Ludas / Folytatáshoz kattints a posztra

 Gyöngyös és Kápolna között található a régi 3-as főút és az M3-as autópálya között, közvetlen lehajtóval az autópályáról. Vasúton a Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely/Nyíregyháza-vasútvonal közelíthető meg.

 A település határában fekvő Varjú-dűlőn a régészek neolit, későbronzkori, szkíta települések nyomait, preszkíta és kelta eredetű temetők maradványait tárták fel 1998-ban és 2001-2002 közt. 1960-ban 1200 lakosa volt, napjainkban 850 fős a lakossága.

Ludas nevének első írásos említésekor (1464-ben) az Aba nemzetségből származott nánai Kompolti család volt a birtokosa a falunak, amely nem kerülhette el az ország nagy részén ekkor már uralomra törő törököket. Buda megszállása után, 1544-ben a hatvani vár elfoglalásával kezdték uralmukat kiterjeszteni Heves vármegye területére a törökök. A Hatvanban berendezkedő Mohamed pasa fegyveres ereje még 1544-ben sorra hódoltatta; vagyis adófizetésre kényszerítette a Hatvantól északra, a Zagyva mentén fekvő falvak népét, 1546-ban pedig Tarnaleleszig végigpusztította a megyének mátrai és bükk-vidéki településeit. Így 1544 és 1549 között Heves vármegye egész területe - Eger várát leszámítva - török hódoltsággá lett.

Ludas 1549-ben pusztult el a törökök által, s 1556-ig néptelen is maradt. Egyes források szerint ekkor (1549-1552) Országh Kristófnak a tulajdona volt, de az 1549-es, 1552-es, 1554-es és az 1556-os években készült adóösszeírások is mind néptelen, puszta falunak tüntetik fel, mindössze az 1578-as évről tudni biztosan, hogy ekkor hét zsellércsalád lakta Ludast.

A falu 1600 és 1630 között a Széky családé volt, róluk kicsit bővebben kell írni: Széky Pál 1589-ben az egri várban hadnagy volt, s 4 lovassal vett részt Eger vára védelmében, 1591-ben pedig Külső-Szolnok vármegye alispáni székében ült. Nagy vagyongyűjtő volt, az úgynevezett adományos javakon és Bátor, Kereszttúr, Tiszaszőllős, Igar, Ders, Tarnaméra, Nyék és Lökösháza falvakon kívül övé volt Ludas is. Széky Pál 1600 körül halt meg, és csak egy fia volt, de az özvegy (Derzsy Ilona) a lányainak kedvezve azt is ki akarta tagadni az örökségből, ám ez nem sikerült. Így hát Széky Ferencz lett Ludas birtokosa. Valószínűleg azonban rászolgált anyja haragjára, mert aztán egész életében egyebet sem tett, mint zálogosította, kölcsönökkel terhelte birtokait, amit aztán gyermekei örököltek: 1630-ban még Ferencz fiai Ludasnak a birtokosai. (A Széky család ősi címerét teljes bizonyossággal nem lehet meghatározni, a XVIII. századtól kezdődőleg használt pecsétek a következő címert tüntetik fel: vörösben a pajzs jobb oldalán levő jobbharám kék gerenda felé fordult kardos oroszlán. Sisakdísz: kinövő oroszlán karddal. )

Az 1600-as években majorsági alkalmazottak és zsellérek lakták Ludast, ennek folytán az 1645-ös, az 1647-es és az 1675-ös adóösszeírások majorsági, illetve úgynevezett kuriális falunak tüntetik fel. Kurialisták - egytelkes nemesek - már a XVI. század közepén voltak Heves megyében, az 1552. évi kapuadó lajstrom a Tiszán inneni megyerészen 40 kúriát sorol fel. Ezek tulajdonosait a kisnemesi birtok felaprózódása kényszerítette arra, hogy a jobbágyot telkéből kibecsültetve, maguk vagy gyermekeik üljenek bele, miután erre Werbőczi Hármaskönyve lehetőséget adott. Ezen kívül, mivel ebben az időben sok falu egészen pusztává vált, az elpusztult helyre, tehát más földesúr alá történő átköltözést nemcsak a magyar törvények, hanem a török hatóságok is tiltották, így a zsellérek soraiból került ki a hódoltság költöző, hullámzó emberanyaga, az újtelepes. Ezek az új lakóhelyen is zsellérek maradtak, ilyen jogcímen mentesültek az állami adóteher alól, csupán a vármegye számára fizették egy összegben a megyei taksát, falvanként 2-9 forintot. Fő foglalkozásuk nem a földművelés, hanem inkább a szomszédos falvakban végzendő nyári idénymunka, meg a pásztorkodás volt. Sertést, birkát, kecskét tartottak, erdei makkoltatásra a Mátrába a községektől csordákat vállaltak. Házuk és kis „háztáji" földjük nemesi, kuriális területnek, az egész falu pedig kuriális falunak - pagus curialis - minősült.

