A következő címkéjű bejegyzések mutatása: falu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: falu. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 30., péntek

Eltűnt Árpád-kori vagy középkori falvaink - Rád falu

A templom eredetileg egy lapos, jól kiégetett vörös színű téglából falazott félköríves szentélyből és egy ennél alig szélesebb hossznégyszögű hajóból állt. A kis templom falainak alapozása különleges, kb. 1 méter mély, és 1,25 m széles, mivel az épület homokos talajra épült, ezért óvni próbálták a víz bemosódásoktól és a talajmozgásoktól. A Rád nemzetség Vecelin és a fia, Rád leszármazottjait jelenti, akik Somogyban, a legyőzött Koppány területén kaptak birtokokat. Ők voltak a település első birtokosai, építői. A templom korai eredetű, Vecelin és leszármazottjainak kegyúri bencés egyháza. A pannonhalmi bencés apátság már egészen korai időktől fogva kapott itt adományokat magánosoktól. 1131–1141 között András remete, korábbi veszprémi prépost rádi szabadosokat, 6 szőlőművest és 3 szőlőt, 1146-ban Szines asszony 5 szőlőt 5 háznéppel együtt ajándékoz a pannonhalmi apátságnak. Egy fontos történelmi esemény is a településhez kapcsolható. Az Imre király és öccse, a későbbi II. András közötti testvérháború egyik csatája 1199-ben Rádon zajlott. Ez a harc Imre győzelmével ért véget. Tard falunak a Megváltó tiszteletére szentelt templomáról is szó esik, a Rád nemzetség tagjai úgy nyilatkoztak, hogy az ő kegyuraságukból került át a pannonhalmi apátság birtokába, holott éppen e templom tizedéért már a XII—XIII. század fordulóján pereskedés folyik a veszprémi püspökség és az apátság között. A bencés apátságon kívül egy 1229-es adat szerint a fehérvári káptalannak is volt itt birtoka. Az 1237-1240-es Albeus-féle összeírás alapján tudjuk, hogy 10 ház szőlőművese, 1 jobbágya, és 3 ház „börtöne," praeco-ja volt a monostornak Rádon. 1255-ben a Rád nemzetség tagjai 3 márkáért 30 hold földjüket, a hozzátartozó rétekkel és 2 szőlővel együtt adják el a pannonhalmi apátságnak. Néhány évvel később, 1261-ben már a szomszédos Tardon levő birtokukat is eladják 36 márka, korábban felvett kölcsön ellenértékeként. A XII-XIII. századtól a pannonhalmi bencések és a fehérvári káptalan is rendelkezik itt birtokkal. A bencés rend térhódítása az ősfoglaló Rád nemzetség tagjaival szemben is jellemző. A tatárjárás nem okozhatott nagy törést a település életében. Tudjuk, hogy Rád a 12. század végén a Szemesen, Gamáson és Marcalin át futó hadiút mellett feküdt. Egy másik, Rádot is érintő út kelet felé, Teleki, Ozora és Simontornya irányába vezetett. Rádtól nyugatra a bereken átkelve a Balaton déli partján folytatódott az az út, amely az északi partra átjutást biztosító átkelőt is érintette. A Rád család egyik ága Pozsega vármegyébe került a XIII. századtól, egy másik ág egyik leszármazottja Benedek néven 1290-1309 között Veszprém püspöke. A család harmadik ága pedig Rád és még pár környékbeli falu birtokosa. Az 1318-ban szereplő Rádi Márk ekkor vagy bérlője, vagy jogtalan használója az apátság itteni birtokainak. Az eredeti románkori templomot több ízben érte átalakítás, bővítés. Ezek közül az első a XIII- XIV. század fordulójára keltezhető. Ekkor új hajót építettek hozzá a korábbi hajó nyugati végéhez, így az eredeti templom egyetlen, nyugati bejárata eltűnt a nyugati fal teljes lebontásával. Az új hajót diadalív kötötte össze a régebbi, ezután már szentélyként használt hajóval. Ennek kiképzése úgy történt, hogy a korai nyugati zárófalat csaknem teljesen eltávolították, kivéve az új diadalív lábazata alatti csonkot. A templom bejárata a déli oldalra került. Karzat is emelkedett az új hajó nyugati harmadában, tartóoszlopainak alsó részei ma is megfigyelhetők. A templomot 1333-ban, a pápai tizedjegyzék említi először, ekkor Péter papja 50, az 1335-ös összeírásban Gergely papja 20 dénárral szerepel. Később, a 14. századból vannak arra adatok, hogy a Rád nemzetség tagjai bérlik a pannonhalmi apátság itteni földjeit. Tudomásunk van arról, hogy az 1348 utáni évtizedekben Rádi Lőrinc fia, Imre bérelte a pannonhalmi apátság itteni birtokrészét évi 300 ezüstdénárért. A XV. században került sor az oltárral ellátott sekrestye, kápolna hozzáépítésére a románkori hajó északi oldalához. Ezt az épületrészt teljes mértékben kőből falazták, ellentétben a korábbi templomrészekkel, amelyek főként téglákból álltak. 1419-ből István nevű plébánosát ismerjük. Ezekben az időkben a Somogyi főesperességhez tartozott, templomát Szűz Máriának szentelték. Rádi birtokrészét az apátság a XV. század folyamán is bérbe adta, 1449-ben 3 forintért Bodó Gergely bérelte. 1451-ben bortizeddel kapcsolatos pereskedés folyt a fejérvári káptalannal, ekkor Rádon 89 szőlő tizedéről van szó. 1517-ből Kelemen nevű plébános neve maradt fenn. 1534-ben a Rádi, főapátsági jószágot 13 portával írják össze. Az 1573–1575-ös török összeírásokban még szerepel, ezekben 8 házat említenek. Ekkor a hódoltsághoz tartozik a terület, és kétfelé adózik, mert 1572-ben a tihanyi vár is 7 háztól 10 Ft adót szed. Később elnéptelenedik, A visszahódítás után csak majorság marad a falu helyén. A faluról az utolsó ismert adatunk 1588-ból származik. Faluként nem létezik többé.




Eltűnt Árpád-kori vagy középkori falvaink - Varjaskér falu

Varjaskér nevét nem találjuk mai térképeken. 1929 óta Tótszentpállal együtt alkotják a Somogyszentpál nevű falut. A település Belső-Somogyban, a Dél- Balatoni Berek azaz a Nagyberek dél-nyugati szélén található, a Balaton ősi medre mellett. Varjaskér feltehetően honfoglalás kori falu, neve pedig a Kér törzsnévre utalhat. A honfoglalás után katonai szolgálófalu lehetett, amely valószínűleg még a Koppány elleni harcok jegyében, és a Somogyvári központ kiszolgálására létesült. István király a Balaton déli hadiútja, a Somogyvári út védelmére helyezte ide a Kér törzs tagjait. Első hiteles említése Ker írásmóddal 1226-ból maradt ránk, majd okiratainkban 1292-ben már Keer alakban fordul elő. A somogyi Szent Egyed-monostor konventje bizonyítja, hogy János comes fia, Trepk comes a maga és testvére, János comes nevében Okch birtokon levő örökölt földjüket haszonvételeiket és tartozékaikkal együtt elcserélte Okch-i András fiai, Jakab és László Keer nevű örökölt birtokukkal, és annak minden haszonvételével és tartozékával. A felek vállalták, hogy az esetleges zaklatókkal szemben megvédik egymást. Méltóságok Jakab apát, András dékán, másik Jakab custos és Pál kántor. Az 1303.09.11-én kelt oklevél szerint a somogyvári Szt. Egyed-monostor konventje előtt Dénes fia Ipolitus Keer, Athaad, Echeyn és Boronka nevű szerzett birtokait örökös nélküli halála esetén nőtestvérére és sógorára, a Zala vármegyei Allar-i Mikó mesterre és annak feleségére hagyja, és sógora örökös nélküli halála esetén szabad rendelkezési jogot biztosítva számára, azzal a feltétellel, hogy sógora a birtokok jövedelméből Ipolitus testvérének, János mesternek 2 leányát kielégíteni tartozzék. Később is Keer formában ismert 1321-ben, és 1324.04.12-én, amikor I. Károly király átírta és megerősítette az 1292-ben kelt csere ügyletet. Keér formában említi az 1332-1337 években a pápai tizedjegyzék. Ezekben az években papja Gergely és 1333-ban harminc, 1334-ben negyven, 1335-ben harminc kisdénárt fizet egyházi adóként. Templomának Védőszentjét nem ismerjük. Temploma a 13. század végén, Keer falu központjában téglából épült, romanikus stílusban. 1347.11.28-án kelt oklevél szerint a somogyi konvent előtt Paska fia, László mester a királyi udvar lovagja maga és testvére, Jakab mester nevében, valamint Woyda-i László fia, Péter felesége, Margit és Wrs-i Tamás fiának, Balázsnak felesége, Klára, aki mindkét asszony Keer-i Miklós lánya nevében bevallást tettek arról az egyezségről, amely Keer-i Miklós fiának, János deáknak örökös nélkül történt elhunyta után Keer és Zeuleus birtokokon levő birtokrészei miatt köztük keletkezett. Az örökös nélküli meghalt Keer-i László birtokrészét a király Paska fiainak adományozta, az elhunyt nőtestvérei viszont leánynegyedükre meg anyjuk hitbérére és jegyajándékára tartottak igényt. A megegyezés szerint László és Jakab mesterek 26 márkát fizettek, és egy lovat adtak az asszonyoknak. Paska fiainak átadtak minden jogot, amely János deák birtokrészeiből az asszonyokat illette, és vállalták, hogyha az asszonyoknál a birtokrészekre vonatkozó írásbeli bizonyítékok volnának, azokat átadják, de ha ez nem történnék meg, ezek érvénytelenekké válnak. 1356-ban a Guth-Keled-nembeli Felső-Lendvai Miklós fia, Rupolyi János, a Szent-Pál melletti Németi faluért nyerte cserébe. 1535-től Kér földesura enyingi Török Bálint és családja. Valószínűleg ők építették azt a várat, amely a nagybereki Fehérvízi-láp területén épült, valószínűleg a 16. században. Földbe temetett alapfalai, tégla és kőmaradványai ma is láthatóak a várárokkal. Jelenleg víz veszi körül. 1536-ban templomát még álló templomként írták le. 1599-től Török István a birtokosa. 1660-1720 között Sankó Miklós és családjáé. 1726-tól gróf Harrach a birtokosa. 1736-ban már rom. A török dúlás alatt elpusztult, lakói eltűntek. A területre a török dúlás után Tótok települtek, és Varjaskér néven a régi településtől észak-nyugatabbra új falut építettek. A templomromot, tornyával együtt vélhetőleg az újra települő, majd az új falut építő lakosság hordta el tégláról-téglára. A somogyszentpáli takaros műemléki parasztházak is erről tanúskodnak. 1743-ban a Cannonica Visitatio azt írja róla, hogy a falun kívül egy nagy rom áll, toronnyal. Feltehetően, egy 1864-es jegyzői jelentés alapján a török korban vált elhagyatottá ez a templom is. A jegyző ezt írja: " monda szerint eztet a törökök lövöldözték, szinte a berkiben volt a várral együtt." Az 1960-as években amatőr kincskeresők végeztek "ásatásokat", elvileg ekkor tűntek fel, majd tűntek el mozaiktöredékek, és egy bronz Corpus. Templomának jelenleg az oromzati fala áll, benne gerendatartó lyukak láthatók.





