Nagykanizsa / Folytatáshoz kattints a posztra

Vasemberház

Zala megye déli részén, a Mura folyótól 13 km-nyire északkeletre, a Zalát és a Murát összekötő Principális-csatorna két oldalán épült. Földrajzilag a Zalai-dombságban, a Zalaapáti-hát területén fekszik. Alacsony (100–110 m) fekvésű vidék, a hajdani mocsárvilág lecsapolására számos csatorna szeli át a környékbeli nedves réteket, legelőket. A várostól északra, északnyugatra 200 m-t meghaladó magasságú erdős dombvidék övezi. A városon halad át a 7-es főút és az M7-es autópálya.

 Erzsébet királyné szobra

A középkori Kanizsa

Kanizsa nevével 1245-ben találkozunk először, amikor ăterra Knysa formában említik. IV. Béla Princ comesnek adományozott egy Bille nevű birtokot, mely Knysa nevű földdel volt határos. Ebből következik, hogy Kanizsa magyar településként már a tatárjárás előtt is létezett. A 13.- és a 14. század fordulóján a kiskirályoskodó Kőszegi család birtokolta Kanizsa várát. 1323-ban a Kanizsa várának várnagya az Osl nembeli Lőrinc kapta meg Károly Róberttől hűségének jutalmául. Ez az első oklevél amely először említi magát a várat. A halál is a király melletti szolgálatban érte, a szerencsétlen 1330-as havasalföldi hadjárat alkalmával. A Kanizsai nevet csak az utódai vették fel. A 14. század elején tehát már állt annak a várnak a magja, amely a későbbi időkben átépítések és bővítések után európai hírűvé vált. A vár körüli Kanizsa időközben mezővárossá fejlődött. Tudunk a vámbevételekről, a pápától szerzett búcsúengedélyekről (1374–1402). Több plébánia létezett Kanizsa környékén, majd 1423-ban ferences kolostor alapítását engedélyezte V. Márton pápa. Mezővárosként 1409-ben említik először, fürdője (1423), ispotálya (1481) volt. A Kanizsai család két évszázadon keresztül Kanizsa birtokosa maradt. A Kanizsaiak hatalmas vagyon birtokosai lettek. 1532-ben kihalt a család férfi ágon, a birtok leányágon öröklődött. A híres család utolsó sarja Kanizsai Orsolya volt, akit Szapolyai János király engedélyével 9 évesen fiúsítottak, s így jutott a hatalmas, akkor az ország talán legnagyobb vagyonához. 1571-ben Nádasdy Tamás nádor özvegyeként hunyt el, s ezzel kihalt a család.

Testvérvárosok kútja 

1532-ben a Bécs ellen támadó török keresztül vonult Kanizsán és nagy dúlást követett el. Az ország három részre szakadása után a török rablások állandósultak. Elengedhetetlenné vált a kanizsai vár megerősítése, amelynek munkálatai 1554-ben kezdődtek meg. A megerősített vár belső, középső és külső várra tagolódott. Kő híján az építési anyag zömmel fa és föld volt. Az erősséget egy mesterségesen is felduzzasztott mocsár védelmezte. Szigetvár 1566-os eleste után Kanizsa fontossá vált az udvar számára, ezért megtették a Balaton és a Dráva közti főkapitányság székhelyévé. Kanizsa mezőváros nagyon megsínylette Szigetvár elestét. A török gyakori pusztításai következtében a kereskedelme is összeomlott. 1568-ban Kanizsa királyi vár lett, miután a növekvő török veszély miatt az özvegyen maradt Kanizsai Orsolya elcserélte a kincstárral itteni birtokait Csejte vára és a borsmonostori apátság javadalmaiért. 1567 és 1571 között Thury György, a híres bajvívó volt a kanizsai vár kapitánya, akinek vezetésével a végvári csapatok gyakran vezettek sikeres rajtaütéseket a dél-dunántúli török erődítmények ellen.

1600. október 22-én a vár török kézre került. A törökök tisztában voltak a terület értékével. Kanizsa török vilajet központtá alakult, élén Murat pasával. A várat is átépítették és megerősítették. A vár őrsége 3825 fő volt. A városban a müezzin mellett tanító is működött. A török katonaságon kívül egyre több délszláv települt az elmenekült magyarok helyére. Evlija Cselebihíres török történetíró leírása egy forgalmas, több emeletes házakból álló és többnyire fából épült városról szól, két fürdővel.Dzsámival, felsőbb iskolával (medresze), két kolostorral, minaretekkel és több mint ötven bolttal.

