala tartozott. Ezen területeknek időről-időre át kellett szenvedniük a gazdaváltásokat, az átvonuló seregek kegyetlenkedéseit, pusztításait, állataik elhajtását és a rendszeres adóztatást, amit a törökök és a magyarok gyakran egy időben szedtek be.

A község e sanyarú sorsú végekhez tartozott, ám ekkor még Gesztest nem tudták feldúlni, kirabolni, a vár védelmet adott az ittlakóknak. Azonban 1543-ban, mikor Szolimán szultán a Dunántúl meghódítására indult,  elfoglalta Esztergomot, s egyúttal Tata és Gesztes is a birtokába került. 1556-ban Slam gróf keresztény seregei sikeresen visszafoglalják a tatai várat. Gesztes várának török őrsége erre a hírre feladja a várat, és Esztergomba menekült, így Gesztes várát bajvívás nélkül foglalhatta  vissza Slam gróf.

1558-ban Hamza bég seregei elfoglalták Tata várát, majd Gesztes felé fordultak. A várat ekkor 36 magyar vitéz védte így a bég seregének nem jelentett gondot a vár bevétele. 1559-ben újra magyar kézen a vár, és ott is marad 1566-ig. Ekkor a török ostromot nem állva ismét török kézre került és a Török Hódoltság területéhez tartozott.

1588-ban „bravúrosan” visszafoglalják a magyarok. A visszafoglalásról a következőket tudjuk: 1588. nov. 9-én Gregoróczy Vince győri, Huszár Péter pápai kapitány portyára indult 2000 emberrel. A portyázókhoz csatlakozik a komáromi Radics vajda, aki szolgált Gesztes várában, és jó helyismerettel rendelkezett. Több napi kémkedés után végül is Radics helyismeretére hagyatkozva az éj leple alatt megrohanták a kapukat. Mire a törökök álmukból felriadva ágyúikat elsüthették volna a magyarok már az udvarokon voltak. A törökök a túlerőt nagynak látva a megadás feltételeiről kezdtek alkudozni. E vereség után a budai pasa a békeszerződés megszegőinek titulálta a magyarokat és visszakövetelte a várat, amit Radics, királyi nyomásra kénytelen volt átadni.

Az 1866-os év kolerajárványa Gesztest sem kímélte, nehéz esztendő volt ez a község életében, mely sok áldozatot követelt.

A II. világháború utolsó szakaszában Gesztes is hadszíntérré lett. 1944 vége felé lépték át az orosz seregek a Dunát. A III. Ukrán arcvonal 1944. december 20-án északról, Bicske irányából elérte a Vértes térségét, s 1944. karácsony hajnalán Gesztest is. Miután megtudták, hogy a legközelebb állomásozó német és magyar katonaság Környén állomásozik, tovább álltak.

Körülbelül január 3-án német repülők bombázták a falut. Különösen a mai Petőfi Sándor utca erdő melletti részét érte találat. Nem is annyira a házakat keresték, mint az elszállásolt szovjet katonaságot. A lakosság körében nem volt veszteség, azonban több szovjet katona vesztette életét az erdőben. Az emberek a megmaradt állatállomány egy részét úgy mentették, hogy éjnek idején kihajtották az erdő járatlan tájaira.

Január 5-én kihirdette az orosz parancsnokság, hogy másnap a falu minden férfi lakosa 15-55 éves korig jelentkezzen háromnapos robotra. Abban a tudatban, hogy munkára mennek, megjelentek mindannyian. Akkor ötös sorokba állították őket és elindultak velük Vértessomlóra gyalog. Végül Baján rakták az akkor már néhány ezres tömeget vonatra. 50 embert egy-egy vagonba, a vagonokat lezárták. Temesvárig vitték őket, ahol barakkokban kaptak helyet, majd Szegedre szállították őket. Az útról sokan sohasem tértek haza.

Elhelyezkedése

Várgesztes Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 28′ 41″, k. h. 18° 23′ 42″Koordináták: é. sz. 47° 28′ 41″, k. h. 18° 23′ 42″ térkép ▼

Várgesztes Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén