GYENESDIÁS / Folytatás a posztban

 A település két vasúti megállóval (Gyenesdiás és Alsógyenes) kapcsolódik a Balatonszentgyörgy–Tapolca–Ukk-vasútvonalhoz. A Tapolca és Keszthely között közlekedő személyvonatokon kívül több távolsági járat is megáll a két megállóhelyen, így összeköttetésben áll Celldömölkkel, Szombathellyel, Kaposvárral és Péccsel, valamint nyáron Sopronnal is.

A települést kelet-nyugati irányban a Balaton északi partján végigfutó 71-es másodrendű főút szeli át. Autóbuszközlekedése sűrű, mivel több Keszthely felől induló elővárosi, helyközi és távolsági járat érinti a települést, de emellett a keszthelyi 1-es jelzésű helyi járat is kitér a község felé.

 Gyenesdiás területén a legkorábbi leletek az újkőkorból valók. Az 1. századtól fontos római szálláshellyé vált, majd avarok költöztek ide. Az itt megtalált középavar sír volt az első ilyen régészeti lelet az egész Kárpát-medencében.

A középkorban az első, a mai Gyenesdiás területén létrejött település Falud volt, amely valószínűleg már a 11. században is állt a mai Gyenesdiás északnyugati határában. Első temploma 1333-ból való, amely egyben az első írásos említését is jelentette a falunak. 1408-tól a Rezi vár tulajdonát képezte, majd 1427-ben a Pethő családhoz került, amely egyben a település Keszthelyhez való erős kötődését is maga után vonta.

Gyenesdiás keleti részén a középkorban Diás falu feküdt, amely első említése 1341-ből való. A település az 1530-as évekre már csak nemesi telkekből áll, területének nagy része szőlős. A 17. században már hegyközség, elsősorban keszthelyi gazdák művelték itt a szőlőt.

Gyenes és Diás 1840-ben egyesült, így létrejött az önálló önkormányzattal bíró Gyenesdiás, amely 1871-ben kapott önálló iskolát. A település lakossága még a 20. század elején is szinte kizárólag mezőgazdaságból élt.

A község modernizációja 1945 után zajlott le, melynek egyik legfontosabb lépése 1954-ben a Strandfürdő megépítése volt. Azóta az idegenforgalom vált a település fő jövedelemforrásává.

1548-ban a török felégette a települést, majd 1564-től folyamatosan adóztatta, így a lakosság száma megcsappant, 1686-ra teljesen elnéptelenedett.

1696-ban Falud szőlőhegyén egy új település tűnt fel: Gyenes. A 18. század során Falud és Gyenes a Festetics család birtokába került. A század végére Gyenes már jelentős községgé alakult, majd az 1820-as években már működő hegyközség volt, amely a ma is megfigyelhető Alsó- és Felsőgyenesre oszlott. 1826-ban épült a településen a volt faludi templom köveiből a ma műemlék Szent Ilona kápolna.

A három szintes Festetics-kilátóból körpanoráma nyílik a Keszthelyi-öbölre, illetve a Keszthelyi-fennsík völgyek szabdalta hullámos felszínére. A Festetics család után elnevezett, 235 méter magasan található kilátót 2000-ben építették újjá, amely az erdei kirándulóközpont, a Nagymező nyugati széléről induló gyalogösvényen érhető el.

Gyalogtúrák, rövidebb séták egyik célja lehet a Gyenesdiási Vadlány-lik, a Keszthelyi-riviéra egyik barlangja. Ritka természeti képződmény a szél által kivájt, szobányi méretű üreg, amely egy széleróziós kőfülke, melyet mesterségesen tovább bővítettek. 1900 körül nagy valószínűséggel titkos pálinkafőző helyként használták. A Ló-hegycsoport dombját, melynek oldalában megbújik a sziklaodú, több mint 80 éves fekete fenyves borítja.

 Az egykori kőbánya ma egy hatalmas katlan. A felhagyott bányagödör egy kitérő a Nagymezőről, vagy a Gyenesdiási Vadlány-liktól. A bányászati munkák befejezése óta hatalmas vízmosások szabdalják. Az aljába lesétálva kipróbálhatjuk a hely akusztikáját is.

A túlnyomórészt felső triász dolomitból felépülő Keszthelyi-fennsík változatos élővilágát mutatja be a Dolomit tanösvény. Igen sok élőhelytípus megtalálható a hegységben, különlegesen gazdag, egyedi értékeket is tartalmazó flórával és faunával. Az ösvényen tovább haladva a Fénykereszthez jutunk, ahonnan szép panoráma tárul elénk.

A nemrégiben megnyílt Természet Háza látogatóközpont szintén a Keszthelyi-fennsík növény- és állatvilágát, természeti értékeit mutatja be interaktív látványelemekkel, fotóillusztrációkkal, akusztikus és vizuális effektekkel és élethű diorámákkal színesített kiállítás formájában.

A közel 160 éves Kerámiaház vályogból épült, restaurációjára 1992-ben került sor. A régi falakra új tetőszerkezet került a régihez hasonlóan nádból. Külső megjelenésében a ház a Balaton parti népi építészet emlékeit őrzi. A mai napig lakóházként és üzletként üzemel. Magyarország legjelentősebb fazekashagyományokkal rendelkező régióiból származó (mezőtúri, herendi, dombóvári) kerámia dísz- és használati tárgyakkal várják az érdeklődőket.

Az antik kályha magángyűjtemény 400 darabos, öntöttvas kályhákból áll, amely az országban egyedülálló, darabjait eredeti katalógusok alapján a szenvedélyes gyűjtő, Vaszkó Ernő saját kezűleg újította fel. A kályhákat az 1800-as években Európa-szerte használtak. Koruk 100-200 év közötti, de jelen állapotukban a mai kor fűtési követelményeinek is megfelelnek. A gyűjteményben továbbá a kor egyéb használati tárgyai is megtalálhatóak, így akár egy szemléletes történelem óra megtartására is kiválóan alkalmas a kiállítás.

A Darnay-Dornyai pince Európa egyik legöregebb boronapincéje. A 17. században épült boronapince a népi építészet eredeti, eklatáns darabja. Mestergerendájában az 1644-es évszám rajzolódik ki. A boronapince jelenleg felújítás alatt áll, és a több száz éves balaton-felvidéki szőlőgazdálkodást bemutató múzeumot alakítanak ki benne. A pince a Diási Havas-Boldogasszony templomtól induló, a Nagymezőn áthaladó és a Faludi síkra érkező kellemes túraútvonal szívében helyezkedik el.

 A Pásztorház tipikus népi építészeti emlék, a 19. század közepén épült, mint a község csordásának szolgálati lakása. Jelenleg közösségi kézművesházként működik.Pásztorház biztosít helyet annak az állandó avar kiállításnak, ahol a korabeli avar temetkezési szokásokat és az avar vezér sírját eredeti formában mutatják be.

 A falutól északra mintegy két kilométernyire, a Büdöskúti-völgy és a Pajta-völgy találkozásánál áll az ország legnagyobb bükkfája. 

A faluban található a Magyarországi Evangélikus Egyház Kapernaum nevű intézménye, amelyben egy konferenciaközpont és egy idősek otthona működik. Az intézményt belmissziói otthonként alapították, majd nyugdíjas lelkészek otthonává, később idősek otthonává alakult. A rendszerváltás óta az intézmény emellett számos evangélikus ifjúsági tábornak, lelkészi és diakóniai konferenciának is otthont ad.

Elhelyezkedése

Gyenesdiás Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 46′ 15″, k. h. 17° 17′ 35″Koordináták: é. sz. 46° 46′ 15″, k. h. 17° 17′ 35″térkép ▼

Gyenesdiás Pozíció Zala megye térképén

JÉGZAJLÁS A DUNÁN ALMÁSFÜZITŐNÉL / Folytatás a posztban

Vasvár / Folytatás a posztban

Szombathelytől délkeletre, a 8-as és a 74-es főutak találkozásánál fekszik. Vonattal elérhető a Szombathely–Nagykanizsa-vasútvonalon.

 A régészeti leletek tanúsága szerint a mai város területén már a kőkorszak óta élnek emberek. A Kemeneshát szélén fekvő, Rába árterületéből kiemelkedő terasz a kezdetektől fogva alkalmas hely volt az emberi település kialakulásához. A város határában található jelentős emlék az a földsánc, amely amely a nyugatra emelkedő dombtól egyenesen dél felé húzódik és a nyugatról történő támadás ellen védte a települést. A sáncot általában római eredetűnek tartják, azonban a honfoglalás utáni építése sem kizárt. A római korból származó itt talált vaskohók arra engednek következtetni, hogy Vasváron már ekkor jelentős vasfeldolgozó tevékenység folyt a helyben található gyepvasérc feldolgozásával. A rómaiak Castrum Ferreumnak nevezték az itteni várukat – a magyar városnév ennek pontos megfelelője. Római kori vaskohóra bukkantak a volt domonkos rendház udvarán is. A római időkben fontos út vezetett innen Aquincum felé. A vas jelentőségét a honfoglaló magyarok is ismerték, ezért itt alakították ki az ország egyik nagy vastermelő központját. Erre világosan utal az az 1226-ból származó oklevél, mely szerint a pannonhalmi monostor kovácsai a vasat rendszeresen Vasvárról hozatták. A fontos vastermelőhely őrzésére vélhetően már a 10. században megépült az a földvár, amely körül a későbbi város kialakult. Ez a vár valószínűleg a domonkosok templomától északra feküdt és mintegy 300 m átmérőjű lehetett.

 A Szentgotthárdra menő úttól délre emelkedő Kövecses-hegyen épült fel a település első temploma , mely Vasvár ispánsági székhellyé válása után előbb plébánia, majd esperesi templom lett. A vármegyerendszer kialakítása során Vasvárt Szent István király ispánsági központtá és megyeszékhellyé emelte. A régi templom helyett vélhetően a 12. században épült fel a háromhajós román stílusú Szent Mihály templom, mely a társaskáptalan székhelye lett. A 13. században a káptalan szolgálófalujaként a templom körül kialakult a ma a központtól délre fekvő Szentmihályfalva, majd az északra fekvő Zsidófölde falu is. Így lényegében kialakult a középkori város szerkezete.

 A tatárjárás Vasvárt sem kímélte meg, és bár egy oklevél szerint 1242 februárjában még a magyar kézen maradt várak közé tartozott, később a tatárok elpusztították. A tatárjárás utáni években épült fel a földvár sáncain belül a domonkosok kora gótikus temploma és kolostora. V. István király 1270. november 21-én Vasváron tartózkodott és a várjobbágyokkal megyei közgyűlést tartott. A város 1279-ben IV. László királytól kiváltságokat kapott. 1310-ben Vasvárt a németek foglalták el és csak 1311-ben sikerült a Henrik bán fia János vezette megyei nemesi seregnek kiverni őket a városból, miután a káptalani templomot rájuk gyújtották. A várost védő erődrendszer a 14. század elejére készült el teljesen. Ekkor épült a domonkos templomtól délre a Szent Erzsébet kápolna, majd 1342-re felépült a Nagyboldogasszony templom is. A 14. század közepére Vasvár már igazi város, közigazgatási, kereskedelmi és kulturális központ, polgárai öntudata, gazdasági befolyása egyre növekedett, népes vásárai voltak. A várost a polgárok áltak választott bíró és 12 esküdt irányította. A polgárok befolyását jelezte, hogy Zsidófölde birtokáért a káptalannal szemben is felléptek és a város és a káptalan közötti per még Luxemburgi Zsigmond idejében is tartott, végül 1416-ban megegyezéssel zárult.

A város lendületes fejlődése nyomán az Árpád-kori földvár fokozatosan áldozatul esett a terjeszkedésnek, a 15. századra már csak csekély maradványai látszottak. A földvár helyett már korábban a káptalani templom körül alakult ki erődítmény és a század elején felépült a Szent Margit plébániatemplom is. A vastermelés erre az időre már háttérbe szorult és a város ipara elsősorban a malomiparra támaszkodott. Számos malom működött a környező vízfolyásokon, elsősorban a Rábán és a Csörnöcön. A város életében jelentős változást jelentett, hogy 1423-ban a szabadságjogokkal rendelkező királyi város a Gersei Pető család tulajdona lett és ezzel földesúri mezővárossá vált. 1462-ben a Széchy családdal keletkezett viszályban a város egy része leégett, 1479-ben pedig a török portyázók érték el a Vasvár környékét. 1490-ben I. Miksa császár serege ostromolta, de bevenni nem tudta a várost. A 16. században a török fokozatos előretörésével Vasvár életében is hanyatlás következett be. 1576-ban a városba behatoló és fosztogató német katonaságot a lakosság megtámadta és kiűzte, az erősítéssel visszatérő németek bosszúból felgyújtották a várost. 1577-ben az állandó zaklatások miatt a domonkos szerzetesek elhagyták Vasvárt, 1578-ban pedig az országgyűlés elrendelte a káptalan Szombathelyre költözését. Ezzel Vasvár tulajdonképpen megszűnt megyeszékhely lenni.

1599-ben ismét a portyázó török pusztította a települést, elsősorban Szentmihályfalva jobbágyait érték nagy károk. A 16. század végén Vasváron mindössze 35 jobbágytelek volt, a régi város területe jelentősen csökkent, egész utcák szűntek meg a pusztítások és lakosság elvándorlása következtében. Egyre gyakoribbá váltak a török rajtaütések. 1646-ban a egy török csapat újra feldúlta a várost, ezúttal a káptalan házait érték nagy károk. 1663-ban császári sereg szállta meg a várost, majd 1664-ben hatalmas török sereg vonult át a településen a házakat felégetve. A vesztes szentgotthárdi csata után a török sereg táborozott itt, a város maradék lakossága a Rábán túlra menekült. Itt kötötték meg a magyarok számára hátrányos következményekkel járó vasvári békét.

A század utolsó harmadában viszonylagosan békés időszak következett, a lakosság fokozatosan visszaszivárgott, sőt új telepesek is érkeztek, a város templomai, kolostora és vára azonban romokban állt. A török veszély megszűntével azonban a város várt gyors fejlődése elmaradt, melyben közre játszott, hogy polgárai régi kiváltságaikat nem kapták vissza, sőt 1699-ben a megyegyűlés jobbágyi szolgálatokra kötelezte őket. Ráadásul még a török harcokat követően hatalmas tűzvész pusztított el mindent, ami még a régi városból megmaradt. Ezzel egyszersmind a régi település szerkezete is megszűnt létezni és a 18. század közepére az újjáépítés után már teljesen más képet mutatott a város, mint azelőtt. Ekkor alakult ki a mai városszerkezet. A templomok közül a Szent Kereszt kolostort és templomot, valamint a Nagyboldogasszony templomot építették újjá, míg a káptalan Szent Mihály temploma romokban állt. Állt még a régi vármegyeháza és a prépost háza is. 1734-ben a Gersei Pető család birtokait a Festetich család vette meg és rögtön hosszú pereskedésbe kezdett a káptalannal a birtokok elosztása tekintetében. A pernek 1776-ban lett vége, az ítélet újra felosztotta a várost a földesúr és a káptalan között. 1746-ban a népességösszeíráskor Vasváron 38, Zsidóföldén 25, Szentmihályfalván 26 családot írtak össze. A Batthyány-vizitáció adatai szerint 1758-ban összesen 1185 lakos élt a városban, míg 1787-ben 1397 volt a lakosság száma. 1830-ban még mindig csak 1444 lakosa volt a városnak.

Városi rangját 1986-ban kapta vissza.

Nevezetességei

• Római katolikus (volt domonkos) templom (középkori eredetű, barokk)
• A vasvári domonkos kolostor (1684-ből, valószínűleg a régi vár helyén)
• Temetőhegyi kápolna (késő barokk)
• Helytörténeti Gyűjtemény
• Angyal szobor
• Szentkútfürdő

Elhelyezkedése

Vasvár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 02′ 59″, k. h. 16° 47′ 56″Koordináták: é. sz. 47° 02′ 59″, k. h. 16° 47′ 56″térkép ▼

Vasvár Pozíció Vas megye térképén

Szeleste / Folytatás a posztban

 Festetich kastély

A Gyöngyös-sík északkeleti peremén, a Kőris-patak közelében, Ölbő és Pósfa falvak szomszédságában fekszik, dombokkal határolt régen egyutcás falu. Megközelíthető az M86-os autóútról, a 86-os főúton, és a Hegyeshalom–Csorna–Szombathely-vasútvonalon (a szomszédos Ölbővel közös állomáson). Az M86-os autóút települést elkerülő szakaszát 2010. december 15-én adták át, tehermentesítve a község főutcáját a tranzit forgalomtól.

Baich Mihály sírja

A település első okleveles említése 1270-ből származik. Ekkor még két különálló falu volt amit 1950-ben egyesítettek. Kezdetben Magyarszeleste és Németszeleste, majd a XVI. századtól már Felső-, és Alsószeleste néven emlegetik.

1318-ban a Szelestey család plébániatemplomot emeltetett Magyarszelestén, Szent István első vértanú tiszteletére.

Az alsószelestei kastélyt 1855-ben szentgyörgyi Horváth Ádám építette a kastély tornyán lévő kronosztikon szerint. 1871-ben vette át a birtokot gróf Festetics Andor, aki már a következő évben megkezdte a kastélypark építését. 1926-ban a parkot arborétummá fejlesztette Baich Mihály. Ez idő tájt érte el a mai 13 hektáros területét.

Az akkor már lakatlan kastély 1954-ben leégett. 1990-ben fejeződtek be a helyreállítási munkálatai, azóta az önkormányzat tulajdonában van.Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra kezdetén Baich báró vagyonát is államosították, de a kastélyban lakhatott továbbra is, a falu népe nem bántotta. Aztán a Vas megyei pártszervek kilakoltatták, akkor a volt parádés kocsisa fogadta be, nála lakott évekig, majd 1955-ben, egy vasárnapi mise alatt otthon öngyilkos lett.

Nevezetességei

• Alsószelestei Szűz Mária neve templom
• Felsőszelestei Szent József templom
• Szentgyörgyi-kastély
• Festetics-Szentgyörgyi-Horváth-kastély
• Arborétum
• Festetics-kastély
• Termálfürdő
• A településen áthalad az Országos Kéktúra.

Elhelyezkedése

Szeleste Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 18′ 36″, k. h. 16° 49′ 58″Koordináták: é. sz. 47° 18′ 36″, k. h. 16° 49′ 58″térkép ▼

Szeleste Pozíció Vas megye térképén

Rábapaty / Folytatás a posztban

fotó : Pan Peter12
Felsőbüki Nagy-kastély épülete, ma általános iskola

Sárvártól északra 6 km-re fekszik a 84-es főúton, a Rába folyó mellett. Zsédeny, Jákfa, Ölbő települések veszik körül. A Pereszteg-patak a falu keleti határában ered.

A település három kisközség: Alsópaty, Felsőpaty és Rábabogyoszló egyesítésével alakult ki. Alsópatyot 1950-ben egyesítették Rábabogyoszlóval Rábapaty néven, ehhez csatolták 1974-ben Felsőpatyot.

Paty első okleveles említése 1293-ból, Rábabogyoszlóé pedig néhány évvel korábbról 1274-ből került elő. A települések valószínűleg már a honfoglalás előtt is lakottak voltak.

A 15. században a lakosság jórésze kisbirtokos volt. A tetődombon Káró- vagy Dákópaty, helyezkedett el, a templom mellett Felsőpaty, az urasági majorság mellett Alsópaty és tőle délre, a vizenyős helyre Rábabogyoszló települt.

A dákópatyi Farkas család tagja, dákópatyi Farkas Tóbiás és dákópatyi Farkas Ambrus földbirtokosok voltak 1549-ben Dákópatyon.

Alsópaty a "Farkas-Paty" nevet is bírta; Ez volt az ősrégi farkaspatyi Farkas család fészke. Az első ismert említés amely összeköti a farkaspatyi Farkas családot Alsópattyal 1565-ből számazik, amikor patyi Farkas András adományt szerzett Iklandi Bernáttal együtt a patyi birtokrészeire. 1568-ban Farkas Boldizsárnak Középpatyon voltak birtokai, 1580-ban Farkas Tóbiás Nemespaty birtokosa. 1586-ban Farkas Boldizsárné nemes Nádasdy Zsófia, Nádasdy Kristóf és Choron Margit lánya birtokolta Alsópatyot. A farkaspatyi Farkas család később kikerült a településről, Zala vármegyébe költözött: farkaspatyi Farkas Gábor a 18. század elején a Sidy családból származó Sidy Máriát, Sidy Mihály, az egervári helyettes kapitánya, és szenterzsébeti Terjék Mária lányát bírta nőül. Leszármazottjai kisbirtokoso voltak Andráshidán és Kálócfán. A farkaspatyi Farkas családnak az egyik ága Nógrád megyébe települt át, ahol farkas-patyi Farkas Gábor nógrádi megyei ügyész 1744-ben, 1750-ben főszolgabiró, 1756-ban pedig a vármegye főjegyzője.