Kuriális falu volt tehát Ludas, amely azonban nem sokáig virágozhatott, ugyanis 1683-ban, a Buda visszafoglalása kapcsán átvonuló török hadak elpusztították. 1696-ban a falu birtokosai, a Patay, Laczkovics és Okolicsányi család az akkor még mindig néptelen Ludason levő birtokrészeiket elzálogosították, de miután a fegyverjogváltságot nem fizették ki, a tulajdonjog a kincstár által eladományozhatóvá vált. Az utóbbi két tulajdonosról egyébként azt kell tudni, hogy az Okolicsányiak a felvidéki megyékben elterjedt ősrégi liptó megyei család, míg a Laczkovicsok pest megyei nemesi család volt.

LUDAS A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC IDEJE KÖRÜL

1687 végén Eger vára és a megye egész területe felszabadult a török iga alól, nyomban megkezdődött a falvak újranépesülése. 1687-ben még csak 2 falu adózott az államnak, 1689-ben 37, 1692-ben 64, 1697-ben pedig már 75. Ludas csak ez után, 1701-ben népesült be újból, ekkor három család telepedett itt meg. Az újranépesülés folyamatát azonban 1703 és 1711 között, a Rákóczi­ szabadságharc idején az egész megyében a labanc, illetve rác-pusztítások akasztották meg. A labancok zsoldjában álló Szeged környéki rácok 1705 - 1706-­ban rabló és harácsoló bandáikkal végigpusztították a Tisza mellékét és a Heves körül fekvő falvakat. Rabutin labanc generális pedig 1706-ban Gyöngyös és Karácsond környékét dúlta fel, ekkor, „Rabutin járásakor" pusztult el ismét Ludas is. A Rákóczi-szabadságharcot követően 1712-1715 között újból betelepült a faluba hét kuriális jobbágy, ettől kezdve a lakosság életfolyamata állandóvá vált.

1725-ben három földesura volt a falunak: Okolicsányi Mátyás, Patay Kristóf és özv. Michalekné. A határ fele a három földesúr majorságához tartozott, ezek azt egymás közt egyenlően felosztva, 6 állatgondozó cseléddel és 13 konvenciós cselédnek minősíthető jobbággyal műveltették meg. A határ másik felét a kuriális jobbágyok osztották meg egymás közt, kétnyomásos, évenkénti újraosztásos földközösségben.

Nevezetességei

• Római katolikus templom (1794)
• Nepomuki Szent János szobor (1781, a templom mellett)
• Taródy-kastély (copf, 1780 körül)

Híres emberek

• Itt született Porzsolt Kálmán író, újságíró, színigazgató (1860. november 10. – Budapest, 1940. április 8.).

Ludas. - ld. Beökönyi Viktor úrilaka.

Elhelyezkedése

Ludas Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 43′ 55″, k. h. 20° 05′ 28″Koordináták: é. sz. 47° 43′ 55″, k. h. 20° 05′ 28″ térkép ▼

Ludas Pozíció Heves megye térképén

Ostffyasszonyfa / Folytatáshoz kattints a posztra

 A Rába völgyében, a vele párhuzamosan futó Lánka-patak mellett, a Cser északnyugati pereménél találhatjuk a több mint 900 lakosú községet. Határa fekvésének köszönhetően két eltérő arculatú részre tagolódik. A Rába és a Lánka-patak közötti, többnyire lapályos ártéren leginkább réteket, legelőket és szántóföldeket találunk. A Rábát sűrű erdősáv, és árvízvédelmi töltések kísérik. A másik, délkeleti határrész itt-ott meredekebb peremekkel szegélyezett, enyhén emelkedő sík felszín, melynek kavicsos talaját erdők borítják, több helyen szántókkal és rétekkel megszakítva. Nem szeli át fontosabb közlekedési út a települést, legkönnyebben Celldömölk felől, Kemenesmihályfán keresztül, vagy Sárvár irányából közelíthető meg. Vasútállomása is van, a Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonalon, azonban az állomás a falutól mintegy 5 km-re, Lánkapuszta mellett található. A 86-os és 84-es főúttalálkozásától mintegy 11 és fél km-re keletre fekszik.

 Ostffyasszonyfa a Kemenes-vidék történelmi emlékekben egyik leggazdagabb települése.

A közeli, verescseri kavicsbánya területén a kora bronzkori időkből származó makói kultúra településének részletei kerültek napvilágra. A bánya környékén kelta telepnyomok is mutatkoztak, sőt, még egy Árpád-kori falu maradványai is előkerültek. A Törökdomb - népi elnevezése ellenére - talán egy őskori temetkezési hely lehetett.

A települést először 1346-ban említették Azzunfalva néven. A közelben folyó Rábán már ekkor egy jelentős rév volt, amelynek a későbbi századok során hadászati jelentősége is lett. Ekkor fahidat készítettek, melynek helyére a 19. században épült vashíd. Miután ez a második világháborúban elpusztult, az 1960-as évek végén építették a jelenlegi hidat (Ragyogó-híd). A falu első ismert birtokosa Lökös János volt, kit a 14. században fej- és jószágvesztésre ítéltek. Elkobzott birtokait így a kun eredetű Osl nemzetség kapta meg, kiknek leszármazottai lettek az Osttfyak. Rajtuk kívül, elsősorban rokoni kapcsolataik révén később a Csornai, az enyingi Török, a Zichy és a Vidos családok is szereztek itt részeket. A község nevében az Osttfy előtag egyértelműen korábbi birtokosaira utal, míg az utótag eredetére két magyarázat is van. Az egyik szerint a királyné tulajdona volt, a másik szerint Szűz Mária emlékét őrzi. Ezt látszik erősíteni egy 1758-as forrás, amely szerint volt itt egy csodatévő Mária-kép, amelyet 1620-ban menekítettek át a Sopron vármegyei Osliba.

Ostffyasszonyfának volt egy régi vára, amely 1250 körül épülhetett a Rába és a Lánka-patak mocsaras környéke által védett területen. Ostffy Ferenc idejében a vár neve Kígyókő-vár volt. 1403-ban a várat a Garaiak lerombolták, annak okán, hogy Ostffy Ferenc Zsigmond király ellen lázadt. A ma embere e vár területét Csonkavár néven ismeri. Ostffy Miklós esztergomi nagyprépost kérésére engedte meg V. László király, hogy az Ostffyak lerombolt kígyókői váruk helyett új várat építhetnek. Ez a vár a Cserdombon épült 1456 táján. (E várhoz kapcsolódik az első iskola létrejötte is 1596 körül.) 1466-ban a Kanizsaiak fosztották ki, és elvitték az összes itt található oklevelet. Jelentősége megnövekedett a török támadások idején. 1538-ban 10 főnyi állandó őrség védte. Ebben az időben alakították ki érdekes erődítményrendszerét. Ennek lényege az volt, hogy a kastély közelében található templomot is beépítették az egész erődöt körülölelő falba, így az is része lett a várnak. 1571-ben az Ostffy örökösök felosztották maguk között.1664-ben egy környéket érintő nagyobb török támadást követően került sor az utolsó felújításra, amikor a környékbeli települések jobbágyaival javíttatták ki a falakat. A vár pusztulásának oka a vallási békétlenség volt. A reformáció felélénkülésekor a földesúr, Ostffy Miklós ugyanis menedéket adott a kor egyik jelentős evangélikus prédikátorának, Szenczi Fekete István püspöknek. Az ő kiadását követelte tőle Kollonich kancellár. Mivel Ostffy erre nem volt hajlandó, Győrből és Pápáról rendeltek ki csapatokat a várkastély elfoglalására. Az uralkodó, I. Lipót parancsára az erősséget 1680-ban felrobbantották, ekkor magának a várúrnak is menekülnie kellett. Ostffy birtokait elkobozták, de azokat az 1681-es Soproni Országgyűlés határozata alapján visszakapta. A pusztításnak azonban nemcsak a kastély, hanem a templom is áldozatául esett. A romos falak építőanyagát a következő évtizedekben széthordták, ma csak az egykori várkert és a kút, néhány méter várfal és a még feltáratlan kripta maradt meg belőle. A lerombolt templom sekrestyéje, a szentély falainak egy része, és a kripta maradt meg. Ezt építtette újjá 1753-ban Vági Mihály kenyeri plébános. Ma ez a templom a katolikus gyülekezet temploma, melyben a keresztelő medence, is az eredeti Ostffy (szárnyas sasláb) címerrel díszített. Sajnos a várral együtt az iskola is elpusztult.

 A török csak akkor hódoltatta a falut, amikor Pápát uralmuk alatt tartották, bár időközben többször is kísérletet tettek az adóztatásra. A fontos utak mentén elhelyezkedő település mezővárosi rangot kapott, amelyet egészen a múlt századig megtartott. 1683-ban Osttfy Miklós a falu határában található Bánta-hegyet átengedte a jobbágyoknak szőlőművelésre. A 12 évi hegyvámmentességet követően a közeli Mihályfa és Sömjén hegytörvényét tette kötelezővé saját birtokán is.

1839 májusától szeptemberéig a faluban élő rokonainál, Salkovics Péter mérnöknél lakott Petőfi (akkor még Petrovics) Sándor. A mérnök és Petőfi apja, Petrovics István közeli rokonok voltak. Salkovics Mihály, a mérnök öccse egy vállalkozásához Petrovics Istvánt kérte fel kezesnek, de mivel a hitelt nem tudta visszafizetni, Petőfi szüleinek minden vagyona elúszott. Mihály ekkor beajánlotta mérnök bátyjához, aki ígéretet tett, hogy vállalja a költő további taníttatását. Így Salkovics Péter mérnök gondoskodott a 16 éves fiúról. Úgy tervezték, hogy két saját gyermekével együtt taníttatja, de talán az ifjúnak a szomszédos Csöngén élő Csáfordi Tóth (Széppataki) Róza iránti, köztudomásúvá lett vonzalma miatt erre nem kerülhetett sor. Együtt töltötte a nyarat másik rokonával, Orlay Petrich Somával is, aki később megfestette portréját. Több verset írt itt, amelyek a későbbi nagy költő szinte első próbálkozásai voltak. Ősszel tovább kellett mennie Sopronba, de a tervezett tanulás helyett katonának állt be. Petőfi emlékét őrzi a Ragyogó-hídon és az egykori Salkovics-házon elhelyezett tábla. Ennek a háznak az udvarán található egy kőasztal, amelyen állítólag verseit írta. A művelődési házban, - amely előtt a költő szobra is áll - emlékszobát rendeztek be, amelyben a Petőfi-relikviákon kívül láthatók Berzsenyi Lénárd Olmützben készített börtönrajzai is.

A község 1872-től körjegyzőségi székhely volt.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Kossuth Lajos szavára Ostffyasszonyfa és a környékbeli falvak egy zászlóalj huszárt állítottak fel. Ostffyasszonyfa neve úgy is be van írva a szabadságharc történetébe, hogy Vidos Márton huszárkapitány és Ostffy Sándor is részt vettek benne.

Az első világháború szomorú emlékhelye az ostffyasszonyfai hadifogoly-temető. A vasútállomással szemben Földvárpuszta területén létesítettek hadifogolytábort 1915-1918. között. A tábor összesen 197 fa barakkjában, fennállásának alig 4 éve alatt összesen 160400 orosz, olasz, román, francia hadifoglyot őriztek. Egyszerre mintegy 30-40 ezer ember fért el. A tábort vízzel, villannyal és csatornákkal is ellátták. Többféle műhelyben dolgozhattak, saját tábori pénzt használhattak a foglyok. Bár önálló, nagyméretű kórháza és jelentős egészségügyi személyzete volt, az időnként kitörő járványoknak több, mint tízezer áldozata fekszik a közeli temetőben. 1918. novemberében feloszlatták a tábort, a hadifoglyok visszatérhettek hazájukba. A tábor szomszédságában létesítettek hadifogoly-temetőt. Hivatalos kimutatás szerint 10600 sír van a temetőben. A tömegsírokon számozott betonkövek jelzik az eltemetettek helyét, az egyes nemzetek sírparcelláin emlékművek vannak és van egy központi emlékoszlop is. Az egykori tábor helyét a mára beerdősült területen már csak néhány nehezen megtalálható betonfal-maradvány őrzi.

Ostffyasszonyfa mai evangélikus temploma 1914-1916 években épült jelentős alapítványi (Takács Lajosné hagyatéka), Dr. Ostffy Lajos tervei alapján és anyagi támogatásával, a hívek adományából, mintegy 55 ezer korona összköltséggel. A templom felszentelésére 1917.december 2.-án került sor A község első világháborús emlékművét 1938-ban emelték, amikor a korábbi evangélikus harangtornyot bástyaszerű építménnyé alakították. 1983-ban helyezték el a második világháború áldozatainak emléktábláját. A harmadik oldalon Kocsis József koronaőrnek állítottak emléket.

Ostffyasszonyfa kapcsán meg kell említeni még Derkovits Gyula szombathelyi festőművész édesapját, aki itt született.Czencz János festőművész 1885-ban ugyancsak Ostffysszonyfán született. Neves személyek mellett a magyar korona és a koronázási jelvények is "jártak" Ostffyasszonyfán. Budapestről való elszállításukban, mint koronaőr, Kocsis József, volt ostffyasszonyfai lakos is részt vett. A koronát a Budai Várból először Pannonhalmára, majd Veszprémbe és innen Kőszegre kellett vinni. Útközben Kocsis József koronaőr Ostffyasszonyfán meglátogatta testvéreit, így járt a korona vándorútján a faluban.

