A Helikon-park
A Balaton nyugati végén, a Keszthelyi-öböl partján, a Zala folyó torkolatától északra fekszik, délen sík, északra kissé dombos területen. A környéken található Zalai-dombság és Keszthelyi-fennsík dombjai, hegyei ölelik körbe a várost.
A város a Balatonszentgyörgy–Tapolca–Ukk-vasútvonalon van. Közvetlen járatokkal elérhető Budapest, Miskolc, Nyíregyháza és több dunántúli nagyváros (így Kaposvár, Pécs, Siófok, Székesfehérvár, Szombathely) felől. A nyári növekvő turistaforgalom miatt ilyenkor a Keszthelyre közlekedő járatok száma megnő, az ország több pontjáról, illetve Bécsből indul ide közvetlen járat. Elővárosi vonatok közlekednek a város érintésével Tapolcára, illetve Marcalin át Somogyszobra (a Somogyszob–Balatonszentgyörgy-vasútvonalon a személyszállítás 2009. december 13-tól, a 2009/2010. évi menetrendváltástól szünetel). A nem megfelelően szervezett Zala megyei vasúthálózatban Keszthely és más megyei települések összeköttetése nem megoldott, így három szomszédos községen kívül más nem érhető el közvetlen vonattal.
Karmelita templom
A város területén napjainkban is folyó ásatások újabb és újabb bizonyítékokkal szolgálnak arról. hogy az emberi élet első nyomai a város környékén az újkőkorból valók. Feltehető azonban, hogy már korábban is élhetett erre ember, de vízparti telepeinek maradványait jelenleg a Balaton borítja. A Kr. e. 6. évezredben az addigi gyűjtögető, halász-vadász életmódról áttértek az ott élők a termelő életformára, a földművelésre és az állattartásra. Így hogy hosszabb-rövidebb ideig lakott állandó települések jöttek errefelé létre. A város különböző területein kerültek elő régészeti leletek, ám három jól elkülöníthető települési góc volt több korszakban lakott, illetve szolgált temetkezési helyül. A város határának északi részén, a Dobogó-dombkörnyékén, a város mai területén, illetve délre, Fenékpuszta környékén figyelhetők meg ezek a települések. E lelőhelyek egy, a balatoni átkelőhöz vezető, észak-dél irányú távolsági kereskedelmi út nyomvonalát jelölik ki. A kereskedelemnek több tárgyi bizonyítékát találták erre, mint az újkőkori lelőhelyekről ismert obszidiánpengék vagy a Fenékpusztán egy középső rézkori kultikus épületben talált, a Földközi-tenger vidékéről származó triton csigakürt. A földművelés és az állattartás azonban nem fedezte az itt élők teljes szükségletét, így a gyűjtögetés, a vadászat és a halászat továbbra is fontos szerepet játszhatott. Ennek bizonyítékaként csaknem 2 m mély tőzeg alól kerültek elő Fenékpusztán egy késő rézkori, nyílt vízi halászkunyhó tárgyai.
Az őskor különböző időszakaiban elsősorban délről betelepedő törzsek pontos nevét nem ismerjük, megkülönböztetésükre jellegzetes tárgyaikról, díszítésmódjukról, első lelőhelyükről, elterjedési területükről elnevezett kultúrákba sorolja őket a tudomány. Az újkőkori vonaldíszes kerámia kultúrájának második fázisát egy Zsidi út menti telepről keszthelyi csoportnak nevezik. A városközpontban folyó ásatások legalsó rétegbeli leletei is megerősítik ezt.
A középső rézkor anyagi műveltsége pedig a Keszthely környéki lelőhelyek alapján kapta a Balaton-Lasinja kultúra elnevezést. Az egyes időszámítás előtti időszakokban eltérő számban voltak jelen települések. A legsűrűbben a Kr. e. 12. századtól, a bronzkor végén az ún. urnamezős kultúra ideje alatt lakták a város környékét. A Kr. e. 7. században induló korai vaskorban a Zala-völgy alsó szakasza lakatlanná vált, ám a késő népvándorláskoráig a legfontosabb nyugat-balatoni átkelőként szolgáló fenékpusztai átkelőnek köszönhetően a város térsége lakott maradt. A Kr. e. 4. században érkeztek a területre a kelták, akik a Dunántúl északi felét a Balaton vonaláig hódították meg. Széles körben elterjesztették a vas használatát, amelyből már nemcsak fegyvereket és ékszereket, de használati eszközöket, szerszámokat is készítettek, nevükhöz fűződik a lábbal hajtott fazekaskorong meghonosítása. Élénk kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn Itáliával és a Balkánnal, görög mintára ezüstpénzt vertek.
Festetics-kastély
Kr. e. 13. és 8. között Tiberius hadvezér meghódította a Dunántúlt, ahol a rómaiakmegszervezték Pannonia provinciát. Az ezt átlósan átszelő fontos kereskedelmi és hadiút, amely a provincia székhelyét, Aquincumot kötötte össze Aquileiával, Fenékpusztán (Valcum) kelt át a Balatonon. Itt keresztezett egy másik fontos utat, amely Sopianae-t (Pécs) Augusta Treverorummal (Trier) kötötte össze. A fontos csomópont környékén több település is létrejött. A város déli részén létesült telep temetőjének leletei és sírfeliratai bizonyítják, hogy itt már nemcsak a kelta őslakosság, de római polgárjoggal rendelkezők – elsősorban kereskedők – is éltek. A fejlett római ipar, agrotechnika és kereskedelem gyors változást hozott a környék életébe, nagy mértékű fejlődés indult be a mezőgazdaságban. 160 után a Duna másik oldalán élő barbárok sorozatos betörései komoly pusztításokat végeztek, így a 3. századra valószínűleg már csak egy település maradt meg a területen (Fenékpusztán). Máshol kisebb-nagyobb, 1. században épült villagazdaságok állhattak. Egy részük teljes komforttal, a központi fűtés mellett külön fürdőépülettel is rendelkezett. A városközpontban folyó jelenlegi ásatások eredményei arra utalnak, hogy - a középkori eredetű plébániatemplom és a mellette található gimnázium alá is benyúló - építményromok (villa) két rómaikori időszakból származhatnak.
A 4. században a fenékpusztai erőd kiépültével (feltehetőleg Valcum) Keszthely környéke ismét sűrűn lakottá vált. A településen észak-déli irányban rengeteg ilyen korú temetői lelet került elő. Az erődben egy cohors (egy legio tizedrésze)állomásozhatott. Az erőd az Itáliába vezető fontos út védelme mellett raktárként is szolgálhat a dunai limes erődjeinek ellátására. 374-ben a betörő barbár népek komoly pusztítások nyomát hagyták az erődön. Ezt követően a környék népessége megritkult, de a terület nem vált lakatlanná. Az erődöt később helyreállították, így továbbra is védelmül szolgált az itt élőknek, még a római katonaság 5. századi kivonulása után is. 433-tól a terület hun fennhatóság alá került.
A hunok két évtizednyi ittlétéből két gazdag temetkezési lelőhely, egy lovas harcos és egy előkelő kislány sírját ismerni Keszthelyről. 455-ben Avitus császár rövid időre visszaállította a római uralmat, ám 456-ban a keleti gótok elfoglalták az egész Dél-Dunántúlt, így a fenékpusztai erődöt is, amelyet felgyújtottak, így a lakosság nagy része elpusztult. Majd a megmaradt környékbeliekkel rendbe hozatták az építményt, amely később egyik királyuk, Thiudimer (Nagy Theodorik apja)székhelyeként szolgált. A 6. század elején a környék a keleti gótok itáliai királyságának befolyása alatt állhatott, de Nagy Theoderik 526-os halála után a longobárdok uralma alá került. Az erődöt nem szállták meg, de az átkelőt ellenőrzésük alá vonták.
Festetics-kastély
Keszthelyt és környékét az avarok nem szállták meg, itt az őslakosság háborítatlanul élt tovább, élelmiszerrel és kézműipari termékekkel adózva. 568 után újabb keresztények érkeztek ide. A fenékpusztai erőd környéki mintegy 30 km átmérőjű területen addig ismeretlen, bizánci gyökerű viseleti tárgyakkal felékszerezve temették el a halottakat, a fenékpusztai bazilikát átépítették. 626 után polgárháború tört ki, amelyben a fenékpusztai vezetőréteg a későbbi vesztesek oldalán állt, ezért az avarok 630 táján elpusztították az erődöt, a maradék lakosságot pedig áttelepítették Keszthely mai belvárosának területére. A keresztény népesség katonai felügyelet alá került. A külvilágtól elzárt keresztény lakosság egyedi anyagi műveltséget (a „Keszthely-kultúrát”)hozott létre, ami csak tizenhét Keszthely környéki temetőből ismert. Ekkor válik Keszthely a környék központjává, miután a Balaton hévízi öble annyira eltőzegesedett, hogy utat lehetett átvezetni rajta. Így a fenékpusztai átkelő elveszítette jelentőségét, szerepét a lényegesen keskenyebb balatonhídvégi átkelő vette át.
Miután a 8. század végén a frankok felszámolták az avar birodalmat, a Keszthely környékén élő keresztények hamar átvehették a nyugati keresztény szokásokat, és halottaikat mindenféle sírmelléklet nélkül temették el. A fenékpusztai erődöt a 9. században újra rendbe hozták és az avarok leszármazottai, valamint a délszlávok költöztek ide. A környék új központja azonban a másik átkelőhely közelében, a zalavári Várszigeten épült ki 840 körül. Az itt létrehozott erődítményt Mosaburgnak(mocsárvárnak) nevezték, és a Nyitráról elűzött és a frankoknál menedéket nyert szláv főnök, Pribina építette fel. Később ez a vár lesz ispáni központ, és Zala megye névadója.
A Festetics-kastély kapuja
A 10. század és a 12. század között Keszthely területének lakosságáról semmilyen információ nem áll rendelkezésre. 1247-ben említi először írásos forrás a helységet, a Szent Márton tiszteletére szentelt plébániatemplommal a mai kastély előtt. Az oklevél még egy egyházat említ, a Szent Lőrinc-templomot, amely a Várkertben feltárt körtemplommal – rotundával – azonosítható. Alapfalai a Fő téri plébániatemplomtól délre láthatóak. A két templommal rendelkező királyi birtok, Keszthely már a 13. századközepén jelentős helység lehetett. A század végén a Péc nembeli Marcali család szerezte meg, s ekkor már a település déli része is létezett. Károly Róbert visszaszerezte Keszthelyt, de fia, Nagy Lajos Lackfi Istvánnak ajándékozta azt. A 14. században komoly gazdasági fellendülés volt észlelhető Keszthelyen, a település a városiasodás útjára lépett. Birtokosa 1385 körül ferences rendi szerzeteseket telepített ide. Templomuk 1386-ban már állt, amely azonos a mai Fő téri plébániatemplommal. A 14. század végén készült, a szentélyben felfedezett és restaurált freskói a mai Magyarország legnagyobb felületű gótikus falfestményei.
1397-ben az ellenzékhez pártolt Lackfi Istvánt Luxemburgi Zsigmond király felkoncoltatta. A ferences templom szentélyében temették el, sírkövét a múlt század végén helyezték át a szentély déli falába. A 15. század során sűrűn változtak Keszthely birtokosai. 1403-ban Keszthelyt már oppidumnak (mezőváros) nevezték. Lakói továbbra is elsősorban földműveléssel, állattartással és halászattal foglalkoztak, az iparosok, kereskedők aránya legfeljebb 15-20% lehetett, ám a vezetőséget ők biztosították. 1390-ben a bécsi egyetemnek Keszthelyről származó diákja is volt. 1430 után Keszthely hosszú időre a Nádasd nemzetségből származó Gersei Pethő család tulajdona lett. A család több kőházzal is rendelkezett a városban, fallal övezett kúriájuk a mai kastély helyén állt. Később épült egy másik épületük a Fő utca közepén.
A 15. század végén Keszthely lakóinak száma mintegy 1000 fő, így a környék legnépesebb települése volt. A gazdagodó város számára azonban korántsem volt békés időszak ez a század. 1359-től a környék várnagyai, földbirtokosai fokozatosan korlátozni kezdték a keszthelyieket jogaikban, vagy elvették vagyontárgyaikat. 1442-ben a lövöldi karthauziak priorja tört a városra, a házakat, templomokat kirabolta, a Pethők kúriáját pedig felgyújtotta. 1444-ben a Marcaliak támadták meg a várost és minden mozdíthatót elvittek, az összes kár mintegy kétezer aranyra rúgott. Mindeközben a keszthelyiek is többször erőszakkal elfoglalták a Páh-szigetet, illetve rátámadtak a szomszédos falvakra.
Az első portyázó török csapatok 1532-ben jelentek meg Keszthelyen, a Bécs ellen vezetett hadjárat során. 1548-ban kifosztották Keszthelyt, a Pethő-kúria ismét tűz áldozata lett. A család az elhagyott ferences kolostorba költözött, majd ifjabb Geresi Pethő János végvárrá alakította át annak környezetét. A részben a Pethő család, részben a király által fizetett várőrség létszáma gyakran változott. A várőrség 1605-ben Bocskai István mellé állt, a bécsi békét sem vették tudomásul, így a királyi seregnek 1608-ban ostrommal kellett bevennie a várat. A katonák megélhetési szükségleteik kielégítésére rendszeresen portyáztak, elsősorban a török által uralt falvakba. 1589-ben a koppányi aga dúlta fel a várost. Ezt követően, a 17. század közepén a belvárost palánkfallal és árokkal vették körbe, így kettéosztva Keszthelyt a falakon kívüli, illetve belüli részre. A falon belül élők mentesek voltak minden úrbéri fizetség alól, míg a kívül rekedtek (Kiskeszthely, Polgárváros lakói) földesúri jobbágyok maradtak. 1650-ben újra támadást indított a török a vár ellen, ám azt nem sikerült bevennie, így Keszthely mindvégig magyar kézen maradhatott.
Az 1686-ban megszűnt török uralom után a városban élők katonai szolgálatára többé nem volt szükség. Az a veszély fenyegette őket, hogy újra jobbágyi sorba jutnak, ezért csatlakoztak a Rákóczi-szabadságharchoz. 1705 és 1709 között kuruc kézen volt a város. A szatmári béke után lerombolták a vár véd műveit, a város kapuit és betöltötték a sáncokat.
Ásatás a városközpontban (2011)
A 18. század elején Keszthely több földesúr tulajdonában volt. A legnagyobb birtokostól, Pethő Jánostól vásárolta meg az ő részeit Festetics Kristóf 1739-ben. Ezt követően a kisebb birtokosok részeit is megszerezve Keszthely kizárólagos tulajdonosává vált. Ő, és később fia, Pál arra törekedtek, hogy a városlakókat megfosszák a török korban megszerzett kiváltságaiktól. Még mezővárosi jogaikat, például a szabad bíró- és esküdtválasztást is korlátozták. 1772-re a városlakók birtokában mindössze lakóházaik maradtak, szabad földjeik kivétel nélkül a Festetics családra szálltak. Ám a Festeticsek megjelenése a városban pozitív változásokat is hozott. Keszthely egy hatalmas uradalom központja lett, számos munkaalkalommal növekvő számú iparosnak megélhetést biztosítva. 1772-ben már 215 iparost írtak össze a városban, akik 12 céhbe tömörültek. 1785-re a lakosainak száma megközelíti a 3500-at, amely az akkori Zalaegerszeg vagy Kaposvár lakosságánál is több volt, a Délnyugat-Dunántúlon Kanizsa után a második legnépesebb település. Festetics Kristóf 1759-ben kórházat, Pál 1772-ben gimnáziumot alapít. A kastély építése még 1745-ben kezdődött el, ám csak az 1880-as években nyerte el végleges formáját.
Keszthely, egyben a Festetics család legjelentősebb alakja Festetics György(1755–1819), aki 1791-től élt Keszthelyen. Sok energiával látott hozzá a korszerűtlen, adósságokkal terhelt birtok rendbetételéhez. Szakemberszükségletének kielégítésére 1797-ben megalapította Európa első mezőgazdasági főiskoláját, a Georgikont. A fenéki hajóépítő üzemben 1797-ben készült el a Balaton mindenkori legnagyobb vitorlás hajója, a Phoenix gálya. 1799 és 1801 között könyvtári szárnyat épített a kastélyhoz, számos folyóirat, szépirodalmi mű megjelenését támogatta. 1817-től évente kétszer rendezte meg a Helikon ünnepségeket, melyen a Dunántúl legnevesebb költőit, íróit látta vendégül. Innen a Berzsenyi Dániel szájából elhangzó mondás, amely Keszthelyt „kis magyar Weimar”-nak nevezi. Festetics György fia, László 1839-ben építtette meg a fenéki hidat, megkönnyítve a közlekedést Keszthely és Somogy megye között. 1829-ben mintegy 7000 lakosa volt Keszthelynek beleértve az akkor a városhoz tartozó Cserszegtomajt, Gyenesdiást és Vonyarcvashegyet. A reformkorban indult be a balatoni fürdőélet is, megépítették az első fürdőházat, és 1846-ban indult útjára Keszthelyen a Balaton első gőzhajója, a Kisfaludy.
Az 1848-as forradalomban a Georgikon hallgatóiból és a felsőbb osztálybeli gimnazistákból alakult meg a 47. honvéd zászlóalj, majd 1848 szeptemberében az 56. zászlóalj Keszthely polgáraiból. A szabadságharc leverését követően Keszthely fejlődése lelassult. A jobbágyság felszabadítása nem különösen érintette a várost, mivel a lakosok tulajdonában alig 800 hold volt.
Festetics-kastély
A város történetének legsúlyosabb csapása az volt, hogy az 1861-ben megnyitott Déli Vasút elkerülte a várost. A Déli Vasút Buda-Nagykanizsa közötti vonalán volt ugyan egy Keszthely nevű állomás, de az nem Keszthelyen, hanem attól mintegy tíz km-re fekvő Balatonszentgyörgyön feküdt. E 10 kilométeres távolság áthidalásáról a város évtizedeken át különféle vasútépítési terveket dédelgetett, még a lóvasúti összeköttetést is komolyan mérlegelték. A vasút létkérdés volt a város számára, mert ennek hiányában az ipar és kereskedelem nem volt képes fenntartani a versenyt más jobb infrastruktúrájú várossal. A vasútépítés 1888-ban kezdődött el, és alig néhány hónap múlva el is készült. Építését jelentősen támogatta a Festetics család is, nem véletlen, hogy a vasúttársaság két mozdonyát György és Tasziló névre keresztelték, s az immáron valóban Keszthelyen fekvő Keszthely vasútállomás épületében a családnak egy külön várótermet is létesítettek. 1903-ban pedig megépítették a Keszthely-Tapolca közötti vasútvonalat. A Balatonszentgyörgy-Keszthely-Tapolca közötti vonal tipikusan a helyi forgalmi igényeknek megfelelő vasútvonal volt. A balatoni idegenforgalomban nem volt szerepe, annál inkább használták a Keszthelyre tartó vásározók, a Tapolca környéki szőlősgazdák.