2019. január 28., hétfő

10 szépséges magyar falu, ahova mindenképp látogassunk el egyszer

Hazánk, Magyarország csodálatos hely. Rengeteg kincset rejt: virágzó rétek, erdős völgyek, gyönyörű városok és olyan mesebeli kis falvak, melyeket talán nem is ismerünk. Bemutatunk néhányat közülük, melyeket érdemes meglátogatni, megcsodálni, akár megpihenni a környékükön. Tökéletes helyek lehetnek őszi kiránduláshoz is!


Jósvafő

Vízimalma, tornácos házai és kazettás mennyezetű temploma igazán különlegessé teszi a falucskát. Ha Aggteleken járunk, szánjunk időt arra, hogy ide is ellátogassunk. Megéri!

Bokod

A Lebegő falu néven ismert Bokod nem teljesen az, aminek gondolják, ugyanis a sokszor fényképezett Bokodi-tó házikói igazából csak stégek, nem pedig igazi lakóházak. Sokan mégis a csodájára járnak, hiszen valóban gyönyörű látványt nyújtanak az apró stégházak, sokakat a thaiföldi vízpartra emlékeztetnek. Érdemes ellátogatni egyszer a Bokodi-tóhoz, hiszen különleges hangulata van. Ha szeretnénk maximálisan kiélvezni a látványt és horgászni is szeretnénk, van lehetőség stégházbérlésre.

Erdőbénye

A Tokaj–Hegyaljai borvidék egyik ékessége Erdőbénye, mely nemcsak a borvidékéről, hanem a gyógyvizéről is híres. Ha intenzív pihenésre vágyunk, feltétlen látogassunk el ide!

Géderlak

Gyönyörűen rendezett és tiszta helység, mely 2002-ben az Európai Virágos Városok és Falvak aranyérmese lett.

Mindszentkálla

A Káli-medencében található Mindszentkálla igazán hangulatos hely a fehérre meszelt házikóinak köszönhetően. Mindenképpen kiránduljunk a környéken, ha arra járunk, hiszen gyönyörű kilátásban lehet részünk.

Magyarpolány

Ez a település csodálatosan megőrizte régi valóját, a fehérre meszelt bakonyi házak igazi  faluérzést adnak az oda látogatóknak.

Vérteskozma

A Vértesben található kis falucska a tökéletes pihenés és nyugalom mintapéldája, a templom a kis dombon a meghittség netovábbja.

Zebegény

A Dunakanyar egyik ékköve Zebegény. Ha kirándulunk a környéken, csodás kilátás a jutalmunk, mely a Dunára néz. A község lakóházai klasszikus szlovák és sváb stílusban épültek, mely különleges hangulatot adhat ott-tartózkodásunknak.

Hollókő

A hagyományőrző magyar falu nem véletlenül világhírű. 17–18. századi tradicionális épületeivel kiérdemelte, hogy szerepeljen az UNESCO világörökség listáján. Ha arra járunk, mindenképpen nézzük meg a Hollókői várat.

Balatongyörök

Ha egy balatoni panorámára vágyunk, akkor  a balatongyöröki Szépkilátóba kiránduljunk, hiszen itt nyílik a legszebb kilátás a Balatonra.


2018. február 23., péntek

Bükkösd / Folytatás a posztban

 A templom régi harangja

A megye középső–nyugati részén, a Zselic délkeleti részén fekszik, közel a Mecsek nyugati nyúlványaihoz, az Okor-patak (más néven: Bükkösdi-víz) völgyében. Bükkösd vasútállomás a völgyben futó Pusztaszabolcs–Pécs-vasútvonalon fekszik.

Legközelebbi települések

  • Környező települések: Hetvehely, Almáskeresztúr, Dinnyeberki, Cserdi, Helesfa, Boda és Bakonya.
  • A legközelebbi város Szentlőrinc (8 km).
A Petrovszky-kastély

A mai Bükkösd négy egyesült településből áll: A patak bal partján fekvő Megyefa 1950-től, a Bükkösdtől kb. 4 km-re északra levő Gorica (németül: Guriza) 1979-től csatlakozott a településhez, majd a Megyefától fölfelé, gyönyörű sétaúttal megközelíthető Egéd 1950-ben, ahol annak idején Jeszenszky gróf földművesei, állattartói éltek, és ahol a híres egédi nagytégla is készült. Ma már Egéden több híres művész él, lakói egyébként összetartó, egymást segítő emberek.
Neve először 1448-ban tűnik fel Naghbekes alakban. Valószínűleg a bükkös a bükkerdő főnévből alakult ki, a Megyefa a Megyefalvából alakult ki. Gorica neve 1542-ben Erdi volt. Ezt a nevet a betelepült délszlávok cserélték fel Goricával, amely szintén kis erdőt jelent.
A török megszállás alatt mindhárom falu elpusztult, csak az 1700-as évekbennépesült be újra magyarokkal és németekkel.
A 18. században három család is birtokolta Bükkösdöt: a Horváth, a Petrovszky és a Jeszenszky.
 A megyefai harangtorony

Nevezetességei

  • Római katolikus templom – 1791-ben épült.
  • Petrovszky-kastély – 1786-ban építtette barokk stílusban Petrovszky Zsigmond.
  • Jeszenszky-kastély
A római katolikus templom

Elhelyezkedése
Bükkösd (Magyarország)
Bükkösd
Bükkösd
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 06′k. h. 17° 59′Koordinátáké. sz. 46° 06′, k. h. 17° 59′térkép ▼
Bükkösd (Baranya megye)
Bükkösd
Bükkösd
Pozíció Baranya megye térképén

2016. december 14., szerda

Tolna / Folytatás a posztban


Szekszárdtól 10 kilométerre, északkeletre található.

Megközelítése

Közúton az M6-os autópályán, a 6-os és a 63-as főúton (közigazgatásilag itt ágazik el); vonattal a Sárbogárd–Bátaszék-vasútvonalon érhető el.
A selyemfonó 1900 és 1971 között működött, ma kis múzeum állít neki emléket.

 Területe már a római korban is lakott volt, majd a honfoglalás után a fejedelmek fiainak és unokáinak szálláshelye, I. Istváné is; később is a trónörökösök birtoka, egészen a 12. századig. A települést 1055-ben, a tihanyi apátság alapítólevelében említik először. Neve valószínűleg a telona, azaz „vámok” szóból ered.
A vár – valószínűleg földvár – Szent István uralkodása alatt épült. A települést a 15. század végéig Tolnavár néven említik. A tatárjárás után a Kőszegiek birtoka volt, tőlük foglalta vissza Károly Róbert. 1279-ben jelenik meg először egy oklevélben külön a vár és a falu.
A 15. század második felében Tolnavár település már mezőváros, megyegyűléseket is tartottak itt. Valószínűleg a pálos szerzetesrend is megtelepedett benne, színvonalas iskolája is lehetett, de erről kevés az adat. A század közepén a város címerhasználati jogot kapott V. Lászlótól.
Mátyás király országjáró útjai idején gyakran megszállt Tolnaváron, 1463-ban országgyűlést is tartott itt, a török elleni hadjáratra készülve. 1466-ban újra országgyűlés volt a városban.
 16. századtól Tolnavár helyett már Tolna néven említik a települést, ami ebben az időben gyorsan fejlődő, virágzó helység volt, színvonalas iskolával, és mezővárosként is szabad királyi városi kiváltságokkal. A török időkben fejlődése megtorpant. II. Lajos király innen indult a mohácsi csatába. A győztes törökök hamar megszállták a várost. A következő évtizedekből kevés adat maradt fenn, de több utazó is nagy városként említi, 8000 lakossal, ami kiemelkedően nagynak számított. A 16. század végi és 17. század eleji török elleni harcok során azonban Tolnát többször is feldúlták, lakosai elmenekültek, a város elnéptelenedett. 1696-ban már csak mintegy harminc család élt a városban.
 A 18. század első felében III. Károly király a Wallis grófoknak adományozta a területet. Az új urak német telepeseket hívtak a mezővárosba, aminek újra volt vásártartási joga is. Tolna hamarosan újra gazdát cserélt, az Apponyiaké, majd a Festeticseké lett. 1745-ben tűzvész pusztított a városban, de ez csak rövid időre akasztotta meg a fejlődést.
A 19. században szabályozták a Duna déli szakaszát, a tolnai ág eliszaposodott, így a város megmenekült az állandó árvízveszélytől, de kikötőjét elveszítette, a halászatot jelentősen sújtotta az intézkedés, és a vízimalmokat is át kellett telepíteni.
1989-ben Tolnához csatolták Mözs községet, ezzel egy időben városi rangot kapott.

Látnivalók

  • Tolnai Kékfestő Műhely és Múzeum
  • Festetics-kastély
  • Szentháromság-szobor (1790)
  • Katolikus templom (1773)
  • Kálvária-kápolna (1779)
  • Mözsi templom (1822)
  • Selyemfonó-emlékszoba
  • Textil-emlékszoba
  • Garay-kastély

Itt született

  • 1130-ban II. Géza magyar király
  • 1839-ben Festetics Mária csillagkeresztes hölgy, Erzsébet királyné udvarhölgye
  • 1854-ben Wosinsky Mór
  • 1930-ban Tóth János Kossuth-díjas filmoperatőr, rendező; a modern magyar filmművészet kiemelkedő alakja

Elhelyezkedése
Tolna (Magyarország)
Tolna
Tolna
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 25′ 25″k. h. 18° 47′ 25″Koordinátáké. sz. 46° 25′ 25″, k. h. 18° 47′ 25″térkép ▼
Tolna (Tolna megye)
Tolna
Tolna
Pozíció Tolna megye térképén