1997-ben nyílt meg a település határában a Pannónia-Ring, a 4740 méter hosszú, autós, motoros gyorsasági pálya. Már első működési évében sok versenyzőt és látogatót vonzott. A Ringben márciustól október végéig rendeznek versenyeket, edzéseket a főleg nyugati autós és motoros klubok. Az intézmény különböző nemzeti és nemzetközi bajnoki futamoknak is helyt ad.

Nevezetességei

• Petőfi-relikviákat őriz a művelődési házban berendezett emlékszoba: a 16 éves Petőfi Sándor 1839 májusa és szeptembere között a faluban élő rokonánál, Salkovics Péternél vendégeskedett. A költő itt beleszerelmesedett a szomszédos Csöngén élő Csáfordi Tóth Rózába, akihez több verset is írt.
• Pannónia-Ring: az 1997-ben épült autóverseny-pálya osztrák tulajdonú.
• Vörös-kastély
• Ostffy-kastély

Elhelyezkedése

Ostffyasszonyfa Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 19′ 33″, k. h. 17° 02′ 35″Koordináták: é. sz. 47° 19′ 33″, k. h. 17° 02′ 35″ térkép ▼

Ostffyasszonyfa Pozíció Vas megye térképén

Pankasz / Folytatáshoz kattints a posztra

A település Szentgotthárdtól délkeletre 30 km-re fekszik, Őriszentpéter (6 km) és Zalalövő (7 km) között.

Vonattal elérhető a Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba-vasútvonalon.

1393-ban Pankaz alakban említik először. 1428-ban és 1451-ben szintén Pankaz néven szerepel írott forrásokban.

Vályi András szerint "PANKÁSZ. Magyar falu Vas Vármegyében, földes Ura Gróf Batthyáni Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Nagy Rákoshoz nem meszsze, mellynek filiája, földgye sovány, erdeje, legelője elég van, kereskedésre is módgya lévén, második osztálybéli." 

Fényes Elek szerint "Pankász, magyar falu, Vas vmegyében, ut. p. Zala-Lövő, 238 ref., 50 kath. lak. Birja gr. Batthyáni, s m" 

Vas vármegye 1898-ban kiadott monográfiájában "Pankasz ősnemes őrségi község, 90 házzal és 470 legnagyobb részben ev. ref. vallású, magyar lakossal. Postája Őri-Szt.-Péter, távírója Körmend. A község határában téglagyár van. Földesurai a Batthyány grófok voltak." 

1910-ben 539 magyar lakosa volt.

Nevezetességei

• Szoknyás harangláb, 1755-ből. Fából ácsolt, fazsindellyel és zsúppal fedett jellegezetes őrségi építmény.
• Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény, mely az 1885-ben épült régi iskolában tekinthető meg. 1984-ben nyílt meg. Létrehozója Kováts Béla pankaszi tanító, aki a gyűjtemény nagy részét több évtizedes munkával gyűjtötte össze a faluban még fellelhető régi tárgyakat, emlékeket.
• 19. századi kovácsműhely, melyet egy boronafalú régi pince anyagából építettek. Az egykori kovácsműhelyek eszközei, berendezése látható benne.

Elhelyezkedése

Pankasz Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 50′ 17″, k. h. 16° 29′ 55″Koordináták: é. sz. 46° 50′ 17″, k. h. 16° 29′ 55″ térkép ▼

Pankasz Pozíció Vas megye térképén

Velemér / Folytatáshoz kattints a posztra

 Sindümúzeum

Magyarország nyugati határán, Vendvidék, Vasi-Hegyhát és a Zalai-dombság által határolt háromszögben Hetés tájegység északnyugati szegletében lelhető meg a domborzati térképeken. A völgyet, amelyben Velemér (Magyarszombatfával és a hozzá csatolt Gödörházával egyetemben) megtalálható, a reformáció óta Zürich-völgynek is nevezték. Ma is gyakran említik Belső Őrségként, ami annak az emléke lehet, hogy nem a Szalaőrök vidékéhez, hanem a Kerka köré szerveződő őrséghez tartozott. Ma az Őrségi Nemzeti Park részét képezi. Környező települések: Magyarszombatfa,Szentgyörgyvölgy és Felsőszenterzsébet. A településen átfolyó kis patakocskát korábban Velemér-pataknak nevezték, a mai térképeken Szentgyörgyvölgyi-patak néven azonosítható. A Lendva és Kerka patakok segítségével a Muravízét táplálja.

 Jézus Urunk

Velemér ókori, középkori történelme összefonódik a gyepűk és a Szentháromság-templom történetével.

„Írott forrásainkban a 13. század végétől bukkan fel változó neveken: temploma után esetenként Szenttrinitás-ként említik, de mellette használatos volt a Velemér elnevezés is (1268-ban Velemer, Sancta Trinitas, 1273-ban Velemyr, 1601-ben Zent Trinitas, 1734-ben Velemér).”