Zrínyi Miklós 1664. április 21-e és május 30-a között ostromot indított a megszállt vár ellen, mely az osztrák udvar késve kiadott engedélye miatt sikertelen volt.

 Képzőművészetek Háza Kiskastély

1690. április 13-án Batthyány II. Ádám felszabadította Kanizsa várát. 1703-ban Kanizsa várfalait lebontották, árkait betemették, és ezáltal nyílt várossá lett. 1705-ig közvetlenül a bécsi udvari kamara fennhatósága alá tartozott. A várban német helyőrséget helyeztek el, a város lakossága új betelepülőkkel gyarapodott. A reményteljesen erősödő város fejlődése azonban megtört. I. Lipót császár kivonta a katonaságot és a várat lebontásra ítélte, majd végső csapásként adományozás keretében földesúri joghatóság alá szorította. Az első földesura Grassics Jakab volt, majd a Szapáry grófi család követte, s végül 1743-ban gróf Batthyány Lajos nádor szerezte meg. A földesurak lépésről lépésre megfosztották a várost önállóságától. Adófizetésre kényszerítették, megszerezték a fő bevételi forrásait, sőt, a mocsártól nehéz munkával elhódított földeket is visszavették. A város nem nyugodott bele a történelmi vereségbe és évtizedeken keresztül, pénzt nem kímélve, pert folytatott a szabad királyi város státusz megszerzéséért, de állandóan vereséget szenvedett.

Kedvező földrajzi helyzete miatt közben Kanizsa lakossága jelentősen gyarapodott. Míg 1715-ben 256 lakost írtak össze, addig 1770-ben 3711 főt. A gyors növekedés oka a bevándorlás volt. A lakosság zömmel szántóföldi és szőlőműveléssel foglalkozott, de szaporodott az iparos és a kereskedő polgárság is. Köztük sok volt a zsidó és a görög származású kereskedő. A város megkapta újból a vásártartási jogot. A céhek kialakulása és megszervezése 1698-ban kezdődött a szabók és a szűcsök céhének megalapításával. Jelentősen gyarapodott a céhekbe tömörült iparosok száma. 1832-ben 256 iparűzőt jegyeztek fel.

A népesség gyarapodásával átalakult a város arculata és nagysága. Csak kevés épület készült téglából. A 19. századközepéig csak egyetlen utcát láttak el szilárd burkolattal. Az első városi fenntartású iskola csak 1807-től működött, viszont nagy hírre tett szert a piarista gimnázium, amelyet 1765-ben nyitottak Batthyány Lajosnak, a város földesurának a 10.000 Ft-os alapítványával. Ekkor Zala-Somogy-Vas vármegyék egyetlen ilyen intézménye volt, és sok diák érkezett Horvátországból is.

 Városháza

A 19. század közepén a 13 000 lakosú Nagykanizsa a legnépesebb és leginkább polgárosodott város volt Zalában. Az 1848-as forradalom híre itt váltotta ki a legnagyobb lelkesedést. Március 19-én a felsővárosi templomnál tartott nagygyűlésen világosították fel a lakosságot a forradalom céljairól. Március 20-án fogadták el a kanizsai 12 pontot, mely három pontban tért el a pestitől, kitűzték a nemzeti jelvényeket, majd áprilisban megszervezték a nemzetőrséget. Jellasics 30 000 fős seregével ellenállás nélkül foglalta el a várost. A horvátok alaposan megsarcolták és kirabolták Jellasics pákozdi veresége megpecsételte a megszálló horvát katonaság sorsát. Kanizsa népe megtámadta, majd a várost körülvevő nemzetőrök segítségével kiverte őket a városból. Az 1849-es tavaszi hadjárat sikerei csak rövid fellélegzést hoztak, az osztrákok véglegesen bevették a várost és kezdetét vette az önkényuralom.

