A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Székely. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Székely. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 13., vasárnap

Sofronya / Folytatás a posztban

Az AlföldönAradtól 11 km-re északra fekszik. Érinti a Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza–Arad-vasútvonal.

1446-ban Keeth Sopron néven említették, a középkorban ugyanis két egymás mellett fekvő Sopron nevű falu is állt itt, melyeket 1596-ban a tatárok pusztítottak el. Területe a trianoni békeszerződésig Arad vármegye Aradi járásához tartozott. A mai Sofronyát már a román uralom alatt telepítették.
1992-ben a hozzá tartozó Szentpál faluval együtt 2551 lakosából 1476 román, 1055 magyar, 12 német és 7 cigány volt.

Nevezetességei

  • Purgly-kastély, nagy parkkal, ahol egy termálfürdő is működik (30 °C-os vízzel).

Nevezetes személyek

  • Itt született 1870. június 29-én báró Urbán Péter politikus, csanádi főispán.
  • Itt született 1881. június 10-én Purgly Magdolna kormányzóné, Horthy Miklós felesége.

Elhelyezkedése
Sofronya (Románia)
Sofronya
Sofronya
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 16′ 36″k. h. 21° 18′ 40″

2017. augusztus 12., szombat

Gyorok / Folytatás a posztban

Aradtól 22 km-re kelet–délkeletre található. Aradkövivel és Ménessel összeépült.
A középkori falu a hagyomány szerint magasabban, a mai szőlőhegyen terült el.
A török hódítás alatt elnéptelenedett faluba 1736-ban új birtokosa, Edelspacher Zsigmond telepített be Békés és Csanád vármegyei magyarokat és németeket, ménesi és kuvini szerbeket és románokat. Ugyanezen évben az Edelspacher család gyoroki előnévvel szerzett magyar nemességet.
1743-ban 25 jobbágycsalád lakta, többségükben magyar nevűek. Ekkoriban már a Grassalkovich család birtokában állt, akik felújították a szőlőművelést és szőlőhegyén ménesi vörösaszút termeltek. 1746-ban vásártartási jogot kapott. 1756-ban alakult meg római katolikus plébániája. 1771-ben már 159 holdon termesztettek szőlőt.
1839-ben Fényes Elek szerint mezőváros volt. Kézművesközponttá fejlődött: 1828-ban a 268 zsellér családfőn kívül 27 önálló iparosmester élt benne, 1819-ben pedig megalakult a vegyes katolikus iparoscéh. 1828-ban már 1496-an lakták. 1837-től gyógyszertár is működött itt.
 Borai az 1862-es londoni világkiállításon aranyérmet nyertek. Birtokait korán tagosították, a legelőket is felosztották. 1878-ban magyar olvasóegylete alakult.
Német lakói a 19. század folyamán már összeházasodtak a magyarokkal, akiktől vallási különbség sem választotta el őket. A 20. századra asszimilálódtak a magyarsághoz, bár az 1940-es években a községben Die Glocke címmel német nyelvű folyóirat is megjelent.
 18831884-ben az állam 126 bukovinai, főként istensegítsi székely családot telepített le a falu mellett, a három szomszéd falu határából kikerekített Csángótelepre. Azon családokat telepítették az itteni kincstári birtokra, akiknek Székelykevén nem jutott föld a Bukovinából érkezők közül. Az első telepítést 1892-ben egy második is követte. A székelyeket szegénységük, kulturális és nyelvi archaizmusaik miatt az őshonos magyarok sokáig lenézték és még évtizedekig inkább más bukovinai eredetű falvakkal, illetve közvetlenül Istensegítssel házasodtak össze, mint a helyi magyarsággal. Különálló csángó öntudatuk máig megmaradt, bár kultúrájukat legnagyobbrészt elhagyták.
A falu a 19. század végén és a 20. század elején módos település és az aradiak kedvelt nyaralóhelye volt. Két hetipiacot és évi egy országos vásárt tartott. Főként vörösbort termő szőlőfajtákat, kadarkát és sillert termesztettek. 1885-ben, a filoxérajárvány idején itt hozták létre az amerikai származású fajták szőlővessző-szaporító telepét. A falu életében fontos szerepet játszott a Nádasdy-uradalom és itt volt az Arad-hegyaljai Gazdakör székhelye.
Az 1950-es években sok, kulákká nyilvánított székely család számára itt jelöltek ki kényszerlakhelyet. Az 1960-as években több, főként udvarhelyszéki székely és két moldvai csángó család is beköltözött. Az 1970-es évektől mócok (clujeni) települtek le a faluban. Őket az őshonos románok, mint korábban a magyarok a bukovinaiakat, nem fogadták el egyenrangúként. Ezért közösségüket erős kohézió jellemzi, megtakarításaikat pedig telkek vásárlására fordítják, amelyekre rokonaikat költöztetik be.

Látnivalók

  • Templomai közül a római katolikus 1781-ben, az ortodox 1793-ban, a református pedig 1798-ban épült.
  • Az egykori kocsiszín és áramátalakító épületében villamosmúzeumot alakítottak ki. Az Arad-Hegyaljai Helyiérdekű Vasút a községet Araddal összekötő vonalát 1906-ban adták át és 1912-ben villamosították. 1992-ig üzemelt. Ma (2015) ismét villamoskocsik járnak Arad és Gyorok között, az aradi villamoshálózat részeként.
  • A falutól nyugatra fekvő tavat turisztikai célokra alakították ki. Üdülőtelepén főleg aradiak építenek házakat.
  • Itt született 1877-ben Sz. Szigethy Vilmos szegedi főlevéltáros, újságíró, Juhász Gyulafölfedezője, József Attila pártfogója.
  • Itt hunyt el 1863. január 27-én Kornis Károly ügyvéd, újságíró, az 1848-49-es szabadságharc törzskari tisztje.

Elhelyezkedése
Gyorok (Románia)
Gyorok
Gyorok
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 09′ 22″k. h. 21° 35′ 25″

2017. február 25., szombat

Gyulafehérvár régi képeslapokon / Folytatás a posztban


 Kolozsvártól 95 km-re délre, a Maros és az Ompoly összefolyásánál emelkedő 230 m magas fennsíkon fekszik.
 Neve onnan ered, hogy a fehér mészkőből épült római kori falmaradványok alapján az itt letelepedő szlávok Belgrádnak (= Fehérvárnak) nevezték el. Gyulafehérvárt régen a románok is Bălgradnak hívták. Nevének előtagja arra emlékeztet, hogy egykor az erdélyi gyula székvárosa volt.
 Már a vaskorban földvár állt itt, ahová a rómaiak később castrumot építettek. Itt állt Apulum, az ókori Dácia tartomány egyik jelentős városa. Erdélyt már a magyar államalapítástól kezdve innen kormányozták mint különálló egységet, itt székelt az erdélyi vajda. Püspökségét Szent István alapította 1009-ben, ezt követően lesz Fehér vármegye székhelye 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. 1277-ben Alárdi János vízaknai szász bíró fia bosszúhadjáratában felégette. Virágkorát a Hunyadiak és Bethlen Gábor alatt élte. Székesegyháza 13. századi, egy régebbi templom alapjaira épült. 1291-ben III. András országgyűlést tartott itt.
 1442március 22-én a város mellett csapott össze Hunyadi János hada Mezid bég 15 ezres seregével. Először a török, majd néhány nap múlva a megerősödött magyar sereg győzött.
1516-ban II. Ulászló megerősítését rendelte el. Budáról először Lippára, majd 1542-ben ide költözött Izabella királyné és fia I. János néven magyar király, miután a Püspöki palotát átalakították oly módon, hogy a Keleti Magyar Királyság székhelye lehessen. 1558. Izabella királyné itt is halt meg 1559szeptember 15-én. Itt gyilkoltatta meg katonáival Balassa Menyhért Izabella parancsára a lázadó Bebek Ferenc, Kendy Ferenc és Antal nemeseket. 1571március 14-én itt halt meg János Zsigmond fejedelem és az utolsó szabadon választott magyar király, a királyné és fiának hamvai a Szent István által alapított székesegyházban pihennek.
 II. János magyar király halálát követően az erdélyi –többségében protestáns (református, unitárius és lutheránus) rendek- 1571. május 25-én Báthory István római katolikus főurat választották meg Erdély fejedelmének. I. Habsburg Ferdinánd azonban nem nyugodott bele abba, hogy az erdélyi rendek szabadon választják meg az ország fejedelmét, ezért ígérgetéssel rávette Bekes Gáspár unitárius vallású főurat, hogy lázadjon fel Báthory ellen. Bekes Gáspár folyamatosan szervezkedett a fejedelmi hatalom megszerzése érdekében 1572–1574 folyamán. A francia Pierre LescalopierIX. Károly franciaországi követe azzal a céllal utazott Erdélybe, hogy megbeszéléseket folytasson Báthory István erdélyi fejedelemmel, aki szeretett volna megnősülni. Pierre Lescalopier 1574. június 24-én érkezett Erdélybe. Erről az utazásról a francia követ később könyvet írt és ebben többek közt arról számolt, be, hogy Gyulafehérvár és Erdély lakosságának többsége magyarul beszélt. Habsburg biztatásra Bekes Gáspár el akarta foglalni Erdély trónját, de 1575. július 8-i radnóti csatában vereséget szenvedett. Ebben a csatában tűnik ki vitézségével Székely Mózes. E csata után két nappal Bekes és Báthory seregei újból összecsapnak Kerelőszentpál mellett. Székely Mózes ebben a csatában is meghatározó szerepet játszott, ezért Báthory kinevezi a fejedelmi testőrség parancsnokának. Báthory István az erdélyi országgyűlésen, 1576. január 16-án Medgyesen bejelentette, hogy a lengyelek királyukká választották, ezért javasolta a rendeknek, hogy válasszák meg helyette Báthory Kristófot. Báthory Kristóf halálát követően került a fejedelemség élére Báthory Zsigmond, aki több alkalommal is lemondott, sok bajt okozva a városnak és az ország népének.
 1599. november 1-jén Báthory András feletti győzelme után Vitéz Mihály vajda diadalmenetben vonult be a városba, ahol az 1600. július 10-én megtartott erdélyi országgyűlésen fejedelemmé választották. 1602. június 29-én itt győzte le Giorgio Basta Székely Mózes seregét. A várost Mihály vajda és Basta is felgyújtotta, majd a tatár, később 1661-ben a törökök égették fel. 1603-ban Székely Mózesnek a függetlenségpárti magyarok és székelyek támogatásával sikerült a fővárost felszabadítania és 1603. május 8-án bevonult a városba, ahol ünnepélyesen megválasztották és beiktatták Erdély fejedelmének. Bethlen Gábor alapította a város református kollégiumát, amelyet 1658-ban a harcok elől Nagyenyedre költöztettek. 1629. november 15-én itt halt meg a fejedelem.
1642. március 4-én itt választották fejedelemmé I. Rákóczi Györgyöt, aki itt is halt meg 1648. október 11-én. 1657-ben II. Rákóczi György lengyel hadjárata idején a várost tatár seregek égették fel, majd október 25-én a fejedelem itt mondott le.
 1704július 8-án itt választották az erdélyi rendek fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet1715-ben újraszervezték a reformáció alatt megszűnt püspökséget. Új vára 1738-ban lett készen. 1785február 28-án itt végezték ki a Horea–Cloșca-féle parasztfelkelés vezetőit. 1937-ben emelt emlékművük a Szent György-kapu előtt áll. 184849-ben innen irányították a magyarok ellen harcoló császári és román csapatokat.
A fejedelemség fővárosának bírói: Gyógy Péter (1583), Mészáros Gergely, (1590), Mészáros György (1590). 1602-ben Baroniai Szabó István, 1603-ban NagiLábú Mészáros Gergöly a bíró.
 Az 1602 és 1603-ból fennmaradt gyulafehérvári magyar nyelvű jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy a város lakóinak többsége, a város összes tanácsosa, élén a bíróval mindegyik magyar nemzetiségű volt.
A Habsburg uralom alatt 1711-et követően a lakosság nemzetiségi összetétele megváltozik.
1910-ben 11 616 lakosából 5226 magyar (44,98%), 5170 román (44,50%), 792 német (6,81%) és 287 cigány (2,47%) volt. 1918. december 1-jén a románok nemzetgyűlése itt határozta el a Romániához való csatlakozást. Az egyesülést az Egyesülés Múzeumával szembeni volt tiszti kaszinó épületében mondták ki. Az ortodox székesegyházban koronázták román királlyá 1922. október 15-én I. Ferdinándot és feleségét.







Elhelyezkedése
Gyulafehérvár (Románia)
Gyulafehérvár
Gyulafehérvár
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 04′ 35″k. h. 23° 34′ 22″

Gyulafehérvári érseki székesegyház / Folytatás a posztban


Gyulafehérvári érseki székesegyház a Szent István király által alapított erdélyi püspökség, majd az 1991-ben érseki tartomány rangjára emelt egyházmegye székhelye. 1991 óta az épület a Gyulafehérvár történelmi központja helyszín részeként a Világörökség javaslati listáján szerepel. Az épület fent van a romániai műemlékjegyzék listán is AB-II-m-A-00129 szám alatt.

Az első templom

Az erdélyi püspökség alapításának előzménye, hogy a hittérítést akadályozó erdélyi gyulát, anyai nagybátyját István király 1003-ban legyőzte. Ezzel elhárult az akadály az egyházi szervezet erdélyi kiépítése elől. Az erdélyi püspökség alapítását 1009-ben a pápai legátus látogatásakor véglegesítette a király. Bizonyos, hogy az első székesegyház építését már a püspökség alapításakor megkezdték. Ennek a székesegyháznak az elhelyezkedését és méreteit az 1907-ben és az 1967-ben végzett ásatások tisztázták. Az ókeresztény bazilikák mintájára felépített templom háromhajós volt, főhajója széles, félköríves apszisban zárult. A nyugati alapfalakat már az első ásatáskor feltárták és számos faragványt, pillértöredéket, dombormű töredékeket találtak. Ugyanekkor megtalálták egy körkápolna alapfalait is, mely a bazilika keresztelőkápolnája lehetett. Ez az első székesegyház valószínűleg a Vata-féle pogánylázadáskor pusztult el.
2011-ben útépítés során megtalálták a templomot. Az ásatásokat végző román régésznő kijelentette, hogy Erdély legrégebbi templomáról van szó és feltételezi, hogy 1050-ben már lebontották, és nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy Szent István alapíthatta.

