Csongrád / Folytatáshoz kattints a posztra

 Csongrád a Tisza jobb partján, a Körös torkolata (Körös-torok) alatt fekszik. Megközelíthető közúton Kiskunfélegyháza (Gátér) és Szentes felől a 451-es úton, valamint alsóbbrendű utakon Szeged (Felgyő), Csépa és Tiszaalpár felől. Vasúton megközelíthető Kiskunfélegyháza és Szentes felől a 147-es számú vasútvonalon. A 20. század első felében kisvasút kötötte össze Felgyővel. Tiszai átkelőhely, közúti és vasúti híd köti össze Szentessel, valamint pontonhíd Csépával.

 Kedvező földrajzi helyzete miatt az újkőkor óta lakott hely.

• A Csongrád név első említése a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében maradt fent.

Árpád fejedelem – a monda szerint – 896-ban a vidéket Ond törzsének adta szálláshelyül. Ond fia, Ete földvárat építtetett, melyet „Csernigrádnak” (fekete várnak) neveztek el, amelyből eredhet a város neve.

• A 11. században Szent István a vármegye központjává tette. A tatárok valószínűleg feldúlták 1241-ben, mert ezután IV. Béla Szegedre tette át a megyeszékhelyt.

• A 15. század elején a település ismét városi rangot kapott.

• A földvár az évszázadok folyamán elpusztult, s ma semmi nyomát sem találni.
• A Csongrád nagy léptekben fejlődött, 1720-as években felépült a belsővárosi Szent Rókus Templom, majd 1769-ben a főtéren lévő Nagyboldogasszony-templom is.
• A Rákóczi-szabadságharc bukása után Csongrád gróf Károlyi Sándor birtoka lett.

• A várost szabadságharcbeli részvétele miatt 1849-ben az osztrákok felgyújtották.

• A 19. század második felében Csongrád népének a Tisza-szabályozás adott munkát, ekkor alakult ki a kubikus életforma.

• 1876-ban Csongrád feladta a többlet-adóterhekkel járó rendezett tanácsú városi rangot és nagyközséggé alakult, 1923-ban azonban a helyiek ismét a várossá alakulás mellett döntöttek.

Az 1930-as években volt a város polgármestere Piroska János; az ő nevéhez köthető az állami borközraktár, a református templom és a villanytelep megépítése, valamint az utcák és közterek teleültettetése platánfákkal, amik máig meghatározzák Csongrád arculatát. Ő volt a kezdeményezője és részben a tervezője is az új városházának.

 Halászház a nagyrészt műemléki védettségű, élő múzeumként működő Belsővárosban

Halászház a nagyrészt műemléki védettségű, élő múzeumként működő Belsővárosban

A Csongrádi Gyógyfürdő és Strand hét medencével rendelkezik, melyek közül kettő nyitott, három fedett és két időszakosan fedett. Vize mozgásszervi és idegrendszeri betegeknek is ajánlott. A város környékén a síkvidéki fekvése ellenére számos természeti érték vonzza a kirándulókat. Ezek közül talán a legnevezetesebb a Körös folyó torkolatával átellenben fekvő homokpad, a Körös-torok. A Tisza nyárközepi alacsony vízállása idején a homokpad szárazra kerül, a finom szemű folyami homokon évtizedek alatt a környék legnagyobb szabadstrandja alakult ki. A Körös-torokban évek óta nagy sikerrel rendezik meg a Körös-toroki Napok nevű strandfesztivált, amely a legnagyobb ilyen jellegű rendezvény a Dél-Alföldön. A strand környezetében összefüggő nyaraló- és szórakozónegyed jött létre.

Nevezetességei

• Körös-torok
• Holt-Tisza
• Ellés-monostor
• Fahíd
• Belváros
• Belsőváros

Templomok

• Nagyboldogasszony-templom
• Szent Rókus-templom
• Piroskavárosi Szent József-templom és Ferences kolostor
• Református templom
• Baptista Templom, Imaház - Új Bárka Keresztyén Közösségi Ház
• Temetői kápolna

• Csongrádi Tájház (Gyökér u.)
• Tari László Múzeum (Iskola u. 2.)
• Széchenyi István Általános Iskola helytörténeti gyűjteménye (Széchenyi u. 29.)
• Csongrád Galéria (Kossuth tér 7.)
• Művésztelep (Tanya 833.)

Elhelyezkedése

Csongrád Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 42′ 41″, k. h. 20° 08′ 25″Koordináták: é. sz. 46° 42′ 41″, k. h. 20° 08′ 25″ térkép ▼

Csongrád Pozíció Csongrád megye térképén

Kassa / Folytatáshoz kattints a posztra

 A Szent Mihály-kápolna

Kassa (szlovákul: Košice, németül: Kaschau) Szlovákia második legnagyobb városa, az egykori Abaúj-Torna vármegye székhelye, ma a róla elnevezett kerület és járás központja, katolikus érseki és evangélikus püspöki székhely. Népessége 2011-ben 240 688 fő volt, ebből 6382 magyar (2,65%).Abaszéplak, Bárca, Hernádtihany, Kassaújfalu, Kavocsán, Miszlóka, Pólyi,Saca, Szentlőrincke, Szilvásapáti és Zsebes községeket csatolták hozzá.
A város a Hernád partján, a Kojsói-havasok lábánál fekszik.