A dákópatyi Farkas család leszármazottjai szintén Zalába települtek át a 17. század végén. Az 1790-es nemesi összeírás szerint dákópatyi Farkas István fia Imre kispáli lakós, és dákópatyi Farkas János fia János Ságodon lakott.

Nevezetességei

• Felsőbüki Nagy-kastély (Alsópatyon) - Rokokó-barokk; pontos építési ideje nem maradt fenn, de a 17. században már állt. Fontos szerepet kapott a Wesselényi-összeesküvésben, ami után a birtokot az Esterházyak kapták meg. Mai alakját a 19. században kapta, amikor nagy átalakítást végeztek rajta.
• Plébániatemplom - feltehetőleg a 16. században épült. Eredetileg egyhajós és egytornyú volt. 1716-ban a szentélyt és a sekrestyét építették hozzá. A plébániatemplom karzatán 1913-ban épült meg az Angster-orgona, ami idővel használhatatlanná vált, de épen maradt alkatrészeiből rakták össze a ma is látható és hallható hangszert.

Elhelyezkedése

Rábapaty Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 18′ 07″, k. h. 16° 55′ 39″Koordináták: é. sz. 47° 18′ 07″, k. h. 16° 55′ 39″térkép ▼

Rábapaty Pozíció Vas megye térképén

Aracsi pusztatemplom / Folytatás a posztban

 A Bánság szerbiai részén, a Törökbecse, Beodra és Basahíd közötti határban egy téglaépület monumentális hatású romjai találhatók. A templom eredetileg három köríves, apszisos, nyolcszögű és kötegelt pillérekkel tagolt háromhajós, bazilikális szerkezetű, boltozott, román stílusú építmény volt, amelyet utóbb az északi mellékhajó keleti szakasza fölé emelt, a ferences liturgiai szokásoknak megfelelően elhelyezkedő toronnyal egészítettek ki. A templomból mára a nyugati fal, a szentélyrész a hozzá csatlakozó északi főhajófal két árkádnyi szakaszával és a toronnyal maradt fenn eredeti állapotban. Ezeket a részeket az 1970-es évek ásatásait követően, a romállapotot továbbra is fenntartva, kiegészítették. A kolostori épületek föld alatti maradványai a templomtól északra terülnek el.

A templom a 13. század első harmadában, valószínűleg egy korábbi templomot felváltva épült (az előzmény létére az 1896-ban előkerült ún. aracsi kő utalhat). A datálás a művészeti kapcsolatokra alapozható, amelyeknek rekonstruálásával Raffay Endre foglalkozott.Megállapítása szerint a kapcsolatok az 1200 körüli magyarországi emlékek mintakép-, illetve közvetítőszerepét feltételezik. A kőzetek vizsgálata alapján kiderült, hogy a mészkőtéglák a Budai-hegységből származnak.

Az alaprajz, a pillérformák és a szentélyrész előtti szakasz a Csák nemzetség vértesszentkereszti templomáéval, a boltozati rendszer pedig a franciaországi Bourges székesegyházát is jellemző megoldással rokonítható. A díszítőfaragványok egy része antikizáló kompozíciójú. Ezek az esztergomi királyi palota és az érseki székesegyház provence-emiliai eredetű stílusrétegének a hatásáról tanúskodnak: mestereik a tudásukat ott szerezték. A faragványok egy másik csoportja gótikus jellegű, egy közülük a Pannonhalmi Bencés Főapátsági templom reimsi kapcsolatú faragványaival mutat összefüggést.

Az épület sorsát a 16. század török pusztításai pecsételték meg. A romok a környék elnéptelenedésének, majd a 19. századi romkultusznak és a művészettörténeti-régészeti tudomány általi felfedezésnek köszönhetően menekültek meg a teljes pusztulástól. Fennmaradásuk állagmegóvó helyreállítási munkák eredménye.

Az 1990-es években a délvidéki magyarság újra felfedezte az aracsi pusztatemplomot, s fokozatosan a délvidéki magyarság jelképévé, kultikus emlékévé vált. Két civil szervezet, s a délvidéki magyarság közéleti szereplőinek adományozandó díj viseli e nevet.

Elhelyezkedése

Aracsi pusztatemplom Pozíció a Vajdaság térképén

é. sz. 45° 38′ 38″, k. h. 20° 16′ 22″