A település 1800 előtt a Habsburgok által kialakított Tótsági járáshoz, majd 1800 és 1848, illetve 1860 és 1872 között az Őrségi, azt követően a Muraszombati, később a Szentgotthárdi járáshoz tartozott. A Belső-Őrség elnevezés a 19. század második felében alakult ki, de csak a 20. században vált általánossá. Velemért, Gödörházát, Magyarszombatfát és a ma Szlovéniához tartozó Szerdahelyt (Središce) sorolják ide. A település határában folyó patakot általában Veleméri-pataknak nevezik, de ismert a Curek-patak elnevezés is.

1732-től több mint 50 éven át a reformátusok Kustánszegre jártak templomba a katolizáció következményeként. Vallásszabadságukat 1783. november 2-án nyerték vissza.

„Az 1828-as jobbágyösszeírás szerint Veleméren 68 adófizető, köztük 35 jobbágy, 4 kovács és egy molnár lakott. A község és az egyház eggyé forrására jellemző, hogy 1875-ben a református presbitérium és a községi elöljáróság ugyanaz a testület volt.

A 20. század eleje Velemér legutolsó aranykora. A múlt század második felétől gyorsan szaporodó lakosság száma 1910-ben már 438 fő. Velemér 1622 holdas határa 120 gazdaságot tartott el (300 marha, 250 sertés, 36 hold szőlő). Jó anyagokból, kitűnő ízléssel épített téglaházai ma is e kort idézik, intézményei többségének (bolt, kocsma, önkormányzati iroda, könyvtár, vendégházak) az ekkortájt emelt épületek adnak otthont.”

A két világháború, majd a rendszerváltás előtti korszak ipari, gazdasági fejlődést nem hozott a település számára. Ma jellemzően az idegenforgalomból, valamint mezőgazdasági munkából tudja fenntartani magát a lakosság.

 Jellegzetes csűr Velemér Fő utcáján

Nevezetességei

Velemér jelentős műemléke a Papréten emelkedő, a Szentháromság tiszteletére szentelt, egyhajós, nyugati tornyos (azaz keletelt), a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel ellátott, kőből és téglából épült katolikus templom. A templom építésének pontos évszámát nem lehet tudni, a stílus alapján az 1200-as évek végére teszik. Freskóit Aquila János festette 1378-ban.

A reformáció idején a falu reformátussá lett, az ellenreformáció során a lakosság református maradt, a templomot 1732 átadták a katolikus egyháznak. A hívek nélkül maradt épület állapota leromlott, kis híján el is pusztult. Az 1800-as évek második felében egy tűzvész oltóvize megrongálta a freskókat. A templom sokáig tető nélkül állt és a hajójában fák nőttek.

A templomot és a freskókat több alkalommal restaurálták. A tetőzetet leszámítva, amely az eredetinek megfelelően lehet helyreállítva, a kis templom őrzi az 1300-as évek végén megteremtett képét. Jelen állapotában a legtöbb falkép jól látszik, néhány alig kivehető, de vannak teljesen elpusztult részek is.

A jelenleg katolikus templomban két mise van évente (Szentháromság napján és augusztus 20-án) a református többségű településen. Ezeken az alkalmakon kívül csak esetenként, például esküvők alkalmával van egyházi szertartás a szép műemléképületben.

 Szentháromság templom

A lélekszámához képest meglehetősen hosszú falu házainak, csűrjeinek (helyi szóhasználattal: pajtáinak) többsége megőrizte a helyi építészeti sajátosságokat. A régebbi épületek még boronafalúak (fagerendákból épültek), az újabbak már téglából vannak. Pajtákat és ólakat is lehet még látni, a régi házakban műemlékjellegű cserépkályhákat, bútorokat talál a látogató.

Az Őrségben található több tanösvény és kulturális útvonal. Ilyen az Őrizők útja, a Fürge cselle tanösvény, a Szent Márton út, a Dél-Dunántúli Kéktúra(Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra), valamint a Sárgaliliom tanösvény - amely utóbbi Veleméren vezet keresztül és az itt őshonos virágról kapta a nevét.

Az őrségi jelkincs eredetét és a székely írással való kapcsolatát kutatja és mutatja be a Fő utca 7. szám alatt található Sindümúzeum, amely előzetes egyeztetés esetén látogatható.

A múzeumot Varga Géza alapította. A kiállítás kezdetben csak időszakosan volt megtekinthető az őrségi „Nyitott porták” rendezvény keretében.