A kiegyezést követően merőben új viszonyok alakultak ki a városban. A legszembeötlőbb változás a gazdasági életben látszott. A helyi nagykereskedőknek dolgozó több ezer szekerező bizonyította, hogy a város központi helyen fekszik, jelentősek a vásárai, tehát érdemes a vasutat erre vezetni. A Déli Vaspálya Társaság 1860-ban átadta a Nagykanizsa–Pragerhof közti vonalat, amit a következő évben a Nagykanizsa-Buda vonal illetve a Nagykanizsa-Barcs vonal követte még a 60-as években. A kereskedők óriási forgalmat bonyolítottak, a megnövekedett hiteligényük kielégítése végett bankok jöttek létre, így például a helyi tőkések által szervezett Nagykanizsai Takarékpénztár, és a Dél-Zalai Takarékpénztár, Kereskedelmi és Iparbank, Nagykanizsai Bankegyesület, valamint az Osztrák-Magyar Bank és az Angol-Magyar Bank fiókja.

Az első modern értelemben is ipari üzemnek tekinthető üzem az 1842-ben alapított Weiser Gépgyár volt. Kazánokat és mezőgazdasági gépeket állított elő, olasz és török exportra. 1893-ban megalakult a Nagykanizsai Sörgyár Rt., Francz Lajos villanytelepet üzemeltetett. A város ipara egyre számottevőbb lett, téglagyár, kefegyár, szeszgyár, pótkávégyár sok-sok embert foglalkoztatott.

Kiszélesedett az oktatás is, 1867-től a gimnázium 8 osztályos lett. 1886-ban iparos tanonc iskola alakul, 1872-ben majd1891-ben polgári fiú- és leányiskola, 1895-ben felsőkereskedelmi iskola létesült a zsidó kereskedők jóvoltából.

A polgári lét és jólét eredményeként 1862-ben megjelent a Zala-Somogyi Közlöny és 1874-től a Zala. 1885-ben megnyílt a Városi Kórház is.

A jelentős fejlődés átalakította a város képét. A korábbi "sárfészek" 1864-ben 18 000 lakosú 57 utcás várossá növekedett, majd 1910-ben elérte a 28 000 főt. 1870-től elkezdődött az utak téglával való burkolása, majd a század végén kigyulladt a villany.

Nagykanizsa jelentős katonaváros is volt ebben az időben. A két hatalmas laktanyában állomásozó katonaság számottevő vásárlóerőt képezett. Ennek a sajátos szerepkörnek a jelentősége 1914-ben felértékelődött. A háború első kilenc hónapjában több mint 30 000 sebesültet ápoltak. Jellemző Nagykanizsa megyén belüli jelentőségére, hogy az egész megye hadiadójának közel a felét itt fizették.

 Fő út (Bankpalota)

Az 1920-ban aláírták a trianoni békeszerződést, melynek értelmében Nagykanizsa határszéli város lett, a túloldalon az ellenséggel. Bethlen István miniszterelnöksége idején a lassan stabilizálódó rendszer rengeteg helyi problémával küszködött. Ilyenek voltak a szegénység, a nagyméretű munkanélküliség, a földkérdés megoldatlansága, a demokrácia hiánya.

1928-ban a város gimnáziumának tanára, Dr. Mező Ferenc az amszterdami olimpián a művészeti kategóriában, az olimpia történetéről írt pályamunkájával olimpiai aranyérmet nyert.

A világháború után a határszélre szorult Nagykanizsa nehezen tért magához, és a háború előtti ígéretes fejlődése szemlátomást megtört. A város ipara és kereskedelme elvesztette a legfontosabb piacait, melyek Horvátország, Dalmácia,Törökország és Olaszország voltak. A nagy nehézségek ellenére a város igyekezett talpon maradni. Gondos várostervezéssel megkezdődött a vízvezeték és csatornahálózat építése, Katonaréten új családi házas negyed épült, új modern Postapalotát építettek. 1926-ban megnyitották a Városi Zeneiskolát. A kórház tovább bővült, 1927-ben megépült a Városi Színház és 1933-ban a strandfürdő. A fontosabb utcákra bazaltkocka és homokaszfalt burkolat került, a város köztereit szobrokkal díszítették. 1928-ra befejeződött a Principális-völgy vízrendezése, a gimnázium beköltözött a Sugár úti laktanyába. Ennek pótlására megépült a város szélén a Gábor Áron laktanya. 1930-as évek végén felfedezték a zalai kőolaj-és földgázkészletet. Megalakult a Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT), melynek központja Nagykanizsa volt. A munkásai és tisztségviselői számára 1942–1943-ban létesült a ma már helyi védelem alatt álló MAORT–telep.

A világválság újra felkavarta az érzelmeket, de igazából az 1930-as évek második felétől élénkült meg a város politikai élete, és egyre szélsőségesebbé vált. A politikai jogok kiszélesedtek, és a háborús hangulatnak megfelelően egyre jobban eluralkodott a revíziós, a soviniszta és antiszemita hangvétel. A második világháború újabb megpróbáltatást és nagy véráldozatot követelt a város lakóitól, a pusztulás szélére sodorta Nagykanizsát. A nyilasok brutalitása tetőzte be a háborús idők rémségeit.

 Szentháromság szobor

Műemlék épületek

• Axenti-ház (Deák tér 5.)
• Bazár udvar (Fő út 8.)
• Felsőtemplom (Deák tér)
• Förhénci kápolna
• Grünhut-ház (Deák tér 2.)
• Inkey-kápolna (74.sz. főút)
• Lackenbacher-ház (Deák tér 4.)
• Magtár (Erzsébet tér 15. udvarán)
• Vasemberház (Erzsébet tér 1.)
• Városi Színház és Mozi (Károlyi kert)
• Zsinagóga (Fő út 6.)

 Az Alsóvárosi templom

Helyi jelentőségű épületek

• Alsóvárosi (Szent József) templom és kolostor
• Arany Szarvas Szálló (Erzsébet tér 18-19.)
• Bachrach-ház (Csengery út 8.)
• Babochay-ház (Sugár út 2.)
• Bajer-ház (Deák tér 13.)
• Bankpalota (Fő út 16.)
• Biztosítópalota (Csengery út 2.)
• Bogenrieder-palota (Fő út 13.)
• Centrál Szálló (Erzsébet tér 23.)
• Ebenspanger-ház (Erzsébet tér 21.)
• Felsőkereskedelmi iskola (Csengery út 10.)
• Hild-ház (Deák Ferenc tér 3.)
• Honvéd laktanya (Sugár út 9.)
• Hungária Szálloda (Sugár út 14.)
• Imaház és paplak (Batthyány u. 16.)
• Kaiser-ház (Erzsébet tér 16.)
• Kaszinó székház (Ady u.7.)
• Kávégyár (Csengery út 88.)
• Kereskedelmi iskola (Zrínyi Miklós u. 33.)
• Kisdedóvoda (Szent Imre u. 14.)
• Kiskastély (Erzsébet tér 15. udvarán)
• "Közös" laktanya (Sugár út 11.)
• Kocsiszín (Belus udvar, Fő út 10.)
• Kórházkápolna (Kossuth tér)
• Kőnig-ház (Deák tér 7.)
• Lőwi-ház (Erzsébet tér 10.)
• MAORT-ház (Ady Endre u. 12.)
• Nemzeti oskola (Zrínyi Miklós és Ady Endre utca sarka)
• OTI-székház (Ady Endre utca 31.)
• Piarista kápolna (Sugár út- Királyi Pál u. sarkán)
• Polgári Egylet székháza (Sugár út 3.)
• Postaház (Király u. 37.)
• Postapalota (Ady Endre u. 10.)
• Rapoch-ház (Csengery út 7.)
• Schulhof-ház (Király u. 15.)
• Sugár út 16/a, b, c
• Szerb-ház (Erzsébet tér 20.)
• Szomolányi-sarok (Deák tér- Csengery út sarok)
• Rosenfeld-ház (Fő út 4.)
• Pollák-ház (Deák tér 10.)
• Transzformátorház (Ady Endre u. 41., a Szemere utcában)
• Tandor-ház (Király u. 29.)
• Vasvázas (Vár u. 9.)
• Városháza (Erzsébet tér 7.)
• Városházi bérház (Ady Endre u. 1.)
• Villanyerő telep (Csengery u. 49.)
• Vidor-ház(Csengery út 5.)
• Weiser-ház (Fő út 9.)
• Zerkowitz-házak(Ady Endre u. 33-35.)

Múzeumok

• Thury György Múzeum (Fő út 5., Erzsébet tér 1. és Erzsébet tér 11.)
• Magyar Plakát Ház (Erzsébet tér 15. udvarán)
• Képzőművészetek Háza Kiskastély

Pollák-ház

Elhelyezkedése

Nagykanizsa Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 27′ 21″, k. h. 16° 59′ 50″Koordináták: é. sz. 46° 27′ 21″, k. h. 16° 59′ 50″ térkép ▼

Nagykanizsa Pozíció Zala megye térképén

Zalavár / Folytatáshoz kattints a posztra

Mocsárvár – Mosaburg

A Kis-Balaton környékén az emberi kultúra első nyomai a Krisztus előtti V. évezredből valók. A Közel-Keleten kialakult újkőkori (neolitikus) életforma, amelynek fő jellemzője a tudatos élelemtermelés volt, délkelet-európai népcsoportok vándorlásával jutott el vidékünkre. Zalavár környékén a Dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája népcsoportjának régészeti anyaga arra utal, hogy a népesség felismerte a hídvégi átkelőhely jelentőségét; de nagyobb települést még nem hozott létre.

Tartósabb letelepedésre a Zalavár-Basaszigeten feltárt középső rézkori település többször megújított házai engednek következtetni a Krisztus előtti IV. évezredből. Ezen a helyen a balkáni eredetű Balaton-Lasinja kultúra lakosságához kapcsolódnak a környék első rézleletei, nemcsak ékszerek, hanem eszközök is. A falu Mekenye nevű részén az ásatások az önálló helyi rézművesség fontos bizonyítékát, egy öntőtégely töredékét hozták napvilágra.

A bronzkor hosszú évszázadaiban, a Krisztus előtti II–III. évezredben a hídvégi átkelő körül alakult ki erődszerű település, de nem az északi, zalavári, hanem a déli, magyaródi oldalán. Itt a temetkezési szokásaik alapján halomsíros kultúrához tartozó települést és az urnamezős kultúra népének temetőjét tárták fel a régészek a kis-balatoni ásatások során az 1980-as években.

A Krisztus előtti IV. században vidékünk a kelták fennhatósága alá tartozott, ebből a korból jelentős régészeti leletek nem kerültek elő Zalavár térségében.

A Vársziget légi felvételen

A récéskúti bazilika romjai

A rómaiak a Krisztus előtti első évtizedben hódították meg a Dunántúlt. A helyben élő kelta népesség békésen beilleszkedett az új uralmi keretek közé. A római provincia (tartomány) kiépítése a Krisztus utáni első fél évszázadban megtörtént, Claudius császár idejében települtek az első katonai táborok a Duna mellett, megnyíltak a provinciát átszelő kereskedelmi és hadi utak. Az észak-itáliai Aquileiából Aquincumba, a mai Óbudára vezetett a Dunántúlt keresztben átszelő, fontos útvonal, amely valószínűleg Fenékpusztánál kelt át a Balatonon, és a tó északi partján haladt tovább.

A római időkben már a fenékpusztai átkelőt használták szívesebben a hídvéginél, ezért az ebből a korból származó régészeti leletek is itt sűrűsödtek. Mindenesetre Zalaváron is ismert kora császárkori hamvasztásos rítusú temető, amelynek sírjaiból vörös díszkerámia (úgynevezett terra sigillata) és egyes importtárgyak kerültek elő. A római kereskedők itteni jelenlétére utal egy, valószínűleg korai temetőből származó szép sírkőtöredék is, rajta a Caesernius család nevével, amit később újra felhasználtak Szent István templomának építéséhez.

A római kor későbbi évszázadaiból már csak szegényesebb leletanyagú településeket, illetve temetőket ismerünk. A korszak legjelentősebb emléke a Keszthely melletti Fenékpusztán felépült katonai erőd az átkelő közelében.

A népvándorlás korának kezdetén sem bővelkedik régészeti leletekben a falu határa. A hídvégi átkelő, amely a fenékpusztainál sokkal szűkebb volt, a VII. században értékelődött fel újra, és jelentőségét a XIX. századig meg is őrizte.

A Kis-Balaton térségében a VII. század elején jelentek meg az ázsiai eredetű avarok, akik keletről hozott szláv foglyokat telepítettek le a mai Dél-Zala területén, hogy azok a nomád életmódú avarok részére műveljék a földeket. A két nép egymás mellett élésének bizonyítéka, hogy közösen használt temetőikben mind az avarok csontvázas temetkezése, mind a szlávoknál szokásos hamvasztás rítusa megjelenik. A Kis-Balaton környéki régészeti lelőhelyeken ezután mintegy száz évig nincs nyoma emberi életnek.

A Dunántúl és ezen belül a Kis-Balaton környékének hatalmi viszonyai a VIII–IX. század fordulóján rendeződtek át újra, amikor a terjeszkedő Frank Birodalom az avarok közvetlen szomszédja lett. Nagy Károly támadást indított az avarok ellen, akiknek területe a belső viszonyok kedvezőtlen változása miatt is részekre hullott.

Az újabb régészeti kutatások a Balatonmagyaród melletti Fekete-szigeten tártak fel a IX. századból származó késői avar települést, amelynek dorongúton közvetlen összeköttetése volt a zalavári Várszigettel. Ebben a korban jelentek meg az első településnyomok a Magyaródtól délre eső Kolonpusztán is, ahol a megye első központja kialakult.

Zalavár környékének legjelentősebb korszaka akkor kezdődött, amikor 833 körül Mojmir, morva fejedelem elűzte Pribinát, Nyitra környékének fejedelmét, aki Német Lajos keleti frank uralkodóhoz menekült, és hűségesküt tett neki. Az uralkodó hűbérbirtokul adott Pribinának egy, a Zala folyó körüli területet, ahol ő a keleti Frank Birodalom szövetséges fejedelemségét hozta létre.

A történetet meglehetős alapossággal ismerjük a „fehér könyv”-nek is nevezett „A bajorok és karantánok megtérése” című egyházi vitairatból, amelyet 871 tájékán íratott a salzburgi érsek az érsekség jogainak igazolására. (A karantánok a mai Karintia szláv népességű lakói voltak.) Pribina székhelyét Mocsárvárnak, latinul Mosaburgnak nevezték. Uralmi központját a zalavári Várszigeten építtette ki. A szigetet kőből és fából épült sánc vette körül, ezen belül egy belső erődítéssel is elválasztották a fejedelem udvarházát.

Az erődítmény elkészülte után Pribina templomokat emeltetett. Az elsőt, amelyet Mária tiszteletére építettek, maga a salzburgi érsek szentelte fel 850-ben. Alaprajzát csak egy XVI. századi olasz hadmérnök, Giulio Turco felméréséből ismerjük, ez félköríves záródású, háromhajós bazilikát mutat.

A legutóbbi évek ásatásai hozták a felszínre a Vársziget közepén egy nagyméretű, szintén félköríves lezárású, háromhajós monumentális templom alapjait. Külső folyosója téglapadlója alatt festett üvegablakok töredékeit találták meg. Az épület méretei és egykori díszes kivitelezése miatt az ásató régész, Szőke Béla Miklós joggal azonosítja ezt a templomot a „fehér könyv”-ben is említett Liupram salzburgi érsek által emeltetett bazilikával, amelyben Szent Adorján mártír ereklyéje nyugodott.

A Várszigettől északkeletre fekvő Récéskúti-szigeten állt Zalavár harmadik nagyméretű Karoling-kori kőtemploma, amelyet feltételezhetően Szent János tiszteletére építhettek. A templomok körül temették el Mosaburg IX. századi lakóit a keresztény vallási előírások szerint, szinte teljesen mellékletek nélkül.

Pribina élete során a környéken még 13 templom épült, ezeket salzburgi érsekek szentelték fel. 861-től, halála után, fia, Kocel lett Zalavár ura, aki folytatta apja templomépítő tevékenységét, szintén a salzburgi érsekség befolyása alatt.

866-ban történt, hogy Mosaburgba érkeztek Cirill és Metód szláv hittérítők. Kocel ötven tanítványt adott melléjük. A hittérítők a pápa meghívására 867-ben Rómába indultak, ahol Cirill meghalt. Metód egyedül tért vissza Kocelhez, aki azt akarta elérni, hogy a pápa püspökké nevezze ki. Metód végül 870-ben Sirmium érseke lett, ami a salzburgi egyház heves tiltakozását váltotta ki. Metód Morvaországba utazott, de ott a salzburgiak elfogták. 874-ben ugyan szabadon engedték, de Kocelhez nem térhetett vissza, a salzburgi egyház pedig újra fennhatósága alá vonta annak grófságát.

Kocel 873 körül bekövetkezett halála után Zalavár jelentősége hanyatlik, irányítását a keleti frank uralkodók megbízottai gyakorolják.

Az utóbbi évek kis-balatoni ásatásai jelentősen gazdagították azt a képet, amit a Várszigeten és környékén élt virágzó Karoling település életéről tudtunk. A Vársziget közelében lévő szigetek egy részén nemesi udvarházak épültek, másutt a szolgálónépek településeinek nyomai azonosíthatóak. A Vársziget közelében, a ma Zalaszabarhoz tartozó Borjúállás szigeten Müller Róbert ásatásai tárták fel a Pribina településével körülbelül egy időben létesült nagy települést, ahol facölöpökkel védett udvarház állt, mellette fatemplom. A templom körüli több száz síros temetőből értékes leletanyag került elő. A gazdagabb sírok a szentegyház épülete körül találhatók, a férfiakat sarkantyúkkal temették el, a nőket pedig arany és ezüst ékszereikkel, többnyire fülbevalókkal.

A Kis-Balaton környező szigetein Mosaburg szolgálónépei laktak, a Kövecses-szigeten, a Rezes-szigeten, a ma Zalaszabarhoz tartozó Dezső-szigeten, Esztergályhorváti-Alsóbárándpusztán. Temetkezési szokásaik (étel-, italáldozat a sírokban) alapján feltételezhető, hogy ezeknek a szolgálónépeknek a gondolatvilága még közelebb állt a pogánysághoz, mint a kereszténységhez. Ezek között az alsóbb társadalmi rétegekhez tartozó szolgálók között a temetők csontanyagának embertani vizsgálata alapján egyaránt voltak avar leszármazottak, szláv, morva és frank népelemek.

Zalavár és környéke történetének legvirágzóbb időszaka volt a fentiekben bemutatott néhány évtized a IX. század közepén, amikor a település a keresztény Frank Birodalom része volt.

Ennek a fejlődésnek az évszázad végén a honfoglaló magyarok megjelenése vetett véget. A Mosaburg környéki népesség a temetők tanúsága szerint a magyar honfoglalás idején is itt élt. Honfoglaló őseink valószínűleg csak a csúfos véget ért kalandozások után telepedtek meg a Kis-Balaton környékén, de nem a mocsarakból kiemelkedő szigeteken, hanem a környező magasabb dombokon.

Cirill és Metód emlékműve a Várszigeten

Arany fülbevaló a zalaszabar–borjúállási temetőből Elhelyezkedése Zalavár Pozíció Magyarország térképén é. sz. 46° 40′ 12″, k. h. 17° 09′ 25″Koordináták: é. sz. 46° 40′ 12″, k. h. 17° 09′ 25″ térkép ▼ Zalavár Pozíció Zala megye térképén

Alsópáhok / Folytatáshoz kattints a posztra

 Hévíztől nyugatra elterülő észak-déli irányban közel 4 km hosszan elnyúló település a 75-ös főút mellett. A település része Nemesboldogasszonyfa.

 Az Alsópáhok elnevezés csak 1622-től ismeretes, a korábbi írásos emlékekben mint „Hosszúpáh” szerepelt.

Szórványos régészeti leletek bizonyítják, hogy a terület már az őskorban is lakott volt. Kerültek elő leletek a rézkorból, bronzkorból, a kora vaskorból, megtalálhatók a vonaldíszes kerámia népének és a péceli kultúrának a nyomai. 2009-ben a Hévízdombon a 76-os számú főút építésekor több kor embereinek nyomait találták meg.

Szintén régészeti leletekből ismeretes a falu középkori, Szent Margit tiszteletére szentelt román templomának helye, amelyet a források 1369-ben említenek először, de valószínűleg a 11. században épült. A templom 1778-ban pusztult el. Szintén elpusztult a területről ismert másik középkori templom, az 1354-ből való, Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt templom, amelynek utolsó említése 1763-ból ismert. Ez a templom a Boldogasszony Páh, a későbbi Nemesboldogasszonyfa település temploma volt.

A falu a középkorban a zalai vár földje volt, első írásos említése egy 1259-ben kelt adománylevélben található, „Paah” néven. 1350-ben adományként az óbudai apácák kapták meg Hosszúpáht, de birtokos a Gerei Pethő család is. A14. században Keszthely birtokba veszi Páhszigetet, amelyet Zsigmondrendeletére 1405-ben visszafoglalnak.

A 16 – 17. században Alsópáhok két birodalom határán volt, ami komoly terheket rótt a falura. A jobbágyoknak adózniuk kellett mind a töröknek, mind földesuruknak, a veszprémi püspöknek, és mindamellett a végvári vitézek fosztogatását is állni kellett. Alsópáhok mai templomát 1770-ben kezdte el építtetni Koller Ignác  veszprémi püspök.

Nemesboldogasszonyfa római katolikus templomát 1936-ban építették. 1969-től közös községi tanács székhelye lett, társközsége Felsőpáhok, majd 1977-tőlNemesbük is. 1979-ben Keszthely térségét, így a falut is visszacsatolták Zala megyéhez. Az 1990-es évek végén leváltak a társközségek is, most önálló önkormányzata van.

1996-ban nyílt meg a község központjában a klubszerű elrendezésben megépült Kolping Hotel. A beruházáshoz kapcsolódóan újult meg az egykori barokk plébániaépület is, melynek belső korabeli festményeit Szilágyi András festőművész rekonstruálta.

Elhelyezkedése

Alsópáhok Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 45′ 38″, k. h. 17° 10′ 25″Koordináták: é. sz. 46° 45′ 38″, k. h. 17° 10′ 25″ térkép ▼

Alsópáhok Pozíció Zala megye térképén

Almásháza / Folytatáshoz kattints a posztra

 Almásháza egykor tipikus egyutcás zalai törpefalu a Zalaegerszegi járásbanegy kicsiny templommal. Ma kelet felé terjeszkedve már kétutcás település. Polgármesteri hivatala Zalacsányban működik.

A Zalai-dombságban fekszik, a Principális-csatorna és Zala folyó között.

A településre ritkán jár menetrend szerinti volán busz. A falutól egy kilométerre lévő 76-os számú főúton az Almásházi elágazó megállónál a Zalaegerszeg és Keszthely között közlekedő – menetrend szerinti – buszok nagy része megáll.

 A község első írásos említése 1198-ból származik (Almas). 1381-ig aszentgotthárdi ciszterek, majd a kapornaki bencés szerzetesek birtoka volt.1464-ben körmendi katonák pusztították el a falut.

Az aprófalu 1564-ben újból a szentgotthárdi ciszterek kezébe kerül, de néhány kisnemes is maradt a településen. Az 1580-as évektől fokozatosan érték támadások, illetve magas adókat róttak rá az oszmán földesurak. Így a 17. században teljesen elnéptelenedett a település, és 1700-ig néptelen is maradt. Ekkor a Batthyány család birtokába jutott, akik majorságot hoztak létre Almásháza körül. A falu lakosai nagyrészt ezeken a földeken dolgoztak. Templomuk nem volt, csak (Nagy)Kapornakon. Az elemi iskolája a 19. századraműködésképtelenné vált.

1867-ben a falu teljesen leégett. 1908-ban szentelték fel a település első egyházi intézményét, egy kápolnát. Az 1950-es években az életszínvonal látványosan megugrott, 1950-ben bevezették az áramot, majd 1954-ben művelődési központ is épült. Az 1959-ben alakult termelőszövetkezet is látványosan fejlődést produkált, így valamelyest meggátolva az elvándorlást. Az 1990-es években Almásháza viszonylag hamar ráált a falusi turizmus adta lehetőségekre, s a német turisták között is kedvelt hellyé vált. 2002 után olcsó házhelyek osztásával betelepülés indult meg.

Nevezetességei

• Kápolnája 1908-ban épült, előtte 1864-ből való kőkereszt áll.
• Határában horgásztó található.
• Szérüskert fesztivál (2004 óta minden szeptemberben).

Elhelyezkedése

Almásháza Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 50′ 34″, k. h. 17° 02′ 53″Koordináták: é. sz. 46° 50′ 34″, k. h. 17° 02′ 53″ térkép ▼

Almásháza Pozíció Zala megye térképén