2016. október 27., csütörtök

Szék / Folytatás a posztban


A település az úgynevezett Erdélyi Mezőségen, a Kis-Szamos egyik mellékvölgyében, dombos vidéken, hegyoldalakkal, völgyekkel szabdalt, nádasokkal, tavakkal tarkított, kopár vidéken fekszik. A község három nagyobb egységre tagolódik: Felszegre, Csipkeszegre és Forrószegre, melyek élesen elkülönülnek egymástól. Ennek megfelelően a határhasználat is három részre oszlott, és mindhárom faluegységnek megvolt a maga szántóföldje, csordája, nyája, kondája. Az erdőket, tavakat, réteket a község közösen használta.
Szék kiesik a főút- és a vasúthálózatból, zsákfalu – talán ezért is tudta megőrizni oly sokáig a hagyományait. Mivel több völgy találkozásában helyezkedik el, a házak a dombokon és a réteken terülnek el. A központ a református templom, innen indul ki a három utca.
 Szék természetrajzilag illeszkedik a mezőségi tájhoz: erdő kevés van errefelé, azok is a falutól messze helyezkednek el. Korábban jóval több erdőt lehetett találni a környéken, az erdőirtás felerősítette a talajeróziót. A szántóföldek a szikes talaj miatt nem túl termékenyek. Nem véletlen, hogy a mezőgazdaság csak a sóbányászat lehanyatlása után kezdett fellendülni. Szék viszont bővelkedett halastavakban, melyek jól kiegészítették a lakosság élelmezését. Ezek közül kiemelkedik a nagy kiterjedésű Csukás-tó a Szamosújvár felé vezető úton.
Szék története jóformán a 19. századig összefonódik a sóbányászattal, azóta pedig a néprajz szemszögéből tűnik kincsesbányának.
 Szék környékén a sót már a római császárkorban ismerték és bányászták. Ugyanez elmondható a közeli sólelőhelyekről: Désaknáról, Tordáról és Kolozsról is. Dacia provinciában a sóbányák állami tulajdonban voltak, de bérlők művelték és szállították a sót. Úgy tűnik, hogy a sóbányászat a népvándorlás idején is töretlen marad; a későbbi idetelepülő avarok is művelték a környéken a bányákat.
A honfoglaló magyarok 895-ben szállták meg az Erdélyi-medencét. Itt amellett, hogy lakhatásra alkalmas helyeken telepedtek le, elfoglalták a sóbányákat és megkezdték földvárak építését. A későbbi Doboka megye környékét Anonymus szerint Tétény vezér szállta meg, akinek leszármazottja Gyula, Szent István királyunk anyai nagyapja.
Honfoglaló őseink vezetői azután sem mondtak le a sóbányákról, miután a népesség nagy része továbbköltözött. Az erdélyi sóbányák fokozatosan az Árpádok kezébe kerültek. Székről a források 1002-ben tesznek először említést Zeek néven, és valószínűsíthető, hogy már a 11. században központilag művelték itt a sót. Az erdélyi Gyula legyőzése után körülbelül ezidőben juthatott I. István kezébe a széki sóbánya. A sót a középkor kezdetétől a Meszesi kapun át szállították a Tiszáig, ahol hajóra rakták és szétosztották az országban.
Erdélyben, mint ismeretes, nem alakult ki még ekkor olyan megyerendszer, mint az ország középső területén – itt határ ispánságok létesültek. Az egyházszervezés azonban ide is kiterjedt: István királyunk létrehozta a Gyulafehérvár székhelyű erdélyi püspökséget, melynek egyik része a dobokai esperesség.
 A 13. században Doboka megye is belépett abba a folyamatba, amelyet nemesi vármegyék kialakulásának nevezünk, ahol a király egyre inkább elveszítette a tényleges hatalmát. IV. (Kun) László 1279-ben a területet egy nógrádi főúrnak adományozta.
Szolnok-Doboka vármegye monográfiája Szék alapítását IV. Béla király uralkodása (1235-1270) idejére teszi. 1291-ben III. András királyunk egy oklevélben megadja Tordaaknának azokat a jogokat, amelyeket Dés(akna), Szék(akna) és Kolozs is élvezett. Itt a következő kiváltságokról van szó: 1. Csak a király vagy a tárnokmester ítélkezhet felettük. 2. A település erőszakos megszállása és bírság kivetése tilos. 3. Csak a falunagy (villicus) bíráskodhat közöttük. 4. Vámmentes hetivásárt lehet tartani. 5. Az ott élő kereskedők vámmentesek.
A mai református templomot a 13. század közepén ciszterciek építették, gótikus stílusban. Építését ugyanaz az építő- és kőfaragó műhely végezte, mint a kerci templomot és ciszterci monostort (egykori Fogaras vármegye, ma Szeben megye). A templom az 1770-es években leégett, de újjáépítették.
A „kiskirályok” uralma idején ez a terület (mint minden királyi birtok Erdélyben) az erdélyi vajda, Kán László birtokába került, aki azonban hatalma leáldozása után, 1310-ben adta át Dést, Széket és Kolozst I. Károly királynak. 1312-15-ben pápai tizedszedők járták az országot, akik gondos felmérést is készítettek munkájukról. Az ő kimutatásuk alapján Szék egy összegben adózott és átlagosan 112 dénárt fizetett évente.