A 19. században az iparosítás elkerülte a várost, így 1785 és 1900 között a lakosság száma alig nőtt kétszeresére.
Az egyetlen fejlődési irány Keszthely iskolaváros jellegének erősítése és fürdővárossá fejlesztése jelentethetett. Ezt a város vezetői is felismerték, főleg a Morvaországból érkezett sörfőzőmesternek, Reischl Vencelnek köszönhetően, aki több évtizeden át szolgálta a várost városbíróként. 1862-ben épült meg az első nyaraló Keszthelyen és ekkor nyílt meg a szabadtéri színpad helyén az első keszthelyi kőszínház. A belváros romantikus és eklektikus stílusban újult meg. Miután a város birtokába került a Balaton-part, megépült a szigetfürdő, majd a ma is álló két patinás szálló, a Hullám és a Balaton. A Helikon-park keleti szélén kialakították az Erzsébet királyné útját, mellette pár év alatt kiépült a villasor. 1865-ben a Georgikon utódjaként megnyitotta kapuit az állami Mezőgazdasági Tanintézet. 1870-ben alapították az első óvodát a városban, 1871-ben megkezdték az irgalmas nővérek zárdájának és iskolájának építését. 1872-ben polgári fiúiskola és felsőbb leányiskola létesült, 1884-ben megkezdte működését az ipariskola, 1892-ben pedig a város megépíttette a gimnázium ma is használt épületét. 1879-ben szervezték meg a Csónakázó és Korcsolya Egyletet. A kulturális javak megőrzésére 1898-ban megalakult a Balatoni Múzeum Egyesület, Zala megye első múzeuma. A 20. század elejére Keszthely újra virágzó város, kedvelt nyaralóhely lett.
Keszthely belvárosa
Az első világháborút követő kedvezőtlen gazdasági helyzetben a város fejlődése megtorpant. A két világháború között Keszthely a „nyugdíjasok városaként” szerzett hírnevet. 1925-ben öt szálloda, két kávéház, tíz vendéglő és 11 kocsma várta a településre utazókat. Ekkor épült meg a Balatoni Múzeum neobarokk palotája, a Posta új épülete és a Jobs-szanatórium.
A második világháború nem okozott komoly fizikai pusztítást a városban, bár ekkor történt a Balatoni Múzeum híres gyűjteményének elszállítás közbeni megsemmisülése Zalaegerszegen, ám a Festetics-kastély bútorzata és könyvtára épen maradt. Az 1944.május 8-án elrendelt gettósítás során az Unterberger utcai "alsó gettó", valamint a Goldmark-háztömböt is magába foglaló "felső gettó" területére Keszthely város 900, illetve a járás 110 zsidó lakosát kényszerítették. A gettó kiürítésére 1944. június 20-án került sor, melynek során a gettóba hurcoltakat főként azauschwitz–birkenaui koncentrációs táborba szállították. A város lakossága a zsidó polgárok haláltáborba deportálása és munkaszolgálatba hurcolása következményeként a világháború alatt hozzávetőleg 7 százalékos veszteséget szenvedett, a keszthelyi zsinagóga előtt felállított emlékmű a holocaust 829 áldozatnak állít emléket.
Keszthely belvárosa
Nevezetességei
A Bazilica Minor rangú templom alapkőletétele 1927 májusában volt. 1938. május 22-én szentelte fel Piazza Adeodata velencei – karmelita rendi – pátriárka. Az 1930-as évszám arra utal, hogy a karmelita szerzetesek egy része abban az évben már beköltözhetett.
Keszthely belvárosa
2013 óta minden szeptember elején nemzetközi verklifesztivált rendeznek a városban.
A gótikus templom
Keszthely belvárosa
térkép ▼
