Pásztó / Folytatáshoz kattints a posztra

A város a Nyugati-Mátra lábánál, a Zagyva-folyó és a Kövecses-patak által határolt dombháton települt. Gyöngyöstől északnyugatra, Tar,Zagyvaszentjakab, Kozárd és Csécse között fekvő település.

Megközelítése

• Az M3-as autópályáról, Hatvannál lekanyarodva, a 21-es számú elsőrendű főközlekedési úton. Gyöngyös felől a 2408-as közúton, Szécsény felől a településtől délnyugatra a 21-es úthoz csatlakozó 2122-es közúton.
• Vasúton a Hatvan–Somoskőújfalu vonalon.

 A kedvező természeti, földrajzi adottságok hamar alkalmassá tették a vidéket emberi megtelepedésre. Pásztó már az ősidőktől, kezdve lakott hely, területénőskorból és a bronzkorból származó leletek kerültek napvilágra, és már anépvándorláskor ismert település volt.

Nevét az oklevelek Pasto, Pastro, Pastuch, Paastuchov, Paszthow, Patzhohalakokban említették, de a többi Pásztótól való megkülönböztetésként Szakállas-Pásztó néven is nevezték, és ez utóbbi változat található az 1686-ból fennmaradt pecsétjén is, melyen egy szakállas fő is látható. A köznép még a közelmúltban is Pásztohának nevezte, és a vidékiek ajkáról még ma is elég gyakran hallhatjuk nevének e tótos változatát.

A honfoglaló magyarok – Anonymus közlése szerint – Árpád parancsa nyomán innen indultak a nógrádi és gömöri részek meghódítására.

A honfoglalás után Árpád Pásztó vidékét Ed és Edumer kun vezéreknek adományozta. Aba Sámuel idejében Pásztó királyi birtok volt; a király nemzetségének több ága (nobiles de genere Aba) itt lakik, sőt maga a király is lakott vagy legalább tartózkodott Pásztón. Szent László idejében még mindig királyi birtok volt; ugyanis a pásztói királyi kúriát Szent László nővére hozományaképpen Lampert ispánnak adományozta.

V. István, az ifjabb király, szintén tartózkodott Pásztón, - a király nemzetségének több ága is (nobiles de genere Aba) itt lakott, sőt maga a király is lakott vagy legalább tartózkodott Pásztón, a hol Jerney szerint udvart is tartott. Szent László idejében még mindig királyi birtok Pásztó; ugyanis a pásztói királyi kúriát Szent László nővére hozományaképpen Lampert ispánnak adományozza. István, az ifjabb király, szintén tartózkodott Pásztón, - egyik oklevelét innen adja ki - úgyszintén Mátyás király is, 1461. szeptember 22-én Pásztóról keltezte levelét. De nemcsak királyi személyek tartózkodása teszi Pásztót nevezetessé; jelentősége is gyorsan emelkedett.

III. Béla Pásztón már 1190-ben a ciszterciek részére apátságot alapított, melynek minden valószínűség szerint a környék palóc lakosainak keresztény hitre való térítése volt a föladata. Az apátságnak kegyura kezdetben maga a király volt. Atatárdúlás után szerzetesek építették újjá a templomot, monostort, majorokat.

István, az ifjabbik király, a kegyúri jogot 1265-ben a Rátót nemzetségből való (de genere Ratold) Domokos mester fiára, Istvánra, a királyné lovászmesterére és ennek családjára ruházta, és 1279 szeptember 25-i rendeletében, kimondta, hogy a pásztói apátság népeinek bírája Rátót István mester, így ügyeikben sem nádor, sem az országbíró, sem Ujvár ispánja nem bíráskodhatik. Rátót (Porch) István kegyúri jogát IV. László is megerősítette.

Rátót (Rátold) leszármazottak – Tariak, Pásztóiak – hosszú évszázadokon keresztül voltak a település életének meghatározói. Pásztó 1298-ban vásártartói jogot kapott.

Fejlődik ipara, mezőgazdasága, melyben kiemelkedő a szőlőkultúra jelentősége. Ennek emlékei a Fő úti gótikus pincék, melyek még ma is használhatók bor tárolására. Tari Lőrinc kérésére 1407. április 26-án Zsigmond király városi kiváltságlevelet adományozott Pásztónak, melyben a város lakóit, a budai polgárokkal egyenlő jogokkal ruházta fel. Kulturális központ jellegét bizonyítja, hogy egy ideig hiteles helyként működött a pásztói konvent. Középkori iskolája miatt a 15. században nevezetes volt. Pásztó fénykorát a török hódítás törte meg. Száz évig csak égett kövű falak jelezték a várost.

Az 1650-es években kezdett új élet kialakulni. I. Lipót császár adománylevelének birtokában Morvaországból érkezett ciszter-szerzetesek 1715-ben felépítették a ma is álló barokk kolostort. II. József 1787-ben bezáratta az apátságot, de utódai uralkodása alatt 1802-ben azt visszahelyezték eredeti jogaiba.

 A 18. és a 19. században a város fejlődésére már nem jellemző a korábbi időszak dinamizmusa. A 19. század közepén jelentős befolyással volt a település életére és fejlődésére a jobbágyfelszabadítás.

Az 1871-es községi törvény megszüntette a mezővárosi rangot, Pásztónagyközséggé alakult.

Pásztóhoz tartoztak az 1900-as évek elején a következő telepek is: Alsóhuta, Felsőhuta, (azelőtt Almássy-huta), Fiskalitás huta, Ötházhuta. Továbbá Békástó és Kalandja telepek.

A 20. század elején Heves vármegye Hatvani járásához tartozott.

1910-ben 5792 lakosából 5730 magyar volt. Ebből 5094 római katolikus, 95 evangélikus, 529 izraelita volt.

Az ipari forradalom elkerülte, de vasutat kapott már 1867-ben. Ez alkalmassá tette arra, hogy bekapcsolódjék az ország vérkeringésébe. A szőlőtermelést sújtó filoxéra miatt a fő jövedelmétől megfosztott településre nehéz idők jártak. A kisipar, a mezőgazdaság, az erdőgazdaság nem biztosította a lakosság eltartását. A két világháború között jelentős kisiparos réteggel bírt. A szőlő és bortermelése nem érte el a filoxéra előtti szintet.

Az 1950-es megyerendezés során Nógrád megyéhez csatolták, és azonnal járási székhely is lett a nagy múltú, de fejlődésében megrekedt Szirák helyét átvéve. Mezőgazdasága, szőlőtermelése továbbra is meghatározta gazdaságát. Az ipar inkább a könnyűipar formájában képviseltette magát. A század elején kórház épült Pásztón. Az 1950-es években a termálvíz hasznosítására strandfürdő létesült. Az 1960-as években lakótelep formájában növekedett a lakásállomány, miközben a régi hangulatos vidéki város házai majd mind eltűntek. Pásztóhoz tartoztak a következő telepek is: Alsóhuta, Felsőhuta, (azelőtt Almássy-huta), Fiskalitás huta, Ötházhuta. Továbbá Békástó és Kalandja telepek.

Pásztót 1984. január 1-jén nyilvánították várossá.

 Kelet-nyugat fekvésű településrész Pásztótól keletre a Kövecses-patak mellett a Nyugati-Mátra lábánál. Pásztóval nyugat felől már szinte összeépült. A keresztülvezet rajta a Pásztó-Galyatető-Mátra-nyereg közút, a Mátra egyik fő közlekedési útvonala. Ezen az úton közelíthető meg Mátrakeresztes is.

1265-ben az addig Ágasvárhoz tartozó birtokot a Rátót nemzetséghez tartozó Porch István kapta meg királyi adományként.1349 körül már hasznosi Nagy Domokos a falu birtokosa, akinek fia, István lett a Pásztói család őse, aki már 1348-ban, hasznosi előnévvel szerepel, tőle származik a Pásztohi család.

Pásztó vára már a 14. század elején már fennállt, 1329-ben említik várnagyát is. 1454-ben a hasznosi vár a Pásztohi család birtoka volt, amelyhez ekkor Hasznos helység Vésze és Ders részei tartoztak. 1489-ben a helység birtoka miatt a Nánai Kompolthiak pert folytattak a Pásztohiakkal. Az 1552. évi adóösszeírás szerint 6 portája volt; ekkor már török területként,1589–90-ben az egri várba szállította be a főpapi tizedet. 1635-ben 1, 1647-ben 1, 1675-ben fél, 1686-ban fél portával volt felvéve. 1693-ban az összeírás szerint gróf Koháry István volt a birtokosa, de ugyanekkor Vay Lászlónak is volt itt 3 jobbágya, ezenkívül még Fáy György özvegye, Szalay Pál, Miklovics István is birtokosok voltak itt.

Hasznoson 1873-ban nagy tűzvész pusztított; ekkor majdnem az egész település leégett.

A 20. század elején Heves vármegye Hatvani járásához tartozott.

1910-ben 2345 lakosából 2060 magyar, 285 szlovák volt. Ebből 2320 római katolikus volt.

Hasznos határában három várrom is volt; Ágasvár, Cserterivár és Óvár.

Ágasvár a fennmaradt adatok szerint közvetlenül a tatárjárás után épült, melyet V. István király, 1264-ben Domonkosnak, a királyné tárnokmesterének adományozott, majd 1272-ben István mester, a Tari és a Pasztohi család őse, nyerte adományul. Ettől kezdve a Tari családé, de e család sarjai nem sokat törődtek a várral, mely a 15. században már romokban hevert, pedig a Pasztohiaknak Hasznoson még 1489-ben fennállt a váruk.

Közelében található a Hasznosi-víztározó, mely fölött a hasznosi vár maradványai találhatóak.

Mátrakeresztes

Pásztóhoz tartozó település a várostól 13 km-re keletre, a Mátrába vezető 2408-as közút mellett a hegység lábánál helyezkedik el. 1937 előtti neve: Alsóhuta. A Csörgő-patak és a Kövecses-patak völgyének találkozásában fekszik, innen indulnak turistautak Ágasvár felé. 2005-ben a patakok áradása miatt árvíz mosta el a falu alsó részeit, azóta új, nagyobb áteresztőképességű mederszakasz épült a Csörgő-patak részére.

Mátrakeresztes jellegzetesen hegyvidéki település, erdősült környezettel és kitűnő klímával rendelkezik. A kedvező természeti, táji adottságok mellett figyelemre méltó vonzerőt képez épített környezete, mivel az ófalu történelmi értékű. Hangulatos településszerkezete, továbbá jelentős számú népi építészeti hagyományokat őrző, védendő értéket képviselő épületállománya van. Történetéről jóformán semmit nem lehet tudni, valószínűleg Hasznos település birtokrészeként szerepel az írásos anyagokban.

Híres emberek

• Tittel Pál (1784–1831) csillagász, az MTA tagja
• Rajeczky Benjámin (1901–1989), zenetörténész
• Alapi László (1920–1957) 1956-os forradalmár
• Csohány Kálmán (1925–1980) grafikusművész
• Gaál István (1933–2007), filmrendező
• Görög Zita (1979) modell, műsorvezető, színésznő
• Itt született Vértesy Dezső (1881–1917) klasszika-filológus, műfordító.
• Itt született Kozma István (1964) volt válogatott labdarúgó.

Nevezetességei

• Kolostor: A kialakított romkert a bencés, majd a ciszterci monostor maradványaival elevenen idézi a város múltját. A helyreállított barokk kolostorépületben található dr. Rajeczky Benjámin, az utolsó pásztói perjel, európai hírű zenetudós emlékszobája is.
• Kodály Zoltán itt gyűjtötte egyik legismertebb kórusművének,az Esti dalnak dallamát és az első két versszak szövegét 1922-ben.

Csohány Kálmán Galéria

2001. december 14-én új kiállítóhellyel bővült a múzeumkert. Ekkor nyílt meg Pásztó nagy szülöttének, Csohány Kálmán grafikusművész állandó kiállítása az 1870-es években épült műemléki épületben. A galéria megnyitásával lehetőség nyílt a kétszeres Munkácsy-díjas, érdemes művész teljes életművéből a rézkarcok, litográfiák, egyedi rajzok, akvarellek, kerámiák, azaz mintegy 150 műtárgy bemutatására. Csohány Kálmán 1925-ben született Pásztón. Az 1960-as évek grafikus nemzedékének egyik meghatározó egyénisége volt. Rézkarcain, tusrajzain és litográfiáin a népi szimbolika érzelem-gazdag, balladai tömörségű egyéni hangvétellel jelenik meg. Az erőteljes, ugyanakkor szűkszavú grafikai vonalvezetés komor, fájdalmas látomásait közvetítik. Visszatérő motívumai: madarak, fák, szárnyas angyalok, kapuk. Könyvillusztrátori tevékenysége is jelentős, a magyar- és a világirodalom remekműveihez készített illusztrációkat (köztük Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő, József Attila, Áprily Lajos, Kassák Lajos, Illyés Gyula, Déry Tibor művei). Festett síkkerámia terveit Hódmezővásárhelyen égette ki. 1952 óta a magyarországi és külföldi tárlatok és a hazai és nemzetközi grafikai biennálék rendszeres kiállító művésze volt. Csohány Kálmán 1980. április 2-án halt meg Budapesten. Kívánsága szerint a pásztói Szentlélek temetőben nyugszik.

Szent Lőrinc plébániatemplom

Oskolamester háza

• A műemlékövezetben lévő Oskolamester házat már 1428-ban említi oklevél. Az "oskolamester ház" a Mátra vidéken szokásos módon, kerek, görgetett patak-kövekből épült. Az egyik szoba alatt gabonatartó vermet építettek ki, melyben a régészek megtalálták egy középkori család minden használati eszközét.

A Pásztói Múzeum

Állandó kiállításai:

• Évmilliók üzenete Nógrádban
• Fűtől fáig - fényképkiállítás
• A ciszterci rend története a középkorban
• Pásztói évszázadok - helytörténeti kiállítás a város történetéből
• Rajeczky Benjamin emlékszoba
• Csohány Kálmán Galéria
• Gaál István emlékszoba
• Középkori kolostor romjai
• Középkori kovácsműhely
• Középkori üveghuta
• Szőlőkultúra a Mátra alján

Pásztói népszokások

A századforduló idején az egyes társadalmi osztályok között meglévő ellentét nemcsak vagyoni, hanem területi szempontból is tapasztalható volt Pásztón. Ezek szerint a bügei paraszt nem szívesen érintkezett a Kutriban lakókkal, az alvégiek a felvégiekkel. A bügei gazda azt tanácsolta a fiának: "A patakon túlról ne nősülj!" A Malom-patak volt az a határvonal, amely a pásztói parasztokat két különböző kasztra osztotta. Vasár- és ünnepnaponként a szokásos legényestéken nem volt tanácsos a bügei legénynek a Kutriban lakó lányt hazakísérni, mert a felvégi legények megverték, megkéselték. Életmódjukban, szokásaikban a parasztok ragaszkodtak leginkább a hagyományokhoz. Ez a családi és társadalmi életükben még nem volt hátrányos, de a gazdálkodásban annál inkább, mivel földjeiket az apától és a nagyapától tanult módon művelték.A múlt század közepéig a város kapuján mamutmaradványokat őriztek, amelyeket a babonás elöljáróság akasztott ki. A Nemzeti Múzeum több ilyen megláncolt csontot őriz. Az egyik Pásztó kapuján függött, innen került a kiállítóhelyre. Valószínűleg ehhez a hagyományhoz kapcsolódik a cserháti részen található Csontfalu elnevezés is. Az adat azért is figyelemre méltó, mert száz évvel ezelőtt még önálló település volt, ma pedig emlékét csupán a neve, a Harangos-kút és néhány falmaradvány, a szántás során előkerülő 13. századi cserépdarabok őrzik.

Elhelyezkedése

Pásztó Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 55′ 10″, k. h. 19° 41′ 52″Koordináták: é. sz. 47° 55′ 10″, k. h. 19° 41′ 52″ térkép ▼

Pásztó Pozíció Nógrád megye térképén

Nagyvázsony / Folytatáshoz kattints a posztra

 A Kinizsi-vár

Nagyvázsony a Veszprém-Tapolca 77-es főút mellett helyezkedik el, a róla elnevezett medence közepén. Északon a 600 méterre magasodó Kab-hegy, délen a Balaton-felvidék dombjai határolják. A Vázsonyi-medence kőzetanyaga mészkő, de a bazaltfeltörések is elég nagy területet foglalnak el, jól látható ez a Kab-hegy óriási bazalttakaróján. A mészkő alól számos forrás tör elő, a község határát erdő övezi, a Balaton 14 km-re van a községtől. A falut keresztül szeli a Vázsonyi-séd.

 Az evangélikus templom és Kinizsi Pál szobra

Nagyvázsony és környéke már ősidők óta lakott terület. A római korban hadi út haladt itt keresztül, s az út mentén római kori település maradványaira bukkantak. A rómaiak ittlétét bizonyítják a szintén itt talált leletek és kőfeliratok.

A honfoglalás után a Váson nemzetség telepedett itt le. A település első írásos említése a tatárjárás idejéből való. Ebben az időben több falu volt ezen a környéken. Nagyvázsony egyik szomszéd faluja Nemesleányfalu volt, melyet már 1082-ben megemlítettek. A két falu 1950-ben egyesült.

A 14. században a település a Vezseny család tulajdonába került. A Vezsenyiek utolsó sarjának halálakor a birtok a koronára, Mátyás királyra szállt vissza. Mátyás király a birtokot 1472-ben Kinizsi Pálnak adományozta. Kinizsi Pál a birtokon várat építtetett. A várnak köszönhetően a település virágzásnak indult. Nagyvázsonyt 1488-ra már a megye jelentős falvai közé sorolták. 15. században épült a Pálos kolostora. Kinizsi a szerzeteseket a szomszéd faluból hozatta.Majd 1552-ben Veszprém elfoglaltával a katonák felrobbantották a kolostort , nehogy beköltözzön a török. Nagyvázsony mezővárosi rangjára a jelentős heti vásárok, a településen lévő iparosok nagy száma és a templomok utaltak.

A 16. században Nagyvázsonyt is megtámadták a törökök. A Nagyvázsonyi vár hol török, hol magyar kézen volt. A várat véglegesen 1598-ban sikerült visszafoglalni. A török időkben a vár katonái a vár alján építették fel szállásaikat, így szinte egy új települést hoztak létre.

A 17. században a település megpróbálta helyrehozni a törökök által okozott károkat. 1649-ben a várat a király a Zichy családnak adományozta. 1651-ben már városként említették Nagyvázsonyt, holott jogállása nem érte el a mezővárosokét. A törökök még egyszer megtámadták a várat, s 1663-ban fel is gyújtották. A Rákóczi-szabadságharc után a vár elvesztette jelentőségét.

A település fejlődése megállt. Zichy Imre a 18. század elején német telepeseket hívott ide. Azonban a telepesek ittléte sem tudta felvirágoztatni a települést, s régi rangját és jelentőségét Nagyvázsony teljesen elvesztette. 1890-től még népessége is csökkenni kezdett, de ez a csökkenés az utóbbi időkben már megállt.

Nemesleányfalu

Nevezetességei

• A Kinizsi-vár, benne a Kinizsi Pál Vármúzeum
• Zichy-kastély
• Postamúzeum
• A pálos kolostor romjai
• Schumacher Ház
• Műemlék Szent István templom, gótikus eredetű, barokk stílusban átépítve
• Műemlék református templom
• Kinizsi-forrás (Tálodi erdő)
• Turul-szobor

 Pálos templom- és kolostorrom

 Pálos templom- és kolostorrom

 A pálos kolostor romjai

Híres emberek

• Teddi Kollek (1911–2007) politikus, Jeruzsálem polgármestere
• Kinizsi Pál (1431–1494) hadvezér
• Várnai Zseni (1890–1981) írónő

 A református templom

Szent István római katolikus templom

Elhelyezkedése

Nagyvázsony Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 58′ 57″, k. h. 17° 41′ 55″Koordináták: é. sz. 46° 58′ 57″, k. h. 17° 41′ 55″ térkép ▼

Nagyvázsony Pozíció Veszprém megye térképén

Pilisszentlélek / Folytatáshoz kattints a posztra

 Pilisszentlélek (szlovákul Hut(a), németül Glasshütte, a köznyelvben Huta) egykori község, 1985 óta Esztergom része. Hivatalos neve 1907-ig Szentlélek volt, de használták a Szent-Lélek, Huta-Szent-Lélek formákat is.
Esztergom belvárosától 9 km-re délkeletre a dobogókői út mentén, a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén, Pest megyehatárán egy völgyben fekszik. Minden irányból erdő veszi körül.

 A terület már az őskorban is lakott volt, amiről kőeszközök tanúskodnak.

IV. Béla 1263-ban a „Benedekvölgye” nevű erdős völgyet a pilisszentkereszti pálosoknak ajándékozta, hogy monostorrá alakítsák az Árpád-házi királyok vadászkastélyát, amellyel IV. László uralkodása alatt, 1287-ben készültek el. Romjai ma is megvannak. Az itt létesült kolostor szolgálatára a birtokra parasztokat telepítettek, így alakult ki a patak mentén a falu. Utóbb Károly Róbert, majd 1378-ban Nagy Lajos király a monostort gazdagon megajándékozta. A 15. században a helység Pilis vármegyéhez tartozott. A török világában, 1541–43 táján elpusztult, elnéptelenedett. A 18. század elején a pesti pálosok birtokába került, akik tótokat telepítettek ide a Felvidékről, Nyitra környékéről. Ekkor a település üveghutájáról volt ismert.

A pálos rend feloszlatása után a vallásalap birtoka lett, és annak földesúri hatósága alá tartozott 1848-ig. 1790-ben a pálosokat a ferencrendiek váltották fel a lelkészkedésben. Ekkor már iskolája is volt a községnek. Plébániája 1810-ben alakult, temploma 1857-ből való. Az óvoda 1912-ben, az iskola és a könyvtár 1936-ban nyitotta meg kapuit. A pálos kolostor romjait az 1928–33 évi ásatások alkalmával részben feltárták, majd visszatemették. A falu a második világháború alatt jelentős harcok színtere volt. A kolostor ma látható romjait 1985-ben tárták fel, és az oltárt is ekkor szentelték fel. A településrész teljes szennyvízcsatorna-hálózata 2007-re készül el.

Területén számos barlang található: Tűfok-, Bivak-, Legény- és Leány-barlang, amelyek a történelem során rablótanyául szolgáltak. Feltárások szerint a Legény-barlangban egykor titkos pénzverde működött.

Látnivalók

• A pálos kolostor romjai
• Szlovák tájház (Pilisszentlélek)
• Határában van a mexikói erdőőrlak.

Közlekedés

• Esztergom irányában található a Szalma híd.
• Elérhető az esztergomi helyi autóbuszjárattal (9-es helyijárat), gyalog, kerékpártúrával.

Pilisszentlélek

Helye Esztergom közigazgatási területén belül

Dömös / Folytatáshoz kattints a posztra

 Dömös Komárom-Esztergom megyében, aDunakanyarban, a Duna jobb partján található, Budapesttől 45, Esztergomtól16, Visegrádtól 5 km távolságban. A településen a 11-es számú főközlekedési út halad át. A Duna bal partján húzódóBudapest–Vác–Szob-vasútvonal Dömösi átkelés megállóhelyével 2014 nyarán ismét megszakadt az összeköttetés, a rév ideiglenesen megszűnt.

 Ez a kedvező fekvésű vidék a legősibb időktől kezdve megtelepedésre csábította az embert. Az emberi település legkorábbi nyoma a község északkeleti részén az őskőkorszakból ismert. Az 1960-as évek elején egy rénszarvasvadászattal foglalkozó ősemberi közösség telepének maradványait tárták fel itt a régészek: tűzhelyek, vadló- és rénszarvascsontok, pattintott kőszerszámok kerültek elő.

A Duna-parton, a Köves-patak torkolata közelében előkerült zsugorított csontvázas sír és a mellette talált kőszerszám a terület rézkori (i. e. 2500-1900) lakóinak leletei.

A késő bronzkorszaknak jelentős emléke található a Rám-szakadék, Lukács-árka és Árpádvár közti területen. Ez egy kb. 500×500 méter terjedelmű, szabálytalan sokszög formájú földvár, amelynek jól látható sánca végig a meredek hegyoldal szélén halad és hatalmas területet ölel körül. A földvárat – a belső területéről előkerült leletek alapján – a késő bronzkori urnasíros kultúra népe mintegy 3000 évvel ezelőtt építette. Az eredetileg magas sáncot azóta 1-3 méter magasságúra koptatta az idő.

Ugyanebből a korszakból több nyíltszíni (nem erődített) telep nyomát is ismerjük a község határából: Körtvélyes pusztánál, a Köves-patak torkolatánál és a Duna- parti Tófenék-dűlőben

A római kor és a népvándorlás

A legkorábbi kőépítmények a római korból maradtak ránk. A Duna vonalát – a római birodalom Pannonia tartományának határát – kőből épült, árokkal, palánkkal is megerősített őrtornyok és erődök láncolata védte a túlparton lakó "barbár" népek támadásaival szemben.

A dömösi Duna-parton a Köves-patak és Malom-patak torkolatánál, illetve a Tófenék-dűlőben állt egy-egy ilyen őrtorony.

Közülük a Köves-patak mellettit 1959-ben feltárták. A 11×11 méter alapterületű, 1 méter falvastagságú tornyot vizesárok övezte. Területén Valentinianus császár érmeit, edényeket találtak.

A Malom-patak melletti római torony maradványaira épült rá a dömösi révállomás kis épülete. A katolikus templom mellett 1985-ben római téglaégető kemence maradványai kerültek elő. 2000-ben a múzeum homokkal temette be, tekintettel arra, hogy a további feltárásra nem volt anyagi fedezet és így jobban meg lehet védeni a pusztulástól.

A római birodalom bukása után a népvándorlás néphullámai következtek, majd 568-tól a IX. század végéig az avarok telepedtek meg vidéken. Az ő emléküket idézik azok a bronzból készült díszes veretek, övdíszek és szíjvégek, valamint cserépedények, amelyek az általános iskola és a Malom-patak között fekvő avar temető sírjaiból kerültek elő.

A honfoglalás és az Árpád-házi királyok kora

A IX. században megjelenő honfoglaló magyarok itteni megtelepedéséről is vannak adataink, emlékeink. Az Árpádvár (483 m) hegycsúcsán pedig Árpád-kori földvár sáncai emelkednek.

A Dunakanyar által körülölelt erdős hegyvidék a honfoglalástól kezdve a fejedelmek, majd Árpád-házi királyaink családi birtokterülete volt. Ezen a hatalmas erdőbirtokon, melyet a középkorban egységesen Pilis-erdőnek neveztek, több királyivadászkastély, palota létezéséről tudunk. Az elmúlt évek régészeti-történeti kutatásaiból tudjuk azt is, hogy közöttük kiemelkedő szerepet játszott a dömösi királyi palota, mely a XI. században királyaink kedvelt tartózkodási helye és fontos birtokközpontja volt.

Első közvetlen adatunk a Képes Krónikában maradt fenn erről az időről. Az 1063. év eseményeinél ugyanis a következők olvashatók: „A jámbor (I.) Béla király ezután betöltve uralkodásának harmadik évét, királyi jószágán, Dömösön összezúzódott beomló trónján” Béla király ekkor egy várható német támadás visszaverésére készülődve tartott itt országgyűlést. A nyugati határok felé felvonuló csapatai után vitték Dömösről sebesülten, amikor meghalt.

Dömös nevének és az itt álló királyi palotának legkorábbi – eredetiben fennmaradt – írott emlékét I. (Szent) László királynak egy 1079-ben kelt oklevele őrizte meg. Ebben az esztendőben László király is németek elleni hadjáratra készülődve tartózkodott Dömösön, ahol Guden királyi szerviens egy birtok adományozásával kapcsolatban kereste őt fel. Az okirat szerint „a király ebben az ügyben szabad rendelkezést engedélyezett a dömösi kúriában (incuria Dimisiensi), amikor télidőben a németek megsemmisítésére készült”.

A XI. század vége táján a királyi palota hercegi tulajdonba került.

 A XII. század elején ismét jelentős események színhelye lett Dömös. Könyves Kálmánkirály fivére, Álmos herceg, a korábbi királyi kastély mellett prépostságot és káptalant alapított 1107-ben. Az alapítás és felszentelés körülményeit részletesen elbeszélőKépes krónika miniátora az eseményeket képekben is megörökítette: „A herceg ezután Dömösön monostort épített, meghívta a királyt, jöjjön el a felszentelésre. Úgy is történt. Ezután a palotabeliek megvádolták a herceget: kelepcét készít, hogy megölje a királyt a monostor épületében. A király haragra gyúlt és el akarta őt fogni, de a főtisztelendőpüspökök és más derék főemberek tudták, hogy ez hamisság és csak a herceg ellenségei találták ki – közbenjártak érte a királynál és összebékítették őket.”

A király ezután – nem bízva már Álmos hercegben – szabadon engedte őt, de kísérőket adott mellé, amikor vadászatra indult a Bakonyba. A herceg sólyma Csór mellett varjút fogott. A két madár küzdelmében Álmos saját sorsát látva, megkérdezte kísérőit: „Mi lenne, ha a varjú megesküdne a sólyomnak, nem károg többé, ha elbocsátja?” A kísérők jelentették e szavakat a királynak, Álmos pedig megszökve tőlük Passauba futott a német császárhoz – segítségért bátyja ellen.

„Az Úr 1113-ik évében a császár hatalmas sereget mozgósított Álmos herceg érdekében és Magyarország határára jött, hogy tárgyaljon a királlyal és békét szerezzen köztük, ez meg is történt” – írja tovább a krónikás. A békekötést követően a király mégis elfogatta Álmost és fiát, Béla herceget és megvakíttatta őket. Ezek után „Álmos herceget Dömösre vitték a saját monostorába.”

 Kálmán király később, amikor halálát érezte közeledni, – hogy fiának biztosítsa a trónt – elküldte Bot fiát, Benedeket Dömösre, fogja el és ölje meg a herceget, ne örökölhessen halála esetén. Halljuk tovább a krónikást:

"Amikor aztán Benedek odaért, a herceg a monostor előtt ült és siratta fájdalmát. Mikor meghallotta a lovasok siető közeledését, megérezte lelkében, hogy veszedelem fenyegeti és bevitette magát a monostorban és kezével megfogta Szűz Szent Margit oltárát, hogy Isten és a szentek tiszteletéből ne merészeljék elvonszolni onnan. De Benedek rátette szentségtörő kezét és erőszakosan elvonszolta az oltártól, melyet tartott. Közben a herceg kezéről lehorzsolódott a bőr és az oltárt vér szennyezte meg. A papok vigyáztak az egyház ajtajában és el akarták fogni: ő azonban megneszelte ezt, dühös szívvel kiment, ahogyan tudott és amikor elvágtatott, Pilis erdejében leesett a lóról, nyakát szegte és meghalt. Kutyái követték, azok falták fel húsát és csontjait. Ő Fiát Bélát pedig a főemberek Magyarországon tartották, de titkon, a király dühe miatt."

Könyves Kálmán fia, II. István király később, – mivel örököse nem volt – a megvakított Bélát tette meg utódául (1131-1141). Az ő uralkodása alatt – Saul prépost idejében – fejeződött be a prépostság építése, melyet azután II. (Vak) Béla király 1138-ban gazdag adományokkal látott el. Az adományozás tényét királyi okmány örökítette meg az utókor számára. Az adománylevél 95 falut, 1332 szolgát (név szerint), 138 szőlőt, régi mesterségeket, termékeket, földrajzi neveket stb. sorol fel, s ezzel Árpád-kori történelmünk és gazdaságtörténetünk egyik igen fontos forrása.

A prépostság szolgáltató népei között találunk: kenyérsütőket, szakácsokat, esztergályosokat, harangozókat, palackkészítőket, méhészeket, lovászokat, solymászokat, ácsokat.

1242-ben a monostort valószínűleg felégették a tatárok, de csakhamar újjáépülhetett.