 Doboka megyében 1332-ig nincs román népességre vonatkozó adat. A román etnikum a 14. századtól fokozatosan szivárog be Erdély területére, a Mezőség területén hamarosan különálló tömböket alkot. Szék viszont magyar többségű falu marad egészen korszakunkig.
1366-ban Széket az a megtiszteltetés érte, hogy maga Nagy Lajos király látogatta meg. A városnak hosszan elhúzódó vitái voltak a szomszédos Bonchidával a határok ügyében, amelyet a király jött elsimítani. Nem tudni pontosan mennyit időzött Széken, de a várban bizonyára járt. Ennek a látogatásnak az emlékét őrzi a Királydomb nevezetű hely.
Szék története jóformán a 19. századig összefonódik a sóbányászattal. Kamaraispánjainak neve a 14. század második felétől ismeretes. Habár a sóbányászat királyi monopólium, a régiót birtokló főurak rendre ráteszik a kezüket a sóra vagy az abból származó jövedelemre, de ugyanígy az egyház is. A sóbányák jövedelmeit gyakran el is zálogosítják, így az egyház is részesült belőlük. 1326-ban Károly király elismerte, hogy az erdélyi püspök birtokolja a széki akna sótizedét.
Egy 1444-es oklevél szerint, Hunyadi János, akkor már erdélyi vajda, parancsba adja, hogy az ő részére a dési és a széki kamarákból egy tumenia sót adjanak át. Ugyanő, egy 1448-as oklevélben utasításokat ad a máramarosi só vágására, a széki és a dési pecsét őrzőjének személyére, és a só szállítására vonatkozólag. A halastavak jelentőségéről már középkori forrásaink is tudósítanak. Egy 1454-es oklevél szerint Vízaknai Miklós és leányai arra kérik Odwardus dési kamarást, hogy tartózkodjék a Szék város határán lévő halastó bitorlásától, mivel abból ők is részesedni kívánnak. 1471-ben Mátyás király megerősítette Széket eddigi jogaiban. Vagyis ugyanaz a jogköre, mint Kolozsvárnak, Budának és Esztergomnak. 1513-ban keletkezett oklevél tanúsága szerint, a szomszédos Székuláj Szék részeként szerepel. Az oklevél Szék város polgárai és a falu jobbágyai Kendi Gál és Petki Ferenc vasasszentiványi birtokára rontottak, és elhajtották onnan az állatokat. Egy 1523-ban kiadott oklevél arról tudósít, hogy a széki kamarából lopják a király sóját, ezért Daróczy Pál széki alkamarás megbízza Kálnay Andrást, a kolozsmonostori apátság adminisztrátorát, hogy nyomozzon az ügyben.
 1555-ben Széken az ágostai hitvallásúak zsinatot tartottak, ahol a katolikus egyházzal szembeni álláspontot Dávid Ferenc védelmezte (később Erdély unitárius püspöke).
Széket a 16. század második felében a Kendyek birtokolják. Először 1534-ben, Kendy Ferenc kapta meg Szapolyai Jánostól a széki sókamara jövedelmét. A család birtoklását sorban megerősítette Fráter György, János Zsigmond, majd a Báthoryak is. A Kendyek nevét Székkel kapcsolatban az is nevezetessé teszi, hogy a család egyik tagja, Kendy István, aki Báthory Gábor alkancellárja volt, más urakkal összeesküvést szervezett a fejedelem ellen. Kendy Kornisékkal, Kovacsóczy Istvánnal és Sennyei Pongráccal Széket szemeli ki a gyilkosság helyszínéül, de a megbízott merénylő nem tudja teljesíteni a feladatot. A krónikások szerint az összeesküvés megszervezésében a főurak nagyravágyása mellett szerepet játszott a fejedelem nőcsábászsága is. A pártosokat a besztercei országgyűlés fej- és jószágvesztésre ítélte, az ítéleteket Kolozsvárott és Szamosújvárt hajtották végre.
A sóbánya a 16-17. században is jó szolgálatot tett az országnak. Az Erdély történetében olvashatjuk, hogy a széki akna terméke (más sóbányák mellett) segítette az országot, midőn Kücsük pasa 1662-ben külön megsarcolta az erdélyieket.
Az Erdélyi Fejedelemség kialakulásával természetesen a fejedelmek monopóliuma lett a sóbányászat. 1665-ből fennmaradt a széki sókamara-ispán utasítása: melyben – többek között – a következő rendelkezések születnek: csak a kamaraispántól szabad sót vásárolni, a sóvágók kötelesek hetente bejárni az aknákat, a halastavakat rendben kell tartani, a kamaraházat és a majorságot megfelelően el kell látni. A bérezés megegyezés szerint történik. Az irat megemlíti, hogy a megelőző időszakban több visszaélés történt a sóforgalmazással kapcsolatban.
1717-ben Széket hatalmas szerencsétlenség érte: egy tatártámadás söpört rajta végig, mintegy 100 élő lelket hagyva maga után. Erre a tragédiára emlékeznek a székiek minden év augusztus 24-én, Szent Bertalan napján. Ekkor fogadták meg, hogy öltözékük alapszíne ezentúl a fekete és a piros lesz. A német etnikum ebben az időben tűnt el Székről, habár a német (szász) hatás még ma is megfigyelhető a széki táncokban. A falu benépesítésére Magyarországról és Székelyföldről hoztak betelepülőket, ami a névanyagban is tettenérhető. A románság viszont ekkortájt jelent meg Széken, ha kis számban is, a királyi kincstár és Mikes gróf jobbágyai révén.
