Bakonykúti / Folytatás a posztban

Bakonykúti a Kelet-Bakony hegység lábánál, a Burok-völgy természetvédelmi terület mentén, csodálatos természeti környezetben fekvő zsákfalu. Fejér megye legkisebb önálló települése. A településen áthalad az Országos Kéktúra útvonalának bakonyi szakasza. A legközelebbi város Székesfehérvár(18 km).

 Az oklevelekben először 1424-ben jelent meg a neve (Kwthy). A település egy része a bátorkői várhoz tartozott, másik részét kisnemesek lakták. A török hódoltság idején lakatlanná vált, a 18. századtól akkori tulajdonosa, a Zichy család németeket telepített be az elnéptelenedett faluba. A neve 1903-ig Kuti volt. 1869-ben a patakon 3 vízimalom működött, téglagyára is volt a községnek. Az állandó lakosok lélekszáma 1870-ben 557 fő, 1930-ban 346 fő, 1970-ben 256 fő, 2004-re 100 főre csökkent.

Bakonykúti jelenleg egyre inkább pihenőfaluvá válik. Kezdetben csak a hétvégi házak szaporodtak, de ma már egyre többen választják állandó lakhelyül is a települést, amit az egyre több új építésű lakóház is jelez, így a népességszámban is bizonyos emelkedés tapasztalható. A környék nagyvadas erdei vonzzák a vadászokat, a szép táj és Székesfehérvár relatív közelsége pedig a városból kiköltözőket.

Látnivalók

Bakonykúti lakossága sokat tett az elmúlt években a közterületek rendezése és szebbé tétele érdekében.

• A római katolikus Nagyboldogasszony-templom 1795-ben épült. Szép az orgonakarzata, fa mellvéddel. Keresztelő medencéje és a fapadok a 19. század elején készültek.
• A faluban a kivágásra ítélt fák egy részéből szobrokat faragtattak:

• Millenniumi emlékoszlop
• Díszkút
• Kitelepítettek emlékműve
• Csobogó

Túralehetőségek

Bakonykútiról indulva több kirándulási lehetőség adódik: vehetjük utunkat a Baglyas-hegy felé, ahonnan a környék legszebb panorámája nyílik, valamint Kincsesbánya irányába fekvő Bogrács-hegy felé, és a gyönyörű Burok-völgy irányába.

Elhelyezkedése

Bakonykúti Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 14′ 44″, k. h. 18° 11′ 51″Koordináták: é. sz. 47° 14′ 44″, k. h. 18° 11′ 51″ térkép ▼

Bakonykúti Pozíció Fejér megye térképén

Vértesboglár / Folytatás a posztban

 Vértesboglár község Fejér megyében, a Vértes hegység tövétől keleti irányban négy kilométerre helyezkedik el. A falut körülvevő területek nagy része a Vértesi Tájvédelmi Körzethez tartozik.

 Vértesboglárt és környékét már a rómaiak is lakták, amit az itt talált római korból származó leletek, s a települést átszelő római út nyomai is bizonyítanak.

Boglár (Al- és Felboglár) nevét az oklevelek már 1187 előtt említik, mint királynéi birtokot. Nevét 1193-ban Boclar, 1221-ben Boklar, 1311-ben Olboklar(Alboglár), 1339-ben Boklár alakban írták.

1187 előtt a királynéi és nemesi birtok Boglárt Eufrozina királyné a fehérvári kereszteseknek adta.

1221-ben Doboka körülhatárolt földjét 30 M-ért eladta Csák nemzetségbeli (de gen. Chak) Demeter mesternek. (Az eladott föld területbe nem tartozott bele az ott lévő Szent György-templom harangozóinak földje.)

1311-ben Károly Róbert király Lukács, Benedek és a többi elhalt királynéi nép (populorum reginalium) felboglári földjét a Csák nemzetségbeli István fia Péter nevű szerviensének, és Vasvári Péter comesnek (ispán) adta, s határait leiratta, e határleírásból kitűnik, hogy 1311-ben Alboglár (Olboklar), Budmer, Venye és Keer (Kér) volt a szomszédos települése.