A második templom

A második székesegyházat valószínűleg Szent László király idejében kezdték el építeni. Ehhez már nem használták fel az előző bazilika alapjait, mert sokkal nagyobb, nagyszabású székesegyházat terveztek. Építéséhez a burgundi és közép-franciaországi templomok szolgáltak mintaként. Az új székesegyház szintén háromhajós, de gazdagabb kereszthajóval és középponti toronnyal ellátott épület volt. A homlokzati részt két torony ékesítette, melyek a mai tornyok második emeletéig értek. A templomból több részlet a mai napig megmaradt, ilyenek a kereszthajók homlokívei, a diadalív, a mellékszentélyek félköríves záródásai és a mellékapszisok keskeny ablakai. Ebből a templomból származik a sekrestye, a hosszhajó keleti része, az északi előcsarnok és a fejedelmi kapu. A templom a tatárjáráskor pusztult el, amikor az ide menekült lakosságra rágyújtották, boltozatai beszakadtak és a hajók találkozásánál épített központi torony leomlott. A romos templomot Rogerius mester váradi kanonok beszámolójából ismerjük, aki szerint a romokat a legyilkoltak vére borította és az egész környék tele volt a holtak tetemeivel.
 A helyreállításkor a középtornyot már nem építették újjá, maradványai a tetőszék alatt láthatók. Visszaépítették a kereszthajó és szentély első négyzetét, melyhez karcsú kora gótikus szentélyt építettek. Alig fejeződött be az újjáépítés, amikor 1277február 21-én a szászok feldúlták és felgyújtották a templomot, miután ismét nagy anyagi áldozatokkal állították helyre. A 15. században boltozták be a főhajó nyugati részét és a tornyokat két emelettel megemelték. 1439-ben egy török betörés alkalmával a templom ismét károkat szenvedett. Az ekkori helyreállításhoz az esztergomi érsek mellett Hunyadi János is hozzájárult, akinek a nevéhez a szentély gótikus stílusú meghosszabbítása fűződik. Ő építtette a díszes nyugati főkaput és a két torony közé épített erkélyt, melyet később háromszögű oromfallal zártak le. A nagy hadvezér ekkor hagyta meg, hogy őt is a templomba temessék el.
16. század elején az északi előcsarnokot kápolnával, az úgynevezett Lászai-kápolnával bővítik. A kápolna gótikus és reneszánsz elemeket ötvöző oltára 1512-re készült el. A kápolnába és az északi kereszthajó közé 1512 és 1514 között Várday Ferenc püspök megépítette a Szent Anna tiszteletére szentelt Várday-kápolnát. A templomot 1601-ben Vitéz Mihály havasalföldi fejedelem román seregei kirabolták, a Hunyadiak sírköveit összetörték, majd 1603-ban Giorgio Basta császári serege ostrom után pusztította a székesegyházat.
1658-ban a török Erdély elleni büntető hadjárata során ismét feldúlták a templomot, I. Rákóczi György és Bethlen Gábor díszes síremlékeit összetörték. A Rákóczi-síremlék anyagából a 18. század elején Mártonffy püspök négy oltárt állíttatott fel.

 Hunyadi János síremléke

 A déli mellékhajó nyugati részében a Hunyadiak sírjai, illetve azok maradványai láthatók. A legépebb a kormányzó testvérének sírja, középen a kormányzóénak tartott síremlék, míg a tőle keletre fekvő sírt Hunyadi Lászlóénak tartják. Az utóbbi kettő azonosítása teljesen bizonytalan, a kormányzó fekvő alakja például sokkal inkább Bocskai alakjára emlékeztet. A sírok a többszöri dúlás és áthelyezés miatt valójában üresek. Az északi mellékhajóban a Szécsy-Várday kápolnába lépünk. Itt található Szécsy és Czudar Imre püspök padlóba süllyesztett síremléke, valamint Izabella királyné és fia, János Zsigmond gazdagon díszített márvány síremlékei. A kereszthajó apszisában 16. századi freskótöredékek láthatók, melyeket még Várday püspök készíttetett. Az alakok közül Szent András és Szent Jakab apostolok alakjai ismerhetők fel. Visszafordulva a Lászay-kápolnába jutunk, gótikus csillagboltozatában három reneszánsz címerrel. Az északi mellékhajóba vezető ajtó feletti mélyedésben Lászay püspök térdelő alakja a Szűz Mária térdén ülő kis Jézus előtt.
 Hunyadi János síremléke

A székesegyház sírboltjában 11 erdélyi püspök nyugszik: Mártonffy GyörgyAntalfi JánosSorger GergelyBajtay AntalManzador PiuszBatthyány IgnácMártonffy JózsefKovács MiklósVorbuchner AdolfMárton Áron és Jakab Antal valamint Maczalik Győző titkos püspök, vértanú.

Elhelyezkedése
Gyulafehérvári érseki székesegyház (Románia)
Gyulafehérvári érseki székesegyház
Gyulafehérvári érseki székesegyház
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 04′ 03″k. h. 23° 34′ 12″

2016. december 1., csütörtök

Lövéte / Folytatás a posztban



Lövéte (románul Luetaközség RomániábanHargita megyében. A települést a katolicizmus bástyájának is nevezik, mivel tőle délre már unitárius falvak vannak.
Székelyudvarhelytől kb. 30 km-re délkeletre, a Kis-Homoród völgyében fekszik.



 Neve egy korábban Lövétébe beolvadt Szent Lőrinc falu azonos nevű templomára utal, melynek helyét a hagyomány az Omlás felett, a Lázon tartja.
 A falutól fél órányira, a Homoród szűk völgye feletti Várhegyen egy földvár nyomai láthatók, amely a középső bronzkorban (Wietenbergi-kultúra) épült. Az erődítést valószínűleg a vaskorban is használták. Orbán Balázs szerint Álmos vezér építtette, aki szerinte itt is halt meg és itt temették el. A vár első felmérését Téglás Gábor készítette el. A vár sáncai ma is látszanak.
 tatárjáráskor lakói az Almási-barlangba menekültek. A települést 1456-ban súlyos pestisjárvány sújtotta.
 A falu középén egy kiszögellő fokon álltak Székely Mózes 16. századiudvarházának romjai, anyagát 1772-ben az új templom építéséhez használták fel. Az udvarház pincéjének falrészlete még ma is látható. Székely Mózes ugyanis jelentős birtokot kapott Báthory Istvántól, ahol udvarházat épített. Övé lett a lövétei vashámor is. Székely Mózes feleségének regéit sokáig mesélték a helybéliek.
 Régi temploma a falu északkeleti részén a Sópástya nevű helyen állott a régi temető helyén. Mivel kicsinek bizonyult és rossz állapotban volt 1772-ben lebontották.
1910-ben 3929, túlnyomórészt magyar lakosa volt.

Látnivalók


  • A Kisboldogasszonynak szentelt római katolikus temploma 1771 és 1776 között épült késő barokk stílusban. Kerítése 1842-ben készült.
  • A falu sóskútját fedő épület 1866-ban készült. Egykor sóbányája is volt, mely azonban kevés ideig működött.
  • A falutól északnyugatra a Pokolláz nevű határrészen állt egykor Lázfalu, amely a középkorban pusztult el. Kápolnájának helyét egy kőhalmaz jelzi. Orbán Balázs szerint lakói pestisben pusztultak el.
  • A tájház a falu központjában, az egykori piactér mellett áll. A kőtornácos szász építészeti stílus hatásait magán viselő épületbe két szoba van berendezve. A tisztaszobába vetett ágy, festett bútorok, kelengyés ládák stb. láthatók. A hátsó szobában Ádám Gyula állandó fotókiállítása látható

Híres emberek

  • Itt voltak a birtokai Erdély egyetlen Székelyföldről (Udvarhelyről) származó fejedelmének, Székely Mózesnek. Udvarháza Lövéte közepén, az ún. Udvarkertben állott.
  • Itt született 1907. március 4-én Ladó Lajos autodidakta író és szerkesztő.
  • Itt született 1929. február 7-én Török László író, újságíró, filmkritikus.
  • Itt született 1937 szeptember 3-án Márton Attila fizikus, fizikai szakíró.
  • Itt született 1952. szeptember 10-én Kasza Imre muzeológus, grafikus, festő, művészeti író.
  • Itt született 1964. szeptember 13-án Mihály János történész.
  • Itt született 1965. február 5-én Sorbán Angella szociológus, szociológiai szakíró.

Elhelyezkedése
Lövéte (Románia)
Lövéte
Lövéte
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 16′ 27″k. h. 25° 29′ 15″

2016. október 29., szombat

Látogatás egy Kovászna megyei Esztenán / Folytatás a posztban


Az esztena a  székelyeknél am. juhálló hely, juhfejő szín; akol, hol a juhokat fejik. Máskép: isztina, (a románoknál is sztena v. sztina). V. ö. ISTÁLÓ. Szanszkritül sthânan, am. állás, tanya; ide tartozik a hellen sthnai; a szláv nyelvekben eléfordulnak: stena, sztina, sztjena kőfal jelentéssel, de ezek inkább a német Stein-val látszanak rokonoknak.

2016. október 27., csütörtök

Szék / Folytatás a posztban


A település az úgynevezett Erdélyi Mezőségen, a Kis-Szamos egyik mellékvölgyében, dombos vidéken, hegyoldalakkal, völgyekkel szabdalt, nádasokkal, tavakkal tarkított, kopár vidéken fekszik. A község három nagyobb egységre tagolódik: Felszegre, Csipkeszegre és Forrószegre, melyek élesen elkülönülnek egymástól. Ennek megfelelően a határhasználat is három részre oszlott, és mindhárom faluegységnek megvolt a maga szántóföldje, csordája, nyája, kondája. Az erdőket, tavakat, réteket a község közösen használta.
Szék kiesik a főút- és a vasúthálózatból, zsákfalu – talán ezért is tudta megőrizni oly sokáig a hagyományait. Mivel több völgy találkozásában helyezkedik el, a házak a dombokon és a réteken terülnek el. A központ a református templom, innen indul ki a három utca.
 Szék természetrajzilag illeszkedik a mezőségi tájhoz: erdő kevés van errefelé, azok is a falutól messze helyezkednek el. Korábban jóval több erdőt lehetett találni a környéken, az erdőirtás felerősítette a talajeróziót. A szántóföldek a szikes talaj miatt nem túl termékenyek. Nem véletlen, hogy a mezőgazdaság csak a sóbányászat lehanyatlása után kezdett fellendülni. Szék viszont bővelkedett halastavakban, melyek jól kiegészítették a lakosság élelmezését. Ezek közül kiemelkedik a nagy kiterjedésű Csukás-tó a Szamosújvár felé vezető úton.
Szék története jóformán a 19. századig összefonódik a sóbányászattal, azóta pedig a néprajz szemszögéből tűnik kincsesbányának.
 Szék környékén a sót már a római császárkorban ismerték és bányászták. Ugyanez elmondható a közeli sólelőhelyekről: Désaknáról, Tordáról és Kolozsról is. Dacia provinciában a sóbányák állami tulajdonban voltak, de bérlők művelték és szállították a sót. Úgy tűnik, hogy a sóbányászat a népvándorlás idején is töretlen marad; a későbbi idetelepülő avarok is művelték a környéken a bányákat.
A honfoglaló magyarok 895-ben szállták meg az Erdélyi-medencét. Itt amellett, hogy lakhatásra alkalmas helyeken telepedtek le, elfoglalták a sóbányákat és megkezdték földvárak építését. A későbbi Doboka megye környékét Anonymus szerint Tétény vezér szállta meg, akinek leszármazottja Gyula, Szent István királyunk anyai nagyapja.
Honfoglaló őseink vezetői azután sem mondtak le a sóbányákról, miután a népesség nagy része továbbköltözött. Az erdélyi sóbányák fokozatosan az Árpádok kezébe kerültek. Székről a források 1002-ben tesznek először említést Zeek néven, és valószínűsíthető, hogy már a 11. században központilag művelték itt a sót. Az erdélyi Gyula legyőzése után körülbelül ezidőben juthatott I. István kezébe a széki sóbánya. A sót a középkor kezdetétől a Meszesi kapun át szállították a Tiszáig, ahol hajóra rakták és szétosztották az országban.
Erdélyben, mint ismeretes, nem alakult ki még ekkor olyan megyerendszer, mint az ország középső területén – itt határ ispánságok létesültek. Az egyházszervezés azonban ide is kiterjedt: István királyunk létrehozta a Gyulafehérvár székhelyű erdélyi püspökséget, melynek egyik része a dobokai esperesség.
 A 13. században Doboka megye is belépett abba a folyamatba, amelyet nemesi vármegyék kialakulásának nevezünk, ahol a király egyre inkább elveszítette a tényleges hatalmát. IV. (Kun) László 1279-ben a területet egy nógrádi főúrnak adományozta.
Szolnok-Doboka vármegye monográfiája Szék alapítását IV. Béla király uralkodása (1235-1270) idejére teszi. 1291-ben III. András királyunk egy oklevélben megadja Tordaaknának azokat a jogokat, amelyeket Dés(akna), Szék(akna) és Kolozs is élvezett. Itt a következő kiváltságokról van szó: 1. Csak a király vagy a tárnokmester ítélkezhet felettük. 2. A település erőszakos megszállása és bírság kivetése tilos. 3. Csak a falunagy (villicus) bíráskodhat közöttük. 4. Vámmentes hetivásárt lehet tartani. 5. Az ott élő kereskedők vámmentesek.
A mai református templomot a 13. század közepén ciszterciek építették, gótikus stílusban. Építését ugyanaz az építő- és kőfaragó műhely végezte, mint a kerci templomot és ciszterci monostort (egykori Fogaras vármegye, ma Szeben megye). A templom az 1770-es években leégett, de újjáépítették.
A „kiskirályok” uralma idején ez a terület (mint minden királyi birtok Erdélyben) az erdélyi vajda, Kán László birtokába került, aki azonban hatalma leáldozása után, 1310-ben adta át Dést, Széket és Kolozst I. Károly királynak. 1312-15-ben pápai tizedszedők járták az országot, akik gondos felmérést is készítettek munkájukról. Az ő kimutatásuk alapján Szék egy összegben adózott és átlagosan 112 dénárt fizetett évente.
 Doboka megyében 1332-ig nincs román népességre vonatkozó adat. A román etnikum a 14. századtól fokozatosan szivárog be Erdély területére, a Mezőség területén hamarosan különálló tömböket alkot. Szék viszont magyar többségű falu marad egészen korszakunkig.