A kiállításnak helyet adó házban száz évvel ezelőtt Tóth Sándor gerencsér (őrségi fazekas) lakott, aki elkészítette a ház tetőcserepeit is, közte a házban ma működő szálláshelynek nevet adó és a ház ormán máig látható kis cserépmadarat. A Sindümúzeum kezdetét jelentő néprajzi anyag az egykori Tóth-porta hátramaradt tárgyaiból alakult ki az 1990-es években.

A portán lévő épületek tetőzetéből kb. száz rajzos sindü került elő, további százat pedig Velemér lakosaitól kapott a múzeumalapító. Az Írástörténeti Kutatóintézet által támogatott kutatótáborok során fellelt további tárgyakkal együtt idővel olyan néprajzi anyag gyűlt össze, amely indokolta a kollekció kiállítását. Erre különösen azért volt szükség, mert a magyar néprajztudomány számára (Nagy Zoltán megyei múzeumigazgató néhány cikkét leszámítva) lényegében ismeretlen a rajzos sindük műfaja.

Tárgyai

A múzeumnak nevet adó „sindü” szó a zsindely helyi megfelelője, de nem fazsindelyt, hanem házilag készített tetőcserepet jelent. A néprajztudomány előtt lényegében ismeretlen rajzos sindükből a Sindümúzeumban néhány tucat tekinthető meg, és több száz sindü látható rajzon vagy fényképen.

A sindükön túl elsősorban az őrségi fazekasok által készített régi és új cserépedények láthatók az állandó kiállításon. A Sindümúzeum kiállítását gyarapítja a Magyarszombatfán évente megrendezett Fazekasnapok legszebb edényei közül is néhány (az őrségi fazekasokon túl például Czibor Imre alsópáhoki és Farkas Gábor békéscsabai mesterek alkotásai).

A múzeumban megtekinthető a vidék legkorábbi, ismert égetett agyagtárgyának, a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor hiteles másolata.

Ezeken túl néhány bútor és más műtárgy is gazdagítja az állandó kiállítás anyagát: megtekinthető például az ötven éve e házban élt Gyenese Botfaragó Gyula fafaragó néhány személyes tárgya is, és az alkotásairól készített fényképek.

A kiállítás anyaga, a tárlatvezetés mondanivalója akkor érthető igazán, ha a látogató át tudja tekinteni a múzeum környezetének történelmét, kultúráját és természetrajzát is. Az ismertető előadás meghallgatására kb. egy órát érdemes szánni.

További nevezetességek

• A református templom
• Önkormányzati tájház

Velemér látképe

Elhelyezkedése

Velemér Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 44′ 16″, k. h. 16° 22′ 40″Koordináták: é. sz. 46° 44′ 16″, k. h. 16° 22′ 40″ térkép ▼

Velemér Pozíció Vas megye térképén

Velem / Folytatáshoz kattints a posztra

 Velem község Magyarország nyugati határán a Kőszegi-hegység lábánál fekszik, Kőszeg városától 8 km-re. Északkeletre Cák, délkeletre Kőszegszerdahely, délre Bozsok, nyugatra pedig az osztrák határ szegélyezi. A település az Írottkő Natúrpark része.

 A község és környéke lakott volt már az újkőkorban is. A tárgyi emlékek legjelentősebb lelőhelye a község feletti 582 méter magas Szent Vid-hegy.

Itt egy, az i. e. 13-11. század idején kialakult, őskori erődített telep maradványait tárták fel, amely a hegyek alján futó kereskedelmi utat felügyelte. A közelben talált réznek és antimonnak köszönhetően kiemelkedő jelentőségű fémfeldolgozó és fémműves telep alakult ki az erődítmény aljában.

A kemencéket és műhelyeket 1896-ban Miske Kálmán kezdte feltárni. Az 1929-ig tartó ásatások egyik leglátványosabb eredménye egy arany diadém volt, amelynek kora i. e. 11-9. századira tehető. Az ásatásokat 1973-tól folytatták a Savaria Múzeum munkatársai. Ekkor a fellegvár mellett a hegy keleti és déli oldalában található teraszokon elhelyezkedő lakóépületek feltárására is sor került.

1979-ben az egyik teraszon újjáépítettek több épületet, amely néhány évig őskori szabadtéri múzeumként működött, de a felújításuk elmaradt, tönkrementek. A római korból domborműves kőemlék, érmék, ruhatűző tűk (fibulák) és agyagedények kerültek elő. Ezen kívül a népvándorlás korból avar temető nyomaira is bukkantak a hegy oldalában.