1332-ben a Csák nemzetségbeli Wgud néhai bán fia Demeter fia Móric győri domonkos szerzetes vásárolt boglári földjét eladta Németi Heym fiainak, még mielőtt a király Demeter összes birtokát a cseh Chenyknek adta volna. Németi Heym fiai közül László hölgykői várnagy volt.

A település a török időkben elnéptelenedett, csak mint puszta hely szerepel.

A 18. században az elpusztult falut a környező településekkel együtt azEsterházy család vásárolta meg, s nagy részben Bajorország-ból, Fekete-erdőből érkező német telepesekkel népesítette be.

1945 előtt a községet javarészt németajkú lakosság lakta, csupán tíz-tizenkét magyar anyanyelvű család élt itt, akik mind mezőgazdasági cselédként dolgoztak.

Az 1941-es népszámlálás adatai szerint a község lakossága 1288 fő, összesen 274 lakóépület állt itt. A község határa 4035 kat. holdot tett ki, melyből 600 kat. hold szántó és 860 kat. hold erdő csákvári gróf Esterházy Móric tulajdonát képezte. A lakosság többnyire helyben földműveléssel foglalkozott (egésztelkes ill. féltelkes gazdák voltak), de a nyári idényben aratási bérmunkákat is vállaltak más községekben. A fiatalok nagy része Budapestre járt dolgozni.

1945. előtt csak egy négytantermes iskola működött Vértesbogláron, osztatlan osztályokkal. A nehéz anyagi körülmények miatt a szülők nem engedhették meg, hogy gyermekeiket felsőbb iskolában taníttassák, ipari pályára is kevesen kerültek.

Közlekedés szempontjából sem volt jó helyzetben a falu: utazás csak végig szekéren, vagy a 4,2 km-re vasútállomásról volt lehetséges a környező falvakba, városokba eljutni. A második világháború során a férfiak jórészt a frontra kerültek, így a mezőgazdasági munkák elvégzése a nőkre, gyermekekre és az idősekre hárult.

A szovjet egységek 1944. december 24-én este 8 órakor érték el a falut, azonban a front még sokáig a község határában húzódott. Az ismétlődő német támadások miatt a községet kiürítették, a lakók Vértesacsán, Alcsúton,Tabajdon találtak ideiglenes menedéket. A kitelepítettek csak március 15-e után térhettek vissza otthonaikban.

A harcok során az igavonó állatok nagy része elpusztult. A Földigénylő Bizottság 1945 május elején 664 kat. hold földből 508 kat. holdat osztott szét száz igénylő között, akik közül 49 addig teljesen földnélküli volt. A földek nagy részét a volt Esterházy birtokból osztották ki.

1945. április 6-ig a községben katonai közigazgatás volt. 1945. áprilisának elején indult meg a községben a tanítás, ekkor a tanítók még a lakásaikon oktatták a 240 tanulót. Az iskola épületét 1946. elejére sikerült helyreállítani. A gyermekek a széket és a téli időszakban a tüzelőt otthonról hozták. Átmenetileg téglára fektetett deszkalapok szolgáltak asztalként, és pergamen papírral ragasztották be az ablakokat hogy ne legyen huzat. Az iskolai élet 1948-tól normalizálódott.

1946. májusában került sor a németajkú lakosok kitelepítésére nemzetközi megállapodás értelmében. Nyolcvannégy család költözött el, helyükre kilencvennégy családot telepítettek be Románia, Csehszlovákia és Magyarország különböző területeiről.

Nevezetességei

• Plébániaház – Fellner Jakab építette 1761-ben.
• Kápolna
• Régi temető és sírkövei
• Présházegyüttes
• Mária szobor
• Képesoszlopok
• Artézi kutak
• Feszületek
• Gémeskutak
• Kőhíd
• Kálvária-domb
• Római-árok
• Boglári-tanya
• Tájház (Petőfi utca)
• Assisi Szent Ferenc templom
• Nepomuki Szent János-szobor
• Szent Vendel-szobor
• Szent Flórián-szobor
• Vértesboglári horgásztó

Elhelyezkedése

Vértesboglár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 25′ 42″, k. h. 18° 31′ 27″Koordináták: é. sz. 47° 25′ 42″, k. h. 18° 31′ 27″ térkép ▼

Vértesboglár Pozíció Fejér megye térképén

Aggtelek / Folytatás a posztban

 Aggtelek község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Putnoki járásban.Miskolctól 50 kilométerre északnyugatra, közel a szlovák határhoz található. A közelben található az ország egyik leghíresebb cseppkőbarlangja, a Baradla–Domica-barlangrendszer.

Az „Aggtelek” szó az „Ag” (Og) személynév és a „'telek” (tatárjárás idején elnéptelenedett település) összetételével alakult ki; ebben a formájában először egy 1346-ban kelt okmányban olvasható. Korábban (egy 1295-ös iratban) „Novák” néven említették (e szláv szó jelentése: „új telepes”).

 A terület az őskor óta lakott, itt kerültek elő az ún. bükki kultúra tárgyi leletei. A település már a honfoglalás idején benépesült, a tatárjárás után azonban hosszú évtizedekre lakatlan maradt. Az ősi település magva a mai harangtorony és templom környékén, ÉNY–DK irányban hosszan elnyúló dombtetőn alakult ki. A gyenge termőföld miatt a falu gazdasági életének alapja a 2. század közepéig hegyi állattenyésztés, a mészégetés és a szövő-fonó háziipar maradt.

Csokonai Vitéz Mihály barátja, Puky István és Ragályi Gedeon társaságában1801. július 5-én látogatta meg a cseppkőbarlangot.

Petőfi Sándor felvidéki utazása során, 1845. május 24-én járt itt, nevét bevéste a barlang falába. Élményeit az „Úti jegyzetek” című munkájában írta le.

1858-ban tűzvész pusztította el a települést: leégett az iskola és egy lakóház kivételével minden épület. A templom falai állva maradtak, de maga az épület teljesen kiégett. A második világháborúban a szovjet csapatok átvonulása jelentős dúlással járt.

Az 50-es években a Borsodi szénmedence bányáinak megnyitása,Kazincbarcika nehéziparának felfejlesztése munkaalkalmakat és viszonylagos jólétet teremtett. A mezőgazdaságban maradt az egyéni gazdálkodás: a termelőszövetkezetet kétszer is megszervezték, de mindkétszer életképtelennek bizonyult.

Természeti értékeinek köszönhetően a település ma turisztikailag kiemelt jelentőségű. Az UNESCO 1995. december 6-án az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjait, köztük a Baradla–Domica-barlangrendszert és a Béke-barlangot a világörökség részévé nyilvánította.

Látnivalók

• Aggteleki-karszt barlangjai

Az Aggteleki-karszt Magyarország legészakibb kistája; a Gömör–Tornai karsztvidék magyarországi része. Az egész hegység természetvédelmi terület; az Aggteleki Nemzeti Park része.

• Baradla-Domica-Barlangrendszer

Ismertségét Közép-Európa leghosszabb barlangjának, a Baradla-barlangnak köszönheti. A Baradlát már az őskori ember is ismerte és lakta. A mai kor embere viszont – vállalkozó kedvétől és vérmérsékletétől függően – számos barlangtúrából választhat, hogy megismerje. Melyekről bővebben is tájékozódhat: Barlangtúrákkal kapcsolatos információk

• Ördögszántás és az Aggteleki-tó
• Mészégető kemence

Az Aggteleki-tó mellett felépített kemence, emlékéül szolgál a hajdanán igen jelentős bevételi forrást eredményező mészégetésnek.

• Református templom (fehérre meszelt, oromzatos, nyeregtetős, toronytalan)
• Fejfamúzeum és Kopjafa Emlékpark
• Harangtorony

A templomtól 200 méterre található.

• Tájház

A tájház egy 20. század eleji zsellérszobát mutat be, amely konyhaként és lakóhelyiségként is szolgált. A szoba korabeli használati tárgyakkal van berendezve, de gazdag textilgyűjteménnyel is rendelkezik. Előzetes bejelentkezés alapján rakott sparhétján (és esetenként benne) készített ételek kóstolására nyílik lehetőség.

• Hagyományok Háza

Az évről évre változó kiállítási anyagot felvonultató bemutatóhely különböző hagyományos paraszti tevékenységformákon keresztül mutat rá arra, hogy a mai táj (azaz a természetvédelmi oltalom alatt álló nemzeti park) az ember és a természet évszázadok óta tartó kölcsönös egymásra hatásának eredményeképpen alakult ki.

• Nagyboldogasszony kápolna (római katolikus)
• Nyitott parasztudvar (Kossuth Lajos u. 49.) 2007-ben alakították át turistacsalogatónak, és azóta évről évre itt tartják a Gömör-Tornai Fesztivál több rendezvényét is. Az egykori csűrben kialakított színpadon évente többször helyi, amatőr művészek lépnek fel. Az istállógaléria változatos témájú időszaki kiállításoknak ad otthont.
• Aggteleki Nemzeti Park több felszíni és felszín alatti túralehetőséggel.
• Gyalogtúra lehetőségek.

A harangtoronnyal átellenben, az országút túloldalán állt az ősi aggteleki vendégfogadó, amit először 1793-ban említi útirajzában gróf Teleki Domokos, aki itt szállt meg, és igen elégedett volt a szolgáltatással. Később itt szállt meg Petőfi Sándor is, amikor meglátogatta a Baradla barlangot. Az egyemeletes, zömök épület földszintjén volt a vendéglő, az emeleten pedig a szobák. 1974-ben az épületet életveszélyessé minősítették, majd lebontották.

• Aggtelek az egyik (érintőlegesen említett) helyszíne Mikszáth Kálmán Hogyan lettem én író? című novellájának.
• Aggtelek a címadó helyszíne Lipták Gábor Az aggteleki pásztor című elbeszélésének.
• A hagyomány szerint az ősi aggteleki fogadó tulajdonosáról mintázta a Putnokon született Tóth Ede A falu rossza című népszínművének elhíresült kocsmárosát, Schwarz Mózsit.

Környező települések

• Jósvafő (5 km),
• Trizs (6 km),
• Domica, Szlovákia (5 km).

A legközelebbi város: Szendrő (30 km).

Elhelyezkedése

Aggtelek Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 48° 28′ 00″, k. h. 20° 30′ 06″Koordináták: é. sz. 48° 28′ 00″, k. h. 20° 30′ 06″ térkép ▼

Aggtelek Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképén

Tófalu / Folytatáshoz kattints a posztra

 A Tarna folyó völgyében, Egertől délnyugatra, Mezőkövesdtől nyugatra,Kápolna északi szomszédjában fekvő település.

A település a megye középső részén, a Gyöngyösi-síkon fekszik. Területe hordalékkúp-síkság, a tengerszint feletti magasság a 200 m-t nem éri el.

Az éves csapadék 550-600 mm, az évi középhőmérséklet 10°C, az évi napsütéses órák száma 1950-2000.

A gyenge lefolyású terület vizeit a Tarna és a Kígyós-patak gyűjti össze.

A természetes növényzet elsősorban lágyszárú fajokból áll. Erdőterülete csekély. Állatai kisvadak és madárfajok.

 Helyén, a debrői völgyben egykor Tótfalu állt, mely az Aba nemzetségből származó Debreiek birtoka volt. Nevét 1352-ben említették először a Debreiek birtokaként. Később 1417-ben, 1438-ban és 1446-ban Tothfalu néven fordult elő az oklevelekben. 1417-ben, Debrei Miklós örökös nélküli halála után Zsigmond király megengedte Kompolthi mesternek, hogy elfoglalja Tothfalut. 1438-ban azonban miután a Debreiek hűtlenségbe estek, itteni birtokukba a Rozgonyiakat iktatták be. A török időkben az 1552-ik évi és az 1554 évi adóösszeíráskor az elpusztult helységek között szerepelt. 1564-ben itt csak 4 portát írtak össze és az összeírásokban a helység neve Tottfalu, Totfalu és Thotfalw alakokban fordult elő. Az 1635-ik évi összeírásban fél, 1647-ben is fél, 1675-ben fél és 1686-ban ismét fél portával volt felvéve. Ezekben az összeírásokban Tótfalu és Tóth-Falu néven szerepelt.