Prépostjainak, akik gyakran fontos szerepet játszottak a vidék életében, egész sorát ismerjük középkori okleveleinkből. Kiemelkedik közülük a Churlati nemzetségből származó Fülöp, aki 1246-ban IV. Béla király feleségének, Mária királynénak volt kancellárja.

Sol nevű prépostját 1288-ban a zebegényi apátság Szob melletti birtokának peres ügyével kapcsolatban említik.

A dömösi prépostság egyúttal hiteleshely is lehetett. Egy oklevélen fennmaradt a prépostság nagyobbik pecsétjének lenyomata. A pecséten a templom védőszentjének, Szent Margitnak alakja látható, körülötte latin felirat: (Sigillum) Capituli ecclesie Demesien(sis) maius = a dömösi egyház káptalanjának nagy pecsétje.

1295-ben VIII. Bonifác pápa az egyházi fegyelem meglazulása miatt a dömösi prépostságot az esztergomi érsek felügyelete alá rendelte.

Egy 1298-ban kelt oklevélből tudjuk, hogy a Dunának az Ipoly torkolata és a Leustách-sziget közti részén a vizahalászat joga is a prépostságé volt.

A késő középkor és a török hódoltság

1321. december 8-án a fellázadt visegrádi várőrség támadása után "teljesen elpusztult és lakhatatlanná vált" a monostor.

A káptalan XIV. századi prépostjai közül többet ismerünk. Némelyikük kiváló, tudós ember volt, akik hamarosan magasabb pozícióba került. Mások nevét és emlékét erőszakos tetteik miatt örökítették meg régi oklevelek. Márton prépost ellen például 1342-ben VI. Kelemen pápa vizsgálatot rendelt el erőszakos tetteinek kivizsgálására. Nevezettről több régi okmány megemlékezik. Ezekből tudjuk, hogy 1329 és 1357 között töltötte be a dömösi préposti tisztet. Egy 1347-ben kelt oklevélen pedig fennmaradt Márton prépost pecsétje is, amelyen – a káptalanéhoz hasonlóan – Szent Margit alakja látható. Felirata:S(igillum) Martini, prepositi ecclesie Dymisiensis – a dömösi egyház prépostjának, Mártonnak pecsétje.

Dömös XV. Századi prépostjai közül Rozgonyi Pétert említjük meg, akiből később veszprémi püspök lett. Ez idő tájt Zsigmond király is megfordult Dömösön, eltöröltette a dömösi prépostságot és az Olajfák hegyéről nevezett ("Olivetán") Benedek-rendi szerzetesek apátságává alakíttatta (1433-1445). Az olivetán szerzetesek el is foglalták Dömöst, azonban 1446-ban lemondtak apátságukról és elköltöztek innét.

A megüresedett apátságot ismét prépostsággá alakították át, élére pedig Hunyadi János kormányzó egyik kedvelt emberét, Hosszuaszai Bothos István esztergomi kanonokot, királyi kancellárt, szenttamási prépostot nevezték ki.

Ettől kezdve az esztergomi érsek joghatósága alatt állt a prépostság 1501-ig, amikor VI. Sándor pápa a nyitrai püspökségez csatolta, s az egyesítésről szóló okmányt 1503. október 3-án III. Pius pápa is megerősítette. Ezek után a nyitrai püspökök lettek egyúttal dömösi prépostok is.

A prépostság díszes épületeit már 1526-ban, Buda elfoglalása után felégethette a török. Végleges pusztulása Visegrád és Esztergom elfoglalása (1543) után következhetett be.

Magát a falut azonban a török korban is lakták. Az 1570. évi török adóösszeírás szerint: "Dimis falu nincs a defterben". A falu adózó lakói: "Cseris Mátyás: Cse János fia, András: Selem Jakab: Háni (?): Jakab fia, Imre: Lázár Duszlicsa fia, Albert: Tót Máté, Tót László, Tót István fia, János: Turincs Benedek: másik Tót István: Tót Ádám".

A XVIII. Század elején a régi híres épületnek már csak romjai állnak. Az egykorú leírás szerint azonban: "a most is látható romok bizonyítják, hogy azt királyi bőkezűséggel építtette. Álmos herceg, Vak Béla király atyja." Ekkor a használhatatlan romokat a lakosság építkezésekhez kezdte széthordani. A maradványok sorsát végül az új plébániatemplom építése pecsételte meg: 1733-1744 között gróf Erdődy Ádám nyitrai püspök, dömösi prépost a régi romok köveiből építteti fel barokk stílusban a község mai templomát.

Elhelyezkedése

Dömös Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 45′ 50″, k. h. 18° 54′ 48″Koordináták: é. sz. 47° 45′ 50″, k. h. 18° 54′ 48″ térkép ▼

Dömös Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén