Parajd / Folytatáshoz kattints a posztra

 A Kis-Küküllő völgye Parajdnál

A település Székelyudvarhelytől 38 km-re északnyugatra a Kis-Küküllő mentén, aGörgényi-havasoktól délre fekszik.

 A sóbánya temploma

Neve a magyar paraj főnévből származik. A hagyomány szerint neve onnan ered, hogy a sószállító fuvarosok lovaikat e helyen legeltették "páréztatták", miközben szekereiket megrakták sóval.

 Busz visz le a bányába

Határában a Kis-Küküllő és a Nagyág völgyén felfelé haladva emelkedő sziklacsoport egyik csúcsán állnak Rapsóné várának romjai. Ősszékely várnak tartják, eredete, sorsa ismeretlen. Az 1974. évi ásatás alapján 11-12. századinak becsülik.

A településnek már a rómaiak korában is működtek sóbányái. A hagyomány szerint eredetileg a mai Deszkásvár-dűlőben feküdt, melyet az itt talált településnyomok megerősítenek. Kápolnásmezőn egykor Szent László kápolnája állott, romjai 1852-ben még látszottak.

A Székelyföld lakói 1562-ig szabadon rendelkeztek a sóval, a sóvidéki sót a székely nemzet sójaként is emlegették, de a székelyek sorozatos lázongásai miatt II. János magyar király a székely sóbányákat állami monopóliummá nyilvánította. II. János elrendelte a sóbányák őrzését és így jön létre 1564-ben Parajd települése. Az erdélyi fejedelemség korában a székelyek sóbányája, a kamaraispán székhelye a szomszédos Sófalván volt. Parajd települése megszületésétől kezdve még sokáig Sófalva a későbbi Felsősófalva tartozéka, 1669-ben válik ki önálló településként Sófalvából. A Habsburg uralom alatt nyitják meg Parajdon a sóbányákat. Orbán Balázs által megjelentetett Székelyföld leírásában 1868-ban 1375 lakosából 1226 székely,31 idegen és 18 más nemzetiségű, 1910-ben 2888 lakosából 2858 magyar, 17 német, 8 román volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Parajdi járásához tartozott. A Maros Magyar Autonóm Tartomány felszámolásával 1968-ban Parajdhoz csatolják az addig önálló községként szereplő Sófalvát, így a mai nap Alsó- és Felsősófalva, illetve Békástanya Parajd község része. Parajd falu 1992-ben 3790 lakosából, 3554 magyar, 169 cigány, 64 román volt.

 Parajd kápolna a sóbányában

Látnivalók

• Rapsóné várának romjai.
• A település másik nevezetességei a határában levő sósziklák, melyek legnevezetesebbike az 576 m magas Sóhát, amely kb. 2 milliárd tonna sót tartalmaz. A Korond-patak vize a Só-szorosban tör át a sósziklákon.
• A bányák sócsarnokai a légúti betegségek kiváló gyógyhelyei. A bányában 120 m mélyen templom, játszótér is van.
• Szomszédságában található a a 19. század elején épült volt sóhivatal, amely ma egészségügyi rendelő. A parajdi művelődési otthonban megtekinthető néprajzi kiállításon (Falumúzeum) közel 2000 helybeli és környéki tárgy, történelmi emlék kapott helyet. Különösen a sóvágással és sószállítással kapcsolatos eszközök, szerszámok és makettek, valamint fényképek sokasága látható.
• Fürdő és üdülőhely, gyógyhatású meleg sós fürdője van, ahol a fürdőzők lebegnek a tömény sós vízben.
• Református temploma 1790 és 1796 között épült, szentélye a régi 15. századi római katolikus templomból maradt meg.
• Római katolikus temploma 1800-ban épült. 1998-ban egy új templomot is emeltek.
• Ortodox temploma 1929-ben épült.
• A nemrég épített Áprily-emlékházban az érdeklődők a költő Parajdhoz fűződő életszakaszairól szerezhetnek információkat.
• Az idősebb parajdiak ismerik a szép sóvidéki táncokat, melyből ízelítőt lehet kapni a felsősófalvi Székelyföldi Táncházban, ahol a felsősófalviak többsége székely viseletben táncol.

• Itt született 1854-ben Hankó Vilmos kémikus, író,
• Itt született 1884. május 30-án nagybaconi Nagy Vilmos vezérezredes, 1942. szept. 24-től 1943. jún. 12-ig honvédelmi miniszter.
• 1888-tól itt töltötte gyermekéveit Áprily Lajos költő, majd később egy időre vissza is költözött a településre.
• Itt született Keresztes Lajos, (1900. április 30-án. – Budapest, 1978. augusztus 9.) olimpiai bajnok birkózó.
• Itt született 1915-ben Dr. Parajdi Incze Lajos író, költő, ifjúság-nevelő, fényképész, vitorlás-hajós, természetvédő. 1949-ben Amerikába vándorolt, ott alapított családot és folytatja pályafutását. Egyik könyvét az Árpád Akadémia (Cleveland, Ohio) aranyéremmel tüntette ki (Footprints on Destiny Lane - Lábnyomok a Sors Ösvényén, 1984), Lisbon Falls, 1982; Once Upon a Maine Island, Lewiston, 1983; A Hargita lelke. A Sóvidék szellemi arcképe, Astor, 1984.
• Itt született 1930-ban Kiss Ferenc Árpád közgazdász, gazdasági szakíró.
• Itt született 1953-ban Szőke András helytörténész és néprajzkutató.

 A gyógyfürdő

 Parajd látképe

A sóbánya bejárata

Elhelyezkedése

Parajd Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 33′ 04″, k. h. 25° 07′ 39″

Csíkcsicsó / Folytatáshoz kattints a posztra

 Csíkszeredától 5 km-re északra a Szépvíz-pataknak az Oltba torkollásánál fekszik, fontos vasúti csomópont.

A falutól nyugatra sziklagerincen láthatók várának csekély maradványai. Valószínűleg a tatárjárás után épült királyi rendeletre, története nem ismert. A hagyomány szerint a ferencesek a csíksomlyói kolostor építése előtt ebben a várban laktak. A falut 1566-ban említik Chijchijo néven. Petky Dávid itteni kastélyát 1706-ban Acton császári tábornok foglalta el és romboltatta le, nyoma sem maradt. A falunak a Szent Ferenc-hegytetőn egykor kápolnája állott. 1910-ben 2225 magyar lakosa volt, 1992-ben 2543 lakosából 2502 magyar és 40 román volt. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Felcsíki járásához tartozott.

Látnivalók

• Római katolikus temploma 1783-ban épült, mai formáját 1839-ben nyerte el.
• A falu északi részében álló kastély a 17. század végén épült.

Híres emberek

• Itt született Cserei Mihály (1603–1660) író.
• Itt született 1937. június 6-án Bárány Ildikó orvos, író.
• Itt született 1944. április 24-én Sebestyén Júlia matematikai tankönyvíró.
• Itt játszódik Tamási Áron: Ábel a rengetegben c. regényének egy rövid részlete, a történet szerint itt született a főhős, Szakállas Ábel.

Elhelyezkedése

Csíkcsicsó Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 24′ 50″, k. h. 25° 46′ 42″

Tusnádfürdő / Folytatáshoz kattints aposztra

Csíkszeredától 32 km-re délkeletre az Olt bal partján fekszik, 1934-ben választották le Nagytusnádtól, 1968-óta város. Kárpitus tartozik hozzá.

 Területe ősidők óta lakott. A Vár-tetőn Erdély egyik legnagyobb, 2 hektár területű vaskori erődítményének sáncai látszanak. A középkorban megfigyelőhely volt, tornyának falai ma is látszanak. A szomszédos Alsó-Sólyomkő sziklacsúcsán állnak Sólyomkő várának romjai. Eredete, sorsa ismeretlen. A fürdőtől Csík felé menő út feletti Alvégszurdoka-Tepej nevű sziklaszirten vívták a székelyek utolsó csatájukat Gál Sándor vezetésével 1849.július 5-én a betörő oroszok ellen. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Kászonalcsíki járásához tartozott. A település nevezetes gyógyfürdőhely, hét gyógyforrása van. A székelyek vizét már régóta használták fürdésre. Gyógyfürdőjét 1842-ben alapították egy állítólagos csodás gyógyulás után,1849-ben a harcok miatt tönkrement, de 1852-ben ittjártakor a császár újjáépítését rendelte el. Rohamos fejlődése 1860 után indult meg. A Mikes-forrás név a fürdőválasztmányi elnök, gr. Mikes Benedek emlékét őrzi, aki saját költségén 1868-ban Ditrich H. Gusztáv zürichi vegyésszel nyolc forrásnak a vizét elemeztette, így ettől számítható a fürdő gyógyhatású borvizeinek tudományos értékelése és hasznosítása. 1890-ben épült meg a Stefánia gyógyintézet, amely 1975-ig volt a fürdő kezelőközpontja.

1900-ban létrehozták a Csukás-tavat, melyet 1928-ban strandfürdővé építettek ki. Nagy szállodái az 1970-es években épültek.

1997 óta itt rendezik a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet, amely Bálványosfürdőről költözött ide.

 Tusnádfürdő a 19. század közepétől kezdett szélesebb körben is ismertté válni. A korábban mocsaras, bozótos, csak a helyiek által használt helyre egy pásztorfiú csodálatos gyógyulása hívta fel a figyelmet. A történet hatására egyre több környékbeli kereste fel Tusnád Alvégi részén található “Beszédmező” forrásait, gyógyulást keresve. A nagy érdeklődést látva 1845-ben a tusnádi Élthes Lajos hat birtokos társával együtt részvénytársaságot alapított. A részvényesek 99 évre kibérelték a négy tulajdonos községtől (Tusnád, Verebes, Kozmás, Lázárfalva) a területet és elkezdték a ma ismert Tusnádfürdő kiépítését. Pár év alatt jelentősen megnövekedett a csíki és a háromszéki részvényesek száma, befektetésük eredményeképpen a telepen számos villa és fogadóház épült a fürdővendégek fogadására. A fejlesztéshez hozzájárult Erdély akkori püspöke, a tusnádi születésű Kovács Miklós is, aki a szegény sorsú betegek számára fogadóházat (Püspökház) építtetett a fürdőtelepen. Az 1848-49-es forradalom alatt hadszíntérré változott a virágzó fürdőtelep. A harcok által okozott károkat fokozta a helyi lakosok bosszúja, akik sérelmezték hogy elvették tőlük az ingyenes fürdő- és borvíz használatát, ezért felgyújtották a fürdőt. A szájhagyomány szerint 1852-ben Ferenc József császár országjáró körútja során megpihent a fürdőn és mivel megtetszett neki a fenyvesekkel körülvett, borvizekben bővelkedő tusnádi táj, elrendelte a fürdő felújítását. Báró Szentkereszti Zsigmond és gróf Mikes Benedek kezdeményezésére a részvényesek még abban az évben elkezdték a fürdő fejlesztését, újjáépítését. Svájci stílusú villákat építettek az Alvégi-szikla alatt található területen, melyet azután Svájcnak hívtak a helybeliek.

1866-ban gróf Mikes Benedek lett a részvénytársáság elnöke. Saját költségén mintákat küldött 8 alkalmasnak talált forrás vizéből a zürichi Dietrich H. Gusztav vegyésznek. A Főkút vagy Őskút vizét a vegyelemzés után palackozni kezdték, a tusnádi ásványvíz nemsokára komoly vetélytársa lett a hazai és a külföldi piacokon a híres borszéki borvíznek. Sajnos a rossz foglalásnak következtében a kút hozama csökkenni kezdett, az 1900-as évek elején a víz palackozást beszüntették. A valaha híres kút helyét ma csak egy opálszínű forráskúp jelzi. A többi borvízforrást (Ilona- vagy Rezső-forrás, a 3-as számú, gróf Mikes Benedek emlékének tiszteletére elnevezett Mikes-forrás, a 4-es számú, báró Apor Teréz után elnevezett Apor-forrás, az Anna I-, II-források, a Rudi forrás) napjainkban is ismerik és használják. 1880-as évektől a különféle beruházások hatására kivirágzott a fürdőtelep, jelentősen megnőtt a fürdővendégek száma. 1890-ben felépült a Stefánia Gyógyintézet, melyet a legkorszerűbb berendezésekkel szereltek fel az akkori időkben. A gyógyintézet nagy népszerűségnek örvendett és1975-ig működött a fürdőtelepen. 1893-ban a langyos vizű Rezső forrás fölé épített kétmedencés fürdő szintén nagy népszerűségnek örvendett a fürdővendégek körében. Az 1900-as évek elején az Olt holtágában kialakították a Csukás tavat, a fürdővendégek csónakázásra használták. Az első világháború megállította a település fejlődését, csak az 1920-as években kezdett újra beindulni a fürdőélet. Új villák, kezelőhelyek, sportpályák várták a vendégeket. 1928-ban a Csukás tavat stranddá alakítottak át, a tó északi partján szórakoztató központ épült. A második világháború történései következtében a fürdőtelep fejlődése újból leállt. Az államosítást követően 1948-ban a villák állami tulajdonba kerültek, fokozatosan pusztulni kezdtek. 1968-ban, a megyésítéskor Tusnádfürdőt városi rangra emelték. Ezt követően jelentős állami beruházásokat eszközöltek a fürdőtelepen, mely az országos szakszervezetek egyik fontos üdülőközpontja lett. Az 1970-es években három nagy szállodát és kezelőközpontot építettek. Villanyárammal és fűtéssel látták el a települést, felújították a villákat, kempingtáborokat létesítettek. A rendszerváltozás után megcsappant a fürdőhely látogatottsága, az épületek kihasználatlansága következtében egyre jobban lepusztult a fürdőtelep. A 2000-es évektől kezdődően lassan újra fejlődésnek indult a fürdőtelep. Új szállodákat, panziókat, sportcsarnokot, sípályát építettek, régi épületeket modernizáltak, újítottak fel. A fürdőváros legújabb fejlesztése a 2013 decemberében beüzemeltetett termálvizes élményfürdő.

Látnivalók

• A Felső-Sólyomkő nevű sziklaszirten egykori őrtorony maradványai láthatók.
• Határában van a festői Tusnádi-szoros, amely az Alcsíki- és a Háromszéki-medencét köti össze.
• A Csomád-hegység kráterében levő Szent Anna-tó Európa egyetlen természetben megmaradt vulkáni tava. Régi kápolnáját 1765-ben kozmási és tusnádi lakosok építették fel. 1775-ben a másik oldalon is épült egy kápolna, mely 1860-ban romba dőlt. 1842-ben a régi is leégett. Mai Szent Anna kápolnája 1977-ben épült, búcsúja július 26-án van.
• A Csomád ikerkráterében a Mohos havasi tőzeglápja terül el.
• Római katolikus temploma az 1929-ben épített kápolna helyére 1982 és 1985 között épült.
• Ortodox temploma 1939 és 1979 között épült.

Elhelyezkedése

Tusnádfürdő Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 09′ 00″, k. h. 25° 51′ 00″

Borszék / Folytatáshoz kattints a posztra

 Borszék (románul Borsec, németül Bad Borseck) város Romániában,Erdélyben, Hargita megyében. A település Erdély egyik leghíresebb fürdő- és üdülővárosa, turistaközpont. Alsó- és Felsőborszékből áll, melyből utóbbi a fürdőtelep.
A Székelyföld legészakibb települése Gyergyószentmiklóstól 40 km-re északra, a Bor-patak völgyében fekszik, a Gyergyói-havasok, a Kelemen-havasok és aBesztercei-havasok találkozásánál.

 Neve a magyar bor (itt borvíz, ásványvíz értelmű) pataknévből származik, melyhez a magyar szeg (= szeglet, sarok) utótag társult, amely az idők folyamán a szék (= vizes terület) főnévvel cserélődött fel.

 Már a 16. században ismert gyógyvize, több mint 30 bővizű borvízforrása van. A fürdő a falutól 4 km-re 900 m magasan található. Az itteni borvizet szekereken messze vidékekre is elhordták a helybeli székelyek. Fürdőháza 1725-ben épült, borvizét már 1770-ben palackozták, 1793-ban vegyelemezték. Szénsavtartalma magas, a tizenöt forrás mindegyike más más összetételű. A rohamosan fejlődő település 1968-ban kapott városi rangot. 1910-ben 1862 lakosából 1702 magyar, 126 román, 125 zsidó és 10 német. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Gyergyótölgyesi járásához tartozott.

A Borszéki-medencében aránylag későn telepedett meg állandó lakosság, a vidék elszigeteltsége, a nagy kiterjedésű erdők, az éghajlat zordsága nem kecsegtette a telepedni vágyókat. A népvándorlások sem hagytak nyomot, bár a helység toponímiája ószláv eredetű, hasonlóan a Gyergyó, a Bélbor nevekhez. (Bor=fenyő, szék=irtás, tisztás; gyergyó=dzsurdzsevo=györgy; Bélij=fehér; bor=fenyő). Egyes házak, szállások, fürdőházak voltak ugyan a 18. század első felében, sőt valószínűleg már ezt megelőzően is, ezeknek lakói azonban nagyrészt fürdővendégek lehettek, akik Borszéket a nyári időben keresték fel.

Bethlen Farkas „Históriája” tesz először említést a borszéki borvízről, amelyet a Gyulafehérvári udvarban gyógyítási céllal fürdésre használt Báthory Zsigmond. E terület, mint Gyergyóditró és Gyergyószárhegy községek közbirtoka a 18. századtól „Borszék mezeje” néven vált ismertté (Orbán Balázs is e néven említi), és legeltetésre használták. Az állandó település létrejötte az Üveggyár létesítésével hozható kapcsolatba (1806), de az anyaközségektől igazgatásilag csak 1896-ban szakad el végérvényesen. Ez tűnik ki a Lázár grófok 1745-ben kelt perokmányiból is. Állandó település jellege azonban csak jóval később, a 19. század közepén alakulhatott ki. A betelepülés eredetileg két irányból történt: egyrészt a Gyergyói-medence felől, ugyanis Borszék, Ditró és Szárhegy tulajdonát képezte (mint közbirtokossági terület), és így lakói zömmel innen származtak. Másrészt Moldvából vándoroltak be, mint ahogy ez Bélbor esetében is történt. Eme eredeti kétirányú bevándorlás mellett a 19. század második felében az ittlévő nagyobb számú székely és kisebb számú román lakosság mellé, a régi családi nevek bizonysága szerint más nemzetiségű lakosság is települt. Borszéken ugyanis az alábbi régi családnevekkel találkozunk: Cservenka, Eigel, Fokt, Kameniczky, Kolbert, Kramer, Krisztián, Paller, Patka, Pépel, Schiller, Straff, Thalmayer, Vild stb. Az üveggyárhoz és a szénbányába számos szakmunkás vándorolt be Csehországból, Sziléziából, Lengyelországból, Steiermarkból és Bajorországból. Itt üvegfúvóként és szénbányászokként tevékenykedtek, és az idők folyamán teljesen elmagyarosodtak. Ma már csak a családi nevük őrzik idegen eredetüket. A helybeli és később betelepült lakosság kezdetben nem keveredett, elzárkózott, mert „harisnyás” székelyek Felső-Borszéket, a nadrágos „zipzerek” – ahogy az üvegfúvókat, szénbányászokat nevezték – Alsó-Borszéket lakták. Ez az egészségtelen elkülönülés, elzárkózás azonban az összekeveredés, beházasodás folytán fokozatosan megszűnt, amelyhez a megegyező vallás (római katolikus) döntően besegített. Borszék a 19. század végéig nem volt önálló közigazgatási egység. Ditróhoz tartozott, önállóságát csak 1896-ban nyerte el. Anyakönyvi vitelét 1896-tól vezetik. A több mint 200 éves „Borszéki történet” a település fejlődésének sikertörténete is amely nagyban a nagyszerű borvízforrásokkal és azok hasznosításával áll szoros kapcsolatban.

 Mellőzve a legendákat (például szelistyei pásztorok, illetve Bánffy Dénesvadászata) Bethlen Farkas gróf 1847-ben megjelentetett „Históriájában” említést tesz Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem olasz orvosának, Bucellának utasításáról (1594. augusztus), hogy „hozattassék zárt hordókban a víz", hogy abban naponta a nagyságos fejedelem megmártassék és ezáltal megszabadultatik nyavalyájától…”. A fentieket báró Jósika Miklós is megerősíti a „Jósika István” családja című munkájában.

Fridvaldszky János az 1767-ben megjelentetett „Mineralogia magni principatus Transilvaniae” szakmunkájában többek között így ír: „Borszék a reményvesztett betegek menedéke.” De már 1700-ban a szárhegyi gróf Lázár Miklós Borszék mezejét és az odavezető utakat tárgyalja családi históriájában. 1762-ben több épület létezik, köztük a Határőrség háza, amit két évre rá követ a Tisztikar Üdülőháza is. Anton Kurz-nak, a Brassóban 1844-ben kiadott német nyelvű „Borszék Erdély csodálatos üdülője” című írásában Bánffy Dénest, Erdély gubernátorát és Bukow császári tábornokot említi, akik 1776-ban idelátogattak és gyógykezeltették magukat.

Heinrich Johann Kranz 1777-ben a korabeli Habsburg Birodalom ásványvizeit veszi boncolás alá, és Borszék vizét kitűnő minőségűnek találja. E mérlegelés mozgásba hozza a korabeli orvosokat és beindul a borszéki víznek a népszerűsítése és gyógyászati hatásának érvényesítése. Kezdetét veszi a telep kialakulása. Kezdetben szász és örmény befektetések jelennek meg, a 19. század második harmadában pedig tömegesen emelkednek ki az üdülést szolgáló faházak. A tulajdonképpeni fürdőtelep ekkor kapja meg a még ma is létező arculatát. Ebben a munkában oroszlánrésze van a bécsi Zimmethausen Antal geológusnak, akit az utókor Borszék fürdő megalapítójaként emleget. A forrásokat vegyelemezteti Szebenben, Pest-Budán és Bécsben. Ez már elegendő volt a víz kereskedelmi forgalmazásához. Ditró-Szárhegy közbirtokosságától bérbe veszi a fürdőtelepet és beindítja értékeinek kiaknázását. Kereskedelmi szerződéseket köt orosz,olasz, görög, török és moldován cégekkel, ahová kezdetben agyagkorsókban szállít, majd pedig 1806-ban megalakul a manufakturális üveggyár, amely 1916-ig fedezte a szükséges palackmennyiséget. Üvegeseit Sziléziából, Lengyelhonból,Bajorországból és a Szepességből toborozta. A beindult szénbánya terméke, a lignit, fedezte a huták tüzelő anyagának mennyiségét. A gyógyvizek különböző kiállításokon dicsérő oklevéllel, ezüst vagy éppen aranyéremmel dicsekedhettek.

Neves személyiségek is látogattak ide: Blaha Lujza, Mihai Eminescu, Vasile Alecsandri.

A 20. század minden megpróbáltatásai különösen a két világháború és az impériumváltás a töretlenül fejlődő immáron világhírű fürdőt kedvezőtlenül érintették, amelyre ráadásként a szocializmus építésének hazug gazdaságpolitikája már csak kegyelemdöfést adott. Borszék, az egykoron Karlovy Vary-val, Badennel, Ótátrafüreddel egyenrangú fürdőhely ma már csak árnyéka önmagának. A gyönyörű sétányok, a bájos fürdőpavilonok, de főleg a gyógykezelő központ teljes mértékben leromlottak és a sajátos fürdőhelyi „színes világ” csak az emlékezetben maradt fenn.

2009-ben létrejött a Tündérkert feredő.

LÁTNIVALÓK

• A Kerekszék travertin-dombjáról nevezetes, a meszes-szénsavas vízből kicsapódott mészkövet épületek díszítésére használják.
• Első kis római katolikus kápolnája 1745-ben már állott, ezt pásztorok rombolták le helyébe 1847-ben épült új kápolna, melyet az új templom elkészülte után 1926-ban a görög katolikus egyház kapott meg, ma ortodox templom.
• Az új római katolikus templomot 1910-ben építették és 1911-ben szentelték fel.
• 2006 decemberében szentelték fel az új ortodox templomot.
• Borvízforrások
• Múzeum
• Barlangok: Medvebarlang, Jégbarlang, Cseppkőbarlang.
• Mélik Szálloda és a Deák-téri szökôkút

Elhelyezkedése

Borszék Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 58′ 00″, k. h. 25° 34′ 12″

Szentegyháza / Folytatáshoz kattints a posztra

 A városka Székelyudvarhely és Csíkszereda között félúton, a Központi-Hargita déli előterében a Szentegyházasfalvi-Láz közepén fekszik. 860 m-es magasságával ez Hargita megye legmagasabban fekvő városa. Homoródfürdő és Lövétebánya tartozik hozzá.

 Északi része az Oláhfalu, az itt legelőbb letelepedett Oláh János nevű pásztor után kapta a nevét.
Déli része az egykori Szentkeresztbánya Rókavárossal együtt. 1848-ban az agyagfalvi gyűlésen a Székelyváros nevet kapta.

 Neve korai építésű templomra utal, mely 1360-ban már bizonyosan állt (ezen a néven először 1614-ben szerepel).

1567. május 17-én János Zsigmond seregét a katolikus székelyek a Tolvajos-tetőn szétverték, a visszavonuló sereg a falut felégette. Az Erdélyi Fejedelemség idején kiváltságos falu volt, lakói főleg fakitermeléssel foglalkoztak. 1575-ben Báthory István kiváltságokat adott lakóinak. 1661.október 21-én Ali pasa serege a Tolvajos-tetőn győzte le a csíki székelyek seregét.

A település 1801-ben vásártartási jogot nyert. 1836-ban csatlakozott Szentkeresztbánya a településhez, nemsokára megkezdődött a vasgyár építése, de 1849-ben az orosz csapatok porrá égették és újjá kellett építeni.1860-ban vashámorok épültek. A vasüzem a későbbi fejlesztéseknek köszönhetően a mai napig is termel. 1910-ben 2289 lakosa volt, egy kivételével mind magyarok. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Udvarhelyi járásához tartozott. 1992-ben 7265 lakosából 7193 magyar, 60 román, 7 német és 5 cigány. Magyarok által legnagyobb arányban lakott város Romániában, illetve legmagasabban fekvő magyar város a világon.

Látnivalók

• Szent Andrásnak szentelt római katolikus temploma 1760-ban épült, 1822-ben átalakították.
• Egykori vashámora muzeális érték, itt dolgozták fel az 1838-ban nyitott vasércbánya anyagát.
• A vashámorok közelében tör fel a borvizes Dobogó-forrás, melynek vizére épült az egykori Dobogófürdő, Ugron Gábor fürdőtelepe a 20. század elején virágzott. 1952-ben egy fúrás következtében 20 °C-os, eddig hasznosítatlan ásványvízforrás is tör fel itt.
• 1975-ben határában a Majzosi kőbánya közelében 26 °C-os melegvizet találtak, melyre 1976-ban épült fel Majzos-termálfürdőtelepe.
• A várostól 3,5 km-re a Vargyas völgyében fekszik Székely-Seltersz üdülőhely, mely sósborvizes forrásairól nevezetes. A nádasszéki borvízforrás vizében fürödni is lehet.
• A város központjában található a Múzeumszálló, amely eredeti, népművészeti értékű tárgyakkal rendeztek be, és az idelátogatók meg is szállhatnak a rendkívül hangulatos és igényesen kialakított szobáiban.
• Nárciszmező
• A Majzos-fürdő mellett emelkedő Virágosvész-oldalban tenyészik a halványsárga hagyma egyik igen ritka alfaja (Allium ericetorum subsp. pseudosuaveolens)

Kultúra

• A város büszkesége a Gyermekfilharmónia (ahogyan a helyiek nevezik, a ,,Fili") ahol 140 fiatal énekel és zenél. A kórust Haáz Sándor alapította és dirigálja jelenleg is. Nagy népszerűségnek örvendenek határon innen és túl, gyakran turnéznak Magyarországon és szerte Európában. A Gyermekfilharmónia és a Haáz család 2003-ban Magyar Örökség Díjat kapott.
• A Bútorfestő Tábor minden évben a húsvéti időszakban szervezett hagyományőrző, szépteremtő kaláka, egyhetes tábor. Célja a régi hagyományos székely bútorfestés megismerése, elsajátítása.

Híres emberek

• Itt született 1928. február 27-én Márton Gyárfás földmérő, geodéta, fotogrammetriai szakíró, műszaki szótárszerkesztő, tudományos kutató, docens.
• Itt született 1940. augusztus 17-én Szőcs István vegyészmérnök, műszaki szakíró, feltaláló.

Elhelyezkedése

Szentegyháza Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 20′ 31″, k. h. 25° 31′ 41″