Az 1693-ik évi összeírás szerint II. Rákóczi Ferencnek, 12, gróf Erdődy Györgynek 8 jobbágytelkét említették itt. A Rákóczi-szabadságharc után a török időkben meggyérült lakosságú faluba Tófalu környékéről, osztrák tartományokból, Gyetváról és Gácsról érkeztek a betelepülők. A 18. században Tófalu fejlődött.

Az 1741-ik évi összeírás szerint báró Grassalkovich Antal személynök és a Radvánszky család birtoka volt. 1848-ig a debrői uradalomhoz tartozott. 1876-ban gróf Károlyi György elsőszülöttségi hitbizományt alakított a debrői uradalomból, mely utána gróf Károlyi Györgyre, majd gróf Károlyi Mihályra szállt.

A 20. század elején Heves vármegye Egri járásához tartozott. 1910-ben 919 lakosából 918 római katolikus vallású magyar volt.

A második világháborúban németek felrobbantották Tófalu régi templomát.

A község szinte teljesen egybeépült Aldebrővel, a két községet a Kígyós-patak választja csak el. 1950-ben egyesítették is őket Tódebrő néven, de 1958-ban ismét különváltak, bár ezután is közös tanácsuk volt egészen 1990-ig. A két községnek ma is vannak közös fenntartású intézményei, mint például az Aldebrő területén található Általános Művelődési Központ, ami az általános iskolát és óvodát egyesíti.

Tófalu – Hadtörténet

A mai Tófalu területén (többek között egy 1783-ból datálható térkép által is igazoltan), állt Csal vára, a hozzá tartozó településsel, Csala/Cseliváraljával. A várat 1417-ben említi először okleveles forrás, mint a Debrei II. Makján leszármazottainak birtokát. A 15. század folyamán a tulajdonjog a Rozgonyiak kezére kerül, majd az 1500-as évek elején Perényi birtok lesz. Pusztulása Hatvan török általi elfoglalása (1544) és Eger sikertelen ostroma (1552) közötti időszakban történt.

Török hódoltság

1550-ben már a törököknek is adózik. 1552-54 között a török pusztítás hatására néptelen lett, de 1564-re újra benépesült. Lakott falu 1576-ban. 1596-ban – Eger elestekor – elpusztult, és még két év múlva is néptelen, ezt követően újra benépesült. 1683-86 között a Bécs ostromára induló török-tatár megszállás során, majd Eger blokádja idején (1687) – kiürítés miatt –egy évtizedre néptelenné vált. 1696-ban már néhány zsellér lakja.

Rákóczi-szabadságharc

1603-ban Rákóczi Zsigmond – a későbbi erdélyi fejedelem – vásárolja meg a debrői uradalmat. Tófalu is Rákóczi birtok lett. A Tarna mentén haladó fontos út okán (Sirok és Eger felé) feltételezhetjük, hogy a Rákóczi-szabadságharc nem hagyta a település érintetlenül (rabló portyák, pestis).

1848-49-es szabadságharc

A községben 1848 májusa és októbere között 53 férfit vettek lajstrombanemzetőri szolgálatra:

Adátsi (Adácsi András)	Inklovits György ifj.
Bíró Benedek	Inklovits József
Csernák Sándor	Karsay János
Dajkó Ferenc	Kerek Mátyás
Drahos János	Kováts (Kovács) István
Drahos Mihály ifj.	Kováts (Kovács) József
Farkas András Báró	Molnár József
Farkas Antal ifj.	Molnár Mátyás
Farkas János Buda	Nagy Imre
Farkas József Bence	Nemtsik (Nemcsik) György
Farkas Márton ifj.	Orosz János
Farkas Máté János	Potsay István ifj.
Farkas Mátyás ifj.	Potsay János
Farkas Mihály felső	Simon János
Farkas Pál ifj.	Snajder (Schneider) István
Farkas Tamás	Szabó András id.
Gulyás Mátyás id	Szabó Gergely
Gulyás Mátyás ifj.	Szabó István ifj.
Gyetvai (Gyetvay) Antal	Szabó János
Horváth (Horvát) János 38 éves	Szabó János alsó
Horváth (Horvát) János 25 éves	Szabó János felső
Horváth (Horvát) Mihály	Szabó József
Hutter János	Uzelman János
Hutter József	Uzelman Márton
Hutter Pál	Viltsik János
Ignátz (Ignácz) János	Viltsik Márton
Inklovits G. György

 1849. február 26-án a 14 órakor elkezdő ún. kápolnai csatában a császáriak közül a Csorich-hadosztály Colloredo-dandárja támadta a magyar állásokat Tófalu irányából is.

A kápolnai csata második napján február 27-én reggel 8 óra tájban Tófalu irányából az osztrákok centruma elterelő hadmozdulattal, szemből pedig tüzérségi előkészítéssel megkezdte Kápolna támadását. A császári Coloredo vezérőrnagy dandára 9 ágyúval vonult Tófalu ellen. Dembinski ekkor 10 löveget irányított a veszélyeztetett pontra. Az ellenség visszahúzódott a Tarna túlpartjára. Az egész nap folyamán és a délutáni órákban is Máriássy sakkban tudta tartani a Tófalu felől átkarolással kísérletező Wyss- és Coloredo-dandárt. Jóllehet a térségből induló olasz 16. Zanini gyalogezred II. zászlóalja, miután átgázolt Kápolna irányába a mocsaras réten (Hangács), végül megadta magát. A Poeltenberg vezette magyar csapat is délután 2-3 óra körül kénytelen volt visszavonulni, ha nem akarták, hogy az ellenség elvágja a visszavonulás útját éppen Tófalunál.

Tófalu keleti határában a tüzérségi állások helyén, a Honvédhalmon 1998 óta emlékmű áll.

Nevezetességek

• Honvédhalma emlékmű - A felrobbantott búcsújáró hely ismét kiépül. A helyszín egy magaslat, amely a kápolnai csatában központi szerepet töltött be. Itt volt a honvédparancsokság, mivel innen a csatateret be lehetett látni. A hagyomány szerint az elesett honvédokat itt temették el. A hely fontosságát egy bővizű kút is emelte, ami valószínűleg jó szolgálatot tett a csata idején. A helyszín a Kápolna-Kerecsend közti 3-as útról közelíthető meg, a 3-as úton található pihenőhelytől Tófalu felé indulva a földúton. A földút 3-as út felőli részén, a kiindulópontnál kereszt található.
• Római katolikus templom. 1950-ben épült Szentháromság tiszteletére felszentelt.
• Páduai Szent Antal szobor. 1908-ban készült. A faragott, festett kőszobor lábazatos oszlopon áll. A lábazaton felirat. Az egyszerű fehér oszlopra helyezett festett kőszobor Szent Antalt ábrázolja: barna szerzetei ruhában, tonzúrás hajviselettel, kezében a gyermek Jézussal.
• Első világháborús és második világháborús emlékmű a temetőben. A háborúkban elesett falubéliek nevét őrzik az emléktáblák.
• Emese álma - Honfoglalási emlékmű 1996-ban készült alkotó: Sebestyén János fafaragó. A Honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából állíttatott a templom melletti közparkban.
• 1956-os emlékmű
• Mária-szobor a templomkertben. A kis barlang hátsó talapzatában a mai napig látható a II. világháborúban a németek által felrobbantott templom két volutás épületdísze.

Elhelyezkedése

Tófalu Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 46′ 34″, k. h. 20° 14′ 13″Koordináták: é. sz. 47° 46′ 34″, k. h. 20° 14′ 13″ térkép ▼

Tófalu Pozíció Heves megye térképén