1366-ban Széket az a megtiszteltetés érte, hogy maga Nagy Lajos király látogatta meg. A városnak hosszan elhúzódó vitái voltak a szomszédos Bonchidával a határok ügyében, amelyet a király jött elsimítani. Nem tudni pontosan mennyit időzött Széken, de a várban bizonyára járt. Ennek a látogatásnak az emlékét őrzi a Királydomb nevezetű hely.
Szék története jóformán a 19. századig összefonódik a sóbányászattal. Kamaraispánjainak neve a 14. század második felétől ismeretes. Habár a sóbányászat királyi monopólium, a régiót birtokló főurak rendre ráteszik a kezüket a sóra vagy az abból származó jövedelemre, de ugyanígy az egyház is. A sóbányák jövedelmeit gyakran el is zálogosítják, így az egyház is részesült belőlük. 1326-ban Károly király elismerte, hogy az erdélyi püspök birtokolja a széki akna sótizedét.
Egy 1444-es oklevél szerint, Hunyadi János, akkor már erdélyi vajda, parancsba adja, hogy az ő részére a dési és a széki kamarákból egy tumenia sót adjanak át. Ugyanő, egy 1448-as oklevélben utasításokat ad a máramarosi só vágására, a széki és a dési pecsét őrzőjének személyére, és a só szállítására vonatkozólag. A halastavak jelentőségéről már középkori forrásaink is tudósítanak. Egy 1454-es oklevél szerint Vízaknai Miklós és leányai arra kérik Odwardus dési kamarást, hogy tartózkodjék a Szék város határán lévő halastó bitorlásától, mivel abból ők is részesedni kívánnak. 1471-ben Mátyás király megerősítette Széket eddigi jogaiban. Vagyis ugyanaz a jogköre, mint Kolozsvárnak, Budának és Esztergomnak. 1513-ban keletkezett oklevél tanúsága szerint, a szomszédos Székuláj Szék részeként szerepel. Az oklevél Szék város polgárai és a falu jobbágyai Kendi Gál és Petki Ferenc vasasszentiványi birtokára rontottak, és elhajtották onnan az állatokat. Egy 1523-ban kiadott oklevél arról tudósít, hogy a széki kamarából lopják a király sóját, ezért Daróczy Pál széki alkamarás megbízza Kálnay Andrást, a kolozsmonostori apátság adminisztrátorát, hogy nyomozzon az ügyben.
 1555-ben Széken az ágostai hitvallásúak zsinatot tartottak, ahol a katolikus egyházzal szembeni álláspontot Dávid Ferenc védelmezte (később Erdély unitárius püspöke).
Széket a 16. század második felében a Kendyek birtokolják. Először 1534-ben, Kendy Ferenc kapta meg Szapolyai Jánostól a széki sókamara jövedelmét. A család birtoklását sorban megerősítette Fráter György, János Zsigmond, majd a Báthoryak is. A Kendyek nevét Székkel kapcsolatban az is nevezetessé teszi, hogy a család egyik tagja, Kendy István, aki Báthory Gábor alkancellárja volt, más urakkal összeesküvést szervezett a fejedelem ellen. Kendy Kornisékkal, Kovacsóczy Istvánnal és Sennyei Pongráccal Széket szemeli ki a gyilkosság helyszínéül, de a megbízott merénylő nem tudja teljesíteni a feladatot. A krónikások szerint az összeesküvés megszervezésében a főurak nagyravágyása mellett szerepet játszott a fejedelem nőcsábászsága is. A pártosokat a besztercei országgyűlés fej- és jószágvesztésre ítélte, az ítéleteket Kolozsvárott és Szamosújvárt hajtották végre.
A sóbánya a 16-17. században is jó szolgálatot tett az országnak. Az Erdély történetében olvashatjuk, hogy a széki akna terméke (más sóbányák mellett) segítette az országot, midőn Kücsük pasa 1662-ben külön megsarcolta az erdélyieket.
Az Erdélyi Fejedelemség kialakulásával természetesen a fejedelmek monopóliuma lett a sóbányászat. 1665-ből fennmaradt a széki sókamara-ispán utasítása: melyben – többek között – a következő rendelkezések születnek: csak a kamaraispántól szabad sót vásárolni, a sóvágók kötelesek hetente bejárni az aknákat, a halastavakat rendben kell tartani, a kamaraházat és a majorságot megfelelően el kell látni. A bérezés megegyezés szerint történik. Az irat megemlíti, hogy a megelőző időszakban több visszaélés történt a sóforgalmazással kapcsolatban.
1717-ben Széket hatalmas szerencsétlenség érte: egy tatártámadás söpört rajta végig, mintegy 100 élő lelket hagyva maga után. Erre a tragédiára emlékeznek a székiek minden év augusztus 24-én, Szent Bertalan napján. Ekkor fogadták meg, hogy öltözékük alapszíne ezentúl a fekete és a piros lesz. A német etnikum ebben az időben tűnt el Székről, habár a német (szász) hatás még ma is megfigyelhető a széki táncokban. A falu benépesítésére Magyarországról és Székelyföldről hoztak betelepülőket, ami a névanyagban is tettenérhető. A románság viszont ekkortájt jelent meg Széken, ha kis számban is, a királyi kincstár és Mikes gróf jobbágyai révén.
1727-ben elkészült a város új úrbére, amely szerint a következő szolgáltatásokkal tartoznak a széki lakosok: a sókamarai épületeket és birtokokat a posztós sóvágókkal együtt kell ellátniuk. A tized felét be kell szállítaniuk a kamaraházba, a halastavakat gondozniuk kell. Cserébe kősót, gabonát, kosztot kaptak.