Az Árpád-korban is erődített helyként szolgált, de egyes vélemények szerint vára Karoling eredetű. Első magyar említése a 13. századból való, már Szent Vid néven. Ez a vár a hozzá tartozó faluval együtt a Németújváriak birtoka volt. A 13. században a várat többször megostromolták. 1289-ben Albrecht herceg elfoglalta. A Hainburgban 1291-ben megkötött békeszerződés szerint több nyugati várat leromboltak, amelynek áldozatul esett az itteni vár is. A várról azonban fennmaradt, hogy még a 15. században is javították, és Jurisics Miklós védi a kőszegivel együtt.

A hegyen található Szent Vid-templomot, amelynek tornyában 13. századi kerített lőréses alapokat találtak, már a 17. század végén jelzik a források. Egyhajós barokk épületét 1859-ben építették át. Korábban a környék jelentős búcsújáró helye volt. A község nevét először a rohonci vár részeként, egy birtokfelosztás kapcsán írták le, Welyen (1279) alakban. Az 1400-as évektől története a rohonci uradalomhoz kapcsolódik.

A 16. századtól Batthyány birtokok vannak a községben. Az 1630-ból származó megállapodás tartalmazza a szőlő művelésének kötelezettségét is.

A két világháború közötti időszakban felfedezték természeti értékeit, idegenforgalma fellendült. A 30-as években strandot adtak át. 1938-ban Szombathely városa emeletes gyermeküdülőt építtetett és dr. Ujváry Ede polgármester ösztönzésére több szombathelyi család épített hétvégi házat a községben. Ugyanezen évben Pavetits Ede kőszegi polgári iskolai tanár ajándék telkén adták át a Garaboncia Üdülőtelepet, a Szent Vid-templom alatti platón. 1944-45-ben, a világháború utolsó hónapjaiban, a menekülő Szálasi-kormány rendezkedett be a községben. A Stirling-villában helyezték el a miniszterelnökséget, őrizték a Szent Koronát 1944.december 29. és 1945. március 19. között. Emlékhelye ma is megtekinthető. 1944. december 24-én pedig itt tartották az utolsó országgyűlést. A Stirling-villa és környéke ma népművészeti alkotótelep.

A hetvenes években hosszabbították meg az Országos Kéktúra útvonalát Sümegtől Velemig. Ettől fogva hosszú ideig a község volt a kéktúra egyik végpontja. Ma már az Írott-kő vette át ezt a szerepet, Velemen csak áthalad a túraútvonal.

Másfél napos özönvízszerű esőzést követően 2009. június 24-én a település utcáit elöntötte a Kőszegi-hegységből lezúduló árvíz, elsodorva számos hidat és utat.

 A műemlék malomépület Kőszegszerdahely házaival határos. A kétkerekes malmot az 1568-as összeírás említi először.Egykoron 4 malom működött a Szerdahelyi-patak mentén, közülük csak ez az egy maradt fenn. Az utolsó molnárfamília, a Schulterek – akikről a nevét is kapta – Felsőőrről költöztek ide és 1769-től ők voltak a tulajdonosok. 1870 és 1900 között nem működött. A hagyomány szerint Savanyú Jóska (1845–1907), a híres bakonyi betyár is menedékre talált itt egy alkalommal. A régi malom boronafalú, zsúptetős volt két vízikerékkel, amelyet 1913-ban lebontottak. A ma látható épület Velem, Szerdahely összefogásával épült, 1919-ben egy emelettel bővítették. 1951-ben államosították, de csak néhány évig működött. Bezárása után először teljesen fel akarták számolni, de 1965-ben műemléki védettség alá helyezték, majd 1980-ban helyreállították és múzeummá alakították. A malom ma is teljesen üzemképes.

• Szent Vid Kápolna
• Stirling-villa, ma alkotóház a Vas megyei Önkormányzat fenntartásában
• Gesztenyeünnep: minden évben megrendezett több ezres tömeget megmozgató kétnapos gasztronómiai fesztivált kulturális programokkal és kézművesek vásárával.

Híres emberek

• Báró Miske Kálmán, a Szent Vid-hegyet feltáró kőszegi régész. Érdeme, hogy saját költségén végzett feltárásokban a vagyonát elvesztette, de világhírt nyert érte cserébe. Munkáját későbbiekben állami források bevonásával folytatta.1973-tól a Savaria Múzeum végzett újabb feltárást. A korábbi régészeti terület mára lepusztult, kevéssé kivehető az emlékek nyoma.
• A településen több évig élt Pilinszky János költő is.
• A településen él Törőcsik Mari színművésznő, a Nemzet Színésze, és itt élt férje, Maár Gyula Kossuth-díjas filmrendező.
• 1991-ben díszpolgári címet kapott dr. Habsburg Ottó főherceg.

Elhelyezkedése

Velem Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 20′ 40″, k. h. 16° 29′ 38″Koordináták: é. sz. 47° 20′ 40″, k. h. 16° 29′ 38″ térkép ▼

Velem Pozíció Vas megye térképén