 Harangjáték a zenélő szökőkút mellett, amely minden órában más dallamot játszik

A település ősidők óta lakott hely, ahol 13. században hospesek telepedtek le. A várost először 1230-ban, erődítményeit 1312-ben említik, amikor Károly Róbert vezére, Görgey Jordán ostrom alá veszi a Csák Máté-párti várost.1347-től szabad királyi város.

„Mi Lajos, Isten kegyelméből Magyarország királya, ezen oklevelünkkel tudtára adjuk mindenkinek, akit illet, hogy királyi kegyünk által, tekintettel hű kassai polgáraink és vendégeink hasznára, azt akarván, hogy ugyanezek felemelkedjenek a kegyelem ajándékai által, alázatos folyamodványukra személyes jóindulatunkból engedélyeztük ugyanezen kassai polgáraink részére, hogy ettől fogva városuk titkos és nyilvános pecsétjén és zászlóján joguk legyen és örökké használhassák a királyi címerünkből kivett pajzsformát, melyben felül kék színű sáv három liliom ábrájával húzódik, és oldalt lentről négy vörös és ugyanannyi fehér vonal. Titkos pecsétünk alatt ezen oklevél igazolására, kiváltság formájában fogjuk kiadni ugyanazon polgáraink hasznára nagypecsétünk alatt, amennyiben ezt elénk fogják terjeszteni. Kelt Diósgyőrben, az Úr mennybemenetele előtt két nappal 1369. május 7.”

1374-ben Nagy Lajos király országgyűlést tart itt, ezen a rendek elismerik a leányági örökösödést. 1441-ben sikertelenül ostromolta Perényi Miklós, majd I. Ulászló is. 1449-ben a város alatt verte meg Giskra cseh serege Székely Tamás magyar seregét, s a csatában a magyar hadvezér elesett. 1491-ben Albert lengyel herceg fél évig ostromolta eredménytelenül. 1526-ban I. Ferdinándnak meghódolt, 1536-ban Szapolyai János foglalta el, de 1551-ben ismét Ferdinándé. 1604-ben Bocskai szállta meg, innen szólította fel a nemességet az alkotmány és a vallásszabadság védelmére. Bastasikertelenül ostromolta, de 1606-ban ismét a királyé lett. 1606. december 29-én itt halt meg Bocskai István fejedelem, itt is temették el. Hívei szerint megmérgezték, de valószínűleg vízkórban hunyt el.

 Az Orbán-torony

A város a 17. században hosszabb ideig az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. 1619.szeptember 5-én Bethlen Gábor foglalta el, innen adta ki kiáltványát, és itt tartotta esküvőjét 1625. március 2-án Brandenburgi Katalinnal. 1644. január 18-án itt kiáltják ki a rendek I. Rákóczi Györgyöt Magyarország fejedelmévé. 1657-ben a jezsuiták főiskolát és nyomdát alapítottak itt. Az 1670-es években többször eredménytelenül ostromolták a kurucok. 1677. november 26-án a császáriak a lázadó várost elfoglalva a vezetőket kegyetlenül kivégezték. A császáriak a várostól délre 1670 és 1676 között ötszögű citadellát építettek, amelyet Thököly 1682-ben elfoglalt, majd 1685. október 25-én Caprara generális foglalta vissza. 1596 és 1700 között az egri püspök székhelye volt.1703-ban Rákóczinak hódolt, 1706-ban Rabutin sikertelenül ostromolta, végül 1711.április 27-én foglalták el a császáriak. 1713-ban lebontották a citadellát, nyoma sem maradt.

1788-ban itt jelent meg az első magyar nyelvű folyóirat, a Magyar Museum. 1802-től püspöki székhely. A városfalakat a 18. század végétől 1856-ig fokozatosan lebontották, csak a Hóhér-bástya és kisebb falszakaszok maradtak fenn. 1848. december 8-án és 1849. január 4-én is a közelében verte meg Schlik császári tábornok a magyar honvédsereget (kassai ütközet). 1849. február 15-én vonultak be a honvédek a városba, de június 24-én az oroszok megszállták.

1906-ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, amikor a fejedelmet a dóm kriptájába temették el. 1910-ben 44 211 lakosából 33 350 magyar (75,4%), 6547 szlovák, 3189 német, 453 lengyel, 227 cseh és 210 ruszin volt. 1918-ban elfoglalták a csehek, 1919. június 6-án a magyar Vörös Hadsereg visszafoglalta, majd a Clemenceau-jegyzék értelmében kiürítette. 1920. június 4-én trianoni békeszerződéssel hivatalosan is Csehszlovákiához került. Regionális központi szerepét Magyarországon Miskolc vette át. 1935-ben megtalálták a híres kassai arany éremleletet.

 A Szent Erzsébet-dóm

1938-ban az első bécsi döntés értelmében visszakerült Magyarországhoz. A város lakossága 1938. november 11-én ünnepélyesen fogadta a bevonuló magyar csapatokat és Horthy Miklós kormányzót. 1941. június 26-án bombatámadás érte, három felségjel nélküli bombázó összesen 29 db százkilós bombát vetett a városra. 32 halálos és 82 sebesült áldozat mellett tetemes anyagi kár is keletkezett. Egy bomba nem robban fel és cirill-betűs feliratokat találtak rajta, ennek alig várt ürügyén Magyarország deklarálta hadiállapotát a Szovjetunióval. Egyik verzió szerint a közeli, Kassára nagyon hasonlító Eperjes német hírközpontja lehetett a céljuk, amely a fasiszta szlovák bábállam területén maradt. Hazánkat nem is volt célszerű bevonni az eszkalálódó háborúba. Szerencsétlen navigációs hiba okozhatta tehát ezt a számunkra tragikus végű konfliktust, amit a lassacskán megnyíló orosz levéltárak adatai sem cáfolnak. Kassáról 1944. május 15-én indítottak két vonatszerelvényt Auschwitzba. Ezeken 7684 kassai zsidót szállítottak a haláltáborba. Május folyamán még két, június 3-án pedig még egy szerelvény indult el, további 9013 kassai és környékbeli zsidóval. 1945. január 19-én foglalta el a szovjet hadsereg, ekkor újra Csehszlovákia része lett.1945. április 4-én itt hirdette meg Beneš elnök a hírhedt kassai kormányprogramot. Ma Szlovákia keleti részének központja.

 A Fő utca

 Az Andrássy-palota

• A város legnagyobb műemléke az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt Szent Erzsébet-dóm.
  • A dóm helyén már a 13. században állt egy templom, amely 1378-ban leégett. Ezután fogtak hozzá a dóm építéséhez, de csak 1520-ban fejezték be véglegesen a nagyméretű háromhajós csarnok-templomot. 1556-ban tűz pusztította, később többször is javították, végül 1877 és 1896 között Steindl Imre tervei szerint építették újjá. Északi tornya 1775-ben, befejezetlen déli Mátyás-tornya 1904-ben nyerte el mai formáját. Szárnyas főoltára 1474 és 1477 között készült. A dóm altemplomában temették el 1906-ban a Rodostóból hazahozott hamvait. Márványkoporsóját nemzeti színű szalagos koszorúk sokasága borítja. Beléptidíj ellenében, akár kiváló magyar nyelvű idegenvezetéssel is meg lehet tekinteni.
• A zenélő szökőkút a harangjátékkal
• Domonkos temploma az 1250-es években már állott, eredetileg gótikus, majdbarokkizálták, mai formáját 1894-ben kapta.
• A ferences templom a 14. század végén épült, később barokkizálták.
• Evangélikus temploma 1816-ban épült.
• Görög katolikus temploma 1882 és 1886 között épült.
• A várostól északnyugatra emelkedő dombon 1736 és 1758 között épült fel a Kálváriatemplom, 1773-ban katonai raktár lett, 1820-ban visszaadták az egyháznak és újra felszentelték, 1826-ban XII. Leó pápa teljes búcsút engedélyezett az ide látogatóknak. A templom a kassaiak búcsújáróhelye.
• Kassán áll a Kelet-szlovákiai Múzeum (régebbi Rákóczi Múzeum) 19. század végi épülete is.
• A város üdülőhelye a Hernád partján épült Kassafürdő.
• Orbán-torony
• Ortodox zsinagógája a Puskin utcában, az 1930-as években épült.

 Rákóczi rodostói házának mása Kassán, eredeti a fejedelem által készített bútorokkal. A ház elé 2006-ban állítottak szobrot

• Rodostói ház (Rákóczi utolsó háza – ill. annak másolata a múlt század 40-es éveiben épült és csak fél évszázaddal később lett a Kelet-szlovákiai Múzeum egyik állandó kiállítóhelye. Az eredetije a törökországi Rodostóban található. A török építészet egyedülálló példájaként betekintést nyújt II. Rákóczi Ferenc életének utolsó időszakába is, aki száműzetésének éveit ilyen épületben töltötte. Hogy az összkép még teljesebb legyen, eredeti berendezésének egy részét Törökországból szállították ide.)

A városi színház épülete

Elhelyezkedése

Kassa Pozíció Szlovákia térképén

é. sz. 48° 43′ 08″, k. h. 21° 15′ 28″

Nagybánya / Folytatáshoz kattints a posztra

 Nagybánya (románul: Baia Mare, németül: Frauenbach, Neustadt, régi elnevezése Asszonypataka, latinul Rivulus Dominarum) municípium Romániában. Máramaros megye székhelye.
Nevét arany- és ezüstbányáiról kapta, előtagja a szomszédos Felsőbányától különbözteti meg. Korábban Asszonypatakának (1329) hívták, mivel a királyné tulajdona volt, utótagja a mellette folyó patakra utalt.

 A város az ország északnyugati részén, a Nagybányai-medencében, az 1307 m magas Rozsály-hegy déli lábánál, a Zazar folyó partján fekszik. Északról a Gutin-hegység (és az annak részét képező Rozsály-tömb, románul Igniş) határolja.

Közigazgatási területe 234,71 km², a városhatáron belüli, szűken vett terület pedig 33,75 km². A szomszédos községek délen Lénárdfalva ésTőkésbánya, keletre Felsőbánya, nyugatra pedig Alsótótfalu.

 Egyes történelemkutatások szerint a város első említése 1142-ből, II. Géza korából való (Frauenbach, Asszonypataka néven), amikor a király szászokat telepített a környékre. Mások szerint a tatárjárás után, IV. Béla uralkodása idején jött létre. A legrégebbi fennmaradt oklevél 1327-ből való; ebben Károly Róbert király Zazarbánya néven említi a települést. Tőle származik egy 1329-es oklevél is, melyben Rivulus Dominarumnak (Asszonypataka) hívja, a szomszédos Felsőbányát pedig Mons Mediusként (Középhegy) említi. A Rivulus Dominarum elnevezés arra a középkori apácazárdára vonatkozott, amely a mai Klastrom-réten állt. Nagy Lajos király 1347-ben, majd 1376-ban állított ki kiváltságlevelet a városnak; a másodikban többek között a bányászatot is szabályozta.

 Nagybánya akkori polgárai idetelepült német ajkú iparosok, bányászok és kereskedők voltak. A bányaváros védőszentje Szent István király. Nagybánya messzi földön híres volt Szent István nevezetű gótikus stílusú templomáról, ami egyedi módon kéthajósnak épült, és 1387-ben fejezték be. A templom méretei impozánsak voltak, az épület 50 méter hosszú, tornya pedig 40 méter magas volt. Hatalmas tornya, a Szent István-torony a mai napig magaslik Nagybánya felett. 

A város iskolájáról 1380-ból maradt fenn írásos emlék. Ebben az időben a brassóiszármazású Theodoricus volt az iskolamester. Az 1408-as évben városi kórházról tesznek említést. Pénzverde már 1411-ben működött.

A város 1411-ig királyi város volt, ekkor azonban Zsigmond király Lazarovits István szerb uralkodónak adományozta. Később Hunyadi János kezére került s keze alatt a bányászat ismét fellendült. Hunyadi János házat épített Nagybánya főterén, ami mai napig is megtekinthető.

 1464-ben Mátyás király kiváltságlevelet írt a városnak, az ő uralkodása alatt a bányászat ismét megerősödött. A moldovaiak betörései miatt, Nagybánya kérésére Mátyás király megengedte a városnak, hogy falakkal, sáncárkokkal és bástyákkal vehessék körül. Ezekből napjainkra már csak a Mészáros-bástya maradt fönn. Ebben az időszakban a Magyar Királyság aranytermelésének több mint fele Nagybánya kezében volt.

1551-ben a Habsburg-házbeli I. Ferdinánd birtokába került a város. A bányák ekkor magánkézből bérlők kezébe kerültek s a rablógazdálkodásuk miatt a bányászat ismét hanyatlófélbe került, az egyébként jól felszerelt, európai szintű bányák ismét elhanyagolttá váltak. A bányászat mellett kőművesek, ácsok, kőfaragók, szűcsök, fazekasok, szabók, ötvösök voltak jó hírű mesteremberei Nagybányának. A nagybányai ötvösök országszerte ismertek, egy közülük, Bánfihunyadi Ötvös János világhírre tett szert azzal, hogy a londoni Gresham kollégium tanárává vált, s az angolok kiemelkedő tudósként tisztelik. Egy másik híres ötvös, Ocsovai Dániel II. Rákóczi Ferenc pecsétnyomóját készítette. 1547-ben Kopácsi István a város lakóit a reformáció mellé állította, és megalapította a Schola Rivulinát, Erdély és a Partium(valamint a mai Románia) területének első középiskoláját, amely 1755-ig működött.

1620-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem megvonta a bérlés jogát a bányákat szipolyozó addigi bérlőktől és Nagybánya városára ruházta át. A 17. század közepén Nagybánya I. Rákóczi György erdélyi fejedelem tulajdonába került, majd II. Rákóczi Györgyé lett. 1660 elején a váradi Ali pasa portyázó csapatai dúltak a környéken, majd 1660 nyarán hatalmas, 16000 arannyi váltságdíjat csikartak ki a várostól.

1664-től, a vasvári béke után Nagybánya osztrák kézre került. 1672-ben Cobb császári generális parancsára levegőbe röpítették a város védrendszerének jelentős részét. 1685-ben a császári hadak Máramarosban teleltek, megszállás alatt tartva a vidéket. 1687-ben a reformátusok elvesztették az István-templomot és az iskolájukat, amit a jezsuiták 1691-ben vettek át. 1692-ben a minorita rend megkapta a várostól a Szent Miklósról nevezett kispiaci templomot, ami mellé rendházat építettek.

II. Rákóczi Ferenc 1703-ban átállásra szólította fel a várost, minekutána Nagybánya támogatta a fejedelem szabadságharcát. A szabadságarc bukását követő Szatmári béke visszaállította az azelőtti állapotokat. VI. Károly német-római császár viszont 1712-ben ismét elismerte és megerősítette a város kiváltságait. 1742-ben pestisjárvány pusztított Nagybányán. A pénzverde épületét 1739-ben fejezték be. Ez az épület ma is látható, a megyei történelmi és régészeti múzeum van benne.

1771-ben kezdték el a görög katolikus templom építését, majd 1792-ben a Híd utcai református templomét. 1793-tól négyosztályos görög katolikus népiskoláról vannak feljegyzések. A Magyar Jádzó Társaság 1796-ban kért engedélyt a város tanácsától, és 1797-ben már német nyelvű társulat is működött. 1802-ben építették a Fekete Sas fogadót, amelyben 1847 szeptember havában Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szállt meg.

1848-ban a város a forradalom mellé állt, ebben az évben Kossuth Lajost Nagybánya díszpolgárává avatták. 1848 decemberében Bem József tábornok innen indult Kolozsvár elfoglalására. A szabadságharc bukása után Berenczey László erdélyi kormánybiztos sok más forradalmárral együtt Nagybányán talált rejtekhelyet.

A világosi fegyverletételt itt is csaknem két évtizedes csend követte, de a kiegyezés (1867) után a kincstári és magánbányák újabb virágzása következett. Létrejött a Kaszinó-egyesület (1834), a Polgári Olvasókör (1869), majd 1896-ban megalakult a magyar képzőművészet egyik legjelentősebb központja, a nagybányai festőiskola. Kiépült a vasútvonal Szatmár és Dés felé, kigyúltak az első villanylámpák (1909). 1889-ben jelent meg az első román nyelvű újság, a Gutinul című hetilap.Lakossága fél évszázad alatt több mint kétszeresére nőtt.

 1919. január 9-én bevonultak a román királyi csapatok. A román közigazgatás első két évtizedében megerősödtek a román intézmények. A középoktatás nyelve román lett, a görög katolikus püspökség Máramarosszigetről Nagybányára költözött, de eredménytelen harc folyt azért, hogy Szatmár megye székhelyét ide költöztessék.

A második bécsi döntés értelmében 1940. szeptember 7-én Nagybányára is bevonult a magyar honvédség. A honvédség tiszteletére állított diadalkaput nem sokkal korábban egy román harckocsi letarolta. 1941. június 27-én, egy nappal a kassai bombázás után a szovjet légierő bombázta Nagybányát.

A II. világháború után, amikor a visszatérő román közigazgatás megszüntette a megyerendszert és létrejöttek a tartományok, Nagybánya Máramaros tartomány, majd az újabb megyésítéssel Máramaros megye székhelye lett. Ezzel egy időben új városnegyedek, vállalatok, intézmények jöttek létre. Bevándorlás nyomán a lakosok száma 18 000-ről 170 000-re nőtt.

Látnivalók

• A Szent István-torony az elpusztult 14. századi gótikus templom tornya, maga a torony a Hunyadiak korában épült Hunyadi János és Mátyás király adományaiból
• A Szentháromság-templom, 1718-ban épült barokk stílusban
• Evangélikus temploma 1912-ben épült szecessziós stílusban, oltárképét Iványi-Grünwald Béla festette
• Mészárosok tornya a 16. században épült, a középkori város déli (kővári) kapuját védő bástya volt
• Ortodox székesegyháza is a 20. század elején épült, eredetileg görög katolikus székesegyház volt
• Híd utcai református templom a 18. századból, a nagybányai festőiskola kedvenc témája
• Szent Antal-templom
• Zsinagóga
• Erzsébet-ház, állítólag Szilágyi Erzsébet lakott itt férje, a házat építettő Hunyadi János halála után
• Híres festőiskoláját Hollósy Simon hozta létre 1896-ban, itt alkotott Ferenczi Károly, Iványi-Grünwald Béla, Glatz Oszkár,Csók István, Thorma János és sokan mások; számos alkotásuk a helyi szépművészeti múzeumban, illetve magángyűjteményekben látható
• Történelmi és régészeti múzeuma (az egykori pénzverde épületegyüttesében), szépművészeti múzeuma (a volt vármegyei sóhivatal épületében), néprajzi múzeuma, falumúzeuma és ásványtani múzeuma van, valamint számos képzőművészeti kiállítóterme
• Csillagvizsgálója és planetáriuma az újvárosban, az óvárostól délre található

Elhelyezkedése

Nagybánya Pozíció Románia térképén

é. sz. 47° 39′ 25″, k. h. 23° 34′ 27″

Lippa / Folytatáshoz kattints a posztra

 Aradtól 30 km-re keletre, a Maros bal partján fekszik.
Nevének eredeti formája az ősszláv *lipova (vъsъ) 'hársas (hely)'. (Vö.Tapolylippó, Lippó – 1903-ig Lipova, Kislippa – 1908-ig Lippa.) Német neve a magyarból, román neve a szerbből származik. Első említése: Lipwa (1315 v.1316).

 Várát valószínűleg IV. Béla emeltette a tatárjárás után. 1285-ben visszaverte Nogáj tatár kán ostromát. Károly Róbert alatt nagy fontosságú várossá fejlődött, 1315 és 1317 között a király gyakran tartózkodott itt. Itt is létrehozott királyi pénzverőkamarát 1325 körül, sőt 1328 körül a feltételezett szegedi pénzverdét is Lippára helyezte át, ami 1331-1442 között szűnt meg. 1325-ben ferences kolostort alapítottak benne, 1531-ben pedig begina kolostora is volt. 1333-ban Arad vármegye legnagyobb városa volt. 1440-ben, a solymosi uradalom tartozékaként Hunyadi János szerezte meg. 1462-ben Jan Giskra az átadott felvidéki várai fejében Mátyás királytól megkapta a solymosi és lippai uradalmat. Halála után ezeket Bánfi Miklós és testvére, Jakab örökölte volna, ők azonban még beiktatásuk előtt elfoglalták a várat. Ezért Mátyás fiának,Corvin Jánosnak adományozta. 1510-ben Brandenburgi György őrgróf bástyákkal és védművekkel erősítette meg. 1514-ben várnagya, Bodó Miklós, harc nélkül átengedte a a parasztseregnek. A felkelés leverése után Szapolyai János birtokába került, aki 1529-ben szabad királyi várossá emelte.

 Buda eleste után a koronával és a gyermek János Zsigmonddal ideköltözött az özvegy Izabella királyné és itt húzódott meg 1542 májusáig. 1551-ben Fráter György I. Ferdinándnak engedte át. 1551 őszén Mehmed ruméliai beglerbégnek a zömében szerb lakosság feladta a várat, ezután a törökök feldúlták a várost. Novemberben Fráter György és Castaldo foglalta vissza.1552-ben, miután az Aldana tábormester vezette spanyol őrséget evakuálták, ismét török kézre került. Ekkortól szandzsákszékhely volt. Az 1570-es években100-500 török katona állomásozott a várban. A negyven éves török uralom alatt szefárd zsidók is éltek itt. 1595-ben Borbély György erdélyi serege foglalta vissza. 1595-ben a temesvári beglerbég vette ostrom alá, de Báthory Zsigmond felmentő seregének közeledtére visszavonult. Báthory Temesvár sikertelen ostroma után kétezer főnyi helyőrséget helyezett el a várban. 1598. június 27-én Szaturdzsi Mehmed csapata szenvedett a város mellett vereséget az erdélyiektől. 1600-ban Mihály vajda, 1604-ben Bocskai, 1605-ben a temesvári pasa, 1606-ban Petneházy István foglalta el. 1606–06-ban birtoklásának kérdése kulcsszerepet játszott Erdély és a Porta diplomáciai kapcsolatában. Rákóczi Zsigmond a szerb katonaság által védett várost felmentette minden adó alól.

1616-ban az erdélyi országgyűlés elrendelte átadását a töröknek. Mivel Vajda István kapitány nem volt hajlandó teljesíteni a parancsot, Bethlen Gábor fegyverrel vette be a várat, majd engedte át a temesvári beglerbégnek. A török kijavította és bővítette az erősséget. Helyőrségét jelentősen megerősítették, részben a környező végvárak idemenekült török védőivel. 1621-ben a janicsárokon kívül 953, 1660-ban 800 katonából állt. 1658. június 26-án itt verte meg II. Rákóczi György fejedelem Ahmed budai pasa seregét. Evlija Cselebi szerint a belső várat hármas falrendszer vette körül és a külső váron belül ezerötszáz ház állt. A törökök bevezették a városba forrásainak vizét, az utcákat gerendákon nyugvó deszkákkal burkolták. Állítólag hét iskolája működött. 1686. január 26-án, négynapos ostrom után Caraffa és Veterani foglalták vissza. Ezután 1690-ben a törökök, 1691-ben Veterani, 1695. szeptember 7-én ismét a törökök foglalták el, az utóbbi ostrom során súlyosan megrongálódott. Az 1699-es karlócai béke értelmében a törökök a megmaradt részeket is lerombolták. A vár utolsó maradványait 1717-ben az aradi császári parancsnok bontatta el.

A 16–17. században főként szerbek lakták. Ők a 18. század elején elhagyták, helyükre románok költöztek be. Első német ajkú lakosai az osztrák császári hadsereg itt letelepített invalidusai voltak. 1718-tól aBánság egyik kerületének a központja. 1724-ben kétszáz nyugat-bajorországi és szászországi német család költözött be. 1764-ben 71 német nyelvű kézműves család, majd 1780-ban és 1784-ben újabb németek érkeztek. 1778-tól Temes vármegyéhez tartozott, járási székhely volt. 1819-ben "bort, sok gyümöltsöt és kukoritzát termeszt, sok marhát nevel, sok méhet tart, jeles kőbányája van". Moise Bota ortodox tanító, aki Csokonait fordított románra és népies költeményeket is írt, 1820-ban itt jelentette meg az első latin betűs román ábécés könyvet, amiért a szerb egyházi vezetés elbocsátotta állásából. 1828-ban 6937 lakosából 230 volt iparosmester és 36 kereskedő. Kövér János főszolgabíró 1834-ben kórházat alapított.

 1848-ban lakossága a magyar forradalom mellé állt. Ortodox esperese, Dimitrie Petrovici Stoichescu Eftimie Murgu hívei közé tartozott. Június 21-én Atanasiu Desco vármegyei ügyészt választották képviselőjévé a pesti országgyűlésbe.November 14-én a temesvári helyőrség egyik különítménye itt verte meg Máriássy János őrnagy seregét és teremtett összeköttetést az ostromlott aradi várral.

A 19. században a marosi tutajozás fontos állomása volt – idáig úsztatták az erdélyi tutajosok az összefogott szálfákat. A lippai tutajos vállalkozók 1855-ben társaságba tömörültek, és a század folyamán – a hasonló szászrégeni társasággal együtt – egyeduralkodóvá váltak a Maroson. Fűrészmalmot tartottak fönn, zsindelykészítőket alkalmaztak, megszervezték a Hunyad megyei erdőkitermelést és üzemeltették a lippai tutajkikötőt.

A 19. század második felében kézművesei közül a legnagyobb hírnévre a fazekasok tettek szert. A kb. nyolcvan fazekas évente három-négyszázezer tűzálló edényt állított elő, amelyeket nagyrészt Arad, Makó, Szeged és Titel piacain értékesítettek.

A várostól délre, az erdők között feltörő négy forrásának természetesen szénsavas, magas lítium- és vastartalmú vizét már a 16. század óta ismerték. 1818-ban indult el a fürdőélet. A vizet emésztő-, mozgásszervi és érrendszeri betegségek gyógyítására használták. 1860-ban lóvasutat létesítettek Lippa és a források körül kiépült Lippafüred között.

1860-ban alakult zsidó hitközsége, amely később a neológ irányzathoz csatlakozott. 1867-ben, a német iparosok kezdeményezésére magyar tannyelvű magániskola, majd 1874-ben magyar tannyelvű polgári iskola indult. 1870 és 1875 között sörgyár épült Lippán. Az itt főzött sört nemcsak helyben fogyasztották, de Aradra, Lugosra, Dévára és Petrozsénybe is szállították. 1922-ben a temesvári sörgyár vásárolta meg, majd néhány év alatt beszüntette a gyártást, a gépeket leszerelte és később az épületet is elbontották.

1899-ben határából 6078 kataszteri hold volt erdő, 5115 szántó, 1504 legelő és 1086 rét. Az erdők a kincstár tulajdonát képezték, a szántókon pedig túlnyomóan paraszti kisbirtokok osztozkodtak. A legelőterület fele a községé volt.

1908-ban megjelent könyvében a polgári iskola tanára, az úttörő szociológus Braun Róbert (1879–1937) a település társadalmi életét a toszkánai Sansepolcróéval hasonlította össze. A város társadalmán belül a következő, egymástól többé-kevésbé elkülönülő rétegeket különböztette meg:

• A magyar értelmiséget az állami és megyei hivatalok alkalmazottai, a polgári és a felső kereskedelmi iskola tanárai alkották. Külön köreik és szórakozásaik voltak, a községi politizálásban nem vettek részt.
• A román intelligencia a szabad értelmiségi pályákon tevékenykedett. 1893-ban létrehozták a Lipovana hitelintézetet.
• A városon belül területileg is elkülönült egy román és egy német negyed. A német iparosok és kereskedők közül sokan 48-as, magyarbarát hagyományokat őriztek és a népszámlálásokon magyarnak vallották magukat. Külön ipartestületben tömörültek, külön takarékpénztárat és dalárdát hoztak létre. Ehhez a réteghez sorolja Braun a betelepült 27 magyar kézműves családot.
• Ortodox zsidó közössége főleg kereskedelemmel foglalkozott.
• A város 393 önálló iparosából 137 volt román nemzetiségű. Túlnyomóan körükből kerültek ki a bőripari szakmák művelői (szűcsök, tímárok, csizmadiák). A község politikai életében a legfontosabb választóvonal a két fő etnikum között húzódott.
• A német parasztokra fölnéztek szorgalmukért. Nemcsak a városi határt művelték, de a szomszédos román falvakban is béreltek szántóföldeket. Ez időtájt már általánossá lett körükben a születésszabályozás gyakorlata. Főként csalódott német parasztok vettek részt az Amerikába irányuló kivándorlási mozgalomban. 26 magyar földműves család is lakta.
• A román parasztok leginkább szarvasmarhát tartottak. Viszonylagos gazdagságukat a közlegelő biztosította, amelyből még a szegényebbek is meg tudtak élni. Jellemző volt rájuk az igényes táplálkozás: viszonylag gyakran ettek húst és a 19. század végén áttértek a kukoricakenyérről a búzakenyérre.

Látnivalók

• Ortodox templomának előzménye a 14. századból való és talán egy szerb kolostorhoz tartozott. A törökök mecsetté alakították át. 1732-ben romjaiból barokk stílusban újraépítették, majd 1797-ben megnagyobbították. Freskóit 1732-ben Nedelcu Popovici mester készítette, de a bejárat közelében található képek jóval korábbiak. A külső falak szintén 1732-ben festett freskóit nagyrészt vakolat fedi.Ikonosztázának legszebb darabjait 1785-ben Stefan Tenecki készítette.
• A templom mellett álló (egykor ortodox) iskola 1773-ban épült, ez volt a város első állandó román ortodox iskolája. Emeletét 1818-ban építették rá.
• A római katolikus templom eredetileg a ferences kolostorhoz tartozott és a 14. századból való. 1756-ban barokk stílusban átépítették.
• A török bazár épülete a 17. századból származik.
• Ion Mișici (Missics János, 1861-ben és 1865–1868-ban a lippai kerület országgyűlési képviselője) egykori kastélya a 19. század első felében épült. 1930-ban Sever Bocu alakította át saját céljaira. Ma a városi múzeum működik az épületben, ahol az Eleonora Costescu és Vasile Varga gyűjteményéből származó festményeket állítják ki.
• A Notre Dame-nővérek egykori zárdájában (1860) ma az Atanasie Marienescu Iskolacsoport működik.
• Az 1896-ban fölépített vashíd a város első állandó közúti hídja volt a Maroson, korábban pontonhíd szolgált az átkelésre. A híd helyéről hosszú vita folyt a város német és román polgárai között, végül kompromisszumos megoldással olyan helyre építették, amely egyik fél érdekeinek sem felelt meg. Ma ipartörténeti műemlék, az új Maros-híd 1991 és 1999 között készült.
• A várostól 2,5 km-re fekszik Lippafüreden (Băile Lipova) gyógyfürdő. Első ismert forrása környékét a város vezetése 1819-ban kezdte rendezni – három kabint építtettek, kivágatták a bozótot, fasorokat ültettek. Ekkor A magyar királyhoz néven egy vendéglő vagy kocsma is nyílt a forrás mellett. 1848-ban a fürdőtelep leégett. Ezután Atanazije Mišić/Missics Atanáz vette bérbe a területet húsz évre és 1853-ban egy fürdőpavilont épített. 1854-ben egy második forrás fakadt fel az első mellett, amelyet a környékbeli falvak lakói kezdtek használni. Az addig az állam tulajdonában lévő területet a város 1884-ben megvásárolta és nyomban eladta egy vállalkozónak. Az új tulajdonos, Karátsony Antal, próbafúrásokat végeztetett, három új pavilont és kioszkokat építtetett. 1900-ban a lippai Gloria bank kezdte meg a víz palackozását, majd 1905-ben átadták a melegvizes medencét és fürdőkádakat befogadó pavilont. A palackozást 1910 és 1912 között napi hét-nyolcezer üvegnyi kapacitásra fejlesztették. A palackokat Németországból hozatták és a vasútállomás mellett ásványvízraktárat hoztak létre. A várost előbb lóvasút, majd 1930-tól buszjárat kötötte össze a fürdőteleppel. 1933-ban egy úszómedencét adtak át. 1945 után a tömegturizmus számára modernizálták a fürdőt. 1968-ban májbeteg, később szívbeteg gyermekek számára nyílt benne utógondozó. A fürdőélet 1980 körül kezdett hanyatlani, 1990 után lassan visszaszorult, míg 1999-ben meg is szűnt. Ásványvizét azonban továbbra is palackozzák – jelenleg Briza Lipovei ('Lippa szellője') és Lipova néven két cég is. A város főként az ásványvíznek köszönheti ismertségét.

• Itt halt meg 1426. december 27-én Ozorai Pipó kamaraispán, temesi ispán, szörényi bán.
• A hagyomány szerint itt született Cserni Jován (tkp. Jovan Nenad) szerb zsoldosvezér, aki a mohácsi csata után cárrá koronázta magát.
• Itt fogták el a törökök 1603-ban Wathay Ferenc költőt, végvári kapitányt.
• Itt született 1819. január 6-án Degré Alajos író, publicista, a márciusi ifjak egyike.
• Itt született 1830-ban Atanasie Marienescu folklorista.
• Itt bujdosott rövid ideig, 1849-ben Jósika Miklós író.
• Itt élt 1922 és 1950 között Sever Bocu, 1928 és 1930 közt Iuliu Maniu kormányának minisztere és Eötvös József A nemzetiségi kérdésének román fordítója.
• Itt született 1898-ban Vass Zoltán orvos, fogorvos, egyetemi tanár.
• Itt született 1910-ben Vincze János kommunista politikus, román belügyminiszter.
• Itt született 1955-ben Carmen-Francesca Banciu, német nyelven alkotó román írónő.
• Itt született 1956-ban Daniel Vighi író, publicista.

Elhelyezkedése

Lippa Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 05′ 00″, k. h. 21° 42′ 00″