1787-ben Szék határában egy új település jött létre Kis-Szék néven (ma Săcălaia). Erre azért került sor, mert Szék nem tartozott szolgálattétellel a sóbányának, ezért létre kellett hozni egy jobbágyfalut. Ide már jórészt román nemzetiségűek költöztek.
 Magyarországon a 18-19. században katonai felméréseket végeztek, így Erdélyben is. Ezek a felmérések jól kirajzolják a település szerkezetének alakulását, a község terjeszkedését. Csipkeszeg területe két évszázad alatt egyre nőtt, létrejött a Városvégnek nevezett terület, amely ma már több utcára is tagolódik.
A 19. század elejére a sótermelés Széken gazdaságtalanná vált, jórészt a nagyobb hozamú máramarosi bányáknak köszönhetően. Ezt a helyzetet tetőzte, hogy 1812-ben bányaomlás történt, ami után végleg bedöngölték a járatokat, még a szerszámokat is elásták. Ezzel párhuzamosan Szék folyamatosan lehanyatlik. 1828-ban a dobokai vármegyeházat Székre helyeztették, de nem sokáig volt ott, hamarosan a börtönnel együtt Bonchidára vitték.
Az 1848-49-es eseményekben székiek is részt vettek: Bárdi István vezetésével nemzetőrség alakult, akik a románok ellen bocsátkoztak harcba. Sokan adományokat folyósítottak Kossuth felhívására. A Bem tábornok elől menekülő Urban megsarcolta Széket, és a románokkal fel akarta gyújtatni, de ez nem sikerült.
Az 1876-os megyerendezés értelmében (1876./XXXIII. tc.) létrejött Szolnok-Doboka megye, Dés székhellyel. Szék a szamosújvári járáshoz tartozott. Magyarország Helységnévtárából pontos információkat tudhatunk meg Szék község lakosságára vonatkozólag. Az 1870-es évek elejétől 1910-ig, a Monarchia utolsó népszámlálásáig, Szék demográfiailag nem mutat nagy változásokat. A házak száma nagyjából 700-800 körül mozog, a lakosság száma pedig 2800-3500 főre tehető. Az itt élők túlnyomó többsége magyarajkú, román családok csak elvétve fordulnak elő. Jelentősebb etnikumot képez a cigányság, akik a Cigánysoron (a falu északi részén) élnek, és jellemzően kubikolásból és zenélésből tartják fenn magukat.
Az 1882-es összeírás leltárt ad a településen található infrastruktúráról: posta-takarékpénztár, sósfürdő-részvénytársulat, a vöröskereszt-egylet fiókja, illetve a ferences rend szerzetesháza is működik itt. 1877-ben Széket rendezett tanácsú várossá, 1884-ben nagyközséggé nyilvánították. 1890-ben a filoxéra vész Széken is súlyos pusztítást végzett a szőlőtermésben. A járvány előtt mintegy 9-10 hegyen szüreteltek, bár az ebből a szőlőből készült bor eléggé savanyú. Ezután gyümölcsöseket telepítettek, melyek közül túlnyomó többségre tett szert a szilva. Az ebből készült pálinka viszont kiváló minőségű.
1895-ből származó mezőgazdasági statisztikák szerint a falu a következő területekkel rendelkezik (a számok kataszter holdban értendők): szántóföld 4707, kert 183, rét 1690, beültetett szőlő 116, legelő 1435, erdő 1811, nádas 157, nem termő terület 424. Ez összesen 10523 kataszter hold földet jelent.
1899-ben Széket súlyos tűzvész pusztította, melynek áldozata lett a falu nagy része, alig maradt épület, amely ne rongálódott volna meg, ne dőlt volna össze. Ez a szerencsétlenség – a közjogi intézkedéseken kívül – még inkább hozzájárult ahhoz, hogy Szék a községek státuszába süllyedt.
A 20. században megszaporodnak Székkel kapcsolatban a néprajzi adatok. Bartók és Kodály néprajzi kutatásai nyomán, melyek 1905 körül indultak, egyre több kutató felfigyelt az elmúló paraszti világ értékeire. Megkezdődött egy évtizedeken keresztül tartó folyamat, amely azt célozta meg, hogy a Kárpát-medence tárgyi és szellemi népkincsét megőrizzék az utókor számára, és amely az 1970-es években meginduló táncházmozgalomban csúcsosodott ki. Az 1940-es évek elején Lajtha László végezte a széki gyűjtést.
1920-ban, a trianoni békeszerződés értelmében Szék is Románia része lett. 1940-ben – a 2. bécsi döntés értelmében – Erdély északi része a Székelyfölddel együtt visszatért Magyarországhoz. Ehhez a területhez tartozott Szék is, habár a határvonal pár kilométerrel délebbre húzódott. Természetesen az 1947-es párizsi békeszerződés visszacsatolta ezeket a területeket Romániához.

  • Itt született Redmeczi T. János református pap, akinek Bethlen Gáborról írt könyvét 1662-ben Kassán adták ki.
  • Itt született Aranka György 1737. szeptember 15-én; tudományszervező, író, költő
  • Itt született 1878. november 12-én Köpeczi Sebestyén József művészettörténész, heraldikus, festőművész.
  • Itt született és élt Filep Istvánné Győri Klára mesemondó (1899-1975).
  • Itt született 1925-ben Csorba István agrármérnök, gazdasági szakíró
  • Itt élt és halt meg Karsai Mihály vőfélykönyvíró. A ránk marad vőfélykönyvet Hoppál Mihály, neves néprajzkutató adta ki Budapesten.
  • Itt született zabolai Mikes Kelemen honvéd huszár ezredes (1820–1849)

Elhelyezkedése
Szék (Románia)
Szék
Szék
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 55′ 47″k. h. 23° 53′ 46″