1727-ben elkészült a város új úrbére, amely szerint a következő szolgáltatásokkal tartoznak a széki lakosok: a sókamarai épületeket és birtokokat a posztós sóvágókkal együtt kell ellátniuk. A tized felét be kell szállítaniuk a kamaraházba, a halastavakat gondozniuk kell. Cserébe kősót, gabonát, kosztot kaptak.
1787-ben Szék határában egy új település jött létre Kis-Szék néven (ma Săcălaia). Erre azért került sor, mert Szék nem tartozott szolgálattétellel a sóbányának, ezért létre kellett hozni egy jobbágyfalut. Ide már jórészt román nemzetiségűek költöztek.
 Magyarországon a 18-19. században katonai felméréseket végeztek, így Erdélyben is. Ezek a felmérések jól kirajzolják a település szerkezetének alakulását, a község terjeszkedését. Csipkeszeg területe két évszázad alatt egyre nőtt, létrejött a Városvégnek nevezett terület, amely ma már több utcára is tagolódik.
A 19. század elejére a sótermelés Széken gazdaságtalanná vált, jórészt a nagyobb hozamú máramarosi bányáknak köszönhetően. Ezt a helyzetet tetőzte, hogy 1812-ben bányaomlás történt, ami után végleg bedöngölték a járatokat, még a szerszámokat is elásták. Ezzel párhuzamosan Szék folyamatosan lehanyatlik. 1828-ban a dobokai vármegyeházat Székre helyeztették, de nem sokáig volt ott, hamarosan a börtönnel együtt Bonchidára vitték.
Az 1848-49-es eseményekben székiek is részt vettek: Bárdi István vezetésével nemzetőrség alakult, akik a románok ellen bocsátkoztak harcba. Sokan adományokat folyósítottak Kossuth felhívására. A Bem tábornok elől menekülő Urban megsarcolta Széket, és a románokkal fel akarta gyújtatni, de ez nem sikerült.
Az 1876-os megyerendezés értelmében (1876./XXXIII. tc.) létrejött Szolnok-Doboka megye, Dés székhellyel. Szék a szamosújvári járáshoz tartozott. Magyarország Helységnévtárából pontos információkat tudhatunk meg Szék község lakosságára vonatkozólag. Az 1870-es évek elejétől 1910-ig, a Monarchia utolsó népszámlálásáig, Szék demográfiailag nem mutat nagy változásokat. A házak száma nagyjából 700-800 körül mozog, a lakosság száma pedig 2800-3500 főre tehető. Az itt élők túlnyomó többsége magyarajkú, román családok csak elvétve fordulnak elő. Jelentősebb etnikumot képez a cigányság, akik a Cigánysoron (a falu északi részén) élnek, és jellemzően kubikolásból és zenélésből tartják fenn magukat.
Az 1882-es összeírás leltárt ad a településen található infrastruktúráról: posta-takarékpénztár, sósfürdő-részvénytársulat, a vöröskereszt-egylet fiókja, illetve a ferences rend szerzetesháza is működik itt. 1877-ben Széket rendezett tanácsú várossá, 1884-ben nagyközséggé nyilvánították. 1890-ben a filoxéra vész Széken is súlyos pusztítást végzett a szőlőtermésben. A járvány előtt mintegy 9-10 hegyen szüreteltek, bár az ebből a szőlőből készült bor eléggé savanyú. Ezután gyümölcsöseket telepítettek, melyek közül túlnyomó többségre tett szert a szilva. Az ebből készült pálinka viszont kiváló minőségű.
1895-ből származó mezőgazdasági statisztikák szerint a falu a következő területekkel rendelkezik (a számok kataszter holdban értendők): szántóföld 4707, kert 183, rét 1690, beültetett szőlő 116, legelő 1435, erdő 1811, nádas 157, nem termő terület 424. Ez összesen 10523 kataszter hold földet jelent.
1899-ben Széket súlyos tűzvész pusztította, melynek áldozata lett a falu nagy része, alig maradt épület, amely ne rongálódott volna meg, ne dőlt volna össze. Ez a szerencsétlenség – a közjogi intézkedéseken kívül – még inkább hozzájárult ahhoz, hogy Szék a községek státuszába süllyedt.
A 20. században megszaporodnak Székkel kapcsolatban a néprajzi adatok. Bartók és Kodály néprajzi kutatásai nyomán, melyek 1905 körül indultak, egyre több kutató felfigyelt az elmúló paraszti világ értékeire. Megkezdődött egy évtizedeken keresztül tartó folyamat, amely azt célozta meg, hogy a Kárpát-medence tárgyi és szellemi népkincsét megőrizzék az utókor számára, és amely az 1970-es években meginduló táncházmozgalomban csúcsosodott ki. Az 1940-es évek elején Lajtha László végezte a széki gyűjtést.
1920-ban, a trianoni békeszerződés értelmében Szék is Románia része lett. 1940-ben – a 2. bécsi döntés értelmében – Erdély északi része a Székelyfölddel együtt visszatért Magyarországhoz. Ehhez a területhez tartozott Szék is, habár a határvonal pár kilométerrel délebbre húzódott. Természetesen az 1947-es párizsi békeszerződés visszacsatolta ezeket a területeket Romániához.

  • Itt született Redmeczi T. János református pap, akinek Bethlen Gáborról írt könyvét 1662-ben Kassán adták ki.
  • Itt született Aranka György 1737. szeptember 15-én; tudományszervező, író, költő
  • Itt született 1878. november 12-én Köpeczi Sebestyén József művészettörténész, heraldikus, festőművész.
  • Itt született és élt Filep Istvánné Győri Klára mesemondó (1899-1975).
  • Itt született 1925-ben Csorba István agrármérnök, gazdasági szakíró
  • Itt élt és halt meg Karsai Mihály vőfélykönyvíró. A ránk marad vőfélykönyvet Hoppál Mihály, neves néprajzkutató adta ki Budapesten.
  • Itt született zabolai Mikes Kelemen honvéd huszár ezredes (1820–1849)

Elhelyezkedése
Szék (Románia)
Szék
Szék
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 55′ 47″k. h. 23° 53′ 46″

2016. szeptember 29., csütörtök

Kéménd / Folytatás a posztban


Kisalföld peremén, Párkánytól 13 km-re északnyugatra, a Garam jobb partján fekszik.
 A régészeti leletek tanúsága szerint területén már az újkőkorban éltek emberek. Agancsból, csontból, pattintott kőből készített eszközeiket találták meg a környéken. Az i. e. 400 körüli időben kelták érkeztek a vidékre, a Garam jobb partján fekvő temetőjükből számos korabeli ékszer és cserépmaradvány került elő. A falu legmagasabb pontját képező Várhegyen ebben az időben földvár állt. Valószínűleg a falu közelében zajlott az a döntő csata, melyet 173-ban Marcus Aurelius császár a kvádokkal vívott.
A falu első írásos említése 1183-ből származik "Camend" néven. 1217-ben a Hont-Pázmány nembeli Amadé volt a birtokosa. 1543-ban Esztergom eleste után a vidéket elfoglalták a törökök. 1595-ben a török ellen készülődő császári katonák fosztották ki a falut. 1683-ban a korábban a töröknek behódolt falut a párkányi csata után győztes lengyelek teljesen elpusztították. 1696-ban mint lakatlan helyet említik, 1699-re azonban az esztergomi érsekség birtokaként újból benépesült, ekkor 54 adófizetője volt. 1705 augusztusában a kurucok ellen harcoló császári csapatok fosztották ki. A 18. században a falu fejlődésnek indult, 1755-ben már állt az új templom is. Iskolája 1732-ben nyílott. 1787-ben 151 házában 884 lakos élt. 1828-ban 173 háza állt 1039 lakossal, akik főként mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak.1849. április 20-án itt ugrasztotta meg egy magyar sereg Wyss vezérőrnagy császári seregét. 1885-ben a falut elérte a vasút is, a Párkány-Léva vonal egyik állomása lett. Lakói főként mezőgazdasággal, állattartással, gyümölcs- és szőlőtermesztéssel, kosárfonással foglalkoztak. A faluban olvasókör és önkéntes tűzoltó egyesület működött.
Vályi András szerint "KÉMÉND. Elegyes magyar, és tót falu Esztergom Várm. földes Ura az Esztergomi Érsekség, lakosai katolikusok, fekszik Garam vize partyán, mellyen szép hídgya van, Párkányhoz mint egy más fél mértföldnyire, postája is vagyon, határbéli földgye jó, legelője elég, fája tűzre, és épűletre, szőlleji jó borokat teremnek; el adásra alkalmatos módgyok van, közel a’ Dunán, ’s Esztergomban, réttyeinek, és legelőjének egy részét Garam vize néha meg szokta önteni." 
Fényes Elek szerint "Kéménd, Esztergom, most Komárom vmegyében, régi magyar falu, a Garan jobb partján, Esztergomtól északra 2 mfd., a lévai és nyitrai országutban: 961 kath. lak. s egy jól dotált plébaniával. Határja egészen róna s első osztálybeli: van jó fekete földje, rétje, legelője bora, fája. Hajdan a Hunt Pazman fam. öröksége volt, de 1392-ben Ugrinus gróf az esztergomi érseknek kénytelenitetett általengedni, mivel testvérjei nagy pusztitást követének el az érseki jószágokban. Az itten volt postahivatal eltöröltetett, de ujra felállitatott. F. u. az esztergomi érsek. A lakosok birnak 1449 1/2 hold első, 724 h. második osztályu szántóföldet, 464 1/2 hold rétet, 983 1/2 kapa szőlőt." 
A trianoni békeszerződésig Esztergom vármegye Párkányi járásához tartozott, majd a csehszlovák állam része lett. 1938 és1945 között újra Magyarország része volt. A Beneš-dekrétumok alapján 1947-ben 120 magyar családot erőszakkal Csehországba kényszermunkára deportáltak.



Nevezetességei

  • Urunk mennybemenetele tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1755-ben épült. A 20. században új toronnyal bővítették.
  • Szűz Mária szobra 1883-ban készült.
  • Második világháborús hősi emlékmű.
  • A falunak jellegzetes (kurtaszoknyás) népviselete van, emellett a népi építészet számos szép példája látható a településen.
  • Az Ördöngösi dűlőben fekvő Iszomfalva több mint 300 borpincéje és présháza, mely egyúttal kulturális rendezvények színhelye is.
  • A Garam mentén fekvő Szerelem-sziget ifjúsági tábora.



Elhelyezkedése
Kéménd (Szlovákia)
Kéménd
Kéménd
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 47° 53′ 17″k. h. 18° 38′ 40″
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...